Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-04 / 2. szám

4. oldal Megyei Körkép - Tamási, Simontornya Es Környéke 2000. január 4., kedd Köztörvény A Tamási Városi Rendőrkapi­tányság illetékességi területéhez tartozó településeken a tolvajok nem zavartatták magukat sem a karácsonyi, sem az újévi ünnepe­ket alatt. Egy pincehelyi raktárhelyiség­be a karácsonyt megelőző na­pon ismeretlen tettesek úgy ju­tottak be, hogy az épület ablakát fölfeszítették. Innét fenyőfát, colát és hypót loptak. A lopási kár 20 ezer forint. Koppányszántón, a hivatal tu­lajdonát, a község fenyőfáját vágták ki és vitték el ismeretlen tettesek 24-én. A hivatalnak ez­zel 8 ezer forint kárt okoztak. Iregszemcsén, a tengődi úton lé­vő Talléros kocsmát törték fel de­cember 28-án ismeretlen tettesek. A tolvajok bizonyára a szilveszter­re valót szerezték be, cigarettát, italt, és készpénzt tulajdonítottak el, kb. 80 ezer forint értékben. Simontornyán, a Sió-menti Áfész abc áruháza elől még a bolt nyitását megelőzően rend­szeresen „megvámolták” a tej­termékeket. December 31-én hajnalban is így történt, a leg­utóbbi lopási kár 5.500 forint volt. A tettesnek, egy helybeli la­kosnak, ez az akciója sikertelen volt, mert elfogták. Tolnanémediben egy bezárat- lan nyári konyhába surrantak be ismeretlen tettesek január 1-jén. Pénzt, húst és kolbászt tulajdoní­tottak el, 67 ezer forint értékben. Röviden Magyarkeszi A testület-január 17-én tartja a 2000. év első ülését. Ekkor tár­gyalják a munkatervet, és szoci­ális ügyekben is döntenek. A község idei költségvetését febru­árban tárgyalja a testület. Miszla A testület december 23-án tar­totta az 1999. év utolsó testüle­ti ülését, amelyre a falu lakossá­gát is meghívták. A karácsony­ra való tekintettel az önkor­mányzat a megjelent 160-200 embernek csomagot ajándéko­zott. Az egyenként közel két­ezer forint értékű ajándékkal édességet és tartós élelmiszere­ket kaptak a miszlaiak. Az ün­nepséget követő testületi ülésre is többen ott maradtak. Ekkor a közüzemi díjakat nem emelték, a kommunális adó is 2000 fo­rint maradt. Megállapították, hogy az évek során sokat fejlő­dött a falu, az egyik nagy vív­mány a gázhálózat kiépítése volt, amely november 20-tól működik a faluban. Várhatóan az idén a rákötés 65-70 százalé­kos lesz. Gyulaji Erdészeti- és Vadászati Rt Nem a trófeáért, a húsért lövik a vadat A dánt szarvas állományról híresek A Gyulaji Erdészeti- és Vadásza­ti Rt. teljes egészében állami tu­lajdon, ez a gyakorlatban azt je­lenti, hogy az ÁPV Rt. gyako­rolja a tulajdonosi jogokat. A tu­lajdonos által az 1999-re kitű­zött célt, a megfelelő üzemi eredményt az rt. elérte. Fehér István, a Gyulaji Erdő- és Vadgazdaság Rt. vezérigazgató­ja kérdésünkre elmondta, 1999- ben megfeszített tempóban kel­lett dolgozniuk.- Változtak a különféle gaz­dasági szabályozók, ezek saj­nos hátrányosan érintették anyagilag a cégünket. Vezető- váltás is történt tavaly, s ez a váltás más személyi cserékkel is járt. Anyagilag ez is terhelte az Rt.-t, és mindezek ellenére a kitűzött feladatot teljesítettük - mondta a vezérigazgató.- Mely tevékenység az rt. fő profilja?- Az erdő, a vadgazdálkodás és az idegenforgalom. Az ide­genforgalmi tevékenységünket szeretnénk fejleszteni, itt látok lehetőséget a különböző prog­ramok kínálta lehetőségek ki­használására, például pályáza­tok készítésére. Az erdőgazdálkodásból szár­mazik a jövedelmünk kéthar­mad része, a többi pedig a vad- gazdálkodásból ered. A gyulaji részvénytársaság 22 ezer hek­tárnyi erdőállománya az orszá­gos átlagnál gyengébb, ezért mi­nőségi alapanyag termelést sem tudunk produkálni. A termelés­nek kisebb hányada a rönk és az exportminoségi rönk, na­gyobb része a tűzifa. Minden egyes köbmétert alaposan meg kell vizsgálni, át kell gondolni, hogy mi legyen belőle.- Magyarországon mennyi­ben egyedülálló a Gyulaji Rt. vadgazdálkodása ?- Mint említettem, a jövede­lem egyharmad része a vadgaz­dálkodásból származik, ez Magyarorszá­gon egyedül­álló. Komoly infrastruktú­ra, szaksze­mélyzet és megfelelő vadállomány van mögötte. Lényeges a gazdaság egyensúlyban való tartása, mert a jövőre is gondol­nunk kell, sze­retnénk 5-10 év múlva is hasonló szin­ten gazdál­kodni. A Gyu­laji Rt. dám állományáról híres, a világ talán legna­gyobb és leg­jobb minősé­gű állománya él e területen. A feladatunk ennek az állo­mánynak az értékmegőrzése, célunk az űjabb világrekord elérése. A „listán” a gím állomány a kö­vetkező, a hőgyészi és a pince­helyi erdészet területén idén is lőttek kiváló trófeájú gím biká­kat. A vendégvadászok köré­ben továbbra is népszerű a vad­disznó hajtás. Külföldi és hazai vadászvendégek egyaránt jön­nek hozzánk. Szerencsére egy­re több a hazai vadászvendég, aminek örülünk, mert sok szép trófea itthon is marad.- Hogyan védekeznek a va­dorzók ellen?- Sajnos továbbra is előfor­dul, hogy vadorzók garázdál­kodnak a területen, akik már nem is elsősorban a trófeáért, Népszerű kirándulóhely a tamási parkerdő hanem a húsért lövik a vadat. A jövőben őrző-védő kft.-kel kö­tünk szerződéseket, hogy a te­rületünket váratlan időpontok­ban és előre nem jelzett helyszí­neken ellenőriztessük. Mindent megteszünk, hogy gátat ves­sünk a vadorzók áldatlan tevé­kenységének. Mit vár az előttünk álló esz­tendőtől?- Kialakítottunk egy olyan kollektívát, amellyel úgy ér­zem, a kétezres gazdálkodá­sunk nagyon jó szakmai kezek­ben lesz. Új piacokat sikerült találnunk, és ennek a gyümöl­cse az idén érik be. Optimista vagyok. (péteri) Tavalyi sikerek, idei remények A tavalyi esztendő kiemelkedő si­kereiről számol be az alábbiak­ban három szervezet vezetője, s arról szólnak, mit várnak az idei évtől. Szabó Györgyné, a Magyar Vö­röskereszt Tamási Városi Szer­vezet titkára: - Szervezetünk 1999 tavaszán huszonegy csa­pat részvételével egészségne­velési levelezős versenyt tar­tott általános iskolásoknak, a legeredményesebb öt csapat egynapos autóbuszos kirándu­láson vett részt. Szeptember­ben 301 nyugdíjas vöröske­resztes aktivistának előadáso­kat szerveztünk, és Ki mit tud? keretében adtak kulturá­lis műsort. Decemberben egy jótékonysági bazár keretében 1999 darab tárgyat gyűjtöt­tünk és értékesítettünk. A 63 ezer forintból karácsonyi cso­magokat készítettünk. A mil­lenniumi programjaink kereté­ben három rendezvényt ter­veztünk: februárban négy elő­adás lesz az egészséges táplál­kozásról, és a korszerűnek mi­nősített recepteket egy recep- túrában kívánjuk megjelentet­ni. A szervezethez tartozó 32 településen 2000 tő virágot ül­tetünk, és részt veszünk a má­jusi ópusztaszeri vöröskeresz­tes találkozón. Folytatjuk az előző években sikeres ház­iápoló oktatást, kiemelt fel­adatnak tekintjük a véradás szervezését. Remélhetőleg nö­velni tudjuk a donorok, és az ifjúsági tagságunk számát, s reméljük a munkájuk még ha­tékonyabb lesz. Sándor Lászlóné, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesü­lete Szekszárdi Szervezet Tamá­si Csoportjának vezetője: - A ta­mási csoporthoz huszonkét te­lepülésről jönnek tanácsadás­ra, és az országos egyesülettel kapcsolatos ügyintézésre. Tag­létszámunk változó, 60-70 kö­zötti. Heti egy alkalommal tar­tunk fogadónapot, hétfőn 17- 19 óráig a Landler Jenő utcai lakásomon. Két tetováló mes­terünk van: dr. Révész Ottó és dr. Savanyú László. A szek­szárdi, évenként egy alkalom­mal megrendezendő országos kiállításon, illetve a saját ren­dezvényünkön 8-10 fős csapat­tal veszünk részt. 1999. márci­us 13-án házigazdája volt szer­vezetünk az I-es és a IX. fajta- csoportnak megtartott az or­szágos jellegű tenyészszem- lének. Úgy érzem, ennek a ki­hívásnak sikerrel tettünk ele­get, hiszen több mint hetven kutyát hoztak el a szemlére. Minden év tavaszán a tenyészszemlékre és a kiállítá­sokra felkészítő foglalkozáso­kat szervezünk, és megfelelő jelentkező esetén tanfolyamot tartunk. A szervezetünk szá­mára fontos, hogy az idén is megrendezhessük az országos tenyészszemlét, továbbá a ha­gyományos tanfolyamot, és a tenyészszemlére, kiállításra a felkészítéseket. Cserháti Péter simontornyai polgármester: - Mint önkor­mányzat, elégedettek lehetünk, mert az intézményeink zavarta­lanul működtek egész évben és nem szorultunk hitelfeltételre. Mint simontornyai lakos és polgármester szerettem volna több fejlesztést végrehajtani a tavalyi évben. Ez sajnos nem így sikerült, mert a bevételek a nagy munkanélküliség miatt nem úgy alakultak, ahogy sze­rettük volna. A bőrgyár telje­sen bezárta kapuit, a bőr kft., melyet időközben felszámol­tak, nem fizette ki a teljes ipar­űzési adóját, csak inkasszó út­ján tudtunk némi pénzhez jut­ni. Ennek ellenére a segélykifi- zetés meghaladta a 70 millió forintot a 400 milliós költség- vetésünkből, és 30 millió jutott fejlesztésre. A tavalyi évben in­kább terveket készítettünk, így a volt Ferences-kolostor felújí­tási terve, a ravatalozó befedé­sének a terve, az iskola hat tan­teremmel való bővítésének a terve és a város központi útjá­nak terve áll a rendelkezésünk­re. A kolostorból pályázat út­ján kb. 4 millió forint körüli be­ruházást elvégeztünk, és ma is folyamatban van. Befejeztük a Mózsé-hegyi vízelvezető Ma­lom utcai részének a kivitele­zését, folytattuk a Balogh utcá­ban a járdaépítést, 1,5 millió forint értékben kátyúzást vé­geztettünk, elkészült a Kossuth tér szilárd burkolata, 70 száza­lékban bekerítettük a szemétte­lepet. Pályázat útján saját erő biztosításával növeltük a gon­dozási központ létszámát, la­kossági hozzájárulással a házi­orvosokat egy életmentő készü­lékkel (defibrillátor) szereltük fel, és folyamatosan 50-70 fő közhasznú munkást foglalkoz­tattunk. Tíz fős építőbrigáddal bővítettük a Sió-Víz Kft. létszá­mát, akik az önkormányzat fel­újítási, beruházási munkáit végzik. Pályázat útján elnyer­tük a Simontornyai Ipari Park címet, melv a jövőben lehetősé­get ad a n gfelelő infrastruktú­ra kialakítása után új befekte­tők letelepítésére. Ezen a terü­leten nyolcéves tapasztalatom van, az elmúlt év az egyik leg­nehezebb esztendő volt. Az idei év még nehezebbnek ígér­kezik. Költözik a bíróság. Január 1-től a Budapest Bank volt tamási épületében kezdi működését a Tamási Városi Bíróság. A jelenlegi épületben a városi ügyészség kap több helyiséget. Átutalták a bérlakások árát. Átutalta a Tamási Építő és Városüzemeltető Kft. a bérlakások értékesítéséből befolyt összeget, 3,8 millió forintot a város önkormányzatának. Ezzel az Állami Számvevőszék felhívásának tett eleget, amely észrevételezte ennek elmaradását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom