Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-15 / 12. szám
2000. január 15. 9. oldali Sprechen Sie Deutsch? Markovics Irén Mészáros István Krisztián Alapfokú nyelvvizsgát tett az elmúlt hét végén Pécsett a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule negyvennyolc nyolcadik osztályos diákja. A vizsgaakadályokat harmincegyen sikeresen vették. SZEKSZÁRD Alapfokú nyelvvizsgán vett részt január 8-án Pécsett a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule 48 nyolcadik osztályos tanulója. Az írásbeli és szóbeli vizsgán 25 diák a német nemzetiségi kétnyelvű, illetve 23 a német nemzetiségi osztály tanulója volt. A kétnyelvű nemzetiségi osztályból 23-an tettek sikeres szóbeli vizsgát, közülük hárman 60 pont maximummal. A 23 német nemzetiségi tanuló eddigi eredményei: 8 diák sikeres szóbelit tett, egy tanulónak folyamatban van a középfokú nyelvvizsgája. A diákokat felkészítő pedagógusok: Farkas Pálné, Völgyi Istvánné, Cseh Christina, Simon Andrea. Alapfokú nyelvvizsgát tervez még tavasszal a nemzetiségi osztályból tíz, középfokút négy gyerek. Anyanyelvi szinten A nyelvvizsgát tett diákok közül azzal a hárommal beszélgettünk - Ritzel Andrea, Markovics Irén, Mészáros István Krisztián -, akik maximális pontszámot értek el. Mindhárom tanuló, a két lány és a fiú, a 8. b. nemzetiségi kétnyelvű osztály tanulója. Ritzel Andrea óvodás kora óta beszél németül. Az idegen nyelvet mintegy anyanyelveként édesanyjától és nagymamájától tanulta. Iskolás kora óta a nyári szüneteket Németországban élő édesanyjával tölti.- Nem volt nehéz a vizsga, beszélni jól tudok, a nyelvtannal vannak néha gondjaim - mondta Andrea . - A szóbelin be kellett mutatkoznom, illetve a hobbimról beszéltem. Szituációs gyakorlatként pedig arról kellett mondanom pár szót, hogy ha külföldön vagyok és nem tudom hogyan kell használni a telefont, azt miként érdeklődöm meg. Markovics Irén a magyar mellett a németet is anyanyelveként sajátította el, édesanyja az egykori NDK-ból települt Magyarországra férjével. A kislány családjával rendszeresen látogatja kinti rokonait, két évente nyáron hosszabb időt töltenek náluk.- Későn kerültem sorra a vizsgán, így keveset kérdeztek tőlem a szóbelin - mondta Irén. - Hárman vagyunk testvérek, amikor ezt elmondtam, arról kellett beszélnem, hogy jó vagy rossz legkisebbnek lenni a családban. Mészáros István Krisztián négy évig élt Németországban dolgozó szüleivel külföldön, így akcentus nélkül beszéli a nyelvet. Az első osztályt még a Duna mellett fekvő nagyvárosban, Erlangenben járta, a másodikat már a négyes iskola német kétnyelvű osztályában kezdte. Krisztián szerint nálunk többet követelnek az iskolában a gyerekektől, de ez nem baj. Bár elmondása szerint mióta hazajöttek, sokat felejtett német szókincséből, azért osztálytársaihoz hasonlóan neki sem jelentett gondot a szóbeli vizsga, ahol családjáról, hobbijáról beszélt. A három gyerek közül Markovics Irén itthon, Szek- szárdon a Garay János Gimnázium német szakán kívánja folytatni tanulmányait. Szeretne minél előbb középfokú majd felsőfokú nyelvvizsgát tenni. Eltökélt szándéka, hogy a német mellett még két másik nyelvet, angolt és franciát is tanul. Ha minden az elképzelései szerint sikerül, akkor az érettségi után jogi vagy közgazdasági pályára megy. Andrea még nem döntött, vagy Pécsett a Leőwey gimnázium német tagozatán akar továbbtanulni, vagy a Garay gimnáziumban. Ami a továbbiakat illeti, a német nyelvvel kíván foglalkozni. Korához képest Krisztián is meglepően határozottan nyilatkozott a továbbtanulást illetően. Ő Bajára, a német alapítvány által működtetett Frankel Leó Gimnáziumba készül, mint mondta azért, mert ott a történelmen és a magyar nyelven kívül a többi tantárgyat németül oktatják. Krisztián szeretne minél előbb felsőfokú nyelvvizsgát tenni. Az egyetemet pedig ha sikerül Németországban végezné el. De addig is mindhárman a következő megmérettetésre, a középfokú német nyelvvizsgára koncentrálnak. r. KOVÁTS ÉVA Tolna megyei anekdotatár 3. Csapó Dániel Győr 1778. március 21-én adta a világnak, megyénkbe öröksége révén került, vitézkedett a nemesi felkelő seregben, volt a lóbíráló bizottság vezetője s lett a leghíresebb nemzetgazda s tevékenységében legjelentősebb alispán. Már ötvenedik évében járt, amikor - a reformpárt teljes győzelmével - 1827. október 22-én e megtiszteltetés érte. Perczel Mór Az aranykor Tolna megyében című művében személyes kapcsolata mellett erről is ír. „Hozzá különös szimpátiával viselteték. Még mikor 1830-iki lengyel forradalmi készületeimért fogva voltam, meglátogatott személyesen és felszólított, hogy kiszabadulásom esetére lépjek megyei szolgálatba. És csakugyan 1831 őszén ki is neveztettem az ő ajánlatára és kívánságára megyei aljegyzővé. Gróf Apponyi György nála volt gyakornokságon, később Miklós öcsém is. Pedig 1827-ben a üszti választás alkalmával ugyancsak nagy sértést követett el ellene Pista testvérem. A kortesek, a szentgyör- gyi kálvinisták becsületesen fel- pálinkázva, berúgva: Csapót székestül az asztalra emelték és iszonyú dühösködést vittek végbe. Mi természetesen roppantul megsértő a Dőryek, Perczelek büszkeségét. Mert hát tisztelet-becsület ezeknek a mi elődeinknek, öregeinknek, igazságszerető és bőkezű úri emberek a szegények, a jobbágyok irányában, de aztán csúnya gőgösek és heveskedésükben nem egyszer gorombák is voltak, szemben nemesi kollégáikkal. A Dőry-, Perczel-családok magokat a megye törzscsaládainak tárták (holott csak 44, illetve 19 évvel jöttek ide a Csapócsaládnál korábban!) és szinte kinézték, parvenue (újgazdag) nevezettel illeték a többieket. Nekirontottak tehát a széknek és Pista a la tété (az élen), feldön- tötték azt úgy, hogy Csapó az ő aranyos-kék ruhájában hanyatt- homlok lezuhant az asztalra. A részeg tömeg erre körülfogta Istvánt, és meg is ütlegelték volna, de hát ott voltam én is...” Csapó aztán megvarratta kihasadt ruháját, s hat év múlva már abban örülhetett az általa megszavaztatott új vármegyeházában. DR. TÖTTÖS GÁBOR Befogadás és kirekesztés „Népirtó állam és népirtó társadalom között különbséget kell tenni, mert az elkövetők nem csak németek voltak, és a Holocaustot sem elsősorban Németország területén követték el. Azok az országok, amelyeknek zsidóit deportálták, in situ meggyilkolták, nem népirtó államok, hanem népirtó társadalmak voltak. Ezeknek a társadalmaknak politikai és társadalmi ethosza eltűrte a népirtást.” A fentieket Ránki Vera, Ausztráliában élő történész írja a magyar nyelven Magyarok - zsidók - nacionalizmus címen megjelent munkájában, amely azt elemzi szociológia, lélektani, politikai-jogi, történeti szempontból, ami Magyarországon a Holocausthoz vezetett. A modern antiszemitizmus előtörténetével kapcsolatban megállapítja: a nacionalizmus először a liberalizmussal összefonódva a modern állam, a modern nemzet egyik fő alkotó ideológiája volt. Nacionalizmus és antiszemitizmus kezdetben egymásnak ellentmondó ideológiák. A huszadik századra a nacionalizmus áthatódott a liberalizmus- és moder- nitásellenességgel, összefonódott a konzervativizmussal. A kezdeti, kulturális nacionalizmus befogadni és asszimilálni akart mindenkit: a zsidókat is. Később a kizárás propagandájává és eszközévé vált. A magyarországi zsidóság asszimilációjáról Ránki megállapítja: az a múlt században, egészen a Monarchia fennállásáig kívánatos volt a magyar társadalom számára. A magyaroknak két ok miatt is szükségük volt a zsidókra: egyrészt a történelmi Magyarországon, ahol a magyarság kisebbségben volt, számarányuk növeléséhez, valamint a modernizációhoz. A zsidóság tőkéje és szaktudása nélkül ugyanis Magyarország modernizációja elképzelhetetlennek tűnt. Ránki alfejezetet szentel a zsidóknak a forradalmakban való részvételének: magasabb reprezentációjukat a modernizációban vállalt nagyobb részvételüknek tulajdonítja. A befogadó magyarság az emancipáció fejében megkövetelte a gyors asszimilációt és a zsidó vallás reformját. A szerző ezt nevezi asszimilációs szerződésnek. Ránki az asszimiláció két ellentmondására is felhívja a figyelmet: bár a magyar zsidók gyorsabban és mélyrehatóbban asszimilálódtak, mint a nemzetiségek, integrálódásuk lassúbb és elégtelenebb volt. Emiatt fennmaradt a zsidó „másság”, mint tudat, a magyarokban mint megítélés. Másrészt minél sikeresebb volt a zsidók társadalmi mobilitása, annál erősebb volt az ellenérzés a zsidókkal szemben. Minél erősebb volt az ellenérzés, annál jobban igyekeztek a zsidók asszimilálódni. A befogadás politikáját Trianon után felváltotta a kizárás politikája, jogalkotása és gyakorlata, amelynek nyitánya a fehérterror volt. Az állam többé nem védte meg a zsidókat az antiszemitizmustól. Abban, hogy az antiszemitizmus a magánszférából a közéletbe került, az államideológia részévé lett, a szerző nem kis szerepet tulajdonít az értelmiségnek. A legnagyobb hatásúnak e téren Szekfű Gyula munkáját a Három nemzedéket tartja, amely az 1867 utáni liberalizmusnak tudja be az ország hanyatlását. Szekfű szerint a zsidóság nem vallás - ahogy Kossuth tartotta -, hanem fai. amely az anyagiak után befolyást nyer a szellemi életre is. A másik e szempontból fontos mozgalom a népies íróké, amely Szabó Dezső Elsodort falu című regényére alapozódott, és „irodalmi lendületet, tiszteletet kölcsönzött a rasszizmusnak”. „Illyés Gyula lelkesen mondta Gömbösnek, hogy ugyanaz a cél vezeti mindkettőjüket: az arisztokrácia és a klérus ellenesség” - idéz Ránki Glatz Ferenctől. Egy másik népies író, Németh László - akinek nagy befolyása volt a közép- osztályra - „kifejezései és szóösszetételei az igazságosság magaslatára emelték az antiszemitizmust”. A gyűlöletet azok konstruálják, akiknek kezében van a kultúra - szögezi le Ránki. A népirtás előfeltétele a kultúrában, a társadalmi és politikai ethoszban van. Ha az antiszemitizmus elfogadható a társadalom számára, az nem tiltakozik a népirtás ellen. A Horthy-rezsii^ támogatása nélkül az antiszemitizmus a felszín alatt maradt volna. A magyar közigazgatásról korábban megjegyzi: a bürokrácia engedelmessége nélkül kétséges, hogy egyáltalán sor került volna-e a deportálásokra. A társadalom támogatása kapcsán Bibó nyomán Dánia példáját hozza fel: a dán kormány a német nyomás ellenére sikeresen kiállt az ország zsidósága mellett. Ha a társadalmi, politikai ethosz nem tűri el a gyűlöletet, az előítéletet, rasszizmust, a politikai és társadalmi légkör a jognak is ellenáll. (Ránki Vera: Magyarok - zsidók - nacionalizmus. A befogadás és a kirekesztés politikája. Uj Mandátum Könyvkiadó 1999. 199 o.) _______________________________________________(TFI Elkészült Paks szülöttjének, Pákolitz István József Attila díjas költőnek bronz mellszobra, Farkas Pál szekszárdi szobrászművész alkotása. PAKS A portrét a költészet napján, április 11-én avatják, valószínűleg a paksi Városi Múzeum udvarán. A szobor ötlete a szobrászé, pontosabban egy közeli hozzátartozójának, Molnár Józsefnek gondolataiban született. Mint Farkas Pál mondja, apósa iskolatársa volt a költőnek Kalocsán a tanítóképzőben és a baráti viszony Pákolitz haláláig megmaradt, rendszeresen megkapta például dedikált köteteit. Családi beszélgetések közben érkezett a „finom jelzés” a szobrászhoz, aki számára nem volt idegen a gondolat, hiszen már több jeles magyarról, többnyire irodalmárokról készített portrét, így Babitsról, Ily- lyésről és az ő alkotása a Pakson álló Jámbor Pál szobor is. Lökést adott a Jámbor Pál Társaság elnökének, Beregnyei Miklósnak bíztatása is. A végső érv a rokonságtól kapott születésnapi ajándék volt, egy szép tipográfiával, míves kerettel áradott Pákolitz István vers, A szobrász, amelyet azóta is a „falon visel” Farkas Pál. A művészetek rokonságát bizonyítja ez számomra - vallja a szobrász, aki személyesen nem ismerte a poétát. így aztán fotókról, az életút tanulmányozásából és természetesen a verseiből alakította ki a portré karakterét. Szándékai szerint ez a folyamat megjelenik a szobron, látni ahogy alulról felfelé fokozatosan kialakul, markánsabb lesz. A talapzatra pedig bronzba vésve az ihletet adó költeményt fogja elhelyezni Farkas Pál. Paks tehát a millennium évében szoborral emlékezik a költőre, aki ott nyugszik a Kálvária temetőben, a múzeumban állandó kiállításon látható egykori dolgozószobája. RÁKOSI ...............3KZ.~. Ritzel Andrea
