Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-20 / 219. szám
1999. szeptember 20 Magazin 7. oldal Az áruló nyál 1A DNS-minta 100 százalékos bizonyíték Haját veszik a bűnözőknek Hajától és nyálkahártyájának egy darabjától is megfosztja jövő tavasztól a rendőrség a legsúlyosabb bűncselekményekkel gyanúsított polgárokat. Az új bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény lehetővé teszi a tettesek eddiginél tökéletesebb azonosítását. 2000 márciusától a rendőrök már nemcsak ujjlenyomatot vesznek, és lefényképezik az eléjük kerülő delikvenseket, hanem a legsúlyosabb bűn- cselekmények elkövetőitől DNS-mintát is beszereznek. Ez lehetővé teszi, hogy a Vlagyimir Iszako- visz .Senderovicshoz hasonló bűnelkövetők ne menekülhessenek el a rendőrség elől. Sendero- vics (és magyar „kollégái” ) a Lánchid-2000 néven elhiresült befektetési csalás során 488 ügyfelüktől több mint 209 millió forintot csaltak ki. A kihirdetésre váró bűnügyi nyilvántartási törvény szerint DNS- minta adására azok kötelezhetők, akik ellen öt évnél súlyosabb szabadság- vesztéssel járó bűncselekmény miatt folytat a rendőrség eljárást. E körbe tartoznak a súlyos testi sértés minősített esetei, az emberölés, a nemi erőszak, vagy a gyerekek ellen irányuló bűncselekmények. DNS adására kötelezik a szervezett bűnelkövetőket, a drogárusokat, a pénzhamisítókat, a nagy összeget „lenyúló” adócsalókat, s minden olyan elkövetőt, aki fegyvert használt. A törvény szerint DNS- minta vételére az alapos gyanú közlése után kerülhet sor. A gyanúsított szájából egy steril gézlappal, vagy a gégész orvosok által használt spatula segítségével vesznek nyálkahártyamintát, „tör- letet”. Ennek során fizikai kényszert is alkalmazhatnak. A művelet során nem sérthetik meg a nyálkahártyát, s nem okozhatnak fizikai fájdalmat. A tortúra következő része a hajmintavétel. A minták elemzésével számítógépekben tárolható, számokból és jelekből álló DNS-profilt hoznak létre. E profil nem tartalmazhat a gyanúsított DNS-éből olyan részleteket, amelyekből örökletes betegségekre lehet következtetni. A DNS-profil szinte 100 százalékos biztonsággal azonosítja az elkövetőt, így aki egyszer bekerült a nyilvántartásba, elég, ha egy hajszálát, vagy egy nyálcseppet hagy a bűncselekmény helyszínén, s máris horogra akad. A törvény szerint-a mintákat az ítélet letöltését követően húsz évig kell megőrizni. Törölhetik a nyilvántartásból azok DNS-mintá- ját, akikkel szemben a rendőrségi eljárást megszüntetik. Cs. R. ■ New York-palota: eladva Tizenhat hónapon belül újra régi pompájában tündökölhet a budapesti New York-palota. A Lapkiadó Vállalat megszűnése után tulajdonosról tulajdonosra került a ház, ám az épület értékesítése és felújítása mindig kudarcba fulladt. A tavalyi pályázatra egyáltalán nem érkezett ajánlat. Most megtört a jég: a német Messerschmidt Alapítvány harminc napon belül aláírja a szerződést, amely szerint kétmilliárd forint plusz áfa vételárat fizet a palotáért. A hetvenmillió márkás felújítás után a kávéház is a századforduló hangulatával várja majd a vendégeket. ■ Kopár jövő elé néz a Föld A geofizikusok szerint néhány milliárd év múlva a Föld ugyanolyan kopár és barátságtalan hely lesz, mint ma a Mars. Japán tudósok szerint a Föld felszíne alá sokkal több víz szivárog be, mint amennyi később visszakerül a tengerbe. Sajnos az sem segít, hogy a felmelegedés miatt évente emelkedik tengereink vízszintje. A kutatók nagyobb problémának tartják a globális felmelegedést, hiszen a Nap növekvő ereje miatt elviselhetetlen lesz a hőség bolygónkon. A japán geofizikusok megállapították, hogy valószínűleg ugyanezen a folyamaton esett át a Mars is. Nyugi, a stressz hizlal A férfiak hasra, a nők combra és farra híznak. Ha az altestbőség meghaladja a 90 centimétert, meg kellene szólalni a vészcsengőnek akkor is, ha a túlsúly nem feltűnő, és a koleszterin is normálisnak tekinthető - állapították meg Párizsban, az elhízás problémáival foglalkozó nemzetközi konferencián. Figyelemre méltó ok lehet a stressz. A külső körülmények agytevékenységre gyakorolt hatására éhségérzet keletkezik. Megfigyelték, hogy azok a nők, akik a karrier érdekében erőn felül teljesítenek, szinte gépiesen nyúlnak az ennivalóhoz. A fellépők ismét bebizonyították: öreg zenész nem vén zenész Időutazás a múltba A nosztalgia és a régi slágerek fülbemászó dallamai mára már elmosták a hallgatóságnál a korhatárokat. Tegnap a BS-ben a legfiatalabb- tól az egészen idős rajongókig ezrek ropták a rockot a Budapest Sportcsarnokban. Fellépett többek között az Eruption, a Middle of the Road, a Swinging Blue Jeans, valamint a 23 év után újra eredeti felállásában összeálló Generál. : Aki tegnap délután a BS környékére merészke- | dett, az a tömegből rögtön kitalálhatta, hogy valami készülhet „Dániá- I ban”. Néhány bejáratnál idősebb házaspárok gyermekeikkel szinte könyörögve kérdezték az arra járókat, nincs-e véletlenül felesleges jegyük. A nyitóképből mindenki kitalálhatta, hogy a házigazda Sláger Rádió óriásplakátjáról ki i hiányzik Bochkor Gábor mögül. Régi haverjával, I Boros Lajossal nyitották | meg a házibulit. A Kovács család már | tavaly is itt volt, és akkor ! fogadták meg, hogy idén is itt lesznek.- Csak nehogy elárulja fa főnökömnek, de azért ■ mentem betegállomány- j ba a feleségemmel, hogy * telefonon jegyet tudjak nyerni a fesztiválra - súgta meg bizalmasan Kovács úr. Mindeközben Koós János vallotta be a színpadon, hogy Máriát még mindig nagyon szereti, s bő fél órán keresztül adott kóstolót negyven- Chris Norman újra éves pá- összegabalyodott lyafutá- ré6‘ partnerével, sából. Suzi <Juatróval Amikor négy farmeros öregember - Swinging Blue Jeans - feltotyogott a színpadra, sokan aggódni kezdtek. Aztán a papák belevágtak a húrok közé, úgy hullámzott a BS küzdőtere, mint az Atlanti-óceán. Postakocsin megérkezett Kontár László is, aki szokásához híven most sem felejtette otthon a táncoló fekete lakkcipőit. Az idő múlásával eljutottunk az arany középúttól Babilon partjáig. Amikor az Eruption elárulta a nézőknek, hogy van még tikett, néhány őrült azonnal a pénztárak felé indult. Lillik Péter és barátai még nem is éltek, amikor a színpadon szereplők már sztárok voltak. Érdeklődésemre csak annyit válaszoltak: „Ki az a hülye, aki nem kíváncsi arra, hogy hosszú évek után hogyan gabalyodik össze ismét Suzi Quatro és Chris Norman?” B. M. L. Szekszárdon eddig csak a hangunkkal találkozhatott