Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-03 / 205. szám
1999. szeptember 3., péntek 3. oldal Megyei Körkép Jegyzet írta: Bencze Mariann Balatoni nyár y 'ó hírrel szolgált a minap az egyik rádióállomás, amikor a déli hírek között a magyarok vendéglátásban elkönyvelhető' sikereiről számolt be. Jobban mondva a balatoni élményekről. Elmúlt ugyan már régen a napfogyatkozás keltette láz és várakozás. Sőt, a bosszankodás és a düh is csitul, amit a látásukban károsodott emberek elővigyázatlansága miatt érzünk. De - ujjongta boldogan a hírolvasó - a turisták, bár szeptember van, még mindig szép számmal süttetik a hasukat a tó partján. A szállodatulajdonosok is elégedettek lehetnek, hiszen a külföldi vendégeken kívül akad magyar is, amelyik igénybe veszi a hotel nyújtotta kényelmet. Éljen! C sakhogy létezik egy falu a Balaton déli partján, ahol a minap olyan „jelenség” szemtanúja voltam, mint máshol eddig soha. Adott egy étterem. Bocsánat, legalább fél tucat vendéglő van egy szűk utcán, de a történet konkrétan csak egyhez kapcsolódik. Telik napra nap és folyik az „egészséges" rivalizálás az éttermek között. Mígnem a szóban forgó vendéglátóegységünk főnökének fejéből ki nem pattan az isteni szikra: kiállít két lányt „vendégfogónak ” a kapuba. A lányok mosolyognak egy-egy étlappal a kezükben, és annyi nyelven csacsognak az arra járók felé, ahányon csak tudnak. Leginkább meggyőzni akarják a turistákat, hogy náluk vacsorázzanak. Intelligens, egyetemista fiatalok. Egy egész nyarat húznak le a Balatonon, csakhogy legyen egy kis ösztöndíjkiegészítőjük . . . D e hát most már ők is föllélegezhetnek. Igaz, egy kicsit megalázó a munka és nem is éppen ezt beszélték meg a tulajjal a nyár elején, de mindent a cél érdekében. Ezért a fantasztikus statisztika-javulásért megéri a napi tizenkét órás ácsorgás. Majdnem egy hónappal a napfogyatkozás után is... Szakádét: Kiskórusok találkozója Az elmúlt vasárnap délután a szakadáti Kisebbségi Ön- kormányzat és Hagyomány- őrző Egyesület szervezésében „Kiskórusok Találkozóját” tartottunk. Délután négy órai kezdettel a kórusok műsort adtak a falu lakosságának és az érdeklődőknek. A meghívott kórusokat köszöntötte Krémer György, az Országos Kisebbségi Önkormányzat szekszárdi irodájának vezetője, Laszk Gábor, Szaka- dát polgármestere és Kanter József, a szakadáti Német Kisebbségi Önkormányzat vezetője. A meghívott vendégszereplők Baranya megyéből, Lánycsókról és környékünkről, Gyönkről és Hőgyészről érkeztek. Az estét vacsorával és egy vidám együttléttel, tapasztalat- cserével zártuk. Kékesi Istvánná a Hagyományőrző Egyesület vezetője Ikerpatisszon, Kisbödőből. Ilyenkor ősszel furábbnál furább formájú zöldségfélék kerülnek elő a kiskertekből. Legutóbb Ruip László egy Szekszárdon, a Kisbödőben termett ikerpatisszont hozott be szerkesztőségünkbe, hogy megoszthassuk a látványt olvasóinkkal. fotó: gottvald károly APEH-sajtó tájékoztató Nőtt a nyereséges cégek száma Még mindig népszerű a „fekete foglalkoztatás” Az APEH megyei igazgatóságának idei tevékenységéről, az 1998. évi társasági adóbevallások megyei tapasztalatairól és a járulékigazgatóság tevékenységéről tartott sajtótájékoztatót dr. Bíró Zoltán, az APEH megyei igazgatója és Szabó Árpád igazgatóhelyettes tegnap délelőtt Szekszárdon. Mint elhangzott, az általános forgalmi adó bevallások adatai alapján megállapítható, hogy Tolna megyében az év első hét hónapjában a villamosenergia ipar volt a „húzóágazat” 40 százalékot meghaladó bevételemelkedésével, de az átlagot meghaladta az emelkedés a feldolgozóiparban is. A kereskedelem bevétele minimálisan nőtt, a mezőgazdaságé viszont a tavaly ilyenkori szint alatt maradt. A megyei adózók 1998. évi gazdálkodása ösz- szességében kedvezően alakult, akárcsak az ÁFA és a személyi jövedelemadó bevételei. Ehhez az is hozzájárult, hogy az APEH megyei igazgatósága kiemelt feladatként kezelte a hátralékállomány folyamatos felülvizsgálatát és a megállapított hátralék beszedését. Az országos helyzettel ellentétben a megyében nincs ÁFA-befizetési lemaradás. A társadalombiztosítási járulék beszedése az új rendben szintén szépen alakul, a teljesítmény itt is meghaladja az országos átlagot. Ellenőrzések A július végéig elvégzett ellenőrzések száma több mint 5 és félezer, nagyrészt adóellenőrzés, s általában a kis- és középvállalkozásokat érintette. A feltárt 31 millió forintos járulékhiány pedig elfogadható eredménynek számít. Arra is fény derült, hogy még mindig „szeretik” jogosulatlanul felvenni az áfát és a különféle támogatásokat egyes vállalkozók, s bizony a „fekete foglalkoztatás” felszámolása is nehézségekbe ütközik. Ez utóbbi esetében a várható új jogszabályok remélhetőleg változást hoznak majd. Több mint 200 közérdekű bejelentés érkezett az igazgatósághoz, ezeknek mintegy 40 százaléka bizonyult az ellenőrzések során valósnak. Társasági adózók Az 1998. évre vonatkozóan 331-gyei több társasági adótörvény hatálya alá tartozó szervezet nyújtott be társasági adóbevallást, mint azt megelőzően. Négyszer annyi alapítvány és több mint kétszer annyi egyéb szervezet nyújtott be társasági adóbevallást, mint 1997-re vonatkozóan. A megyére alapvetően a kisvállalkozások jellemzőek, 1998. végén mindössze 73 olyan cég működött, amely 100 főnél nagyobb létszámú munkaerőt foglalkoztat. Bár a vállalkozásoknak mindössze 1,7 százaléka ez a 73 cég, mégis ezek realizálták a nettó árbevétel közel 47 százalékát. Az adóbevallások szerint a vállalkozások tavaly 314,9 milliárd forint nettó árbevételt számoltak el, 23,2 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. Mindez optimizmusra adhat okot, a korábbi időszak gazdasági stagnálása után némi fellendülés mutatkozik. A nyereséget realizáló cégek száma 11,7 százalékkal, míg a veszteséget vallóké 8,6 százalékkal emelkedett az 1997-es adatokhoz képest, a „nullszaldót” elérőké viszont harmadára csökkent. Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy folyamatosan nő a nyereséges cégek száma. A nemzetgazdasági főágak vonatkozásában a megyében legnagyobb ütemben az ipar és az építőipar bővült, legkevésbé a mezőgazdaság, a kereskedelem és a szállítás. Járulék-egyeztetés Az APEH hatáskörébe került 1999. január 1-től a társadalombiztosítási járulék befizetésével kapcsolatos feladatkör. Ez magába foglalja a járulékalanyok nyilvántartását, a bevallások, önellenőrzések feldolgozását, a járulék-folyószámla vezetését, a be nem fizetett járulékok beszedését, behajtását, az ellenőrzést. A járulék-folyószámla egyeztetéseket már január második felében megkezdték a megyében, a feldolgozottság 70 százalékos. Itt hívja fel mindenki figyelmét a megyei igazgatóság, hogy a járulék-folyószámla egyeztetésre saját érdekében jelenjen meg mindenki. Az egyeztetés célja, hogy az új folyószámlára pontos nyitó egyenleg kerüljön. A hatályos jogszabályok pedig lehetőséget adnak a 10 ezer forint alatti járuléktartozás és a hozzá kapcsolódó bírság, késedelmi pótlék elengedésére, valamint a tőketartozás esetén akár nagy összegű késedelmi pótlék és bírság elengedésére is. vem Ötödikén időközi választás Négy polgármesterjelölt Szálkán Nagy Ferenc lemondásával megüresedett a szálkai polgár- mesteri szék. Szeptember ötödikén, vasárnap négy jelölt közül választhat a falu népe. Lejárt a szálkai időközi választások jelöltállítási határideje. A névjegyzékre, aki valamilyen okból lemaradt róla, pénteken 16 óráig vetetheti fel magát. A választás napján is lehet személyi igazolvánnyal igazolni a helyi választásra való jogosultságot. A szavazás reggel hattól este hétig tart. Az úgynevezett kislistás választáson a szavazólapra az kerülhet fel, aki a választópolgárok öt százalékának ajánlását bírja. Polgármester az lesz, aki a legtöbb szavazatot kapja, feltéve, ha érvényes a választás. Ehhez viszont az kell, hogy a választópolgárok több, mint a fele elmenjen szavazni. Szálka esetében jelölt lett az, akit 23, vagy annál több helyi választópolgár a törvény előírásainak megfelelően jelöltnek ajánlott. Az előírt hirdetmény a jelöltek adataival már napvilágot látott a faluban. Mind a négyen függetlenként indulnak a polgármesteri szék elnyeréséért. Hesz Zoltánná főhivatású anya, főállásban szeretné betölteni a posztot, 42 éves, jelenleg a képviselőtestület tagja. Janovicz István és a másik két jelölt társadalmi megbízatásban vállalja a polgármesterséget. Foglalkozása erdész, 39 éves, képviselő. Dr. Sarkadi Sándor háziorvos, 39 éves, képviselő, alpolgármester. Vanya József 59 éves, nyugdíjas. Az új szolgáltató ajánlatai Szekszárdon Megbeszélés a fűtési szeztr előtt Mint ismeretes, az Alfa Nova Kft. átvette a szekszárdi távhőel- látás üzemeltetését. Tegnap délután a cég képviselői találkoztak a távfűtött lakások közös képviselőivel. Pomázi Csaba, a kft. ügyvezető igazgatója a cég terveiről, illetve konkrét programjáról tájékoztatta a fogyasztókat. Ismertette a közös képviselőkkel az úgynevezett keretprogramot, an iy a lakók komfortérzetét nö ;li, s ösztönöz a takarékosabb fogyasztásra. Igazságosabb költségmegosztást biztosít, mert a tényleges fogyasztást méri. Ajánlatot tettek azoknak is, akiknél már van úgynevezett lom, .statikus szelep, de nincsen még költségelosztó. Ezek f i illéséhez az anyag- és se elési költségeket a cég állja, amennyiben a program egyszeri beruházási hozzájárulásának a felét a fogyasztó fizeti. Átalánydíjas karbantartási szerződés is tartozik az ajánlathoz, amelynek keretében egyebek között elvégzik a csurgá- sok, csöpögések elhárításához szükséges javításokat, karbantartják magát a szelepet, szükség esetén cserélik is. Elvégzik a költségelosztók ampulla-cseréjét, kiértékelését, valamint a radiátorok szükség szerinti légtelenítését, javítását, ha nem javítható, akkor a cseréjét is. Vállalják a fűtési csőhálózat javítását, cseréjét. Mindezekért átalánydíjat kell fizetni. Amely épületekben megvalósul a program, ott a három százalékos fűtési hődíj-kedvezmény jár folyamatosan, minden évben. A lakók által radiátoronként befizetett beruházási hozzájárulást az ALFA Nova Kft. átadja az önkormányzatnak, s azt elkülönített számlán tartják nyilván. Ennek a fogyasztók érdekeiben történő felhasználásáról később döntenek. Évente mintegy 800 lakás korszerűsítését tudják elvégezni. A kivitelezés jelentkezési sorrendben történik, de előnyben részesülnek azok a lakóépületek, amelyek egy hőközponthoz tartoznak, s teljeskörűen jelentkeznek a programra. Ihárosi PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pincehely Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete PÁLYÁZATOT HIRDET JEGYZŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE. Pályázati feltételek: Igazgatásszervezői vagy állami- és jogtudományi képesítés. Két éves szakmai gyakorlat. Bérezés az 1992. évi XIII. tv. alapján. A pályázatot Pincehely Nagyközség Polgármesterénél kell leadni személyesen vagy posta útján Pincehely, Kossuth u. 81. címre. A pályázat benyújtásának 1999. szeptember 16. (57533) Az AXA Colonia Biztosító Rt. Dél-dunántúli Régió Igazgatósága PÁLYÁZATOT HIRDET megyei igazgató munkakörbe Tolna Megyei Igazgatóságára október 1 -jei munkakezdéssel. Előnyt jelent a felsőfokú végzettség, a biztosítási piacon szerzett szakmai, vezetői, valamint toborzási gyakorlat és készség. A bizalmasan kezelt fényképes pályázatokat AXA Colonia Biztosító Rt. Dr. Marenics János régió igazgató, 7621 Pécs, Citrom u. 2. címre 8 napon belül kérjük megküldeni. (57441 ) Hírek Rendszerváltozás a Magyar Rádióban Ezt a címet viseli Rózsa T. Endrének, a Magyar Rádió főmunkatársának nyilvános előadása, mely ma este hat órakor kezdődik Szekszárdon, a Vállalkozók Háza II. emeleti konferenciatermében. Az előadó a Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság meghívására érkezik a megye- székhelyre. Családi nap Pakson a horgászoknál Családi napot rendez a Paksi Atomerőmű Horgász Egyesület szeptember 4-én, szombaton az erőmű mellett fekvő tavain. A reggel héttől kezdődő programban horgászversenyek, közös ebéd, tombola és célbadobó verseny is szerepel. A tavakon ezen a napon horgászati tilalom lesz. Jágónaki támogatás a diákoknak Az általános iskolások tankönyveinek megvásárlásához ötven százalékos támogatást nyújtott a jágónaki önkormányzat, a középiskolások ötezer forintot, a főiskolások és az egyetemisták pedig nyolcezer forintot kaptak tanulmányaikhoz. A tolnai könyvtár szombaton is nyitva A tolnai könyvtár szeptember 4-től, azaz holnaptól ismét nyitva tart szombatonként is. A könyvbarátokat a pihenőnapokon reggel nyolc órától délig várják a tolnai bibliotéka dolgozói. Új gyógyszertár nyílt meg Dombóváron A kertvárosi betegek eddigieknél jobb ellátását szolgálja majd az az új gyógyszertár, mely a hét közepén nyűt meg Dombóváron, a Rákóczi utcában. Magyarkesziben: együttes ülés Együttes ülést tartanak Magyarkesziben a települési és a roma kisebbségi önkormányzat képviselői szeptember 6-án, hétfőn, este hat órától. Az ülésen az elmúlt egy éves működés tapasztalatait értékelik. Polgármesteri fogadóóra Tóth Attila, Dombóvár polgár- mestere hétfő délután két órától fogadóórájára várja a város lakóit. MUNKALEHETŐSÉG! Paksra kézbesítő munkatársat keresünk A TOLNAI NÉPÚJSÁG KÉZBESÍTÉSÉRE. MIT VÁRUNK?- A Népújság kézbesítését reggel 7 óráig az előfizetők részére- Az előfizetési díjak havi beszedését- Az előfizetői kör bővítését, együttműködve a Kiadóval és ügynökséggel. MIT NYÚJTUNK?- Biztos, teljesítményarányos bérezést. JELENTKEZNI: Hanoi Józsefné Paks, Pál u. 61. Tel: 75/313-981, 17 órától