Tolnai Népújság, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-29 / 252. szám
2. oldal világtükör - Hazai Tükör 1999. október 29,, péntek Rács mögött a whiskys, de a sztori folytatódhat Az ügyvéd beszélhetett Ambrussal Büszke nyomozók a sajtótájékoztatón fotó: feb/kallus györgy Ágyban, tévénézés közben ütöttek rajta szerda este a kommandósok egy budapesti lakásban a whiskys néven bűnözősztárrá vált Ambrus Attilán. A whiskys feltett kézzel adta meg magát, miközben azt mondta: „nem gondoltam, hogy ilyen a rendőrség”. A sorozatrabló ragaszkodik eddigi védőjéhez, Magyar Györgyhöz, aki tegnap délelőtt személyesen is találkozhatott jó egészségnek örvendő ügyfelével. Az utóbbi évek legnagyobb fogását, az üldözői elől sorozatosan meglépő whiskys rács mögé juttatását ünnepli a rendőrség. Az óriási érdeklődés mellett a fővárosi rendőrpalotában megtartott tegnapi sajtótájékoztatón az akcióban részt vevők - bár szűkszavúan - néhány részletet is elmondtak a kommandós rajtaütés előzményeiről. Kökényesi Antal, Budapest rendőrfőkapitánya úgy fogalmazott: Ambrus júliusi szökése óta a BRFK minden rendelkezésére álló szakemberét és - részben operatív - technikáját megmozgatta, hogy elfogja a whiskyst. A bűnöző kézre- kerítése presztízskérdéssé vált, amelynek megoldásában az erre a célra létrehozott speciális csoporton kívül a Készenléti Rendőrség különleges szolgálata, a vidéki kapitányságok és a román rendőri szervek is segítettek. Mint megtudtuk, Kökényesi romániai látogatása ugyanúgy új információkhoz juttatta a nyomozókat, mint az utóbbi napokban a zöldszámon érkezett többtucatnyi lakossági bejelentés. Mivel Ambrust mégsem konkrét bejelentésnek köszönhetően, hanem a kitartó nyomozás eredményeként fogták el, nem fizetik ki senkinek az ötmilliós „vérdíjat”. Keszthelyi József, a BRFK rablási osztályának vezetője, a speciális csoport irányítója, maga is ott volt a Nagy Lajos király és Erzsébet királyné út kereszteződésében található épületben, amikor szerda este 7 óra körül a környéket megszálló kommandósok megadásra szólították fel a rablót. Mint elmondta, a bűnöző búvóhelyéül szolgáló második emeleti lakást már jó ideje figyelték a rendőrök, ugyanis a whiskys magán- és üzleti kapcsolatainak felgöngyölítésekor képbe került egy olyan román férfi, aki épp ezt a lakást bérelte. Mivel gyanús volt, hogy az egyébként ritkán mutatkozó 32 éves fiatalember az utóbbi időben jókora élelmiszercsomagokkal felszerelkezve látogatta bérleményét, a nyomozók észrevétlenül „lekapcsolták” őt baráti köréről. A férfi szerdai őrizetbe vétele után ismerte be: ő bújtatja Ambrus Attilát. Ellene bűnpártolás címén indítottak eljárást. A Készenléti Rendőrség különleges szolgálatával megerősített, közel 100 tagú egység szerda este hét előtt megszállta, illetve hermetikusan lezárta a környéket. A kommandósok parancsnoka elmondta: arra is felkészültek, hogy esetleg tűzharcban kell elfogniuk Ambrust, ám az ágyból tévét néző bűnöző nem tanúsított ellenállást, feltartott kézzel megadta magát. Amikor a nyomozást vezető Keszthelyi őrnagy a szobába lépett, Ambrus ránézett és csodálkozva azt mondta: „Nem gondoltam, hogy ilyen a rendőrség.” A helyszínen egyébként két fegyvert találtak, s szinte maradéktalanul meglett a tíz napja, az Üllői úti OTP-ből elrabolt több mint 43 millió forint is. Míg a technikusok a nyomok rögzítésével és a pénz számolásával voltak elfoglalva, a „becses” foglyot a BRFK Gyorskocsi utcai vizsgálati főosztályának fogdájába vitték, s orvosi vizsgálatnak vetették alá. Minden korábbi állítás ellenére a whiskyst nem lőtték meg Üllői úti akciója közben, testén csupán apróbb, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket találtak. A BRFK illetékese elmondta: noha dr. Magyar György ügyvéd megbízatása csak a whiskys korábbi bűncselekményeinek tisztázására terjedt ki, a védőt szerda éjfélig többször is próbálták faxon értesíteni védence elfogásáról, de a készülék nem működött. Magyar kizártnak tartja, hogy ha a sajtó megannyi munkatársa el tudta őt érni, akkor a rendőrségnek ez ne sikerült volna. Szerinte a fax automatára állítva folyamatosan működött, de a telefonszáma is a rendőrök rendelkezésére állt. A védő elmondta: önszántából ment csütörtökön délelőtt a Gyorskocsi utcába, ahol több mint egy órán Hosszú ideig tartott a számolás át várt bebocsátásra. Ambrust - aki újabb meghatalmazást írt ügyvédjének - jó egészségben találta, sérülést nem látott rajta. A túlbiztosított magánzárkából a beszélőre átkísért fogoly orvosi segítséget nem igényelt, s csupán 10 ezer forintot kért, hogy a kantinban fogkefét, üdítőt és egyebeket vehessen. Szívesen fogadta a neki bevitt friss újságokat, ám tollforgatóval egyelőre nem akar találkozni, s személyiségi jogaira hivatkozva a róla készült rendőrségi fotók kiadásához sem járult hozzá. Lebukását azzal magyarázta: valaki biztosan „feldobta”. Magyar György jelen volt a whiskys délutáni kihallgatásán is, de sem a feltett kérdésekről, sem a védencével megbeszélt további taktikáról nem akart részleteket elárulni. A korábban a rendőrséget gyakran kritizáló ügyvéd korrektnek nevezte a kihallgatást. Megemlítette például, hogy amikor többi ügyfelére hivatkozva jelezte távozási szándékát, felfüggesztették Ambrus faggatását, s csak az ő jelenlétében folytatják majd tovább. Arra a felvetésünkre, hogy szerinte tartogat-e még további meglepetéseket védence, így reagált: a sztorinak biztosan nincs még vége... Takács Mariann Köszönet Kanadának a segítségért Karambolozott az Orbán Viktort szállító konvoj A kanadai hivatalos látogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszter- elnök helyi idő szerint szerda este az ottawai Magyar Házban a helyi magyarság képviselőivel találkozva elmondta: meggyőződése szerint kizárólag Magyarország NATO-tagságának volt köszönhető, hogy Jugoszláviában nem sújtotta etnikai tisztogatás az ott élő magyarokat. A magyar kormányfőt és legszűkebb kíséretét - a delegáció többi tagja ugyanis csak egy későbbi géppel tudott Londonból elindulni, és helyi idő szerint késő este érkezett a kanadai fővárosba - az ottawai repülőtéren Jean Chrétien üdvözölte. Rövid beszédében a kanadai miniszterelnök utalt arra, hogy a kétoldalú megbeszélések a gazdasági és beruházási kapcsolatok témái mellett felölelik az egyetemi, illetve a tudományos cserék, valamint a katonai együttműködés kérdéseit is. Orbán Viktor elmondta, hogy a látogatásnak három fő oka van. A magyar fél köszönetét akar mondani azért a barátságért és segítségért, amivel Kanada annak idején fogadta az 1956-os magyar menekülteket, valamint azért, hogy Kanada volt időrendben az első olyan NATO-tagállam, amely hivatalosan jóváhagyta Magyarország csatlakozását az atlanti szövetséghez. Az Orbán Viktort kísérő kanadai rendőrségi konvoj három gépkocsija egymásnak ütközött Jean Chrétien kanadai kormányfő ottawai rezidenciája előtt. A karambolban senki sem sérült meg. A magyar kormányfő és kísérete napi programját befejezve tért vissza a szállásául szolgáló miniszterelnöki rezidenciára, amikor egy rendőrautó belehajtott az előtte haladó gépkocsiba, azt nekilökve egy harmadiknak. A középső gépkocsiban utazott Magyarország kanadai és Kanada magyarországi nagykövete, feleségükkel együtt, de egyikük sem sérült meg. Az Orbán Viktort szállító gépkocsi nem volt részese az ütközésnek. SZEF-levél. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZÉF) tegnap levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a jövő évi költségvetést módosító javaslatok tárgyalásakor megkülönböztetett figyelmet szenteljen a közszolgálat helyzetének s az itt dolgozók méltánytalanul alacsony keresetének javítására. Lemondást sürgetnek. A Független Kisgazdapárt országgyűlési frakciójának jogi csoportja hétfői ülésén alakítja ki álláspontját Horváth Béla frakcióvezető-helyettes véleményével kapcsolatban. A politikus célszerűnek tartaná, ha Györgyi Kálmán legfőbb ügyész és Arnold Mihály, a VPOP országos parancsnoka önként lemondanának, hogy ezzel is elősegítsék a korrupciós olajügyek vizsgálatát. Magyar kérés. Az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló tárgyalások során azt kértük, hogy Magyarország hozzájárulása az unió költségvetéséhez csak fokozatosan érje el a 100 százalékos szintet, azaz a körülbelül 400 millió eurót - mondta Járai Zsigmond pénzügyminiszter egy csütörtöki konferencián. Foglalkoztatási törvény. A legújabb kormányzati elképzelés szerint nem vezetik be azt a segélyt sem, amely a munkanélküliek járadékos idejét követően a megszűnő jövedelempótló támogatás helyébe lépne. Költség(el)vetés Az MSZP szerint a jövő évi országos költségvetés irreális növekedéssel és alábecsült inflációs rátával számol - hangzott el tegnap a párt megyei elnökségének szekszárdi sajtótájékoztatóján, ahol a megjelenteket Bach József elnök köszöntötte. Dr. Ábrahám János ország- gyűlési képviselő úgy látta: a kormány a központi apparátusban óriásira duzzasztotta az előirányzatokat, saját hatalma megerősítése érdekében. Dr. Solymosi József országgyűlési képviselő kijelentette: a szocialisták és az Agrárszövetség által egyaránt elfogadhatatlan büdzsében nem tükröződnek a választási ígéretek. Az MSZP olyan alternatív költségvetési koncepciót készített, mely az önkormányzatok, az egészségügy, az oktatás, az agrárium és a nyugdíjasok számára egyaránt többletet jelentene. Tóth Attila, Dombóvár polgármestere szerint a költségvetés - megvalósulása esetén - főként a kistérségi feladatokat is ellátó önkormányzatokat hozná nehéz helyzetbe -száA család minden tagjának szól! A televízió - és rádióműsorok részletes, képes ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti időjáráselőrejelzést orvosi tanácsot, rejtvényeket és rengeteg olvasnivalót is tartalmaz. Már szombaton kérje az újságárusoktól! Olajszőkítés és közélet Az olajszőkítés képezte a gerincét annak a beszélgetésnek, melyet dr. Boross Péter volt miniszterelnök folytatott tegnap délután Szekszárdon a sajtó képviselőivel. Az MDF Tolna Megyei Választmányának vendége erős fenntartásait hangsúlyozta a kérdéskörrel kapcsolatban. Miért csak most kerülnek elő ezek az ügyek, miért nem annak idején, a kilencvenes évek elején jelezték gyanújukat az érintettek? Dr. Boross Péter a rendőrség lejáratásának rendkívüli veszélyekkel járó szándékát látja a mind erősebb kampányban, s a nagy zaj miatt ugyanakkor fel sem tűnik, hogy ebben az évben mennyivel kevesebb bűncselekmény történt, mint tavaly. Tolna megye egykori rendőr főkapitányáról, dr. Berta Attiláról - más összefüggésben - szólva a volt miniszterelnök elmondta, hogy a szőlő telepítési ügyben meghurcolt vezetőt jó szakembernek tartotta. A közélet eldurvulásáért dr. Boross Péter elsősorban az SZDSZ-t tette felelőssé, példaként megemlítve, hogy a párt egyik országgyűlési képviselője az őszi parlamenti ülésszak első napján nem országos jelentőségű ügyben, hanem a miniszterelnök apjának bányája ügyében szólalt fel. Annak idején az Antall- és a Boross-kabi- net - kellően nem értékelt - nagyvonalúsággal kezelte ezt a fajta magatartást: ám „ma a kor gyermekei vannak hatalmon. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.”-száRekordár Monroe álomruhájáért A legendás ruha, amelyet Marilyn Monroe viselt akkor, amikor Happy Birthday, Mr. President! című számát énekelte, a később meggyilkolt John Kennedy elnöknek, csaknem 1,3 millió dollárért kelt el a New York-i árverésen és így a világ legdrágább öltözékévé vált. A nyerő ajánlatot a szerda esti eseményen egy New York-i kereskedő tette, aki 1.267.500 dollárt fizetett a strasszal bontott testszínű, sokezer flitterrel díszített selyemruháért, amely olyan hatást tett, mintha a filmcsillag meztelen lett volna 1962. május 19-én, a Madison Square Garden színpadán.