Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-16 / 216. szám

1999. szeptember 16., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Cikkünk nyomán Jogosnak ítélt kárigények Egy héttel ezelőtti számunk­ban jelent meg A szomszéd háza mindig „omlósabb” cí­mű írás, amelyre Koltai Ta­más, a Tolna Megyei Helyre- állítási és Újjáépítési Bizott­ság elnöke reagált. A cikkben kölesdi Népújság ol­vasók leveléből idéztünk. A le­vél mondanivalójának lényege, hogy íróik szerint a nyári nagy esőzések idején összedőlt két kistormási lakóház nem a rend­kívüli időjárás következtében, hanem az ingatlanok karban­tartásának tartós hiánya miatt szenvedett ilyen nagy kárt. A le­vélírók szerint nem igazságos, hogy az adófizetők pénzén olyan embereket támogassa­nak, akik saját érdekükben nem tettek semmit a baj meg­előzésére. Az írásban szerepelt a károkat felmérő szakértő is, aki egyebek mellett elmondta, hogy a házak azért dőltek össze, mert az esőzés következtében falaik átáztak. Rámutatott arra is, hogy a kiutait kártérítés felhasz­nálását szigorú feltételekhez kö­tik és ellenőrzik az illetékesek. Alább közöljük Koltai Tamás a cikkhez kapcsolódó megjegyzé­seit. „Tudni kell, hogy az országo­san nagy károkat okozott júni­us-júliusi esőzések után a kor­mány Helyreállítási és Újjáépí­tési Tárcaközi Bizottságot ho­zott létre, a megyékben pedig szintén megalakultak a hasonló bizottságok. A Tolna megyei bi­zottság a települési önkormány­zatok felterjesztése alapján mér­te fel az időjárás okozta károkat, majd azokat felterjesztette a tár­caközi bizottsághoz. Az igé­nyek összesítését követően a helyreállításhoz, újjáépítéshez biztosított összegek 50%-t a kor­mány, ígéretéhez híven közvet­lenül a helyi önkormányzatok­hoz utalta, a fennmaradó ösz- szeg az ellenőrzéseket követő­en folyamatosan érkezik. Kistormáson két magánház tulajdonosa jelezte kárigényét a polgármesteri hivatalban. Kisiparosi értékbecslés alapján 1,156, illetve 1,4 millió forint káruk keletkezett, s ezen ösz- szegeket igényelte meg a helyi önkormányzat. A kormány ál­tal biztosított támogatások cél­nak megfelelő felhasználását a megyei bizottság folyamatosan ellenőrzi, a települési önkor­mányzatoknak a pénzeszkö­zök felhasználásáról naprakész nyüvántartást kell vezetniük. Tolna megyében 11 - a megyei helyreállítási és újjáépítési bi­zottság által létrehozott - ellen­őrzési albizottság alakult, me­lyek építési és pénzügyi szak­emberekből, valamint rendvé­delmi szervek képviselőiből állnak. Az illetékes, Jóföldi Ist­ván építésigazgatási csoportve­zető által irányított albizottság az ellenőrzési tervnek megfele­lően szeptember 10-én járt Kis­tormáson. A helyszíni szemle során megállapította, hogy bár régi, szigeteletlen, nem igazán karbantartott épületekről van szó, de a júniusi felhőszakadás és viharkár miatt váltak lakha­tatlanná. Tehát az eddigi meg­állapítások alapján a kárigé­nyek jogosak voltak.” Időközben kistormási olva­sóink ugyancsak jelezték, hogy az üggyel kapcsolatban lenne véleményük (amely egyébként nem cseng össze a Koltai Ta­más által írtakkal). Amennyi­ben még ezen a héten megkap­juk a kistormásiak levelét, - ígéretünkhöz híven - azt is kö­zölni fogjuk. -ht­Vadászati szezon Gemencben. A szeptember 1-jén kezdődött vadászati szezon igen jónak ígérkezik, Rádi Zoltán, a Gemenc Rt. vezérigazgató-helyettese tájékoztatása szerint területü­kön eddig 62 szarvasbikát ejtettek el, ebből nyolcnak 10 kiló fölötti a trófeája. Az egész sze­zonban 120 bika kilövését tervezik, főleg külföldi vadászokat fogadnak. A pörbölyi vadász­ház parkjában páratlan látványban volt részünk, ahol az elmúlt két hétben elejtett 16 szarvas trófeáját mutatták be. fotó: gottvald károly Kistérségi értekezlet Zombán Az elmúlt hetekben a szekszárdi kistérség településein járva szakemberek is meggyőződhettek arról, hogy a kor­rekt kapcsolatokon alapuló baráti beszélgetések milyen hasznosak lehetnek a közösségi munkában. A tapasztalatokat beszélték meg tegnap Zombán, a köz­ségházán a Tolna Megyei Kis­térségi Társulás ülésén. A tér­ségi értekezleten Koppánné dr. Kertész Margit országgyű­lési képviselő is részt vett. Megállapították: a helyi ta­pasztalatokra épülve használ­hatóbbá kell tenni a terület- fejlesztési jogalkotást, mert a túlszabályozott, sokszor egy­mással is versengő konstruk­ció árt a területfejlesztés ügyének. A gyakorlat ezernyi kérdést vetett fel, például: mi­től hátrányos helyzetű egy térség, miért nem kezeli kü­lön kategóriában a törvény az önkormányzatokat, mint gaz­dasági társaságokat. Megvitatták a megyei te­rületfejlesztési tanácsnak megfogalmazott kritikákat. Felvetődött: szükséges len­ne az olyan kapcsolatrend­szer, amely a kistérségeket vonja össze, egyfajta szövet­ségi formában. A következő kistérségi megbeszélést Kaposszekcsőn tartják. (péteri) Hírek Szüreti felvonulás Szedresben Szedresen szüreti felvonulást tartanak szeptember 18-án, szombaton, 14 órától. A felvo­nulás után szekszárdi, őcsényi és helyi együttesek, csoportok műsorát láthatja a közönség az iskola udvarán. Este 8 órától bál lesz a művelődési házban. Változó étkezési díjak Tengelicen Tengelicen tavaly április 1-jén emelték utoljára az intézményi étkezési térítési díjakat, ame­lyek október elsejétől változ­nak ismét. Az óvodások téríté­si díja 115 Ft+ÁFA/nap lesz. Az iskolásoké (menza) 100 Ft+ÁFA/nap, a napköziseké 162 Ft+ÁFA/nap. A felnőttek személyi térítési díja 208 Ft+ÁFA/nap. Az idősek klubjá­ban étkezők és a szociális ét­keztetésben résztvevők a helyi szociális rendelet alapján, jöve­delmüktől függően fizetnek. Az egy és kétgyerekes családok esetében érvényben marad a helyi jogszabály által biztosí­tott kedvezmény, mely az óvo­dásoknál a nyersanyagnorma 22%-a, a menzánál 28%, a nap­köziseknél pedig 31%. (A há­romgyerekes családok 50%-os kedvezményét az állam állja.) A gyerekek, a fiatalok megköszönik Örömteli meglepetés érte a Te­rületi Gyermekvédelmi Szak- szolgálat Gyermekotthonának lakóit. Dékány Gyula vállalko­zó, a szekszárdi Találka téri Niki Cipőszalon tulajdonosa több tucat cipővel ajándékozta meg a gyerekeket. Köszönik a nemes gesztust. a menet! Hiába is csűrjük-csavarjuk, még egy Opel gépkocsival is be kell térni időnként egy szervizbe, például a rendszeres, 15 ezer kilo­méterenkénti vagy évenkénti átvizsgálásra. Azonban nagyon nem mindegy, kinek a gondjaira bízza négyke­rekű kedvencét! (Nem véletlen, hogy a hivatalos Opel garancia is érvényét veszti, ha a gépkocsit nem Opel márkaszervizben ellenőrzik, illetve javítják!) Tehát, ha Ön azt szeretné, hogy autójáról az Opel oktatási köz­pontjában képzett kiváló szakemberek gondoskodjanak, erede­ti Opel alkatrészek és tartozékok kerüljenek bele, valamint az Opel előírásainak minden tekintetben megfelelő szervizháttér biztosítson alapot a professzionális szervizmunkához, forduljon a 68 Opel márkaszerviz valamelyikéhez! Két új szolgáltatás az Opel márkaszervizekben: 1. Opel Partnerkártya, amely kíváncsi az Ön véleményére a kapott szolgáltatás után. A magasabb, egységesített szolgáltatási színvonal mellett a partnerkártya kitöltőjére egy kedves ajándék is vár! 2. Opel Hűségkártya, amely alapján bármely Opel márkakereskedés szervizében elköltött összeg 10 százaléka bonuszként újra elkölthető a kereskedés szervizében. Kiegészítők, alkatrészek vagy új autó vásár­lásakor is beszámítható! A részletekről érdeklődjön az Opel márkakereskedésekben. Opel márkaszervizek. Gond helyett gondoskodás. Opel - Egy évszázada úton.

Next

/
Oldalképek
Tartalom