Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-10 / 288. szám
Humor TOLNAI# NÉPÚJSÁG DECEMBER 10. PÉNTEK Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő JUDIT nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Judit. Bibliai név, jelentése: zsidó nő. Védőszentje: Boldog Judit angol özvegy, aki a XI. század második felében remeteéletet folytatott. Virága: piros tulipán. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Minász és társai vértanúk. A zsinagógái naptárban Hanukka VII. napja. Rós hodes II. napja (Újhold). E napon hunyt el 1850-ben Bem József (Bem apó) lengyel katonatiszt, 1896- ban Alfred Nobel svéd kémikus, gyáros, a Nobel-díj megalapítója. Hajdan: December tizedikén 115 éve, 1884-ben iktatták be tisztébe gróf Széchenyi Sándor főispánt, a századvég legjelentősebb munkás- ságú helyi politikusát. 100 éve, 1899-ben a Tolnamegyei Közlönyben Borzsák Endre református lelkész Advent című vezércikkében kérdezte: „Mikor lesz kiirtva a világból az öldöklő harc, a családból, a társadalomból, a szívből a gyűlöletes hidegség, szeretetlenség?” 90 éve, 1909-ben elhunyt Szekszárdon simaházi Totth Ödön, Simontornya szülötte, a megyeszékhely kaszinójának elnöke s félszázados történetének megírója. 70 éve, 1929-ben pénzbüntetésre Ítéltek egy gyönki festőt, aki féltéglával okozott sérülést. Árokba borult egy pótkocsis teherautó tegnap Szekszárd határában, a hatos főközlekedési úton. A teherautó Bonyhád irányába haladt, amikor a laza útpadkáról lecsúszott. A baleset során személyi sérülés nem történt. Miután a teherautót az Euro Taximentő Szolgálat kivontatta az árokból, a sofőr folytatta útját. Sportos panasz A profiklub elnöke így kesereg:- Személyi problémáink vannak az ificsapat körül. Ezek a gyerekek sokkal gyorsabban nyűvik az edzőjüket, mint a cipőjüket. Autósok Egy amerikai, egy francia és egy orosz az utazásról, autókról beszélget.- Nekem van egy Mercedesem - mondja a jenki -, a feleségem BMW-vel jár. Külföldre pedig az összkomfortos lakókocsinkkal megyünk.- Nekem Peugeot-m van - mondja a francia -, a feleségem Renault-val jár, külföldre pedig vonattal megyünk.- Nekem van egy Moszkvicsom - így az orosz. - A feleségem metróval jár.- No és mivel mennek külföldre?- Leginkább tankkal. A napi igék: Katolikus: íz. 48.17-19. Mt. 11.16-19. Református: Zof. 3. Gál 4.1-11, Evangélikus: Jel. 3.14-22, Lts 44,1-8. Ortodox: Tit. 1.15-2.10. Lk. 20.19-26. A nap kél 7.20 órakor, nyugszik 15.53 órakor. A Hold kél 9.08 órakor, nyugszik 18.08 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 2 cm, Paks 130 cm, Dombod 149 cm, Árvízkapu 556 cm. A Sió Palánknál 328 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Szekszárdi ügyeletes újságíró: Venter Marianna. Tel: 511-513. Fax: 511-500. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239, 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618 és 06/20/9860-530. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv 75/316-388, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit is főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen kellemetlen érzés, ha azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Várjuk az Önök által beküldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szekszárd, Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra kétjiik, írják rá: „Mit is főzzek ma?" Most a pincehelyi dr. Tóth László narancsos-gombás pulykafalatkák receptjét ajánljuk. Hozzávalók: 4 db kicsontozott pulyka-felső- comb, 1 margarin, ételízesítő, őrölt bors, 3 dl tejfel, 1 egész narancs, 1 doboz szeletelt gomba, 2 db tyúkhúsleves-kocka, 1 evőkanál liszt. A kicsontozott pulykahúst a rostokra keresztben háromnégy darabra vágom és margarinon, serpenyőben mindkét oldalukon hirtelen kisütöm. A sült darabokat előre beáztatott római tálba lerakom, meghintve ételízesitő- vel, borssal úgy, hogy a rétegek közé vékonyra vágott narancskarikákat rakok. A narancs héját felszeletelés előtt lereszeltem. Fél liter vízből a leveskockákkal húslevest készítek, amibe beleszórom a narancshéj-reszeléket, a liszttel elkevert tejfölt hozzáöntöm és beleteszem a gombát. Amint egyet felforrt, ráöntöm a római tálban lévő húsra, és közepesnél gyengébb lángú sütőbe helyezem. Kb. két- órai sütés után leemelem a tál tetejét, ha bőséges a lé, még addig visszateszem, hogy besűrűsödjön. Főtt rizs a legjobb köret hozzá. Gyújtogatott a tűzoltó Egy önkéntes lengyel tűzoltó, a tengermelléki Koczala lakója hamarosan bíróság elé áll, mert 20 esetben okozott tüzet, hogy oltásában ő is részt vehessen. A piromániás tűzoltó 17 alkalommal erdőt, háromszor pedig gazdasági épületet borított lángba. Kerékpárra pattant és az erdőbe hajtott, ahol tüzet gyújtott, majd lóhalálában vágtatott a tűzoltó laktanyába, hogy részt vegyen az oltásban. A tűzimádó azzal védekezett, hogy pénzre volt szüksége, és egy órányi oltással 6 zlotyt (360 Ft) keresett. Az ügyész közlése szerint szerencsére a tűzgyújtó tűzoltó által okozott tüzek egyike sem járt súlyosabb károkkal, mert (a tettesnek köszönhetően) idejekorán észlelték őket. A vádiratot szerdán juttatták el a slupski körzeti bírósághoz. A tűzgyújtó-oltó 1-től 10 évig terjedő börtönbüntetéssel számolhat, attól függően, hogy a gyújtásban, vagy az oltásban játszott szerepét értékelik többre. A sísapka az nem maszk! Finnország arra kéri Norvégiát, hogy többé ne használja a „finn- sapka” elnevezést a rablók körében népszerű símaszkra, mert a szóhasználat azt a benyomást keltheti, hogy minden finn bűnöző. Finnország Oslóban akkreditált nagykövete a norvég sajtótól kérte, hogy sísapkákban végrehajtott bankrablás esetén a maszk szót használják. A finnsapka szó- használat hatvan évvel ezelőtt terjedt el Norvégiában, amikor norvégok ilyen sapkákat kötöttek a szovjet támadással szembeszálló finneknek a téli háborúban. Hallottam írta: F. Kováts Éva Toplista Európa leggazdagabb embereinek listáját állította össze az EuroBusiness magazin. A toplistát egy francia hölgy vezeti 14,3 milliárd euros vagyonával. A második, harmadik, negyedik helyen német vállalkozók szerepelnek, ami nem véletlen, hiszen a legtöbb euro-milliárdosa Németországnak van, számszerint 47. Franciaország ehhez képest mindössze 25, Nagy-Britannia pedig csak 22 milliárdossal dicsekedhet. Bármennyire is tekintélyes szaklap készítette a listát gyanítom, hogy az nem teljes. A vagyonfelmérés ugyanis nem terjedt ki Európa keleti régióira. Pedig bizonyára változna a sorrend, ha a volt szovjet tagköztársaságok helyén létrejött újkori vállalkozásokat is figyelembe vették volna a lista készítői. Olvastam ugyanis, hogy a francia Riviérán a luxusszállodák alkalmazottai vadul tanulják az orosz nyelvet. Vendégeik között ugyanis egyre több az orosz és az ukrán. Az oroszok nagyon jó vendégek, szeretik a luxust, nagyvonalúak és hatalmas borravalókat adnak, hangzott a személyzet egybehangzó véleménye. A franciák megállapításait a világ más helyein található exkluzív intézményekben is megerősítették. Szóval lehet, hogy hamarosan mégis változik a toplista. Állatorvosi ügyelet Az ügyelet 1999. december 10-én 16 órától december 13-án 8 óráig tart. Hatósági állatorvosi ügyelet: Dr. Bodnár János Dunaszentgyörgy, Rákóczi u. 56. Telefon: 06/20/9/ 781-112, 75/336-034. Dr. Szebeni Álmos Tevel, Hőgyészi u. 151. Telefon: 74/404-943. Dr. Schárer Mátyás Szekszárd, Kerámia u. 45. Telefon: 06/30/9/473-110, 74/319-847- Dr. Székely Attila Dombóvár, Kéknefelejcs u. 21. Telefon: 06/30/9/ 590-284, 74/466-351. Dr. Révész Ottó Tamási, Szent István u. 31. Telefon: 06/30/9/379-111, 74/471-166. Dr. Patonai Iván Pincehely, Vörösmarty tér 12. Telefon: 06/30/217-5632. Magán állatorvosi ügyelet: Dr. Debreczeni Pál Dunaföldvár, Kossuth u. 38. Telefon: 75/341-515. Dr. Holló Sándor Bonyhád, Mester u. 18. Telefon: 06/60/364-556, 74/452- 356. Dr. Bánszky András Váralja, Kossuth u. 40. Telefon: 06/20/9/ 503-387. 74/458-469. Dr. Szép László Őcsény, Petőfi u. 6. Telefon: 06/ 30/226-4433. Dr. Latkóczy Ágnes Gerjen, Sport u. 4. Telefon: 74/337029. Dr. Kántor György Kocsola, Dombóvári u. 22. Telefon: 06/30/ 9/372-794. 74/484-185. Dr. Savanyu László Tamási, Dózsa u. 58. Telefon: 06/60/499-581. 74/470-999. Dr. Kozári Ferenc Gyönk, Nefelejcs u. 14. Telefon: 74/448-269. Szekszárdi Kisállat Klinika: A Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5., telefon: 74/315- 797) szombaton és vasárnap 9 órától 12 óráig állandó állatorvosi ügyeletet tart. Az ügyeleti időn kívül a 06-30464- 776-os rádiótelefonon hívható az ügyeletes állatorvos. Allatgyógyszertár: TOLNAVET Állatgyógyszertár. Szekszárd, Hunyadi u. 5. Tel: 74/315-797. 06-30 4 64-776. Hétközben: 8.00-19.00. Szombat: 8.00-12.00 óráig. Vasárnap: Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5.) 9.00-12.00. A Palánki Kisállat Ambulancia Dr. Jakab Ferenc, Szekszárd-Palánk 18/B. Telefon: 74/417-792, 06/30/ 9/371-906 szombaton és vasárnap 24 órás ügyeletet tart. Délutántól eső Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Osztálya ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE Tőlünk délnyugatra ciklon örvénylik, amelynek enyhe, nedves levegője időnként a Kárpát-medencét is eléri. Magyarországon ma gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, emellett néhány órára azonban szinte mindenütt kisüt a nap. A délutáni óráktól a nyugati megyékben helyenként már elered az eső. A délnyugati, déli szél tovább élénkül, főleg a Dunántúlon lehet erős széllökésekre számítani. Az évszakhoz képest enyhe idő lesz, a csúcshőmérséklet általában 7 és 12 fok között váltakozik. A nem túl hideg, reggeli órákat erősödő nappali felmelegedés követi. Többször erősen megnövekszik a felhőzet, néhány órára azonban valószínűleg kisüt a nap. Délutántól már előfordul eső, zápor. A délnyugati, déli szél egyre gyakrabban megerősödik. A csúcshőmérséklet 10 fok körül alakul. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 1 Velencei-tó: Szelidi-tó: 2 Fertő-tó: Tisza: 2-3 Duna: Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 10 Paks: 11 Siófok: 9 Pécs: 12 Szekszárd: 10 Mohács: 11 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35-55 Velencei-tó: 35-55 Tisza-tó: 35-45 Fertő-tó: 35-45 Kaposvár: 35-40 Paks: 35-45 Siófok: 35-45 Pécs: 35-50 Szekszárd: 35-40 Mohács: 35-50 ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Melegfronti hatásra lehet számítani. Változik a reakció idő, a külvilág ingereire nem a megszokott sebességgel válaszolunk. Általában csökken az ingerküszöb, könnyen alakul ki nyugtalan, feszült állapot, fejfájás, migrén jelentkezhet. Országos előrejelzés (5 napos 120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Országos előrejelzés 30 napra: 06-90-304-628 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia (120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-612 TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511- 510. Telefax: 511-500. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hirlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 745,- Ft, negyedévre 2235,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Sanghaji kérdés: Ufó vagy nem ufó? Kínai tudósok immár egy hete nem tudják elönteni, hogy ufó volt-e vagy sem az a különös jelenség, amelyet múlt. csütörtökön többen is megfigyeltek Sanghaj égboltján. Egy órán keresztül lehetett látni a narancs- sárga csóvájú ismeretlen repülő tárgyat a város fölött. A nankin- gi csillagvizsgáló asztronómusai abból indulnak ki, hogy nagy valószínűséggel repülőgépről lehetett szó. A Kelet-Kína fölötti légi- forgalmi hatóság viszont azt állítja, hogy az adott időpontban nem észlelt rendkívüli mozgást a radaremyőin. Az ismeretlen repülő tárgyról készített felvételek sem vezettek eddig a rejtély végleges tisztázásához. A legnagyobb képeslap Villers-sur-Mer francia városkában (Normandia) bemutatták a világ legnagyobb képes levelezőlapját, amelyet összesen 3000 gyermek készített. A 100X20 méter nagyságú „levelezőlapot” a nyári iskolai szünetben alkották meg a gyerekek. Az óriás levelezőlap az ezredfordulós kezdeményezések sorába tartozik és januárban „darabokban” eladják. A befolyó összeget az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF- nek utalják át - jelentette az APA. ELŐFIZETŐINKNEK! / / Keresse a holnapi lapszámunkban! Előfizetheti a 06/80 345-345-ös ingyenes zöld számon.