Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-10 / 262. szám

ŐSZI LEHALÁSZÁS A PALMANDI RT.-NÉL (4. OLDAL.) r r r MEGYEI NAPILAP 1999. NOVEMBER 10. SZERDA ÁRA: 45 FORINT X. ÉVFOLYAM, 262. SZÁM CSAK EGY TELEFONJÁBA KERÜL! TOLNAI ^NÉPÚJSÁG MUNKAIDŐBEN (8-16 h-ig): HIRDETÉSFELVÉTEL: Tel./fax: 74/416-211. Perczel-napok Bonyhádon A Perczel-napok keretében nyitják meg csütörtökön Perczel Mór szülőházában a honvédtábornok emlékszobáját. Az eddig a Völgységi Múze­umban leállított Perczel anyag a mai közgazdasági szakkö­zépiskola kollégiumába, a régi Perczel kúriába kerül. A tárla­tot Szőts Zoltán, a Völgységi Múzeum igazgatója rendezi majd ajánlja az érdeklődők fi­gyelmébe november 11-én, délután 3 órakor. November 12-én, reggel a kéri diákjai megkoszorúzzák Perczel Mór sírját a Kálvária-dombon, majd a honvédtábornok szobrát a róla elnevezett iskola előtt. Délelőtt tartják a Perczel-napi műsort a művelődési házban, este pedig szalagtűző ünne­pély és bál lesz. A programhoz kapcsolódóan fiú labdarúgó tornát is rendeznek. Tulajdonosváltás előtt a Paksi Hírnök Kalocsai pályázó az esélyes Tulajdonosában, tartalmában, formájában és nem utolsósorban az önkormányzati támogatás mér­tékében is változás előtt áll Paks hetilapja, a Paksi Hírnök. Az önkormányzat pályázatot hirdetett a tulajdonában álló újság eladására. A kiírás magas szintű feltételeket tartalma­zott, mind az anyagi hátteret, mind a leendő végzettségét, ta­pasztalatát tekintve. Négy pá­lyázat érkezett, a végső dön­tést a város képviselő testületé november 17-én hozza majd meg. Az előzetes bírálás hét­főn délután megtörtént, a tes­tület öt tagjából álló eseti bi­zottság egyöntetű, öt szavazat­tal egy kalocsai pályázó elfoga­dását javasolja. Az ajánlott be­téti társaság a Kalocsai Néplap című sikeresen működő város- környéki hetilap tulajdonosa. A döntés után az önkor­mányzat szerződést köt a nyertessel, aki így a kiadói jo­gok tulajdonosa lesz. A szer­ződés tartalmazza a folyama­tosan csökkenő önkormányza­ti támogatás mértékét és a lap­pal szembeni elvárásokat, amelyeket az új kiadónak telje­sítenie kell. A Paksi Hírnök áp­rilis óta közhasznú társaság­ként működött, információink szerint a nyertesnek tűnő beté­ti társaság saját égisze alatt szándékozik tovább vinni a la­pot, így a kht-re végelszámolás vár. - rg ­Német nemzetiségi nap Őcsényben Lámpással hívogatnak a kisdiákok Második alkalommal rendeznek német nemzetiségi napot Őcsény­ben, az általános iskolában. Az idei program kapcsolódik Szent Márton napjához. A Szent Márton napjához kap­csolódó német nemzetiségi napot november 13-án, szom­baton tartják az őcsényi általá­nos iskolában. Márton napján, november 11-én délután a nap­köziben lámpásokat készíte­nek a gyerekek, majd az ezt követő felvonuláson énekkel hívogatják a község lakóit a szombati rendezvényre. Szombaton délelőtt csoport- foglalkozásokon vesznek részt az alsós gyerekek. Ennek kere­tében lesz német mesefilm vetí­tés, táncos program, szó lesz ar­ról, milyen legendák fűződnek Márton napjához, továbbá az őszhöz kapcsolódó rejtvénye­ket is lesznek. Az osztályonkén­ti kézműves foglalkozáson pa­pírból készül el Márton lúdja. A fiúk töklámpást, kóróból állatfi­gurákat, míg a lányok termések­ből nyakláncot fűznek, csuhá­ból babát alkotnak. A nagyszabású kulturális program 12-kor a református gyülekezeti házban kezdődik, amely már az egész iskola di­ákságának szól. Ekkor a 4. osztályosok versekkel, dalok­kal, táncokkal búcsúztatják az őszt, majd a szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola német nemzetiségi táncosai mutat­koznak be, végül Márton napi dalokkal zárul a program. Az évezred legjobb évjárata az idei Minden borosgazda álma lehet: diplomata feleségek kóstolják a finom borokat Az év rosszul kezdő­dött, sőt, rosszul is folytatódott azok­nak, akik szőlőt ter­melnek, bort készíte­nek. Ez a gyakorlat­ban azt jelentette, hogy kétszer annyi vegyszert kellett fel­használni a szőlőben növényvédelemre, mint egy átlagos év­ben. Aki ezt betartot­ta, az nagyon jó évet zárt, aki viszont spó­rolt a permetezéssel, annak a szüretre sem volt gondja, mert nem volt mit szüretelni. A hét közepén Márton napja lesz, ami a néphagyomány szerint azt jelenti, hogy az új borokat már lehet fejteni és kóstolgatni. Mindehhez liba­sültet is készítettek régen, hogy jobban csússzon a bor, majd a liba mellének a csont­jából próbáltak meg őseink az előttük álló télre következ­tetni. A hagyomány újraéledni látszik, hiszen egyre több pin­cészet, kertbarátkor rendez­vényén szentelik meg az új bort. Néhány borász vélemé­nyét kérdeztünk meg arról, milyen lesz az idei évjárat. Dúzsi Tamás szekszárdi borász, Kékfrankos-rosé bo­rát a szakma, az országos lis­ta első helyére tette, a múlt évben.- Nagyon jó lesz az idei bor is. Hibátlan szőlőt szüretel­tünk, igaz, dupla költséggel, mint egy átlag évben. Két kisebb jégverést is kaptunk, de ennek ellenére gyönyörű a színanyaga a bornak, vastag, zamatos, iga­zi különlegesség lesz az idei évjárat. Vida Péter szekszárdi bo­rász (Brüsszelben és Bor- deaux-ban, világversenye­ken, ezüstérmet nyertek a borai) szerint a most elkö­szönő évezred egyik legjobb évjárata lehet az idei. Mészáros Pál borász, a szekszárdi hegyközség elnö­ke szerint összességében jó­val kevesebb szőlőt szüretel­hettek idén a termelők mint tavaly, ennek oka, hogy a lisztharmat és a peronoszpó- ra „elvitte” a termés jelentős részét. Aki értett a növényvéde­lemhez, az most nagyon elé­gedett lehet, hiszen a szőlő és a folyóbor felvásárlási ára kárpótolja a kifizetett költsé­geket. A korai fajták már fej­tés előtt állnak, érdemes ezt megelőzően egy-egy labora­tóriumi vizsgálatot is elvé­geztetni, mondta a szakem­ber. Földgáz a tengelici külterületeken is? Emlékoszlopot állít a kisebbség A tengelici képviselőtestület ki­jelölte a helyi roma kisebbségi önkormányzat által felállítani tervezett emlékoszlop helyét. A helyi roma önkormányzat elsősorban a tengelici elődök emlékére, illetve a kisebbsé­gi önkormányzat megalaku­lása kapcsán tervezi felállíta­ni az emlékoszlopot, amely­nek avatását december 18- án, a kisebbségek napján ter­vezik. A települési képvise­lők hétfő esti ülésükön úgy határoztak, hogy az alkotás számára a helyi roma ősök egykori lakhelyén, a temető területén, a régi homokgö­dör szélén biztosítanak he­lyet. A testület megtette azo­kat a nyilatkozatokat, ame­lyek a nemrégiben megala­kult tengelici vízgazdálkodá­si társulat hitelfelvételéhez kellenek. Döntést hoztak három kül­terület földgázzal történő el­látásával kapcsolatban. Júliamajor, Vadászmajor és Jánosmajor lakossága koráb­ban jelezte, hogy Tengelichez hasonlóan ők is szeretnék él­vezni a korszerű fűtési mód előnyeit. E kérés kapcsán el­készült egy, a külterületek földgázellátásáról szóló ta­nulmányterv, amelyet a testü­let jóváhagyott. Ezt követően kezdődhetnek el a részletes tárgyalások az önkormányzat és a DDGÁZ Rt. között. A te­lepülés vezetése szeretné, ha a „majorokba” is eljutna a földgáz, ám ez nemcsak a képviselőkön múlik, hanem a DDGÁZ Rt-n és a lakosság anyagi vállalásán is. Röviden Hann Endre, a Medián Köz­vélemény és Piackutató Inté­zet vezetője lesz a paksi Libe­rális Klub vendége november 11-én, csütörtökön 17 órától a művelődési központ klubter­mében. Az est témája a közvé­lemény-kutatás szerepe a po­litikában. A tolnai idősek napközi ott­honában tart előadást ma, azaz szerdán 10 órától az Egész-ség Hónap keretében dr. Vecsey Albert ny. főor­vos. A rossz lényege és eredete - ez a címe a Biblia az emberről és a helyes életmódról elnevezé­sű sorozat soron következő előadásának, amely a bonyhá­di művelődési központban november 11-én, 18 órakor kezdődik. Az attalai önkormányzat csü­törtökön 14 órától a község kultúrházában látja vendégül a falu nyugdíjas lakóit, akiket a helyi óvodások és iskolások mellett a népdalkor, valamint a dombóvári Nosztalgia Klub tagjai szórakoztatják majd énekes-zenés műsorukkal. A Margaréta Óvodáért ren­deznek jótékonysági bált szombaton este hét órától a dombóvári művelődési ház­ban. A vasárnap Székesfehérváron megrendezésre kerülő orszá­gos klubközi versenyen a Dombóvári Valcer Tánc-Sport Egyesület öt tehetséges páro­sa mutatja be tudását. Pocsolyaország - ezzel a cím­mel írt könyvet a Zürichben és Budapesten élő dr. Vezényi Pál. A mű kapcsán november 11-én, csütörtökön 17 órakor beszélget a szerzővel Bonyhá­don, a Honismereti Klubban dr. Kolta László. A klub ezen rendezvényét - kivételesen - a Városi Könyvtárban tartják. Amikor a szomszéd földje gazos Ha nem megy másként, kényszerintézkedést alkalmaznak A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium állam­titkára, Tamás Károly körlevél­ben utasította a megyei nö­vény-egészségügyi állomáso­kat, a földművelésügyi hivata­lokat és a földhivatalokat arra, hogy a parlagterületek gyom- mentesítését kampányszerűen oldják meg. Az erre vonatkozó feladatokról a Tolna megyei növényegészségügyi állomás igazgatóját, Keresztes Lászlót kérdeztük:- A három hivatallal közö­sen kidolgoztunk egy intézke­dési tervet. Ez azt jelenti, hogy a falugazdászok, a földhivatal munkatársai és megyei talajvé­delmi és növényvédelmi állo­másunk felügyelői segítségé­vel közösen feltérképeztük a megye parlagon hagyott terü­leteit, így a megfelelő adatok birtokában ezt követően levél­ben szólítjuk fel az érintette­ket, hogy a megadott időpon­tig a felszaporodott gyomnö­vényt kaszálással, tárcsázás­sal, szárzúzóval, tüntesse el a területéről.- Mennyi idő áll az érintettek rendelkezésére, hogy a gazos területüket rendbe tegyék?- Az általunk készített intéz­kedési tervben november vé­géig határoztuk meg a tenniva­lókat, de ez a gyommentesítési kampány csak a kezdete a jövő évben is folytatódó hasonló hatósági akcióknak. Művelési kötelezettséget a törvény nem írja ugyan elő egyetlen tulajdo­nos számára sem, de a talaj termőképes állapotban tartása mindenkire egyformán kötele­ző érvényű. Ez vonatkozik a bel- és a külterületekre is.- Mi történik akkor, ha az önök által kiküldött felszólítás nem éri el a várt eredményt?- Akár hatósági kényszerin­tézkedést is alkalmazhatunk. Elvégeztetjük a gyomtalanítást a mindenkori piaci áron, majd ennek költségeit akár ráterhel- tethetjük a tulajdonos földjére is.- Tolna megyében mekkora nagyságú termőföld hever par­lagon?- 1900 hektár, ami összessé­gében nem jelentős, hiszen 220.000 hektár a teljes termő- földterület. Az országos ösz- szehasonlításban nagyon jól állunk a többi megyéhez ké­pest. Mauthner Év végi mérleg Tamásiban: 51 milliós hiány Költségvetés: a régi nóta Intézményi pótelőirányzatokról döntött tegnap rendkívüli ülésén a tamási képviselő-testület. A Béri Balogh Ádám Gimnázium­ban az a veszély fenyeget, hogy ha a legszükségesebb szolgálta­tások számláit nem egyenlítik ki, kikapcsolják a fűtést, a tele­font. A polgármesteri előterjesz­tésből kiderül: 51 milliós hi­ány várható Tamásiban az év utolsó két hónapjában. Az in­tézményeknél a létszámle­építésekkel kapcsolatos több­letkiadások miatt négymillió, a tavalyi szállítói tartozások idei kifizetése miatt pedig tíz­millió forintos hiányt kell ki­egyenlíteni. A pénzügyi bi­zottság egyik igényt sem tá­mogatta. A bizottságban nemcsak három iskola által kért 18,7 millió forint, hanem a polgármester által javasolt 10 milliós pótelőirányzat sem kapott többséget. Ennek elle­nére a képviselők egy ellen- szavazattal összesen 14 mil­lió forintot szavaztak meg, il­letve azt, hogy a megtakarí­tott személyi juttatásokat do­logi kiadásokra fordítsák. A Béri Balogh Ádám Gimnáziu­mot például az fenyegeti, hogy ha nem egyenlíti ki a számlákat, a szállítók leállí­tanak alapvető szolgáltatáso­kat. A gimnázium igazgatója egyébként már év elején je­lezte: 12 milliós hiány várha­tó az iskolánál. Hajdics Jó­zsef polgármester szerint senki előtt nem volt titok, hogy ötven milliós hiány vár­ható. Képviselői kérdésre ki­jelentette: 1998 december 31- én az önkormányzat összes kötelezettségvállalása 177 millió forint volt, amelyből 37 millióval szállítóknak tar­tozott a város, 87 millióval a Prométheusz Rt-nek, 52 mil­lió forint volt a hitelállomány. Ez utóbbi 1999. október 3.0- ra 35 millióra csökkent, a Prométheusz felé 70 millió forinttal tartozik Tamási, a kifizetetlen számlák összege 27 millió forint. A jelenlegi hiányt hozzáadva tehát szin­ten maradt az adósság, az ön- kormányzat pénzügyi egyen­súlya nem borult fel - mond­ta a polgármester. (tf)

Next

/
Oldalképek
Tartalom