Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-17 / 268. szám
1999. november 17., szerda Sport 11. oldal Labdarúgó-csapat az Illyés Gyula főiskolán A szekszárdi Illyés Pedagógiai Főiskola fiú hallgatói rendszeresen összejárnak futballozni. A műkedvelő fősulis srácokból egy olyan tizenöt fős baráti társaság verbuválódott, mely játéktudása alapján többre lehet hivatott a délutánonkénti örömfocinál. Tavaly feljutottak a városi kispályás bajnokság első osztályába, az idén pedig több tornán is bizonyítottak már. A tanító- és tanárképzők részére kiírt országos megmérettetésen a harmadik helyen végeztek, a pécsi Universitas- kupát pedig megnyerték. A sikereken felbuzdulva a csapat tagjai úgy döntöttek, elindulnak az országos nagypályás egyetemi és főiskolai bajnokságon. Az Illyés együttese már túl van az első edzőmérkőzésén, 4-4-es döntetlenre végzett a megyei II. osztályú Tolna vegyescsapata ellen. Az iskolavezetés, a testnevelés tanszék és a hallgatói önkormányzat által egyaránt támogatott csapat az oda-visszavágós rendszerű selejtezőben a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola legjobbjaival találkozik. Az első mérkőzésre csütörtökön kerül sor Szegeden, a visszavágót jövő hétfőn, 13 órakor a szekszárdi stadionban rendezik. Labdarúgó Eb Finisben a selejtezők Szerdán késő estére, a pótselejtezők visszavágói után teljessé válik a 2000-es holland-belga közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének tizenhatos mezőnye. Holnap négy mérkőzésre kerül sor. Az első találkozók eredményei alapján két helyszínen, a törökországi Bursában és Kijevben várható különösen kiélezett küzdelem. A törököknek az írországi 1 -1 után egy gólnélküli döntetlen is a továbbjutást jelentené, míg az ukránoknak az egygó- los hátrányukat (1-2) kellene ledolgozniuk a szlovénekkel szemben. A házigazdák esélyesebbnek látszanak, bár figyelmeztető lehet számukra, hogy a Bajnokok Ligájában a szlovén Maribor Kijevben győzte le a Dinamót. Dánia és Anglia jelentős előnnyel kezdheti hazai környezetben a visszavágót. A dánok 5-0-ra, míg az angolok Lovas közgyűlés. A Tolna Megyei Lovassport Szövetség csütörtökön 9 órától a paksi Duna Szállóban tartja évadzáró közgyűlését. Az idei szezon értékelésével együtt a közgyűlésen kerül sor a kettesfogathajtó megyebajnokság ünnepélyes eredményhirdetésére. A szövetség vezetői minden érintettet szeretettel várnak. XX. Sipos Márton nemzetközi úszó emlékverseny Négy Tolna megyei aranyérem Szombaton és vasárnap immár huszadik alkalommal került megrendezésre Szekszárdon a Sipos Márton nemzetközi úszó emlék- verseny. A felnőttek között a szekszárdi Madaras Péter révén egy bronz-, míg a korosztályos versenyszámokban - a bonyhádi Horváth Gergő és Popp Edina, valamint a szekszárdi Ezer Andrea révén - négy aranyérem jutott a Tolna megyeieknek. A megyei úszó szövetség különdíját vehette át Szabó Noémi és Madaras Péter (legeredményesebb felnőtt versenyző), Popp Edina és Horváth Gergő (legeredményesebb kor- osztályos úszó), valamint Ezer Andrea és Gál Attila (legeredményesebb szekszárdi versenyző). Eredmények, felnőttek: Férfiak, 100 m gyors: 1. Schöneck András (Veszprém) 54.32, 2. Feller (ANK Pécs) 56.89, 3. Madaras (Szekszárdi Vízmű SE) 57.27. 100 m mell: 1. Bessenyei Tamás (Szentes) 1:05.54, 2. Bodor (Pécsi TÁSI) 1:06.56, 3. Székely Tóth (Szentes) 1:08.87. 100 m pillangó: 1. Bodor 1:00.84, 2. Szabó G. (Dunaferr) 1:02.58, 3. Audry (Bezons) 1:03.34,... 6. Madaras (SZVSE) 1:04.91. 100 m hát: 1. Schöneck András 1:04.49, 2. Szabó G. 1:04.89, 3. Audry 1:06.47. 200 m mell: 1. Bodor Richárd 2:28.93, 2. Szabó G. 2:30.63, 3. Bouqvet (Pécsi TÁSI) 2:37.10. 4x100 m gyorsváltó: 1. ANK Pécs 3:55.54, 2. Pécsi TÁSI 3:55.96, 3. Bezons 4:03.41, 4. Szekszárd Vízmű SE 4:10.35. 200 m gyors: 1. Feller Dénes 2:04.34, 2. Richerol (Bezons) 2:07.25, 3. Lévai (Pécsi TÁSI) 2:07.58. Egyéni összetett: 1. Bodor Richárd 19 pont, 2. Szabó Gergő 15, 3. Schöneck András 14. Nők, 100 m mell: 1. Kriván Ivett 1:19.55, 2. Kriván Kitti (mindkettő Pécsi TÁSI) 1:22.17, 3. Pintér (Zenta) 1:22.17, ... 5. Szabó Noémi (Perczel DSE Bonyhád) 1:25.16. 100 m pillangó: 1. Márfi Ágnes 1:06.11, 2. Molnár 1.06.53, 3. Horváth (mindhárom Dunaferr) 1:06.63. 100 m gyors: 1. Molnár 1:00.14, 2. Miskovicz (Dunaferr) 1:00.15, 3. Márfi 1:01.66. 100 m hát: 1. Márfi 1:08.98, 2. Molnár 1:11.68, 3. Miskovicz 1:11.79. 200 m gyors: 1. Molnár Viktória 2:10.74, 2. Miskovicz 2:12.03, 3. Márfi 2:12.79. 200 m mell: 1. Kriván I. 2:55.58, 2. Kriván K. 2:56.26, 3. Pintér 2:57.89, ... 5. Ezer Andrea (SZVSE) 3:01.21. 4x100 m gyorsváltó: 1. Dunaferr 4:18.20, 2. Trnava 4:26.56, 3. Pécsi TÁSI 4:29.38, ... 6. Szekszárdi Vízmű SE 4:39.97. Egyéni összetett: 1. Molnár Viktória 24 pont, 2. Márfi Ágnes 22, 3. Miskovicz Zsuzsa 16. Fiúk (1987-88): 100 m gyors: 1. Pallós Máté (Pécsi TÁSI) 1:06.59, 2. Sinsky (Trnava) 1:07.38, 3. Gál Attila (SZVSE) 1:08.62. 100 m hát: 1. Pallós 1:15.17, 2. Sinsky 1:18.23, 3. Gál 1:18.66. 100 m mell: 1. Horváth Gergő (Perczel DSE) 1:22.50, 2. Princ (Trnava) 1:24.86, 3. Uher (Pécsi TÁSI) 1:27.13, ... 6. Molnár Bálint (Dombóvári Sí) 1:33.05. 100 m pillangó: 1. Horváth G. 1:14.19, 2. Uher 1:16.98, 3. Gál 1:17.13, ...6. Aracsi Péter (Dombóvári Sí) 1:20.00.133 m vegyes (1989- 90): 1. Pfeil Tamás (Pécsi TÁSI) 1:49.02, 2. Csegezy Zsolt (Perczel DSE) 1:58.64, 3. Illés Attila (Bonyhádi ÚSE) 1:58.66, ... 5. Bertalan Bence (Bonyhád ÚSE) 2:02.52. Lányok (1987-88): 100 m mell: 1. Ezer Andrea 1:20.92, 2. Gogová 1:22.24, 3. Trabaková (mindkettő Trnava) 1:22.84, 4. Popp Edina (Bonyhád ÚSE) 1:25.29.100 m pillangó: 1. Popp Edina 1:12.32, 2. Hosszú (Baja) 1:15.24, 3. Párkányi (Pécsi TÁSI) 1:15.65. 100 m gyors: 1. Párkányi Eszter 1:04.64, 2. Trabaková 1:04.81, 3. Szennyai (ANK Pécs) 1:06.22. 100 m hát: 1. Sandra Trabaková 1:12.64, 2. Huba (Pécsi TÁSI) 1:13.52, 3. Stracárova (Trnava) 1:14.69. 133 m vegyes: (1989- 90): 1. Hosszú Katinka (Baja) 1:43.96, 2. Jakabos (ANK Pécs) 1:44.37, 3. Szabó (Baja) 1:55.40. Horváth Gergő két aranyat szerzett. Fotó: Ótós Mai sportműsor Kosárlabda: Férfi NB II: Marley-FKSE Szekszárd- Siófok 18. Szurkolói ankét a Rollingban Nyolc hónappal a szekszárdi német-magyar barátságos mérkőzés után ismét megye- székhelyünkre látogat női kézilabda válogatottunk. A norvégjai világbajnokságra készülő legjobbjaink ma érkeznek meg Szekszárdra. Délutáni edzésüket követően Kökényék 19 órától a Rolling Rock Cafe-ban szurkolói ankéton vesznek részt. A megyénkben zajló háromnapos válogatott torna keretében először szombaton, Faddon lépnek pályára a mieink. A cseh, macedón, román és magyar nemzeti együttes vasárnap Pakson, hétfőn Szekszárdon szerepel, a mérkőzések mindhárom nap 16 órakor kezdődnek. Népújság totó Tippjeink a 46. heti mérkőzésekre: 1 Leverkusen-Rostock 1 2. Hertha BSC-Kaiserslautem x 3. VfB Stuttgart-Ulm 1 4. Schalke 04-Wolfsburg 1 5. Hamburg-Bielefeld x 6. Duisburg-1860 München 2 7. Bari-Reggina x 8. Intefnazionale-Lecce 1 9. Juventus-Milan 1 10. Parma-Cagliari x 11. Udinese-Bologna 2 12. Venezia-Piacenza 1 13. Verona-Torino x Plusz mérkőzés: 14. Torino-Roma 2 TISZTELT ÜGYFELÜNK! A fogyasztási helyek felülvizsgálatát részvénytársaságunk tovább fokozza. Októbertől további 320 munkatársunk végez felülvizsgálatot, eddig 52 ellenőr látta el ezt a feladatot. a tolvajokra is van energiánk! Célunk, hogy az ellenőrzések számának növelésével csökkentsük az áramlopás miatt keletkezett veszteséget, mely nem csak társaságunkat terheli, hanem hátrányosan befolyásolja a villamos energia árát is. Kisfogyasztói ellenőrzési szervezetünk idén az elvégzett felülvizsgálatok 4%-ában, azaz 2612 esetben derített fel szabálytalan vételezést összesen 133 000 000 forint értékben. Az eddigi eredmények alapján vált szükségessé az ellenőrzési tevékenység bővítése. Az ellenőrzéssel kapcsolatos kérdéseket, bejelentéseket az ingyenesen hívható 06-80-200-980-as telefonszámon fogadjuk. Megértésüket, segítségüket köszönjük! DÉDÁSZ Rt. Kisfogyasztói Ellenőrzési Szervezet Kézilabda NB II ~ Simontomyai százas Barcson Férfiak: az első dombóvári siker Barcs-Simontomyai TC 23-39 (9-16). Barcs, 150 néző. V: Hummel, Vaskó. Simontomya: Pech- Hóka 7, Simon 3, Teimel L. 1, Boros 8, Bodoki 2, Varga 9. Csere: Bokor (kapus) 1, Takács 5, Tenke 2, Ányos 1. Játékos-edző: Teimel Lajos. A simontomyai ifik 31 gólos győzelme jó hangulatot, nagy játékkedvet kölcsönzött a felnőtt csapat számára. A 17. percben hét góllal vezetett az STC (3-10), s a szünetig lényegében eldöntötte a mérkőzést. A második játékrészben is végig a vendégek akarata érvényesült. Magabiztos, gólkülönbség-javító vidéki győzelmével az STC megerősítette helyét az élmezőnyben. A jól sikerült barcsi kiránduláson az ifi és felnőtt csapat összesen száz gólt lőtt, s ez kisebb fajta rekord. Jók: Varga, Boros. Varga László Dombóvári KSK-Izzó SE Nagykanizsa 30-29 (18-15). Dombóvár, 200 néző. V: Gallusz, Pécsi. Dombóvár: Papp - Forgács 3, Heidt 3, Pajcsics 3, Kézsmárki 15, Pulai 1, Babulják 4. Csere: Spoljár (kapus), Kirch 1, Botka, Glaub. Edző: Kővári Tamás. A dombóváriak részben ifjúsági csapatukkal felállva vették fel a küzdelmet a középmezőnyhöz tartozó Nagykanizsával. A 22. percig felváltva estek a gólok, majd a hazaiak zsinórban négyszer is eredményesek betaláltak, így a szünetig háromgólos előnyt szereztek. A második félidőben a kanizsaiak sorozatban elért négy találatukkal előbb két gólra csökkentették hátrányukat, majd az 50. percben fordítottak. A mérkőzés utolsó nyolc percében a hazaiak öt góljára a Nagykanizsa csak eggyel válaszolt, igy a dombóváriak megszerezték első őszi győzelmüket. Jók: Papp, Kézsmárki, Babulják, Forgács. (péteri) További eredmények: Balaton- boglár-Kaposvár 32-20, Keszt- hely-PEAC 25-22, Mecsekná- dasd-Csurgó 25-30. Ifjúsági eredmények: Barcs— Simontornya 30-61, Dombóvári KSK-Nagykanizsa 35-38. Nők: elverték az UKSE fiataljait Tamási KC-Ferropatent- Szekszárd SE 17-28 (8-11). Dombóvár, 100 néző. V: Mike, Rumpler. Tamási: Siklósi 1- Mészáros A., Kondor 1, Bérdi, Filótás 3, Varga 7, Hetényi 1. Csere: Siklós K. 1, Gruber 1, Forró 1, Mészáros B. 1. Edző: Varga László. Szekszárd: Szabó A.- Kőfalvi, Samu 6, Horváth O. 7, Savanyú 5, Müller 2, Varga V. 4. Csere: Újvári (kapus), Szabó Zs. 2, Sajó 2, Simon, Steiner, Lehőcz, H. Szabó. Edző: Varga Jenő, Elena Sklar A vendégek az első percektől kezdve magabiztosan vezettek. A hazaiak az első félidő hajrájában faragtak hátrányukból, sőt a második játékrész elején lehetőségük lett volna a további felzárkózásra, de megtorpantak. A Ferro kilenc perc alatt kilenc gólt lőtt indításból és le- rohanásból, míg a Tamási erre csak két találattal tudott válaszolni. A Ferropatent biztosan nyert. Jók: Siklósi, Varga N„ Filótás, illetve Horváth O., Savanyú, Samu. Tok Csabáné Mohács-Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd 29-21 (15-13). Mohács, 100 néző. V: Korponai, Rácz. UKSE: Gödrei- Kovács 2, Vaszari 6 (3), Miklós 5, Nagy 2, Németh 4, Dienes 2. Csere: Venyercsán, Bősz, Kajos. Edző: Rácz József, Szalai Eszter. Gyengén kezdtek a vendégek (6. perc: 6-2). Időkérése után megkezdte a felzárkózást az UKSE, s a 16. percben beérte ellenfelét. Már az első félidőben bebizonyosodott, hogy nem a tudás, hanem az erő dönt majd. A Duna-partiak - a szó fizikai értelemében - megverték a szekszárdiakat, s ebben partnerre találtak a játékvezetőkben. A második félidőben eleinte felváltva estek a gólok, majd a játékrész derekán a hazaiak ismét „bekeményítettek”. A mérkőzés hajrájban az UKSE fiataljai csak a testi épségük megóvásával törődtek, míg a Mohács újabb hat gólt lőtt. Jók: Miklós, Vaszari, Kovács. (fekete) További eredmények: Sió- fok-Terni SE 19-20, Pécsvárad SSK-Hévíz 23-25, Fonyód- Nagykanizsa 20-21, Kapos- vár-Csurgó 22-27. Ifjúságiak: Tamási-Ferropatent-Szekszárd SE 26-31. Somogy megyei bajnokság, nők: Balatpnszemes-Kocsola 18-22 (10-11). Ld: Tamás 7, Berényi 4, Bodakosné 3, Schmidt 3. Kocsola-Balatonboglár 17-31 (7-14). Ld: Bodakosné 5, Horváth 3, Sponga 3. Kocsola-Barcs 25-16 (13-8). Ld: Berényi 10, Tamás 7, Schmidt 7.