Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-29 / 227. szám

1999. szeptember 29., szerda Megyei Körkép 5. oldal — Dombóvár És Környéke Ülést tartott a dombóvári képviselőtestület A polgármester ismételtet (Folytatás az 1. oldalról) Sok témában döntött a dom­bóvári képviselőtestület. Az alábbiakban ezek közül is­mertetünk néhányat. Közös csatornahálózat Egyértelmű egyetértés fo­gadta a szennyvízcsatorna-há­lózat beruházásának a folyta­tását. A tervek már elkészül­tek, s most úgy foglalt állást a testület, hogy közösen pá­lyáznak Kapospulával és At- talával a vízügyi alaphoz és céltámogatásra. Ha megnyíl­nak majd az infrastrukturális beruházáshoz felhasználható egyéb alapok, onnan is re­mélnek pénzt. A másik két te­lepülés most tervezteti a be­ruházást. A munka, ha meg­kapják hozzá a pénzt 2000- ben kezdődhet el. Dombóvárott a Konda pa­tak mentén lévő Mikszáth és a Móricz Zsigmond utca kima­radt a hetvenes évek beruhá­zásából. A élő vizek közel­sége miatt megteremtették annak az anyagi feltételeit, hogy hozzá lehessen csatolni a beruházást a folyamatban lévő Suhaj dombihoz. A kivi­telezés megkezdődik az idén, a befejezés a jövő év elején várható. Idősek otthonháza Közhasznú társaság megala­pításáról- döntött a képviselő- testület, amely majd az Idősek Otthonházát működteti. Ez a döntés megteremti annak a lehetőségét, hogy emelt szintű ellátást is választhassanak az idős emberek a városban. Szakfeladatok átadása A települési önkormányzatok szociális, illetve szakellátási feladataikat egyre több tele­pülésen valamilyen non pro­fit, vagy vállalkozási formá­ban látják el. A családsegítő és gyermekjóléti feladatokat ellátási szerződés megkötésé­vel átadták a dombóváriak a Dombóvári Munkanélkülie­kért Jóléti Szolgálat Alapít­ványnak a jövő év elejétől. Tárgyalásokat kezdenek a megyei önkormányzattal a nevelési tanácsadás átadásá­ról, lévén az megyei feladat. A házi szakápolás pedig mint másutt, vállalkozási formában működik majd, amelynek el­látására pályázatot írnak ki. Módosított költségvetés Több rendeletet is megváltoz­tatott a testület, közülük na­gyobb jelentőségű a költség- vetés módosítása. Úgy alakult a város pénzügyi helyzete, hogy feloldották a korábbi 50 százalékos zárolásokat az egyes célfeladatoknál. Az ok­tatási intézmények költségve­tésének 5 százalékát zárolták, azt most feloldották, de azzal, hogy 2 százalékot véglegesen elvonnak. Rendkívüli közgyűlés Élesebb hangú vita volt a Gu- naras Rt. beszámolója felett, majd a javaslattal ellentétben nem zárt ülésen tárgyalták a Gunaras Kemping Kft. ügyét. A lényeg, hogy a testület nem vállalt készfizető kezességet egy bank kérésére. A pénz­ügyi nehézségek áthidalására született konstrukcióhoz ön- kormányzati garanciát kért a bank. E döntést viszont úgy .értékelte Tóth Attila polgár- mester, hogy alapvetően sérti az önkormányzat érdekeit. Ezért a törvényi felhatalma­zással élve 15 napon belül visszaviszi a témát egy rend­kívüli testületi ülés elé. — Ha nem vállaljuk a ga­ranciát, akkor könnyen elő­fordulhat, hogy a város elve­szíti az eddig már befektetett 24,5 millió forintját, sőt még a kemping területét is, ha a dolgok szerencsétlenül ala­kulnak - indokolta döntését lapunknak a polgármester, -i­Állás Ajánló A Tolna Megyei Munkaügyi Központ Dombóvári Kiren­deltségén a következő állás­helyeket tartják nyilván és ajánlják az érdeklődők fi­gyelmébe. Keresnek parkgondozót, villanyszerelő vagy műsze­részt, festőt, ruházati eladót, pultost, menagerasszisztenst, szerszámkészítő-maróst, CNC gépkezelőt, kőművest, vegyészmérnök, illetve ve­gyésztechnikust, gépészmér­nököt, horganyzót, esztergá­lyost, takarítónőt, szerkezet­lakatost, hegesztőt, mérleg­képes könyvelőt, fém-csiszo­lót, betanított fémipari mun­kást, karbantartót, lakatos-he­gesztőt, ostyasütőt, betanított szabászt, biztosítási üzletkö­tőt, asztalost, tehergépkocsi vezetőt. A felsorolt álláshelyekről érdeklődni a Dombóvár, Be- zerédj utca 14. szám alatt ta­lálható kirendeltségen szemé­lyesen. A 74/466-338-as vagy a 74/466-835-ös telefonszá­mok egyikén kérhető részle­tes információ. Megkezdődött az őszi művelődési szezon A dombóváriak igényei szerint Farkas János Samu Géza szobra előtt FOTÓ: PUSZTAI TERI Véget ért a nyár, megkezdő­dött a tanév és az őszi műve­lődési szezon. Utóbbiról be­szélgettünk a Dombóvári Művelődési Ház igazgatójá­val, Farkas Jánossal. — Összességében milyennek látja a város művelődésének helyzetét? — A művelődési igények változása már hosszabb folya­mat. Most úgy látszik, hogy té- nyegesen megfogalmazódik, hogy mire van szükségük az embereknek, mi pedig megpró­báljuk ezeket az igényeket ki­elégíteni. Két éve 35 csoporttal alakult meg a közhasznú társa­ság, most már 42 csoport foly­tatja működését. — Milyen jellegűek? — Nagyon vegyesek. Benne van minden, ami nem iskola- rendszeren kívüli közművelő­dés. A testkultúrára iránt nagy az érdeklődés, az emberek megkeresik maguknak a megfe­lelő mozgási lehetőséget. Nem­csak a csoportok szaporodnak, hanem az egyéb általunk szer­vezett rendezvények száma is. — Van-e igény úgynevezett nagyrendezvényekre ? — Az is több lesz, mint ed­dig volt. Ha a Pál napi vigassá­got, vagy éppen a gyermekna­pot hasonlítom össze a tavalyi­val kiderül, hogy az idén mind­kettőnek nagyobb volt a nézett­sége, mint eddig. — Mi lehet az érdeklődés növekedésének a magyarázata ? — Azt hiszem, konszolidá­lódnak a viszonyok. Az embe­rek beállnak arra az életszínvo­nalra, amire képesek, s nem csak a bizonytalanság szülte ál­landó hajtás teszi ki az életüket. Kialakulnak a művelődési igé­nyeik. Remélem, hogy az igé­nyek felkeltésében szerepet ját­szott az is, hogy színvonalas volt, s reményeink szerint az idén is az lesz a kínálatunk. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kínálat arra épül, amire tényleges igény van. — Honnan tud­ják, hogy mire van igény? — A szakkö­rökre, tanfolya­mokra az jelentke­zik, akit a téma vagy a tevékenység érde­kel. Ez egyértel­műen jelzi, hogy mit szeretnének. Más­részt évek alatt sze­reztünk tapasztala­tokat, megismertük a várost, az embere­ket. — Vezetnek a szakmai tanfolya­mok? — Nálunk nem. A képesítést adó tanfolyamokat elvit­ték a szakképző in­tézmények, ame­lyekben a tárgyi és a személyi feltételek adottak. A képesítést nem adó, hanem érdeklődést kielégítő foglalkozások maradtak ná­lunk. Ilyen például az évek óta nagyon népszerű foltvarró tan­folyam. A nyelvoktatásra társa­ság alakult a legjobb tanárok­ból, a nyelvtanfolyamoknak mi csak helyet biztosítjuk. — Milyen a kapcsoltuk az iskolákkal? — Állandó és folyamatos. A gyerekszínház-bérleti rendszer évek óta és egyre jobban mű­ködik. Az idén megpróbálko­zunk ifjúsági bérlettel is. A fel­nőtt színházra Dombóvárott nincs igény, hiszen harminc ki­lométerre van Kaposvár, negy­venre Pécs. Az a harminc­negyven ember, aki színházba akar járni, ezt meg is teszi. A Filharmónia koncertjeire van igény, illetve kínálat gyerek- és most már az ifjúsági színházas sorozatban. Tavaly elindítot­tunk, az idén folytatjuk a ma­gyar mitológia sorozatot, amit rendszerint táncház kísér. Eh­hez inkább ürügy a millennium, akkor is meg lehetne és kellene csinálni, ha nem lenne az ál­lamalapítás ezer éves évfordu­lója. — Mindezt miből? — Egy művelődési ház fel­adata az aktuális igények kielé­gítése, nem működhet, ha nem erre épül, és nem működhet, ha nincs hozzá önkormányzati tá­mogatás. Nem működhet to­vábbá, ha nem odavaló embe­rek csinálják. Ami lényegtelen, az a szervezeti forma. Az ön- kormányzattal részletes tevé­kenységi szerződésünk van, amit mi a magunk részéről mi­nimumnak tekintünk. Az összes többit saját bevételből finanszí­rozzuk. Ä szabad kapacitás, fő­ként a tér hasznosítása hozza a bevételt állandó és alkalmi bér­letben, valamint a pályázati pénzek. Ihárosi Ibolya Óvatosan az idegenekkel! Több bűncselekmény-típus megjelenése is óvatosságra int­heti a Dombóvárott és környé­kén élőket. Betörések Döbröközön Nem lehet pontosan tudni mi­kor történtek a bűncselekmé­nyek, hiszen mindkét döbrö- közi ház tulajdonosa német. Az egyik több hete lakatlan házból műszaki cikkeket vitt el az is­meretlen betörő, mintegy száz­ezer forint értékben. A betöré­seket a szomszédok fedezték fel. A módszer ajtóbefeszítés és az ablak betörése volt. Valószí­nűleg a másikból is háztartási gépek, berendezések tűntek el, hiszen a televízió szemlátomást hiányzik, de ezt még nem lehet pontosan tudni, mert a tulajdo­nos még nem érkezett meg Németországból. Vizet kértek, loptak Csak tegnap jelentették a rend­őrségen, hogy a múlt héten az egyik dombóvári lakótelepen csalók jártak. Két nő kopogott be a lakásba, s vizet kértek a szíves házigazdától. Az bekí­sérte őket a konyhába, s míg a nők ittak és elterelték a tulajdo­nos figyelmét egy harmadik személy besurrant a lakásba. A nappaliban kutatva megtalálta a bemutatóra szóló takarékköny­vet, amelyből 129 ezer forintot ki is vettek. Mint kiderült, Attaláról is je­lentettek hasonló módszerrel elkövetett bűncselekményt. Több hagyományos betörés is történt az elmúlt időszakban, néhánynak a tettese is megke­rült egy előzetes letartóztatás­ból kiengedett, többszörösen bűntettet előéletű hajléktalan személyében.-ihi­HírMondó Vállalkozói fórum A dombóvári városháza dísztermében Tóth Attila polgármester tartott tegnap fórumot a helyi cégek és vállalkozások vezetőinek, melyen többek között a te­lephely-engedélyezési eljá­rás szabályairól tartott tájé­koztatót. Tárlatnyitó a művelődési házban Szerdán 14 órakor Szentki­rályi Attila, az önkormány­zat kulturális tanácsnoka nyitja meg az „Együtt az idősekkel az idősekért” cí­met viselő rajzkiállítást a dombóvári művelődési ház­ban. Folytatódik a filmklub Péntek este hat órakor Andrzej Wajda lengyel ren­dező „Ördögök” című film­jét láthatják az érdeklődők a Dombóvári Városi Művelő­dési Ház Kht. filmklubjá­ban. Hibátlanul futott Cuki és Nótás A dombóvári Gyenis Gyula pónijai - Cuki és Nótás - hi­bátlanul futottak a szomba­ton Izsákon megrendezett akadályversenyen. A hajtó 12 fogat közül a legjobb időt érte el lovaival és ezzel kiérdemelte az első helye­zettnek járó díszes trófeát. Off Road-verseny Somogybabodon A balatonlellei és a kapos­vári terepjáró autósok egye­sületei a hét végén So­mogybabodon Off Road- versenyt rendeztek. A Ka- posszekcsői 4x4 Klub tagja, Pfeiffer Zoltán Suzukijával a második helyet szerezte meg kategóriájában. Testületi ülés lesz Kocsolán Október 6-án 15 órai kez­dettel tartja soron következő testületi ülését Kocsola köz­ség önkormányzatának kép­viselőtestülete. Ekkor töb­bek között a rendőrkapi­tányság beszámolóját a vá­ros és városkörnyék, vala­mint a helyi körzeti megbí­zott tájékoztatóját tárgyalják a község közbiztonságának helyzetéről. A továbbiakban várhatóan rendeletet alkot­nak a népszavazásról, a népi kezdeményezésről. Húsz év után újra van NB Il-es kézilabda csapat Dombóváron A cél a bentmaradás, a tisztes helytállás A kézilabda iskolai sportként indult a dombóvári 516. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetben. A sportág az évek során kinőtte az isko­lai kereteket. A legutóbbi szezon végén az egy eszten­deje alakult felnőtt férfi kézi­labdacsapat a megyebajnok­ságból az NB II-be jutott. A felnőtt és ifjúsági csapatok­kal harmadik éve Kővári Tamás edző, testnevelő fog­lalkozik. — 1997-ben vettem át a né­gyes korcsoportú fiatalokat, az ötödik korcsoporttal Dékány István foglalkozott iskolai szinten. Szép eredményeket ér­tünk el, diákolimpiákon, tor­Az edző, Kővári Tamás nákon vettünk részt, s minden alkalommal az elsők között végeztünk. Az idén áprilisban Dombóváron az ötödik kor- csoportosok tornáján 3. helye­zést ért el az intézmény együt­tese. Ez év májusában a Du­nántúl ipari iskoláinak legna­gyobb tornáján, a 34. Inter Cisa Kupán ötödikek lettünk. Ez az eredmény jelentős fejlő­dés a tavalyihoz képest, amikor a hetedik helyet szereztük meg. A megyei ifjúsági kézilabda bajnokságba is beneveztünk, és az ipari csapatok között arany­érmet szereztünk. Húsz év után 1998 őszén dr. Gippert Róbert, Kolossá Ká­roly, és Eigenbróth László szervezőmunkájának köszön­hetően megalakult a Dombó­vári Kézilabda Sport Klub. Kezdetben Kolossá Károly edző irányította a munkát. Ez év januárjában felkérésre Kő­vári Tamás vette át a felnőtt csapat felkészítését. — Az NB II-be való beju­tást tűztük ki célul. Igaz, a me­gyebajnokság megnyerésére reális esélyt akkor nem láttunk, a 2. hely megszerzésére töre­kedtünk. S, hogy milyen a sors? Az első helyen végzett Dunaföldvár visszalépett, így a 2. helyezett Dombóvár, a ráját­szás után jutott felsőbb osz­tályba, az NB II-be. — A magasabb osztály na­gyobb követelményeket tá­maszt különös tekintettel az anyagiakra. A megfelelő támo­gatás rendelkezésükre áül-e ? — Az önkormányzattól 250 ezer forintot kaptunk a megye­bajnokságra, és tartalékoltunk az NB Il-re. A város sportsze­retői közül, vállalkozóktól ka­punk anyagi támogatást. Az is­kola igazgatója, Vida János maximálisan a kézilabda sportág mellé állt, valamennyi mérkőzésünkre biztosítja a buszt, ami a legnagyobb pénz­ügyi segítséget jelenti a csapat számára. — Az NB II-be jutást köve­tően mit tűzött ki célul? — Mindenképpen a bent- maradást, a csapat tisztes helytállását. A csapattól Mis­kolcra távozott Petróczky Vik­tor, aki meghatározó szerepet töltött be, mint bal átlövő. Most a csapat erősítésén fára­dozunk, leigazoltuk a Tolnatej kapusát Spojlár Jánost, és ka­pusnak Szőke Szabolcsot, aki ennek előtte kosarazott. Új já­tékos még a két harkányi Kézsmárki Róbert átlövő és Kire Reinhold irányító, Kom­lóról pedig Szabó László beál- lóst hoztuk Dombóvárra. Ma­ximális segítőm a munkában Eigenbrót László technikai ve­zető. És tovább erősítünk a fia­taljainkkal, hiszen az NB Il-es bajnokság mellett beneveztünk a megyei bajnokságba is. így a lehetőség is sokkal több arra, hogy játékosaink sikerélmény­hez jussanak. (péteri)

Next

/
Oldalképek
Tartalom