Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-18 / 269. szám

A TEST BAJNOKA AZ ESZÉVEL GYŐZÖTT (4. OLDAL) r r r MEGYEI NAPILAP 1999. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 45 FORINT _____ ______________X. ÉVFOLYAM, 269. SZÁM L eesett az első hó A száraz, csapadékmentes őszben már azt hittük, sosem lesz tél. A meteorológusok napok óta ígér­gették a havat, senki nem hitt nekik, pedig igazuk lett. Szerda reggelre leesett az első hó, Györkönyben például akkora mennyiség, hogy a gyerekek hóembert is tudtak építeni. Juhász István, a Tolna Megyei Közútkezelő Kht. üzemeltetési és fenntartási osztályvezetője az utak állapotáról tájékoztatott bennünket. El­mondta, a megye területén szerda reggelre átlag­ban 2-3 centiméter hó esett. Tizenöt gép volt ké­szenlétben, ebből öt-hat sózott a megye főútjain, a mellékúthálózaton azonban nem volt szükség a síkosság mentesítésre. Juhász István lapunkat tá­jékoztatta arról is, hogy a rohamosan olvadó hó miatt a megyében mindenütt az utak vizesek, nedvesek. A látási viszonyok tegnap megfelelőek voltak, mindössze Paksról és környékéről jelez­tek párásabb levegőt. A megyében a havazás fennakadást nem okozott a közlekedésben. Téli útviszonyok vannak, ennek megfelelően óvato­san kell közlekedni. A gépek most is készenlét­ben vannak. A meteorológia nem jósolt a mai napra nagyobb havazást. (péteri) 9 770865 902047 99269 Röviden Elnöki előadás a múzeum­ban. Fennállásának 10. éves év­fordulóját ünnepli a Tájak- Korok-Múzeumok Egyesület szekszárdi klubja. Ebből az al­kalomból ma, pénteken dél­után 15.30 órai kezdettel Szé­kely Miklós, a TKME elnöke tart tájékoztató előadást az egyesület munkájáról és a célki­tűzésekről. Több koccanásos baleset tör­tént tegnap Tolnában, úgy lát­szik, az autósok nem vették fi­gyelembe a korai havazást, a csúszós utakat. Szekszárdon nyolc óra előtt az Újvárosban személygépkocsik ütköztek ösz- sze, nem sokkal később a város másik végén, a körforgalom után, a Shell benzinkútnál kiste­herautó koccant személygépko­csival. Közúti baleset volt a megye szélén, Kaposszekcső és Vásárosdombó között is. Itt 13 óra 40-kor egy személygépkocsi borult az árokba. A baleset kö­vetkeztében egy személy a kocsi­ba szorult, akit a dombóvári tűz­oltók mentettek ki szorult hely­zetéből. A balesetet szenvedett autóst a tűzoltók a mentőknek átadták. „Civilek” találkoznak a Vöröskeresztnél A Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete és a Szek­szárdi Szociális Munkás Hallga­tók Egyesülete kerekasztal be­szélgetést tart egy civil iroda lét­rehozásának érdekében „Civil szervezetek Tolna megyéért” címmel november 23-án, délután 14 órától Szekszárdon, a megyei szervezet székházában. A találkozón szó lesz az iro­da létrehozásának szükségessé­géről, milyen szerepet kell, hogy betöltsenek a civil szervezetek megyénk életében, és miért nél­külözhetetlenek a társadalom szempontjából. Mit és hogyan tudnak tenni önkormányzatok és közalapítványok egymásért, egymás mellett, illetve a munka­ügyi központnak milyen szerepe van a civil szervezetek támoga­tásában. Várhatóan választ kap­nak a résztvevők arra a kérdésre is, hogyan tudná Tolna megye egyenrangú félként képviseltetni magát regionális szinten. A kerekasztal-beszélgetés fő célja, hogy a civil szervezetek összefogjanak, szakmailag segít­sék egymást, és egy konferencia keretében civil információs iro­dát hozzanak létre. A megye dönt az iskolákról Kétségkívül nagy várakozás előzi meg a Tolna Megyei Önkormány­zat soros ülését, miután a képvi­selők számos fontos kérdésben hoznak döntést. A közgyűlés tag­jai november 19-én, pénteken 10 órakor kezdik meg munkájukat Szekszárdon, a Vármegyeháza dísztermében. Gyakorlatilag mindenkit érint - magánszemélyt és közületet egyaránt - a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybe­vételéről szóló rendelet módosí­tása. Ugyancsak széles, önmagán túlmutató területet ölel fel a me­gye mezőgazdasági helyzetével kapcsolatos beszámoló, illetve ehhez kapcsolódva az a feladat, melyet az uniós csatlakozás köve­tel meg. Erre tekintettel hangzik majd el javaslat - dr. Tollár Tibor közgyűlési alelnöktől - a megye agrárszerkezetének és ezzel pár­huzamosan a vidéknek a stratégi­ai fejlesztésére. Szintén az alel- nök az előteijesztője annak a na­pirendnek, mely a Paksi Atom­erőmű hatását vizsgálja Tolna megye gazdaságának tükrében. A megyében élő kisebbségek hely­zetéről dr. Say István tanácsnok ad összefoglalást. Az elmúlt hetekben már nem kis visszhangot váltott ki - kivált­képp az érintettek körében - a megye középfokú oktatási intéz­ményhálózatának racionalizálá­sára vonatkozó elképzelés. Pénte­ken várhatóan ez ügyben is meg­születik a végső döntés, akárcsak a Dunaföldvári Idősek Otthona és a Bölcskei Pszichiátriai Ott­hon összevonásának tervezeté­ről. Személyi kérdések is szere­pelnek a napirendi pontok kö­zött: javaslat hangzik el a Pálfai Fogyatékosok Otthona és Reha­bilitációs Intézete igazgatójának személyére. -szá­Táncház a Somogy Zenekarral. A dömbóvári művelődési ott­honban pénteken este nyolc órá­tól táncház lesz, melyen a So­mogy Zenekar szolgáltatja majd a muzsikát. Jazz- est a Mozaik klubban. Ismét várja a jazz kedvelőket a Mozaik klub. A szekszárdi Ba­bits Mihály Művelődési Ház­ban november 19-én, pénteken 20 órakor kezdődő rendezvé­nyen a szekszárdi Free Folk, a pécsi Kalliope és a budapesti Cada együttesek lépnek fel. Búcsúi bált tartanak holnap­után, szombaton 20 órától a ten- gelici művelődési házban, a Treff zenekar közreműködésé­vel. Védőügyvéd a rendőrségi sajtótájékoztatón Amatőr emberrablás Pincehelyen Újszerű sajtótájékoztatót tartot­tak tegnap a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon: részt vett rajta a gyanúsítottak védője is. A bűnügy mellett tájékoztató hangzott el egy új büntetőeljárá­si szabályról is. Még sosem volt Tolna megyé­ben emberrablás, amivel a sajtó- tájékoztatón ismertetett esetben a három fiatalembert alaposan gyanúsítják. Már csak azért sem lehetett sok ilyen eset, mert maga a bűncselekmény is csak 1993-ban került bele a B.T.K- ba. Gáti Zoltán, a megyei főkap- tányság vizsgálati osztályának vezetője elmondta, tíz alatt van évente a személyes szabadság megsértése, illetve az önbírásko­dási esetek száma. A szóban for­gó történetben három 20 év kö­rüli főiskolás fiatal, két fiú é egy lány azért ment Pincehelyre, hogy egy helybéli fiatal nőtől be­hajtsanak 300. 000 forintot ré­gebbi tartozások ellenértéke­ként. Mivel még tart a nyomozás, és a vallomások között ellent­mondások annak, viszonylag ke­vés részlet került szóba a tájé­koztatón, amelyet Horváth Jó­zsef ezredes, bűnügyi igazgató, főkapitány-helyettes vezetett. Dr. Réti László százados, fővizs­gáló mondta el a történetet. Az adós lakására csak a két fiatal­ember ment el, s hogy ott ponto­san mi történt, abban monda­nak ellent egymásnak a vallomá­sok. A lényeg, hogy az adóst fel­szólították a pénz átadására, majd a sértett öt hónapos fiával távoztak, azzal, hogy mire visz- szajönnek szedje elő a pénzt, mert csak ebben az esetben kap­ja vissza a gyereket, akit társnő­jükhöz vittek, ő vigyázott rá. A gyerek körülbelül 50-60 percig volt távol az édesanyjától. Már a rendőröket is meglep­te, hogy a fiatalok mennyire nem voltak tisztában tettük sú­lyával, ezért pszichológus szak­értő vizsgálja ezt, valamint a személyiségfejlődésüket. Az em­berrablás büntetési tétele 2-től 8 évig terjed, ami megegyezik az emberölés alapesetének fenyege­tettségével. Dr. Tóth Terézia ügyvéd azt hangsúlyozta, hogy a fiatalok va­lóban a tartozásért mentek, amit már évekkel ezelőtt meg­ítélt a bíróság, de ennek a dön­tésnek nem lehetett érvényt sze­rezni. Eszükben sem volt em­bert rabolni, a gyerek létezéséről sem tudtak. Hogy mégis maguk­kal vitték a gyereket, azt a hely­zet hozta magával. Akár vigyáz­hattak is rá, míg az adós a szom­szédba ment, ahol a családja tar­tózkodott. A család rendőrt hí­vott, akikre nagy szükség is volt, nemcsak a visszatérő fiatalok el­fogása miatt. Meg is kellett őket védeni a családtagoktól. A védő álláspontja szerint szerint maga az emberrablás is vitatható. Ihárosi Ibolya Hagyományőrzés a német nemzetiségnél Disznótorra készülnek A Kisebbségek Napjára készül­nek a szekszárdi németek. A két napos, december 11-12-én, szombat-vasárnap megrende­zésre kerülő esemény teendőit beszélték meg tegnapi ülésükön a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat képviselői. A megyeszékhelyen, a Szent István Házban tartott tanácsko­záson dr. Józan-Jilling Mihály elnök tartott beszámolót az utolsó ülés óta eltelt időszak eseményeiről, majd előterjesz­tette a szervezet 2000. évi költ­ségvetési koncepcióját. A né­met kisebbségi önkormányzat költségvetésének előkészítése során kiemelt figyelmet fordít kulturális mecenatúrára és foly­tatja a Szent István Ház felújítá­sát, tatarozását, mondta az el­nök.A költségvetési koncepció előkészítésén túl a másik napi­renden szereplő téma, a decem­ber 11-12-i Kisebbségi Napok­kal kapcsolatos rendezvények előkészületei, a feladatok meg­határozása és kiosztása volt. Az önkormányzat a Kisebbségi Napok nyitányaként korábbi hagyományainak megfelelően disznóvágást és disznótort ren­dez december 11-én szomba­ton. A bölléri teendőket nem kisebb személyiség, mint Heinek Ottó, az Országos Né­met Kisebbségi Önkormányzat elnöke fogja ellátni. A disznó­vágásra és az azt követő disznó­torra az egyesület valamennyi tagja meghívást kap. December 12-én, a német kisebbség gála­műsort ad a szekszárdi műve­lődési házban. fko

Next

/
Oldalképek
Tartalom