Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-08 / 286. szám

Tolnai roma önkormányzat Télapó ünnepély, ajándékcsomag A tolnai roma kisebbségi önkor­mányzat képviselőtestülete tegna­pi rendkívüli ülésén egyebek mel­lett „ünnepi kiadásokról” dön­tött. A kisebbségi önkormányzat e hét pénteken, 18-tól 22 óráig tartja - immár hagyományosnak számító - Télapó ünnepélyét, óvodások és iskolások részére, a tolnai művelődési házban. A rendezvényen szendviccsel és üdítővel vendégelik meg a gyere­Áttáncolták a hét végét a Krampusz Kupán A hét végén nem sok idejük jutott a pihenésre a Dombóvári Valcer Tánc Sport Egyesület versenyzőinek. A klub négy párosa szombaton a középmezőnyben végzett a Budapesten megrendezett Krampusz Kupán. A vasárnapi veszprémi megmérettetés az előző napihoz ha­sonló eredményeket hozott az ott parkettre lépő duóknak. A legjob­ban az ugyanezen a napon versenyző Gubi Viktor és Kiss Annamá­ria szerepelt, akik a fővárosban lebonyolított Promontor Kupán a standard táncokban a második, a latin-amerikaiakban pedig a har­madik helyet érdemelték ki. Ugyancsak bronzérmet vihetett haza er­ről a vetélkedőről Gubi Dániel és Lehőcz Szabina: ók szintén a la­tin-amerikai bemutatójukkal nyerték el a zsűri tetszését. keket, akik ezen felül ajándék- csomagot is kapnak. A testület arról is döntött, hogy hatvan rászoruló roma csa­lád részére alapvető élelmiszere­ket és tisztítószereket tartalmazó csomagokat osztanak szét. A megajándékozandók listáját a roma képviselők állítják össze. A csomagokat a jövő héten szállít­ják házhoz. A kisebbségi önkormányzat fenti két célra összesen mintegy 150 ezer forintot kíván fordítani. Találkozások a könyvtárban Katicabogár, zsiráf és a többiek Decemberben is számos érde­kes gyermek- és ifjúsági program várja a diákokat a könyvtárak­ban, Szekszárdon. December 8- án, szerdán, 10 órától „Katica­bogár, zsiráf és a többiek” cím­mel Darvas Ferenc költővel ta­lálkozhatnak a kicsik a Gyer­mekkönyvtárban. Ugyanezen a napon a megyei könyvtár Nyelv­stúdiójában „Goethe élete és ko­ra” címmel hallgathatnak elő­adást a középiskolások 10 órától német nyelven és 10 óra 30 perctől magyarul. A költő szüle­tésének 250 évfordulójára ren­dezett emlékkiállítást 11 órától mutatják be ugyanitt. December 9-én, csütörtökön, kézműves foglalkozás várja az érdeklődőket 14 órától a Gyer­mekkönyvtárban, a program a karácsony jegyében zajlik. Ugyanezen a napon a megyei könyvtár Nyelvstúdiójának me­sekönyveivel ismerkedhetnek meg az óvodások 9 óra 30 perc­től, 10 órától a nemzetiségi szak- és szépirodalom használatáról, 10 óra 30 perckor pedig a Goe­the Intézet és a megyei könyvtár együttműködéséről hallhatnak az érdeklődők. A Nyelvstúdió nyílt napot tart december 10-én, pénteken 9 és 12 óra, valamint 15 és 18 óra között „Mit kaphatok a könyv­tártól? Hogyan kérhetem?” elne­vezéssel. Elsősorban azokat vár­ják, akik idegen nyelvű tanulmá­nyokat folytatnak. Ugyanezen a napon a Gyermekkönyvtár ven­dége lesz Nagy Franciska írónő 10 óra 30 perctől. Dr. Bebesi György történész tart előadást a Gyermekkönyvtár­ban december 14-én, kedden, 14 óra 30 perces kezdettel, „Boldog békeidők” címmel. Másnap, de­cember 15-én, 13 órától az alsó tagozatos iskolásokat várja foglal­kozás a Gyermekkönyvtárban. Matkovics János, bonyhádi könyvkötő mutatkozott be tegnap Bonyhádon, a Mesterségek Tüköré sorozatban. A Völgységi Múzeumban sok iskoláscsoport meglátogatta ezen érdekes szakma ritka képviselőjét. fotó: gottvald károly Dugó Bonyhádon, a postánál Bonyhádon felújították a városi posta épületét. Több városi képviselőnek is az a vélemé­nye, hogy megfelelőbb helyre kéne költöztetni az intéz­ményt, ugyanis a reggeli nyitás­ra várók forgalmi dugót okoz­nak a gyalogosok között. Ami­kor elkezdték az épület belső felújítását, összefutottam egy kedves ismerőssel, aki kerekes­székben éli életét, és bizony sok épületbe be sem tud jutni, hogy elintézze ügyes-bajos dol­gait. Az ő gondját is szeretné megoldani a tavaly életbe lé­pett esélyegyenlőségi törvény, mely szerint 2005. január 1-jéig minden közintézménynek meg kell oldania a sérültek számára az önálló „bejárhatóságot”. Megkérdeztem a postán, majd a polgármesteri hivatalban is, hogy ha már itt a felújítás, lesz- e rámpás felhajtó? A válasz szerint: a tervben szerepel, te­hát lesz. A Bonyhád városi pos­ta megújulva várja az ügyfele­ket. Persze csak azokat, akik nem kerekes-székkel, vagy eset­leg babakocsival szeretnének bejutni. Máté Réka Buszmegálló-áthelyezés Tolnán A vásártéri autóbusz megálló­hely áthelyezését tervezi a tolnai önkormányzat. A tolnai vásártéri megálló - a Szekszárd felé vezető irányban áthelyezésére elsősorban azért van szükség, mert, mint azt korábban megírtuk, a város korszerű, egységes, fedett busz­várókat kíván telepíteni Tolnán. A kérdéses megállóban azon­ban annyira közel van az úttest és a mellette álló lakóház fala, hogy oda nem férne el egy váró. Az új buszmegálló-öblöt a mostanitól mintegy 150 méterre - a városközpont irányába - ter­vezik létrehozni, a gazdabolt előtti területen. Ezen telek jelen­leg a tolnai ÁFÉSZ-é. A megyei közútkezelő kht. egy korábbi bejáráson készült emlékeztető szerint nem emelt elvi kifogást a tervezett helyszín ellen, hasonló álláspontot kép­viselt a megyei közlekedési fel­ügyelet is, amely szervtől az épí­tési engedélyt kell megkérnie a városnak. Ennek birtokában, il­letve a terület tulajdonviszonya­inak rendezését követően kerül­het sor a megálló áthelyezésére. Röviden A MÁV Rt. Pécsi Területi Igaz­gatóságának vezetői és a Vas­utas Települések Szövetségének képviselői csütörtök délelőtt tíz órától regionális egyeztető fóru­mot tartanak a dombóvári vá­rosháza dísztermében. A meg­beszélésen többek között a dél­dunántúli régió kis forgalmú mellékvonalainak további sorsá­ról lesz szó. A Dunántúli Képcsarnok kará­csonyi festménykiállítását a dombóvári művelődési házban csütörtök , este hat órakor Katatics Zsuzsa helyi művészta­nár nyitja meg. A vasárnapig lá­togatható tárlaton Szász Endre, Galambos Tamás, Schéner Mi­hály, Vati József, Fassel Ferenc, Markó Erzsébet, Oszter Dezső, Puskás Imre és Bán Tibor képe­it tekinthetik meg az érdeklő­dők. Tigris Lili. Hans Gmür krim­ikomédiája kerül színre Pakson, a művelődési központ színház- termében december 9-én, csü­törtökön 19 órakor a Latinovits- bérlet sorozatában, Esztergályos Cecília, Sztankay István, Harsányi Gábor, Straub Dezső és Rák Kati előadásában. Videcz Ferencné Fejezetek Hi­das történetéhez című könyvét mutatják be csütörtökön Bony­hádon, a Múzeumbarát Körben. A program 16 órakor kezdődik a Völgységi Múzeumban. Balázs András természet- gyógyász lesz a vendége a bony­hádi Vita Nova Klub mai - 15 órakor kezdődő - összejövetel­ének, amelyen Mikulás ünnep­séget is tartanak. A kötélugrók diákolimpiájá­nak megyei döntőjét pénteken 14 órától rendezik az újdom­bóvári József Attila Általános Iskola sportcsarnokában. A há­zigazdákon kívül Nagykónyiból, Tamásiból, Tolnanémediből és Iregszemcséről érkező verseny­zők mutatják be gyakorlataikat. Ifjúsági iroda Tamásiban ISM-támogatás a jövő év első felére - referens foglalkozik a fiatalokkal Ifjúsági iroda létrehozását javasolja a város képviselőinek Tamásiban az ifjúsági érdekegyeztető fórum, amely szerény lét­számmal tegnap tartott megbeszélést. Az önkormányzat közel félmillió forintot nyert pályázaton egy ifjúsági referens foglalkoz­tatására. Az érdekegyeztető fórum ülé­sére a két általános és a két kö­zépiskola négy pedagógusa, il­letve a diákönkormányzatok négy képviselője jött el. A peda­gógusok egy héttel ezelőtt a vá­ros polgármesterének jelenlét­ében már áttekintették az ifjú­sággal való foglalkozás lehetősé­geit. Akkor szó volt azokról a ti­zen- és huszonévesekről, akik már nem tanulnak, és - a szóra­kozóhelyeken kívül - kevés lehe­tőség van szabadidejük értel­mes eltöltésére. A jelenlévők egyetértettek abban: az iskolán kívüli fiatalságot is be kell vonni az érdekegyeztető fórum tevé­kenységébe. Felmerült több sza­badidős program: sportrendez­vények, filmklub szervezésének ötlete. Ezúttal arról döntöttek: a vá­ros képviselői elé terjesztik ja­vaslatukat egy ifjúsági iroda fel­állításáról és ifjúsági referens al­kalmazásáról. Ez utóbbira az If­júsági és Sportminisztériumtól hat hónapra szóló, 480 ezer fo­rintos támogatást kapott az ön- kormányzat. A 2000 január 1- től induló iroda - a Szekszárdon és más városokban jól működő irodák példájára - elsősorban in­formációkkal szolgálná a diáko­kat, fiatalokat. A jelenlévő diá­kok a szekszárdi Polip irodát említették példaképp. Helyszín­ként a Diákcentrum és a műve­lődési központ épülete merült fel, erről azonban később dönte­nek, mint ahogy az sem ismert még, milyen infrastruktúrával működik majd a diákiroda. A javaslatot jövő héten az if­júsági és sportbizottság, majd az önkormányzati képviselők tárgyalják. A város két évvel ez­előtt már pályázott és kapott ál­lami támogatást, amelyet az if­júsági érdekegyeztető fórum fel­állítására és egy, a fiatalok hely­zetéről készült szociológiai fel­mérésre fordítottak. Télapóhoz, a hóemberek városába invitálta a gyerekközönséget a szekszárdi Tücsök klub sok-sok ze­nével és mesékkel a tegnapi napon. A Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Házában bemu­tatott zenés játékot betanította és rendezte: Béresné Kollár Éva. fotó: gottvald károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom