Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-11 / 289. szám

1999. december 11,, szombat Megyei Körkép 3. oldal Felröppen a Cinege Madár Elkezdődtek a Bogár István em­lékére meghirdetett „Cinege Ma­dár” Népdaléneklési Verseny elődöntői. Pénteken Dunaköm- lődön, a Faluházban került sor az első elődöntőre, ma, szomba­ton 10 órától Dombóváron a művelődési házban, 15 órától pedig Hőgyészen a művelődési házban zajlik a válogató. De­cember 12-én, vasárnap, 10 órá­tól a decsi Faluházban, 15 órától pedig a kakasdi Faluházban ke­rül sor a megmérettetésre. De­cember 13-án, hétfőn, 16 órakor Szekszárdon, a Művészetek Há­zában mutatkoznak be a ver­senyzők. A zsűri tagjai: Szabadi Mihály, Marosi Júlia, dr. Gáli Ferencné és Lányi Péter. Karácsonyi kiállítás Deesen. Decsen, a Faluházban a héten a már hagyományos karácsonyi kiállítást Adorjáni Endre szobrászmű­vész és Kiss Ernő decsi református lelkipásztor nyitotta meg. A ki­állításon többek között burgenlandi, és osztrák alkotó művészek mu­tatkoznak be. Ugyanekkor nyílt meg tizenhárom kézműves zsűrizett munkáiból összeállított ajándékkiállítás is. Az anyagot Biczó Ernő polgármester mutatta be az érdeklődőknek. A megnyitó ünnepségen közreműködött a Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Egyesület kó­rusa, valamint a Tengelici Bárdos Lajos vegyeskar. Nehéz helyzetek, rendes emberek Példás összefogás és segítőkész­ség jellemezte az idei nyári rend­kívüli időjárás következményei elleni védekezést. Egyebek mel­lett ezt a megállapítást tette a Tolna Megyei Bizottság tegnapi szedresi kihelyezett ülésén Koltai Tamás, a testület elnöke. Az eseményen Nagy Zoltán ezredes, a védelmi bizottság tit­kára tartalmasnak értékelte a testület éves munkáját, amely idén nem tervezett feladatokban is bővelkedett, ide értve többek között a délszláv válsággal kap­csolatos lakosságvédelmi intéz­kedések kidolgozását, a nyári rendkívüli időjárás okozta sú­lyos helyzet kezelését, illetve a helyreállítást. További fontos fel­adatként jelentkezett egyebek mellett a nukleáris baleset-elhá­rítási törzsvezetési és kommuni­kációs gyakorlás és a 2000. év dátumváltási problémából adó­dó védelmi igazgatási feladatok tervezése. Koltai Tamás a nyári rendkí­vüli időjárás nyomán előállt helyzetről, a megtett intézkedé­sekről szóló beszámolójában szerepelt, hogy Tolna megye 70 településén a károk mintegy fél- milliárd forintra rúgtak, hasonló veszteséget szenvedett el a me­zőgazdaság is. A közvetlen vé­delmi munkákba 1500-an kap­csolódtak be. Egy polgári védel­mi műszaki csoport és egy 21 fős honvédségi alegység is segí­tette a védekezést, amelynek so­rán 60-70 járművet, 50 szivaty- tyút, 37 ezer homokzsákot, 400 köbméter homokot, kőzúzalé­kot, 1200 négyzetméter fóliát használtak fel. Immár a helyreállítási mun­kák is befejeződtek a megyében. Koltai Tamás külön kiemelte a bajban történő példás összefogást és köszönetét fe­jezte ki valamennyi, a védeke­zésben és a helyreállításban részt vevőnek. Az ülésen elhangzott, hogy a védekezés folyamán elsősorban helyi szinteken gyakran merül­tek fel főként kommunikációs problémák, illetve, hogy míg a védekezés „összehozta” az em­bereket, addig a helyreállítás so­rán, a kártérítések kapcsán már akadtak feszültségek a lakosság körében. Az eseményen Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere rövid tájékoztatót adott a helyi védelmi bizottság munkájáról. Sor került további szakmai be­számolókra, tájékoztatókra, ér­tékelésekre is. Az ülés végén Koltai Tamás elismeréseket adott át a védekezésben, illetve a helyreállításban résztvevőknek. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium vezetője által alapított emléklapot tizen­kettes a belügyminiszteri em­lékérmet pedig negyvenen ve­hették át.-ht­Uj helyen a hivatal Új helyre költözött a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal. A megyei Önkormányzati Hivatallal és az FVM megyei Földművelésügyi Hi­vatalával történt megállapodás értelmében a közigazgatási hivatal a megyei önkormányzat épületének földszintjére, a földművi elésügyi hivatal helyére költözött. Az új helyen a főosztályok mellett a hiva­talhoz tartozó szakigazgatási szervek is elhelyezést nyertek. Emel­lett lehetőség nyílt korszerű oktató és tanácskozó terem kialakításá­ra. A hivatalt ünnepség keretében dr. Bőszné dr. Wéber Aranka a me­gyei Közigazgatási Hivatal vezetője adta át. A megnyitón részt vett Koppáné dr. Kertész Margit (FKGP) országgyűlési képviselő Szekszárdi iskolapolgár program Diákönkormányzati tagoknak indított képzést Szekszárdon a Polip Ifjúsági Iroda. A sorozat harmadik előadása a héten volt. A Zsók Imre által kidolgozott Szekszárdi iskolapolgár előadás-sorozat az ed­digi diák önkormányzati munkát segítő programokba illeszkedik. Célja, segítséget nyújtani a fiataloknak abban, hogy a közéletben ak­tívabban tudjanak részt venni. Az összesen négy előadásból álló so­rozat keretében a programban részt vevő tizenöt diák olyan készsé­geket is elsajátíthat - kommunikáció, önismeret -, amelyek munkáju­kat megkönnyítik. A záró előadásra februárban kerül sor. A kisvejkei kmb-s fedezte a nagymányokit Egy szál pisztollyal négy zsoldos ellen Mint arról olvasóink értesülhet­tek, a bonyhádi kapitányság rendőrei kapcsolták le csütörtö­kön a pécsi ékszerrablókat, akik Pécsváradon súlyosan megsebesítettek két rendőrt. A történet többféle változatban terjeng, lapunk a legilletékeseb­beket, a helyszínen intézkedő rendőröket kereste meg. Kilenc óra húsz perckor tud­ták meg a bonyhádi zsaruk, hogy a fegyveres támadók a 6- os főúton Bonyhád felé köze­lednek. Fél tíz után 4 perccel már kattant is a bilincs a négy bandita csuklóján - tudtuk meg Müller Józseftől, a bony­hádi kapitányság közbiztonsági vezetőjétől. Egy korábban Tol­na megyében dolgozó kollégá­juk Pécsről telefonált: felétek mennek az ékszerrablók! Az üzenetet Kreiner József vette, aki azonnal riadóztatta a többi­eket. Szerencsére épp „fejtágí­tót” tartottak a zsaruknak, úgy hogy sokan tartózkodtak a ka­pitányság épületében. Kocsik­ba pattantak, s pillanatokon be­lül lezárták a 6-os utat a dom­bóvári elágazónál. Az elfogás­ban végül kulcsszerepet játszó két rendőr, Kremó Gyula nagymányoki és Lőrincz Ernő kisvejkei körzeti megbízott a vegyiművekhez vezető űt elága­zójánál figyelték, mikor jön a keresett BMW. Le is adták a drótot, amikor az egyébként ki­lőtt bal hátsó kerekű autó a két orosz és két szerb fegyveressel elhaladt mellettük. A bandá­nak azonban inába szállhatott a bátorsága, amikor a dombte­tőre érve meglátta a rendőrkor­dont, a felvonult rendőrségi au­tókat és a civil teherautókat. A General Insped bejáratánál visszafqrdultak Pécs irányába. Az addig az eseményeket figye­lő két káembésnek saját magá­nak kellett döntenie, mit tesz az ismét feléjük közeledő, har­cokban megedzett bűnözőkkel. Egy pillanatig sem volt kétsé­ges, hogy meg kell állítani őket - mondta Kremó Gyula, és hozzátette: nem várt parancs­ra, tudta, hogy mit kell tennie. Egy szál szolgálati pisztollyal állt ki a 6-osra megállítani azo­kat, akik alig 20 perccel koráb­ban pécsváradi kollégáit meg- sebesitették. Egyik kezével in­tett, hogy álljon meg a kocsi, a másikban lévő pisztollyal folya­matosan a vezetőre célzott. Közben társa, Lőrincz Ernő hátulról fedezte őt. Mindeköz­ben Pécs irányából egy IVECO típusú kamion érkezett. Csak intett a rendőr, hogy forduljon keresztbe az úton, a nagy testű jármű vezetője rögtön megér­tette a helyzetet, és úgy fordult, hogy a járgány teljes szélessé­gében lezárja az utat. Ekkor már igen közel volt a BMW a négy rablóval, úgy hogy Kremó Gábor intett a pisztolyával, hogy emelje csak szépen min­denki a kezét. Amikor a kocsi megállt, há­tulról bezúgtak az imént még kordont alkotó rendőrök. Ki­pattantak kocsijukból, feltép­ték a BMW ajtait, s pillanatok alatt megfektették s megbilin­cselték az üldözötteket. A tele­fonon érdeklődő főkapitány­nak Müller József jelenthette: a célszemélyeket elfogták. A fel­röppent hírekkel ellentétben géppisztolyt nem használtak a rendőrök. Nem is lett volna rá idő, hiszen mire a fegyverszo­bából kivarázsolják a nagyobb kaliberű csúzlikat, a bűnözők már rég heted-hét határon túl járnak. Az akcióban az említet­teken kívül részt vett még: Dá­vid József Zsók Mihály, Markos Mátyás, Halvax György, Bati László, Bati József Borsos Ernő, Marcsek Gábor, Hütter Vilmos, Czékmány Tibor, Márton Fe­renc, Hohmann János, Palkó Pé­ter, Frei Zsolt, Tóth Tibor, Nikolov Zoltán, Horváth Antal és Ignácz Attila. A két hazafelé tartó orosz zsoldosról és bosnyák kísérőik­ről, akik a délszláv háborúban a szerbek oldalán harcoltak, vala­mint az eset egyéb körülményei­ről olvashatnak a holnapi Tol­nai Népújság Vasárnap Reggel­ben. A hatoson fektették meg a bűnözőkét Kórusok tisztelgése Kodály Zoltán előtt A Magyar Kórusok Napján, Kodály Zoltán születésének 117. évfordulója tiszteletére ünnepi hangversenyt tartottak tegnap este Szekszárdon, a Művészetek Házában. A koncerten a szek­szárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus, a Szekszárdi Madrigálkórus, a bietigheim-bissin- gen-i (Németország) Szent Pál Evangélikus Gyülekezet Énekkara és a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes adott elő kórus- , műveket. Az elhangzott darabok között Kodály, Bárdos, Haydn, Palestrina és Bach művei szere­peltek. A műsorban fellépett még Pintér Gabriella (ének) és Lozsányi Tamás orgonaművész. Záró számként a fellépő kórusok Kodály Esti dalát énekelték. HÍREK Számadás a kórházban. Egy év az új vezetéssel - cím­mel fórumot tartott a Tolna Megyei Kórház főigazgató fő­orvosa, dr. Muth Lajos az Egészségügyi Dolgozók De­mokratikus Szövetségének fel­kérésére. Az egészségügyi in­tézmény kultúrtermében meg­rendezett eseményen a főigaz­gató az elmúlt egy éves idő­szak történéseit, az új vezetés intézkedéseit ismertette a kór­ház dolgozóival. Ezt követően Hunya Éva szociológus tartott „PR az egészségügyben” cím­mel előadást. A tájékoztató és az előadás után a főigazgató a fórum résztvevőinek kérdései­re válaszolt. A tamási római katolikus templomban orgonahangver­seny lesz a ma este fél 6-kor kez­dődő ádventi elmélkedés után. Áment F. Lukács pannonhalmi bencés szerzetes orgonaművész Bach, Mendelssohn, Liszt, Szi­geti és Boellmann műveket ad elő. Luca napján a Luca-napi nép­szokásokról. Luca-napi népszo­kásokról lesz szó a Babits Mi­hály Művelődési Ház Életre­form Klubjában december 13-án Szekszárdon. A 17 óra 30-kor kezdődő összejövetelen a nép­szokásokon kívül versek, dalok hangzanak el. Karácsonyi ünnepséget rém dez a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szö­vetségének Tolna Megyei Szer­vezete december 13-án, hét­főn, 14 órai kezdettel Bonyhá- don, a Bajcsy-Zs. u. 38 szám alatti épületben. Dómbóváron december 14-én, kedden, 10 órakor a művelődési házba várják a megyei szervezet tag­jait. Iparűzési adóról Regszem­csén. December 13-án, hétfőn tartja soros ülését Regszemcsén a helyi képviselő-testület. Az ülés megtárgyalják az iparűzési adóról szóló rendelet, tervezetét. A községben jelenleg iparűzési adó nem kell fizetni. Gratulálunk! Szekszárdra Orbán József­nek és Né­meth Irénké- nek házasság- kötésük 40. évfordulója al­kalmából szív­ből gratulálunk és békében, boldogság­ban, megértésben együtt töltött .éveket kívánunk. Családjuk, hozzátartozóik és barátaik. Megszűnnek és mégsem Két iskolából egy lesz jövőre Mint arról lapunkban már több­ször hírt adtunk, két hasonló profilú, megyei önkormányzati fenntartású iskola, a szekszárdi Szent-Györgyi Albert Középis­kola és a szintén szekszárdi Balassa János Szakképző Iskola megszűnik, mint önálló intéz­mény. Ez azonban korántsem je­lenti azt, hogy a két iskolában folyó képzés is megszűnne. A megszűnés hírére olvasó­ink közül többen telefonáltak szerkesztőségünkbe, elsősorban azok, akiknek gyermeke vala­melyik említett iskolában kívánt továbbtanulni. Mint megtud­tuk, a két, hasonló jellegtű szak­képzéssel foglalkozó iskola való­ban megszűnik jelenlegi formá­jában, helyettük egy teljesen új középiskola jön létre, amely a mostani Szent-Györgyi iskola épületében fog működni, s fel­öleli az összes képzési formát, amellyel a két intézményben je­lenleg foglalkoznak. Semmi ok tehát az aggodalomra, a jelent­kezési lapokat nyugodtan adják be a tanulók, de még az iskolák mostani nevére és címére. Az érdeklődőket szeretettel várják a Szent-Györgyi Albert Középiskola (Szekszárd, Kecs­kés Ferenc u. 8-10.) nyílt napján ma délelőtt 9, illetve 11 órától. Akinek a mai nap nem alkal­mas, az január 8-án is felkeres­heti az iskolát szintén 9 és 11 órakor. A következő tanév kép­zési formáiról a hirdetés ad tájé­koztatást. A Szent-Györgyi Albert középiskola képzései 8. osztályosoknak * Humán szakközépiskolai osztály * Humán védelmi osztály Érettségivel rendelkezők számára (felsőfokú szakképesítést ad) * ápoló * Csecsemő és gyermekápoló * Csecsemő és kisgyerek gondozó * Szociális asszisztens * Szociális gondozó és szervező * Szülésznő Szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők részére (érettségivel zárul) * Intenzív nappali tagozatos képzés (2 év) * Levelező tagozatos képzés (3 év) (középfokú szakképesítést ad) fizioterápiás asszisztens Ápolási asszisztens: betöltött 16. életév (2 év) Az egészségügyben dolgozók számára is változatlan formában § folytatódik a szakképzés levelező és esti tagozaton, valamint a távoktatásban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom