Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-02 / 204. szám
4. oldal Megyei Körkép 1999. szeptember 2., csütörtök Lélegzet, táncban. A főként abszurd drámáiról ismert Samuel Beckett művei kiváló alapanyagként szolgálnak a sajátos, mással összetéveszthetetlen stüust magáénak mondható Art Contact Mozgásszínház számára. A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban most bemutatott Lélegzet című darabot is a neves szerző munkái ihlették. A Sárvári János vezette társulat - tagjai: Borza Ildikó, Elbert Lilla, Pesti Éva, Iker Zsolt és Stercz Balázs - különös, egyedi hangulatot teremtett produkciójával a színpadon. fotó: ótós Réka A megyei pékségek összefogást sürgetnek A liszt, majd a kenyér is drágul Szeptemberben várhatóan emelkedni fog a liszt ára, mivel az idén kevesebb és gyengébb minőségű lett a búza. A hír az átlagembert meglepi, hiszen még az aratás megkezdése előtt az agrártárca vezetői azt hangsúlyozták, hogy több termett, mint amire szüksége lesz az országnak. Ennek következtében azok a termelők, akiknek szükségük volt azonnal a pénzre, hogy hiteleiket törlesszék, és közvetlenül aratás után adták el a búzájukat, akkor alig kapták meg a tonnánkénti a 16.000-17.000 forintot. (Jelenleg 22.000- 25.000 Ft/tonnás árat fizetnek a kereskedők.) A malmok többsége már augusztus közepén jelezte kereskedelmi partnereinek, hogy az étkezési búza árának a tonnánkénti 23.000-25.000 forintra emelkedése miatt elkerülhetetlen lesz a liszt árának emelése, illetve majd ezt követően a kenyér és péksütemények áremelkedése is. A boltok polcain várhatóan két hét múlva jelenik meg a drágább liszt. A Decsi Pék-Sütőipari Kft. vezetője, Gál Miklós szerint ha most a pékségek nem követnék az áremelkedést, akkor tönkremennének. A malmok 10-12 Ft/kg lisztáremelésre számítanak, így ezt a pékségeknek, sütödéknek is követniük kell. Tisztában vannak vele, hogy a kenyér áremelése mindig sokkolja a lakosságot, mondta Gál Miklós, de az elmúlt egy évben igyekeztek minden ármódosítást elkerülni. — Ez a helyzet azonban tovább nem tartható. Minden pékség fél elsőként meglépni az emelést, mert hátrányba kerülhet, ha a többiek nem követik. Pedig nem az árakkal, hanem a minőséggel kellene piacot bővíteni. Legalább akkora összefogás kellene ezen a területen is, mint amit a malmok tudnak felmutatni. Mi úgy számolunk, hogy a liszt ára 30 százalékkal, a kenyéré pedig 10-15 százalékkal emelkedik majd - mondta Gál Miklós. A szekszárdi székhelyű Wolf Sütődében is számolnak a liszt és a kenyér áremelésével. Ennek pontos dátumát még nem tudják, mondta Farkas Károlyné tulajdonos. — Nagyon fontosnak tartom én is a többi pékséggel való egyeztetést. Mi két és fél éve nem emeltünk árat és most sem a liszt árának az emelése okozza a legnagyobb gondot. Úgy látom, hogy ha a kenyér árát megemelik, akár csak pár forinttal is, abból mindig országos ügy lesz. Azt soha senki nem teszi szóvá, hogy a margarin miért emelkedik évente legalább négyszer, a tojás, az adalékanyagok, az energia, a munkabérek emelkedése, ez mind, mind meghatározza a kenyér és a péksütemények árát. Amikor tehát emelésre kerül sor, akkor ezt mind mérlegelni kell, ebben a tételsorban a liszt a legkevesebb. A Magyar Pékek Ipartestületében kérdésünkre elmondták, hogy a sütőipar már az idén tavasszal is megpróbálkozott az áremeléssel, de ez a kereskedelem ellenállásába ütközött. A drágulást azonban nem lehet tovább halasztani, hiszen a pékségek máshonnan nem képesek kigazdálkodni a megnövekedett költségeket. Mauthner Nyugdíjba vonult Ignácz Györgyné Harmincegy évi tanítás után, első munkahelyéről ment nyugdíjba szeptember elsejével Ignácz Györgyné tanár. A tanárnő, akit mindenki csak Hildaként, vagy Hilda néniként ismer, 1968-ban kezdett tanítani az I. Béla Gimnázium jogelődjében, a műszaki szakközépiskolában. Kezdetben matematikát és ábrázoló geometriát, majd informatikát tanított. A harmincegy év alatt az iskolától csak a gyerekei születésének idején volt távol. Még nem érte el ugyan nyugdíj-korhatárt, de élve a most adott lehetőséggel, mégis nyugdíjba ment. Ignácz Györgyné az idei tanévnyitó ünnepségen vette át kiváló munkája elismeréseként a közoktatási miniszter által adományozott Pedagógus Szolgálatért Emlékérmet. Ihárosi Hírek Szüreti mulatság Alsónyéken A hagyományos szüreti mulatságot szeptember 4-én, szombaton rendezik Alsónyéken. Délután 3-kor kezdődik a felvonulás, a menet a kultúrháztól indul és a falu utcáin halad énekelve, táncolva. A kultúrházban 17 órakor a bogyiszlói, a mórágyi és az alsónyéki tánccsoportok mutatkoznak be, majd 20 órakor kezdődik a szüreti bál. Szoborterv-bírálatot tartanak Tolnán Holnap, azaz pénteken 11.30- tól a tolnai városházán bírálják el azokat a Szent István szoborterveket, amelyek a város által kiírt pályázatra érkeztek. (Az önkormányzat az államalapítás 1000. évfordulója alkalmából egy Szent István szobrot készül felállítani.) A bírálatot a képzőművészeti lektorátus végezi, és javaslatot tesz az önkormányzatnak, melyik művész terve alapján készüljön el az alkotás. Ezt követően a képviselőtestület dönt a kérdésben. Úttörő-kitüntetés Papp Zoltánnak A Magyar Úttörőszövetség Gyermekekért Elismerő Plakettjének II. fokozatát adták át tegnap a tolnanémedi általános iskola tanévnyitó ünnepségén Papp Zoltánnak, a tamási hivatásos tűzoltóság őrnagyának, akit a II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat tiszteletbeli úttörővé fogadott. Papp Zoltánnak ezúton köszönték meg, hogy Tamási környéki iskolák diákjaival rendszeresen foglalkozik szakkörökön, versenyeken. Az orvosi rendelőkről Tolnán A tolnai orvosi rendelőkkel kapcsolatos koncepcióról tartanak egyeztetést ma délután a városházán, önkormányzati vezetők és a vezető háziorvos részvételével. A megbeszélésen napirendre kerül a selyemgyári és az Alkotmány utcai rendelők helyzete is. A diáktámogatásról Tamásiban A felsőoktatásban tanuló tamási fiatalok támogatásáról, a közművelődési és közgyűjteményi intézmények működtetéséről, a Gazdasági Ellátó Szervezet és az intézmények közti megállapodásról tárgyal szeptember 2-án, azaz ma 15 órakor kezdődő ülésén a tamási képviselő-testület. Zárt ajtók mögött kerül napirendre a Pro Űrbe Tamási kitüntetés adományozásáról szóló javaslat. APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja munkanapokon 8-16 óráig Tel.: T4/41B-211 Fix: 74/415-401 Ilfáláfl BOSCH AGA Ípaii gazok kaphatók! Minőségi szolgáltatások Computeres futóműellenőrzés-és. beállítás! Szervizszolgáltatások:- személy- és tehergépkocsik vizsgára való felkészítése valamint vizsgáztatása- zöldkártya készítés- gumiszerelés- és centrírozás- alsó- felső mosás Nyittat / AUTÓSZERVIZ Simontornya, Gyáru. 1. Telefon: 74/487-739. Kiemelkedő' kereseti lehetőség - üzletkötői munkakörben Ha Ön • változatos és érdekes feladatot • vonzó kereseti lehetőséget keres Ha Ön • magabiztos fellépésű • agilis és meggyőző • kommunikatív Ha Ön • bonyhádi lakos kérjük jelentkezzen nálunk! A bonyhádi Városi Telefonkönyv hirdetésszervező csapatába keresünk megbízásos rendszerben működő értékesítési munkatársakat (értékesítési tapasztalat előny). Ha Önt érdekli a reklámtanácsadói feladatkör, akkor küldje el pályázatát és fényképes önéletrajzát SZELTNER ANDOR értékesítési ve ?tő címére! Örülnénk, ha megismerhetnénk! Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság 2040 Budaörs, Baross u. 89. • Információ és reklámhordozó • Minden háztartásban és hivatalban • Nagy példányszámban Ingyenesen célba juttatva Egész éven át szem előtt Minden cégnél és telefonfülkében Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság 2040 Budaörs, Baross u. 89. Tel.: 06-23-504-888 Fax: 06-23-504-989 E-mail: marketing@mtt.hu Internet: www.mtt.hu