Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-02 / 255. szám

4. oldal Megyei Körkép Tamási, Simontornya És Környéke 1999. november 2., kedd A Süddeutsche Zeitung Gyönkön Programnyitány a gimnáziumban A gyönki Tolnai Lajos Gimnáziumban rendezi az Újság az iskolában elneve­zésű programjának megnyi­tóját a német lapóriás, a Süddeutsche Zeitung szer­kesztősége. A november 5-i rendezvényre illusztris ven­dégekre is számítanak. A Süddeutsche Zeitung Újság az iskolában nevet viselő pro­jektjébe három évvel ezelőtt kapcsolódtak be a gyönki gimnázium diákújságírói, s dr. Gerald Hühner vendégta­nár irányításával azóta is si­kerrel szerepelnek a német napilapban. Ennek is köszön­hető, hogy az 1999/2000-es projekt megnyitóját novem­ber 5-én Gyönkön rendezik meg. Az ünnepségre meghív­ták a Magyar Köztársaság el­nökét, Göncz Árpádot és a Német Szövetségi Köztársa­ság budapesti nagykövetét, Hasso Buchruckert is. Elkészült az újlregl üt rekonstrukciója. A múlt héten befejeződött az aszfaltozás az Iregszemcsét Nagykónyival összekötő úton, amelyet a Tolna Megyei Ál­lami Közútkezelő Kht. így az eredeti november 30-i határ­idő előtt átad a forgalomnak - tudtuk meg Rikker István igazgatótól. Az útszakaszon feloldják a tehergépjárművekre vonatkozó súlykorlátozást, a Siófok és Pécs között közle­kedő teherforgalom elkerülheti Tamásit. fotó: Otós réka Graffiti-verseny, rappel Graffiti es Teg versenyt hirdet a Gyermekmosoly Társulás és a tolnanémedi II. Rákóczi Ferenc Úttörő- csapat a rap stílust kedvelő diákoknak. A valóban úttörő kezdemé­nyezésről Gölöncsér Lász- lóné, a tolnanémedi általános iskola pedagógusa, az úttörő- csapat vezetője azt mondta: a verseny arra is jó, hogy meg­szelídítse a nemegyszer ag­resszív tartalmakat hordozó stílust. A gyerek ezzel is kife­jezi magát, ha a felnőttek ezt nem is értik - fűzte hozzá. A Gyermekmossoly Társulás egyébként évek óta hagyo­mányosán népzenei Ki mit tud?-okat rendez diákoknak. A házfalakat, vonatokat, be­tonkerítéseket díszítő graffitik és a hozzájuk tartozó aláírás, a teg készítői most nyilváno­san is alkothatnak. Á verse­nyen tizennégy éves korig bárki részt vehet. Az iskolák­ban lebonyolítandó háziver­senyeken Á4-es méretben kell elkészíteni a munkákat rap- muzsika ihletése mellett, és november 30-ig elküldeni a három legjobb pályaművet Tolnanémedire, ahol kiállít­ják és gyerekekkel zsűriztetik. <-h -c) Itt hirdethet Tamási: Tolnatourist, Sza­badság u. 43. Telefon/fax: 471-941. Lászlóné Fülöp Zsu­zsa, Tamási, 7090, Páva u. 2. 06-20-987-5813. Üzenet: 488-378. Bosnyák József, Tamási, 06-30-460-727. Gyászközlemények: PAN-HOL Bt., Tamási, Aradi u. 19. Szabó Gyuláné, Hogyész, Zrínyi u. 3. telefon: 488-378. Segély: csak munkáért? „Az emberek morálisan is mások, ha dolgoznak” Segély helyett munka - ez a mottója a munkanélküli-ellátás új szabályozásának. A törvény módosításának tervezete szerint 2000-ben tizenkettőről kilenc hónapra csökken a munkanél­küli járadék, a jövedelempótló támogatás helyett megjelenő új ellátás pedig csak úgynevezett közcélú munkavégzés fejében járna. A Szociális és Családügyi Minisztérium egy vezető tiszt­ségviselője ez év júliusában tar­tott tájékoztatót Gyönkön a munkanélküli járadékok rend­szerének tervezett módosításá­ról. Ekkor több település veze­tője erőteljes hangot adott a rö­viden úgy megfogalmazott vé­leménynek: munka nélkül ne kapjon senki pénzt. Polgármes­terektől azt kérdeztük, egyetért- e a módosítással, és tud-e a te­lepülés értelmes munkát adni a munkanélkülieknek. Baksa János miszlai polgár- mester:- Messzemenőkig egyetér­tek a tervezett változtatással. Tudunk munkát is adni az em­bereknek. A szociális földprog­ram most indul, van önkor­mányzati föld, és a program ré­vén gépet is is kapunk, és a piac igényei szerint termelünk nö­vényeket. Erre már van példa, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem segítségével paprika­magot termeltünk. Az emberek hatékonyabban dolgoztak, ha látták, van eredménye. Az ön- kormányzati kiadásokat, ha nem is csökkenti jelentősen, de besegít az intézmények ellátá­sába, például megtermelhetjük az iskolának a zöldséget. Fel­hívnám a figyelmet a népesség­fogyatkozásra, amihez a mun­kanélküliség vezet. Ismertem a faluban olyan munkanélkülit, aki az italhoz nyúlt, leszázalé­kolták, és rövidesen meghalt. Kiss Károly, Magyarkeszi polgármestere:- Egyetértek, mégiscsak ér­telmesebb, ha a közért dolgoz­nak, mintha csak segélyt kap­nak az emberek. Magyarkeszin sok közhasznú munkás van, és azt mondják, hogy másképp néz ki a falu, mint korábban. Az emberek morálisan is mások, ha dolgoznak, és több pénz is jut nekik. Akármilyen munkát el lehet képzelni: településren­dezést, ároktisztítást, meder­tisztítást, ami többmillió forint lenne, ha géppel végeztetnénk. Az emberek egy-két kivétellel szívesen fogadják a munkát, sokuknak nyolc osztállyal, vagy még anélkül, nincs más lehetőségük. Magyarkeszin kö­rülbelül nyolcvan fő van, akit nem tud „kiközvetíteni” a munkaügyi központ. Nem örü­lök annak, hogy ezt az önkor­mányzatnak kell vállalnia, de valakinek meg kell tennie. Balogh Arpádné, Szakály:- Messzemenőkig egyetér­tek a jövedelempótló támoga­tásban részesülők közhasznú munkavégzésével, csak attól tartok késő lesz: akik megszok­ták a munka nélkül szerzett jö­vedelmet, nekik megfelel ez a kis pénz, amit eljátszanak, és nem érdekes számukra, hogy nincs mit enni. Tudnánk értel­mes munkát adni, például a te­mető karbantartását, de irányí­tót nehéz találni, egy-két évre képzett emberek nem jönnek el dolgozni. Lesznek, akik nem fogadja el majd a munkát, ők még lejjebb fognak csúszni, aki pedig rászorul, az eddig is elfo­gadta. Idén egyébként több volt a jelentkező, mint, ahányat al­kalmazni tudtunk. <-h -c) Régi fényében a szakályi tájház Tavaly még fekete nájlon lógott ki a szakályi tájház zsúpteteje alól, jelezve: a falu tradicionális építészeti és lakás- kultúráját bemutató épület beázik. A szalmatetőt azóta helyreállították, - bár helyben is ván hozzáértő idős szakem­ber, egy szekszárdi cég készítette -, és a ház belseje, udvara is újra a hagyomá­nyos, egyébként jómódú paraszti kultú­rát tükrözi, füstös kemencével, tiszta szobával, cserénnyel, a keresztgerendán főzött szappannal, dohány vágóval. Bár a skanzenek kora leáldozóban, a tájhá­zat, Tolna megye leghitelesebb magyar falumúzeumát - a kulcsot őrző szerint évente úgy két-háromszázan látogatják. KözTörvény Hét baleset egy héten Hét, köztük több könnyű sé­rüléssel járó közlekedési baleset történt az elmúlt héten Tamásiban és környé­kén. Október 25-én reggel nyolc óra előtt röviddel Ta­másiban, a Széchenyi utcá­ban egy tehergépkocsi nem adta meg az elsőbbséget egy gyalog közlekedő tíz éves kislánynak, aki könnyebb fejsérülést szenvedett. Ugyanezen a napon egy te­herjármű telefonoszlopot rántott el a Hársfa utcában. A hétvégén két személy- gépkocsi ütközött az utat szegélyező szalagkorlátnak. Ami ledőlt, és amit elvittek Egy tamási családi házból - a tulajdonos szerint - októ­ber 30-án elloptak 450 ezer forint értékű, bemutatóra szóló posta-takaréklevelet, és 30 ezer forint készpénzt. A tolvaj eddig ismeretlen módon jutott az értékpapí­rokhoz. Simontomyán egy nem lakott házból vittek el egy régi szekrényt. Felső­nyékről egy ott hétvégi há­zat vásárolt szegedi lakos tett feljelentést: a két hete vett épület hátsó falát lebon­tották, egy ablakot pedig el­loptak. Utóbb kiderült: a fal magától omlott le, az ablak pedig alatta volt. Szintén Felsőnyéken történt, hogy hét akácfának kélt lába. A tulajdonos kára 15 ezer fo­rint. Álláskínálat A térség munkáltatói a Tolna Megyei Munkaügyi Központnál keresnek: Tamásiba egy zenetanárt, húsz vagyonőrt, egy autó­szerelőt, egy sertésgondo­zót, három segédmunkást, Hó'gyészre húsz varrónőt, tíz betanított varrónőt, Simon- tomyára húsz cipőfelsőrész­készítőt, ötven betanított ci­pőfelsőrész-készítőt, egy karosszérialakatost, öt var­rónőt, Fürgédre egy napkö­zis nevelőt, Nagyszékelybe két varrónőt, Belecskára, Regszemcsére és Felső­nyékre tíz-tíz betanított var­rónőt. Tamási körzetén kívül: hét van őt, nyolc betaní­tott varrónőt alkalmazná­nak. . További információ a ta­mási munkaügyi kirendelt­ségen. Telefon: 471-022, 471-958. Tamási egy éve - képviselők mondják Az utóbbi nyolc héten Ta­mási képviselőit szólaltattuk meg: mit tartanak a város önkormányzatának első évé­ről. Zárásképp Balassa Zol­tán alpolgármestert és Pálin­kás Józsefet, az ügyrendi bi­zottság elnökét kérdeztük. Balassa Zoltán: irányok- Ez az egy év kevés volt ahhoz, hogy jelentős eredmé­nyeket tudjunk elérni. Arra volt elég, hogy a költségvetés stabilizálását megszorító in­tézkedésekkel elkezdjük, és, hogy az irányt kijelöljük, de a megoldásig nem jutottunk el. Része volt a GESZ megalakí­tása, elindult egy erőteljes ipar- fejlesztési koncepció, amely­nek szintén az első lépéseinél tartunk a Phare-programmal, és a laktanya ipari területté fej­lesztésével. Már több kisebb vállalkozás jelentkezett, hogy a városba települne. Másrészt: deklarálta az önkormányzat, hogy a két középiskolát meg­tartja, ezt korábban lebegtet­ték. Ezen kívül épültek a vá­rosban középületek, például a könyvtár, megoldódott a sze­méttelep elhelyezése, elindul­tunk a fürdőfejlesztés irányába. A cél még messze van, az irá­nyokat felvettük.- Alpolgármesterként fog­lalkozott a város iparfejleszté­sével. Mindaz, ami elindult a laktanya területén, konkrétan hány munka­helyet jelent­het középtá­von?- Egyelőre nem szabad több száz munkahelyre gondolni, az első lépésben 30-50 főnek látok munkalehe­tőséget. A laktanya területének jelenleg egyharmadát értékesí­tettük, arányában azt jelenti, hogy később száz-százötven fő kaphat itt munkát. Azt tartom fontosnak, az iparfejlesztés csí­rája elindulhat.- Tamásit mennyire tartja ipari és mennyire idegenfor­galmi városnak, és hogyan egyeztethető össze e kettő?- Valós ellentmondást nem érzek ebben. Fontos irány az idegenforgalom. Olyan ipart nem szabad ide telepíteni, amely rövid, vagy hosszú tá­von a turizmusnak gátja lenne. Pálinkás József: felületi kezelés- A feladat adott volt, 207 milliós tartozás, 20 százalék fe­letti költségvetési hiány. Ehhez adódott egy vegyes összetételű képviselő-testület, amely elha­tározott céljait imponáló egy­ségben és következetességgel próbálta végrehajtani. Adott volt közigazgatásban járatlan polgármester, és az apparátusát maximális profizmussal vé­delmezőjegyző.- Milyen volt az ügyrendi bizottság, amelyet ön vezet?- A bizottság megpróbálta az önkormányzat szervezeti formáit úgy alakítani, hogy a kitűzött célhoz optimális le­gyen.- Mi „sült ki" mindabból, ami ön szerint adott volt?- Az, hogy ha egy önkor­mányzat a saját működését nem tudja finanszírozni, jelzésértékű, azt jelenti, hogy a szervezet beteg, operációra van szükség.- Ez az operáció elkezdő­dött ...- Az első feladatnak a pol­gármester szervezeti megerősí­tését tartottuk, ezért indultunk el egy munkacsoport kialakítá­sának irányába, azért, hogy ez az önkormányzatnak nagyon fontos feladatát képező telepü­lésfejlesztés és üzemeltetés, a strukturális jövőkép megalko­tása terén a polgármester segítője le­gyen. Más­részt az intézmény- struktúrát kel­lett úgy ki­alakítani, hogy az finanszírozható le­gyen. Mindkettő sajnos fél­megoldásokat hozott. A bete­get összevagdostuk, de ered­ményt nem értük el. A város je­lenlegi helyzete most sem sok­kal jobb, mint amikor átvettük.- Véleményét számszerű adatokkal alátámasztaná?- A mostani adósságállo­mány 160 millió, ha figye­lembe vesszük a 40 milliós „önhikis” támogatást, ugyanott tartunk, mint egy éve. Felületi kezelés történt, az okokat nem szüntettük meg. (tf)

Next

/
Oldalképek
Tartalom