Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-05 / 3. szám
EZERHATSZÁZ GYEREKET SEGÍTETT VILÁGRA (4. OLDAL) ff f 2000. JANUÁR 5. SZERDA MEGYEI NAPILAP________________________________________________________ ÁRA: 49 FORINT XI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Változások a paksi önkormányzati intézményeknél Egy szervezetben a gazdálkodás Egyelőre még mindenki a régi helyén dolgozik, bár elvileg január elsejétől létezik a paksi önkormányzati intézmények közös gazdasági szervezete, a nagykincstárnak nevezett hivatali osztály. Az új szervezet létrehozását a takarékosságjegyében határozta el Paks képviselő testületé. A város intézményeinek gazdálkodási egységei így megszűnnek, a polgármesteri hivatal keretében, önálló osztályként működik (majd) a szervezet, amely a gazdálkodás könyvelését, adminisztrációját végzi. A nagykincstár létszáma harminc fő lesz, többségük az intézményektől kerül át ide, néhányan a hivatal volt köz- gazdasági osztályáról, amely így megszűnt, a helyén kisebb létszámmal az egyéb pénzügyek intézésére egy úgynevezett kontrolling osztály jött létre. Az intézményektől a nagykincstárhoz került gazdasági szakemberek egyelőre még régi helyükön dolgoznak, hiszen most készülnek a költségvetések. Az intézmények önállósága egyébként nem csorbul, a költségvetési tervezést is maguk végzik - hangsúlyozta Várszeginé Németh Mária, a nagykincstár vezetője - éppen ezért nem kerültek még a Városházára a leendő munkatársak. Újdonság a tervezés során, hogy a takarítási, karbantartási feladatok más tételsoron szerepelnek a költségvetésben, hiszen ezek nagy része is vállalkozásba került az intézményeknél. -rgMár tíz vízügyi igazgatóság védekezik hazánkban a belvíz ellen. A vízzel borított terület nagysága az országban 260 ezer hektár, ebből 153 ezer hektár a vetés, a szántó. Bogyiszlón a Küzdelem utcában is küzdenek a belvízzel. fotó: gottvald károly „Kettéválasztott” önkéntesek Lapunkban is foglalkoztunk azzal a témával, hogy a tűzoltó egyesületek tagjaitól elvették a munkájukhoz nélkülözhetetlen jogokat. Nem nyithatják ki például a lezárt helyiség ajtaját, ha onnan ömlik a füst. Vannak ez alól kivételek is, mint például a tolnai önkéntes tűzoltók. Az önkéntes tűzoltókat érintő hátrányos szabályozásról Csőglei István, a megyei tűzoltószövetség elnöke mondta el véleményét. A tűzvédelmi törvény ketté választotta a Magyar Önkéntes Tűzoltóságot. Tartalmaz egy olyan lehetőséget, hogy a helyi önkormányzattal közösen az egyesület köztestületet hozhat létre, ha ennek feltételei megvannak. A létrehozott szervezet neve „Önkéntes Tűzoltóság” lett. A többiek pedig maradtak egyesületek. Országosan 32 településen van a tolnaihoz hasonló szervezet, megyénkben viszont ők az egyetlenek. Az ilyen jellegű tűzoltóság tagjai annyiban „önkéntesek”, hogy az őket létrehozó egyesülethez tartoznak. Önként jelentkeztek szolgálatra, de ezért fizetést kapnak, vagy az egyesületnél töltik a katonaidejüket. Működési területet határoznak meg részükre, ahová baj esetén kötelesek vonulni. Ezt a tolnai tűzoltók tökéletesen teljesítik. Nem hivatásosak, de már nem is társadalmi munkások. Megyénk területén azonban a többi tűzoltó egyesület tajgai fizetség nélkül mennek tüzet oltani, segítséget nyújtani. Sőt, Bátaszéken és Dunaföldvárott még ügyeletet is tartanak. De tüzet oltanak a tamási, bonyhádi, nagydorogi, bölcskei és még néhány - sajnos nem sok - jól működő egyesületek is. Ezektől vették el a 110 éve meglévő tűzoltásvezetői jogokat. A Polgári Törvénykönyv tiltja, hogy az ott lakó engedélye nélkül a lakásba bemenjenek. (Kivétel, akiket a törvény erre fölhatalmaz.) Márpedig a tüzek többsége akkor keletkezik, amikor a háziak nincsenek otthon. Más kérdés az, hogy önkéntes tűzoltóink többsége nem is tudja, hogy ezeket a jogokat tőlük elvették, tulajdonképpen tehát törvényt sértenek. Viszont úgy fogják föl, hogy az állampolgárokat ne élje kár a jogalkotók merevsége miatt. Az igazi baj azonban az lenne, ha a lakásban tartózkodó gyermek, vagy idős ember életébe kerülne a szabály merev betartása. Az állampolgárokat ez sokkal inkább dühítené, mint egy betört ajtó. A legjobb az lenne, ha minél előbb feloldanák ezeket az ellentmondásokat, megszüntetve a lehetetlen állapotot. Agrár információs iroda Decsen A decsi önkormányzat, a Tolna Megyei Agrárkamarával és az ORGAN '93 Vidékfejlesztési és Mezőgazdasági Szaktanácsadó Bt.-vel,közösen Agrár Információs Pont néven irodát hozott létre Decsen, a polgármesteri hivatalban. A kitűzött céljukról Biczó Ernő, a község polgár- mestere úgy tájékoztatott, hogy főként információkkal kívánják segíteni a térség gazdálkodóit és gazdálkodó szervezeteit.- Ki veheti igénybe a szolgáltatást?- Akinek kérdései merülnek fel a saját gazdálkodásával kapcsolatban és hajlandó megosztani másokkal a problémáit jöhet, felkeresheti az irodában a fogadóórán a szaktanácsadókat. Az irodához fordulhatnak azok, akik szívesen részt vesznek a gazdálkodókat segítő rendszeresen szervezett előadásokon.- Melyek azok a témakörök, amelyekben az iroda rendelkezésre áll a hozzá fordulóknak?- Négy terület az, amely a tevékenységhez tartozik. A mező- gazdasági szaktanácsadás keretében a támogatási lehetőségekről, a nyomtatványok kitöltéséről, a pályázati lehetőségekről, és a növénytermesztés módjáról kaphatnak a gazdák információt. Tudomást szerezhetnek a tőzsdei hírekről, a keres- kínál rendszer működtetésével pedig a piaci lehetőségeket bővítjük. Továbbá pénzügyi és jogi szaktanácsokat is adunk a gazdálkodóknak.- Hogyan működik a szolgáltatás?- A polgármesteri hivatalban alakítottuk ki az irodát, ahová a fogadóórák alkalmával fordulhatnak gondjaikkal, problémáikkal az érdeklődők. Rendszeresen tartunk különböző témakörökben esti előadásokat, továbbá a havi rendszerességgel megjelenő hírlevél segítségével az eseményekről és a várható lehetőségekről, a piaci információkról, a gazdálkodással kapcsolatos legfontosabb határidőkről tájékoztatjuk a gazdákat. Az első fogadónap január 10-én lesz 17-től 19 óráig. Tolnán az önkormányzattól: Jutalom iskolai dolgozóknak A tolnai önkormányzathoz tartozó iskolák valamennyi dolgozóját (217 fő) - még az elmúlt év végén - jutalomban részesítette a város. A ruhapénz formájában megjelenített ajándékot azért kapták az - emlékezetes tavaly nyári intézmény-átszervezés során létrehozott - Általános Nevelési Központ munkatársai, mert a struktúra- váltás az új intézmény dolgozóinak (is) köszönhetően lényegében zökkenőmentesen lezajlott, az oktatásban nem voltak fennakadások. Az összesen mintegy 2 millió forintos jutalmat a polgármesteri hivatal bérmaradványából és az átszervezésből származó megtakarításból fizették ki. 9"770865 901033 00003 Röviden Fogadóóra. Dr. Braun Márton országgyűlési képviselő fogadóórát tart január 6-án, csütörtökön 16.30 órakor Szekszárdon, a polgármesteri hivatal kistermében. Kétezer márka támogatást nyert irodájának berendezéséhez a Dombóvári Német Kisebbségi Önkormányzat a Német Szövetségi Köztársaság Belügyminisztériumának pályázatán. A dél-dunántúli térség légimentését és sürgősségi betegszállítását végző For Life Helikopteres Szolgálat 2000-ben is folytathatja munkáját. Erről a kedvező hírről a cég dombóvári tulajdonosát, Harkányi Lászlót a két ünnep között az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Mentőszolgálat vezetői tájékoztatták. A szerződés meghosszabbításának időtartamáról és a finanszírozási feltételekről azonban egyelőre nem kapott pontos információt a szolgálat vezetője. Tolna megyéből csak a Dombóvári FC-Aramis For Men labdarúgó csapata nevezett a Vasárnapi Dunántúli Napló Kupára. A tizenhat csapat részvételével zajló felkészülési torna első játéknapja január 22-én lesz. Véradásra várják holnap reggel nyolc órától délután fél kettőig a dombóvári kórház munkatársai azokat, akik segíteni szeretnének embertársaikon. Rendkívüli testületi ülést hívott össze csütörtök délután három órára Tóth Attila, Dombóvár polgármestere, melyen a Dombóvár és környéke Víz- és Csatornamű Kft. felügyelő-bizottságába, valamint a Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Rt. igazgatótanácsába delegált tagok visszahívásáról lesz szó. Kigyulladt egy Simson típusú motorkerékpár, jelenleg még ismeretlen okból, tegnap kora reggel Pakson. A tüzet a helyi hivatásos tűzoltók oltották el. „Nagyon jól esett a szakma elismerése” Aranyplakettel jutalmazták Szebeni Kálmánt A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete aranyplakettel jutalmazta hosszú időn keresztül végzett, kiemelkedő munkájának elis- meréseként Szebeni Kálmánt, a dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola pedagógusát. Vele beszélgettünk pályafutásáról és a sportról.- A Pécsi Tanárképző Főiskolán 1967-ben szereztem matematika-fizika-test- nevelés szakos diplomát, majd a simontornyai gimnáziumban helyezkedtem el. A középfokú oktatási intézményt nyolc évvel később megszüntették, akkor a gyönki gimnáziumban folytattam pedagógusi pályámat. Jelenlegi munkahelyemen, a dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskolában 1981 óta dolgozom.- Milyen sportágakat próbált ki?- Még a baranyai megyeszékhelyen - főiskolás éveim alatt - „jegyeztem el” magam a kézilabdával. A simontornyai és a gyönki csapatban is kezdőjátékosként számítottak rám az együttes irányitói. Trénerként már hosszú ideje ténykedem, a kézilabda szakedzői diplomát 1981-ben vettem kézbe a budapesti Testnevelési Egyetem elvégzését követően. Negyven évesen hagytam abba a rendszeres játékot, ám azóta is több sportágat űzök: most is gyakran kosárlabdázok és gurítom a tekegolyókat a városi bajnokságban.- Diákjai mely sikerekre lehetnek büszkék?- Valamennyi középiskolában remek kézilabda csapatokat alakítottam ki és edzettem, melyek számos alkalommal jutottak el a diákolimpia országos döntőjébe. Ott két bronzérmet érdemeltünk ki. Számomra és tanítványaim számára is ezek az eredmények jelentették a legnagyobb sikert.- A testnevelő tanárok szinte a fél életüket a tornateremben, illetve a sportpályán töltik. Hogy van ezzel Ön? Szerencsésnek vallhatom magam abból a szempontból, hogy igazgatóim nemcsak testnevelőként, hanem fizikatanárként is számítottak a munkámra. Persze a délelőtti és a kora délutáni tanórákat követő edzések, valamint a tömegsport-foglalkozások miatt gyakran este hét óráig az iskolában vagyok a diákok között és sokszor utazom csapataimmal hétvégi versenyekre is. Azért vállalom, mert ma is nagyon szeretem azt, amit csinálok. Nagyon jól esett az a szakmai elismerés, mellyel a munkámat jutalmazta a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete.-glaub* *> f 4