Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-27 / 301. szám

1999. december 27., hétfő A SZÁMÍTÓGÉP VILÁGA 7. oldal n&TRÁ7IC rEVOLUTION - egy magyar sikersztori A számítógépes kiscégek rendkívül dinamikusan nö­vekednek világszerte. Fejlődésüknek feltétele, hogy jó szakterületet válasszanak. Egy magyarországi kis­céget említhetünk példának, a rEVOLUTION Soft- ware-t, amely alig pár évvel ezelőtt alakult, és a cég­evolúció legutóbbi lépése nyomán immár 42 fős szakembergárdát foglalkoztat. Könyvelői, számvite­li, ügyviteli programok kifejlesztésére alakultak, és elsősorban a ki­sebb cégek számára hallatlan könnyebbséget jelentő programok megalkotásán dolgoztak. Kezdődött 1993-ban, amikor kifejlesztet­ték az első magyar Windows alapú számviteli szoftvert, 1999-ben pedig már a rEVOLUTION Iroda++ integrált ügyviteli és kereske­delmi rendszer jelenti a most már nem is olyan kis cég sikertermé­két. Indulás - jóformán a semmiből, és ma már a számítástechnikai óriás, a Microsoft hivatalos megoldásszállítója (Microsoft Certified Solution Provider). MatávNet-IBM akció közalkalmazottaknak A MatávNet és az IBM a Kereskedelmi és Hi­telbankkal közösen PC+internet akciót in­dított. 1999. december 10. és 2000. január 10. között azok a közalkalmazottak és köztisztvise­lők, akik legalább két éve folyamatosan e terü­leten dolgoznak, 36 havi részletre vásárolhat­nak IBM számítógépet és MatávNet internet- hozzáférést. Kétféle konfiguráció közül lehet választani: az első egy 433 megahertzes, Celeron processzorral szerelt IBM PC 300GL számítógépet és egy évre szóló, havi 20 órás internet-elő­fizetést tartalmaz, a második ugyanilyen gépet, de 450 megahert­zes Pentium III processzorral és két évre szóló havi 20 órás inter­net-előfizetéssel. Internetes kapcsolat beteg gyerekeknek Számítógépet adományozott a világtól elzárt környezetben élő, rákos gyerekeknek a Minor Rt. Az Országos Hematológiai és Immunológiai Intézetben a vérképzőszervi daganatos és csont­velő-transzplantáción átesett fiatalok rehabilitá­ciója folyik, akiknek a műtét után teljesen steril környezetben kell élniük. így a gép üzembe helyezése után a kül­világgal interneten keresztül tarthatják a kapcsolatot, és érezhetik, hogy nincsenek egyedül. A gép átadására december 8-án került sor. Vissza a feladónak! Az ajándékok visszaküldése, illetve becserélése a hagyományos üzletekben sem egyszerű, de az interneten gyakran teljesen lehetetlen. Becslé­sek szerint a fogyasztók 4,5 milliárd dollárnyi árut vásároltak a karácsonyi szezonban elektro­nikus úton, és ennek mintegy 5 százalékát sze­retnék majd visszaküldeni. A ruházati cikkeket árusító webhelyek az áruk maximum 20 százalékát veszik vissza, míg a könyv- és CD- árusoknál ez az arány mindössze 5 százalék. Sok cég visszavételi díjak megfizetésére is kötelezi a vásárlókat... Elektronikus iskolaszerek A mai amerikai gyerek táskájá­ban vagy hóna alatt noteszgép, nagy tudású hordozható számí­tógép lapul. Otthon, a tanuló- sarokban egy különösen nagy teljesítményű PC-ből árad az internetes világ. A tengerentúli iskolások he­tente átlagosan 8,7 órát tölte­nek az interneten. Nyomtató­val, digitális fényképezőgép­pel és szkennerrel osztoznak a plüssállatkák, a társasjátékok a polcokon. Manapság már nem a kosa­ras sztárokéval azonos márká­jú tornacipő, vagy a méregdrá­ga iskolatáska tulajdonosa a menő, hanem az, akinek meg­hökkentő formájú Apple iMac-számítógépén a legfris­sebb programok futnak. Az iskolában az irkákat és a tankönyvek jó részét ugyan­csak számítógép helyettesíti: a mai amerikai diák. mihelyt megtanult írni-olvasni, az „elektronikus palatáblára”, az­az laptopjának memóriájába jegyzi föl a tanári magyarázat lényegét. Vannak amerikai szövetségi államok, amelyek költségvetésükből vásárolják meg a diákok számára a tan­eszköznek számító hordozha­tó komputert. A tizenévesek önállóságra nevelésének egyik eszköze egy új szoftver, a Student Organi­zer by Centaur Academic Me­dia nevű számitógépes prog­ram, amely az iskolával és a szabad idővel kapcsolatos összes elfoglaltságot szervezi: az órarendtől az edzéseken, kirándulásokon át egészen a randevúkig. Óvodások és kisiskolások egy másik, igen hasznos szoft­ver segítségével tanulnak írni- olvasni. A JumpStart egész tanévnyi anyagot tartalmaz a gyerek életkorának és annak megfelelően, hogy hányadik osztályba jár. Az USA Today című napi­lap arra hivta föl a szülők fi­gyelmét, hogy okvetlenül ve­gyenek képolvasót gyerekeik­nek. A szkennerrel ugyanis ki­másolhatják a könyvekből, magazinokból a házi felada­tokhoz szükséges szemléltető­anyagot. A leckét így is, úgy is számítógéppel írják meg. A digitális fényképezőgépre azért van „mindenféleképpen szükség”, hogy a nebulók egyrészt megörökíthessék a tanulmányi kiránduláson lá­tottakat, másrészt a felvétele­ket számítógépük merevleme­zén tárolni tudják. GameStar GameStar —a játékos Az ff Compulerwerld Sxffmitffstechnikö rounketörsaf készítették a Fű© Sajtóügynökség együttműködésével­a hordozható, önálló képernyőjű DVD egy ideig még a jövő zenéje (és mozija) marad A sokoldalú DVD A digitális videolemezek (DVD) és lejátszók a kép- és hangrögzítés új dimenzióit teszik lehetővé. Előbb-utóbb nyugdíjba küldik a hagyományos képmagnókat, de a számítás- technikában is pj távlatokat nyitnak. A DVD a digitális adatok tárolásának és terjesztésének viszonylag új módsze­re a ma már hagyományosnak számító eszközön, a CD-lemezen. Az eddigiek­nél jóval több kép- és hanganyag, há­romdimenziós grafika fér el egyetlen adathordozón. Mozifilmek, játékok, oktatási anyagok máris rendelkezésre állnak ebben a formátumban, és becslések szerint a DVD-meghajtók eladása rövide­sen túl fogja szárnyalni a CD-ROM-meg- hajtók forgalmát. A DVD igen gyors terje­dése várható, becslések szerint 1909-ben 30 millió DVD-meghajtót vásároltak világ­szerte. A DVD előállításának első fázisa a kép- és hanganyag, a nyers tartalom összeállítása. Ezután valamennyi adatot digitális formátu­múvá alakítanak. Ezt követi a mesterkópia elkészítése és az alkotói munka, lényegében a DVD-készítés kreatív szakasza, amelyben összerakják és megszerkesztik a digitalizált adatokat, megtervezik a navigációs útvona­lakat és a felhasználói interaktivitási lehető­ségeket. A megszerkesztett DVD-adatokat végül digitális mesterszalagra (DLT) viszik fel. Az elkészült DLT-t ezután átadják a má­solóüzemnek, ahol a DVD-k tömeges prése­lése és csomagolása folyik. A DVD-n lévő információk, akárcsak a CD-nél, mikroszkopikus méretű bemélye­désekként vannak kódolva, amelyeket lé­zersugár tapogat le. A DVD-nél használt lé­zerfény hullámhossza rövidebb a CD-nél használtnál. A DVD-lemez több adatot tud tárolni, mint a CD-lemez: a DVD-nek nem­csak az egyik, hanem mindkét oldala tárol­ja az információt, mégpedig oldalanként két réteg. Összesen tehát négyrétegnyi adat fér el. Tárolókapacitása 4,7 gigabájttól (egyrétegű, egyoldalas lemez) 17 gigabájtig (kétrétegű, kétoldalas lemez) terjedhet, te­hát 26-szorosa az ugyanakkora méretű CD- ROM kapacitásának. A DVD számos előnyt kínál a számító­gép-használók számára. A filmek és az in­teraktív programok hihetetlenül jó hang- és képminősége, gazdagabbak és összetetteb­bek a játékok, mélyebbek és izgalmasabbak (lehetnek) az oktatási anyagok. A DVD nagy tárolókapacitása révén a több CD- ROM-ot igénylő modern alkalmazások egyetlen DVD-ROM-on is elférnek. Biztosí­tott a visszamenőleges kompatibilitás is, ugyanis a DVD-meghajtókkal a meglévő audio-CD-k és CD-ROM-ok is lejátszhatók. Szuperszámítógép A számítástechnikai ipart nem a kedélyes nyugalom jellemzi, sokkal inkább a gyilkos verseny: az elsőségre törekvés. Ha egy cég megépít egy szupergyors számí­tógépet, vagy kifejleszt egy nagy tároló- kapacitású merevlemezt - azaz mágneses adattárolásra szolgáló winchestert -, bizto­sak lehetünk benne, hogy rövid időn belül újabb rekord születik. Ilyen cég például az IBM (van-e, ki e ne­vet nem ismeri?), amely nemrégiben büsz­kén közölte: megalkotta a világ eddigi leg­nagyobb, 72 gigabájt kapacitású merevle­mezét, lepipálva ezzel a Seagate nevű társa­ság 50 gigás tárolóegységét. Ez azt jelenti, hogy a lemez minden négyzetcentiméterén mintegy ezer regény fér el, a teljes winches­terre pedig körülbelül egy tucat játékfilmet lehet felvenni. Papírra írt betűkkel érzékel­tetve a dolgot, a papírhalom nyolcszor magasabbra nyúlna az égbe, mint a New York-i World Trade Center. Az IBM azt is bejelentette, hogy 100 mil­lió dollárt (ez körülbelül 25 milliárd forint­nak felel meg) fordít a világ leggyorsabb szuperszámítógépének kifejlesztésére. A masinának már neve is van: Kék génnek (Blue Gene) keresztelték, mivel a tervek szerint először a fehérjekutatások területén fogják alkalmazni. Sebességére jellemző, hogy egy másodperc alatt több mint 1 kvadrillió (egymilliószor egymilliárd) mű­veletet hajt végre (ezt szakmai nyelven 1 petaflopnak hívják), ami ezerszer gyorsabb, mint az a sakkozógép, amely 1997-ben le­győzte Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot. Ezt a számítási teljesítményt 1 millió össze­kötött processzor segítségével érik el az IBM mérnökei. Robotkutya követi a gazdi minden lépését A világ gazdagabbik felén a ka­rácsonyi ajándékvásárlási láz szupersztárnak egy majdnem igazi kiskutya bizonyult. Egy ro­botkutya. Híre és néhány képe már bejárta a világsajtót, de az érdekes részletekről most olvas­hatnak először! A „terméket” Aibo-nak hívják, és erre kétféle magyarázat van. Egyrészt az Artificial Intelli­gence roBOt (mesterséges intel­ligenciájú robot) rövidítésből, másrészt a japán aibou (= haver, barát) szóból eredeztetik. Az első 3 ezer példányt 20 perc alatt adták el Japánban. A világ legkülönbözőbb részein pedig több mint tízezer kiskutya lelt gazdára, holott meglehető­sen borsos, 2500 dolláros (úgy nagyjából 625 ezer forintos!) árcédula fityegett a nyakukban. A kedves apróságok (mint amikor a Robotzsarut a mexikói kiskutyával, a chihuahuával ke­resztezik - mondta valaki) egy­kedvűen és önállóan kísérik gazdájukat. Lábaikon, nyaku­kon, farkukon 18 forgó-mozgó ízület teszi élethűvé mozgásu­kat, maximális sebességük per­cenként 6 méter, úgyhogy még egy kis együttkocogásra is alkal­masak. Az igazi különlegesség azon­ban, hogy ezek a kis lények au­tonóm módon képesek „gon­dolkozni”, tanulni: megtanulni a környezetüket például. Mindennek az alapja természe­tesen a számítógép, egy 64 bites processzor és a 16 megabájtos belső memória. Továbbá: a „sze­mélyiségfejlesztésre” és tanulásra egy 8 megabájtos piemóriabőví- tő szolgál. Fejükben 180 ezer pi­xeles színes kamera és távolság­érzékelő van. Ez a kutya sem megy a falnak, hiszen „lát”, mint egy igazi, továbbá ha el­esik, önállóan felkászálódik, szenzoraival érzékeli, merre van a „fent”. Lítium-ion akkumulá­toraival egyórányi rohangálásra képes, majd elfáradva vackára tér, és ott töltődik fel újabb energiával (mint mondjuk a mobiltelefon a töltőjén). Citromba harapva ... (v jókat lehet röhögni. Ezt ál­lítja a legújabb magyar inter­netes újság, a Magyar Citrom felelős szerkesztősége. A „felelős szerkesztőség” ez esetben a néhai Neoprimitív együttes tagja­inak vállalkozá­sa. A minden bizonnyal leg- amatőrebb együttes szár­nyalása 1975 és 1985 között tartott. Gyakori fel­lépésekkel már annak idején sem árasztották el rajongótábo­rukat, egyrészt mert mint aktív közgázosok-külkeresek-újságírók nem nagyon értek rá, másrészt meg nem is mindig volt módjuk fellépni - az illetékesek haté­kony ellenintézkedései miatt. „A sok dumából/ Nekem csak a sör a világos” - az ilyen és hasonló slágerátiratok nemigen nyerték el a hatalom tetszését. A Neoprimitívnek még ma is lenne (életkorban bizonyára el- aggottabb) rajongótábora, csak hát, mint Föld S. Péter, a zenekar vezetője elmondta: „ha végre egyszer összejö­vünk, mindenki elkésik, mindenkinek csörög a mobil­ja, és mire a munkára ke­rülne sor, min­denki elalszik... ” így aztán fellépésre, új szerze­mények betanulására nincs mód, tér és idő, de (ismét) meghallva a „kor szavát" - kft.-vé alakul­tak. Az ezres évek legutol­sójában, annak legutolsó hónap­jában létrehozták a legelső ma­gyar szatirikus netújságot, amely a www.magyarcitrom.hu netcímen található meg. Intemetiszony Két különös, súlyos internet- fóbiás esetről számolt be a Southern Medical Journal cí­mű orvosi szakfolyóirat. Az internetezés, a számítógé­pes világháló varázsa képes teljesen foglyul ejteni a gyen­gébb idegzetű embertársain­kat. Kényszerképzeteik, rög­eszméik valószínűleg tudat alatt már régebben is megvol­tak, ám az új média, az inter­net csak ráerősít félelmeikre. Az egyik esetben egy 40 éves férfi öngyilkossági kísérletet követett el, mert megrögzött meggyőződésévé vált, hogy egyik barátja „internet-lehall­gató készüléket” ültetett a fülé­be - gondolatai ellenőrzése vé­gett. Azt is beképzelte, hogy ugyanez a barátja képeket he­lyezett el a világhálón róla és barátnőjéről, ország-világ elé tárva szeretkezésük pillanatait. Mi több, mások az egérkattin­tással az ő férfiasságának méreteit ellenőrzik...! A másik páciens téveszméje az volt, hogy ő egy személy­ben „varázsló és webmester”, aki saját internetes honlapján másoknak osztogat tanácso­kat. Meggyőződésévé vált, hogy neki nincs is szüksége személyi számítógépre ahhoz, hogy barangolhasson az adat­pályákon. Ehhez képest a pszichológu­sok meghökkentő megállapítá­sa: mindkét betegüknek megle­hetősen kevés az internetes ta­pasztalata! A lélekgyógyászok annak az aggodalmuknak ad­tak hangot, hogy a gyengébb idegzetűek számára az inter­net akár veszélyes is lehet. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom