Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-09 / 261. szám
Autósvilág 7. oldal AZ ÉV ÁTIGAZOLÁSA 1999. november 9., kedd ____________________________________________ Rég i vágya teljesült a száguldó cirkusz egyik legtehetségesebbnek tartott versenyzőjének, a brazil Rubens Barrichellónak. A szélvész- gyors Rubens hosszú évek munkájának gyümölcseként átigazolhatott minden versenyző „álmához”, a Ferrarihoz. Nem rossz szerződést köthetett, hiszen már maga Jean Todt is bejelentette, hogy jövőre nem lesz különbségtétel a pilóták között, így elvileg egyenrangú státust kapott a brazil Schumacherrel. Sokan féltik Barrichellót, maga a távozó Irvine szerint Rubens élete legnehezebb éve előtt áll, mert a kétszeres világbajnok le fogja őt is nullázni saját céljai érdekében. Barrichello egyelőre nem foglalkozik ezekkel, tervezi a jövőt és mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy végre valahára futamot tudjon nyerni. Egy biztos: sokat nem lógathatja a lábát, ha el akarja magát fogadtatni az olasz szurkolókkal. Sosem volt könnyű a sportolók világában annak a fiúnak, aki abban a sportágban akart sikereket elérni, ahol az apja már legendává vált. Damon Hill azonban kiállta a próbát, édesapja, Graham Hill után ő is világbajnoki címet szerzett a Forma-1 világában. Az idő múlását azonban ő sem tudta figyelmen kívül hagyni, 39 évesen már fontosabbnak tartotta a családját, mint a versenyzést. Már év közben is ki akart szálírd, csapatfőnöke, Eddie Jordan kérésére végighajtotta a teljes szezont. A múlt hét végi japán futam után azonban végleg szögre akasztotta bukósisakját. Egy biztos: a Forma-1 egyik meghatározó egyénisége távozott. Jövőre talán még többen fogják megkérdezni, hogy atyaúristen, hová tűnt Damon Hill? AZ EV VISSZAVONULÓJA AZ EV BEUGRÓI A Nem sok versenyzőnek adatik meg, hogy egy éven belül két csapat autóját is vezetheti. Az év elején szerződés nélkül maradt finn Mika Salo először az évad első harmadában kapott beugrási lehetőséget, amikor a BAR brazil pilótája, Zonta lábtörést szenvedett Brazíliában. Mika II. nem vallott szégyent, az újonc csapat addigi legjobb eredményeit produkálta azokon a futamokon, ahol elindult. Schumacher balesetét követően a Ferrari hívta Salót, aki két dobogós eredményével hálálta meg a maranellóiak bizalmát. Jean Todtnak azért esett rá a választása, mert amellett, hogy gyors, még hallgatni is tud az éppen aktuális csapata titkairól. A helyettesítés annyira jól sikerült, hogy a Sauber kétéves szerződést kínált a finn versenyzőnek. Talán soha nem kap még egy akkora lehetőséget a sorstól Eddie Irvine, mint kapott az idén. Schumacher sérülése után a Ferrari első számú versenyzőjeként végig versenyben volt a világbajnoki címért. A nemes küzdelmet - amelyet Hákkinennel vívott - a számára oly kedves japán ringen bukta el. Ám senki ne gondolja, hogy emiatt Eddie a kardjába dőlt. A szókimondó ír most sem tagadta meg önmagát: „Nem érdemeltem meg a világbajnoki címet, jó helyen van az Hákkinennél. Ha véletlenül én nyertem volna, csak még jobban elszállok, ami sem nekem, sem leendő csapatomnak, a Jaguárnak nem lett volna jó.” AZ ÉV VESZTESE Häkkinen, a dunlázó Ha valaki visszagondol majd a Forma-1 ötvenedik évére, biztos, hogy a legjobbaknak tartott versenyzők - Mika Häkkinen és Michael Schumacher - hibái jutnak az eszébe. Mivel a finn minden futamon indulhatott, még az is belefért a címvédésébe, hogy többet hibázott, mint a többiek. A konstruktőröknél viszont megszűnt a Ferrari évtizedes átka, így a büszke cím Maranellóba került 16 szűk esztendő után. A menetrend idén is a már megszokott volt a Forma-1 ünnepi, ötvenedik évadjában: a West-McLaren-Mercedes és a Ferrari késhegyre menő harcot vívott a világbajnoki címért, valamint azért, hogy ki tud többször és minél nagyobbat hibázni a futamokon. Ez a furcsa összecsapás Imolában, a harmadik versenyen kezdődött a két csapat között, és egészen az idény végéig tartott. Schumacher lábtöréséig felváltva bakizott Hákkinennel, hol egyikük, hol pedig a másikuk törte össze autóját hatalmas előnye tudatában. Amikor a német kiszállt a kanyarban és a versengésből, úgy tűnt, mintha a finn címvédő és csapata zavarodott volna meg a legjobban. Kellett három futam, mire felocsúdtak - eZ alatt Häkkinen vagy elhagyta a kerekét vagy defektet kapott, netán csapattársa lökte ki a pályáról -, így a Magyar Nagydíjon már újra a régi McLarent láthatták a nézők. Ekkor viszont a nagy ellenfél zavarodott meg, és a 8 pontos előnyt szerző Irvine rövidesen többpontos hátrányban találta magát. Persze az ő helyzete sem volt egyszerű, főleg amikor egyik kerékcseréjénél a négy levett gumi helyett csak hármat raktak fel az autójára. Az utolsó futamra azonban mindkét csapatnál minden összeállt, Schumacher is visszatért a Ferrarihoz. Japánban viszont Häkkinen nem tudott hibázni, lemosta ellenfeleit a pályáról, így megvédte egyéni világbajnoki címét. A Ferrari a csapatbajnokság megnyerésével vigasztalódhatott, amelyre jó 16 éve vártak már a szurkolók. A Jordan viszont Frentzen kiemelkedő szereplésének köszönhetően nemcsak megnyert két futamot, hanem az istállók között a harmadik helyen végzett összetettben. A kis Schumi, Ralf is bebizonyította, hogy tehetség dolgában ő sem áll rosszabbul bátyjánál, és csak egy szerencsétlen defekt akadályozta meg, hogy megnyerje élete első versenyét, a hazai pályán futott Európai Nagydíjat. Jackie Stewart sem fogja elfelejteni ezt az évet, amíg csak él, mivel fiai - Barrichello és Herbert - remekül mentek, Herbert futamot nyert, és a csapatversenyben a negyedik helyen végeztek. Most sajnálhatja csak igazán, hogy jövőre már nem a saját neve alatt futnak az autók, hanem Jaguárként száguldoznak majd a pályákon. A világbajnokság végeredménye Egyéni: 1. Mika Häkkinen (West- McLaren-Mercedes) 76 pont 2. Eddie Irvine (Ferrari) 74 pont 3. Heintz-Harald Frentzen (Jordan) 54 pont 4. David Coulthard (West-McLaren-Mercedes) 48 pont 5. Michael Schumacher (Ferrari) 44 pont 6. Ralf Schumacher (Williams) 35 pont Konstruktőrök: 1. Ferrari 128 pont 2. West-McLaren-Mercedes 124 pont 3. Jordan 61 pont 4. Stewart 36 pont 5. Williams 35 pont 6. Benetton 16 pont Futamgyőztes versenyzők: Häkkinen (5 győzelem), Irvine (4), Coulthard (2), Michael Schumacher (2), Heintz-Harald Frentzen (2) és Jonnhy Herbert (1) AZ ÉV BALESETE Most sem sikerült Schuminak 20 év után végre Maranellóba vinni az egyéni világbajnoki címet. Igaz, ebben az évben nem Häkkinen miatt. Maga győzte le magát, amikor a silversone-i versenyen a gumifalba vágódott és kettős lábtörést szenvedett. Kénytelen volt több futamot kihagyni, és mire felépült, már csak a Ferrari csapatgyőzelméhez tudott hozzájárulni. Sokan árulónak kiáltották ki, amiért nem segítette Irvine-t Japánban egy rossz rajtolással. Hogy valójában mi történt, azt rajta kívül valószínűleg senki nem tudja... ( Schumacher ) AZ ÉV CSALÓDÁSA Amekkora mellénnyel és pénztárcával indult neki a BAR-csapat az évnek, akkorát buktak az esztendő végére. Bár a kocsijuk „kétszínűre” sikeredett, a szereplésükre csak a gyászos fekete volt a jellemző. Egyetlen istállóként maradtak pont nélkül úgy, hogy két versenyzőjük, a két évvel ezelőtti világbajnok Villeneuve és az újonc Zonta még futamot is alig tudott befejezni. Ráadásul akkor tudtak csak a híradásokba bekerülni, amikor a két pilóta ripityomra törte autóját a Belga Nagydíj edzésén. A kanadai meg is unta az eredménytelenséget, és ha hinni lehet a pletykáknak, jövőre visszatér sikereinek színterére, a Williamshez. Az oldalt írta és összeállította: B. Molnár László
