Tolnai Népújság, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-28 / 200. szám
A jó matek ólán csillog a gyerek szeme mondja Halmos Mária, az MTA Matematikai Módszertani Kutatócsoportjának tagja az ő szellemi állapotához van mérve. Ez az ideális, de kevés olyan jó tanár van, aki képes erre.- Ráadásul ez nem is könnyű a jelenlegi feltételek kö- !í -zott ...- Ez igaz, de egy igazán jó matematika tanár csoportra osztja a gyerekeket. A jó is- Jf kólákban eleve az van, hogy, Egyáltalán nem baj, ha a szülő nem érti, mit tanul matekból a gyerek - mondja Halmos Mária, matematikus, az MTA Matematikai Kutatóintézete módszertani kutatócsoportjának tagja, aki a múlt héten a nagyszé- kelyi teleházban tartott játékos foglalkozást az ott vendégeskedő kárpátaljai gyerekeknek. Halmos Mária a hatvanas évektől Varga Tamás tanítványaként dolgozott a matematika tanítás reformján.- Varga Tamás 1962-ben indította el a komplex matemati- mm ka tanítási kísérletet Kjf Magyarországon. Az Wt akkoriban megala- mf kult módszertani ku- g tatócsoportnak egyik célja az volt, hogy irányítsa az akkor indult tagozatos osztályok tantervét. En elsősorban Varga Tamással dolgoztam, célom ugyanaz volt, mint az övé: már alsó tagozattól elkezdve jó és érdekes matematikát oktassunk, amit szeretnek a gyerekek. Én ezzel akartam foglalkozni, és nem mentem el tanítani, mert akkor még elég merev világ volt, és azt mondták, hogy ha az ember ilyen elképzelésekkel akar tanítani, biztos kirúgják. Volt is erre példa.- Mi a lényege Varga Tamás módszerének?- A hatvanas években egy nemzetközi kontextusba ágyazódott be. A matematika tanítás rossz, volt, a gyerekek nagy része nem szerette. A világ fejlődött, 1957-ben volt a szputnyik- sokk, amikor a világ megijedt, hogy az emberek nem nagyon értettek a mate matikához, másféle műveltségre lesz szükség. Ez indított el világszerte egy reform-mozgalmat a matematika tanításban. Ebbe kapcsolódott be Varga Tamás, aki sok nyelvet tudott, és édesapja nagyon művelt református lelkész volt Kunszentmiklóson. Pedagógiájának lényege, hogy a gyere keket segítsük tanulni, ne töltsük fejükbe a tudást. Jobb, modernebb matematikát akart tanítani, és jó pedagógiai módszerekkel. Mindehhez hozzátartozott, hogy a komolyabb matematikát ne 14, vagy 12 éves korban kezdjük el hirtelen egy absztrakt matematikával, hanem próbáljuk már az alsó tagozaton tanítani. Ő maga is sok népszerűsítő könyvet írt, fordított, és ki is harcolta, hogy új tantervet vezettek be 1973-ban Magyarországon.- Már alsó tagozatban absztrakt matematikai fogalmak előkészítéséről beszélt. Mondana egy példát?- Az egyik legegyszerűbb az egyenlet. A gyerek Varga Tamás módszere szerint már első osztálytól old meg egyenletet, a legelemibb, játékos, rajzos formában. Ha valaki először ezzel tizennégy évesen találkozik azzal, hogy „iksz meg öt egyenlő száz”, lehet, hogy megijed.- Akik nem szerették meg a matematikát, azt már tudják milyen egy rossz matematika óra. De milyen egy jó?- Csillog a gyerekek szeme. A lényeg, hogy a gyerek szeresse a matematikát. Varga Tamás úgy fogalmazott - és ez Karácsony Sándor gondolata -, hogy azt kell elérni, lehetőleg minden gyerek olyan feladatot kapjon, ami pontosan ha harmincas az osztálylétszám, a nyelvi órákhoz hasonlóan megosztják az osztályt.- Évek óta azt tapasztaljuk, hogy az elsajátítandó tudásanyag „nyomul” lefelé, egyre többet kell elsajátítani a gyerekeknek, gyakran a szülők sem tudják megoldani a feladatokat, nem értik, nem tudják követni. Ez rendben van?- Az nem baj, hogy ha a szülő nem érti, ha a gyerektől tanulja meg. Nem hiszem, hogy ez probléma, ez már természetes. A mai világban információáradat Van, a matematikában pedig nem is lexikális tudásanyag a nagy. Szerintem még az előző generációnál lehetett mindez gond, a mai generáció már ezen a matematikán nőtt fel.- Mennyire érvényesülnek ma Varga Tamás módszerei?- Szerencsére most még erősen. Nem tudom, hogy ha a mi generációnk kihal, mi lesz. Mi, akik Varga Tamás-tanítványok vagyunk, nagyon erősen szorgalmazzuk módszereit, a jelenlegi tankönyvek át vannak itatva ezekkel. Magam a Műszaki Könyvkiadónál dolgozom, ott maximálisan segítenek abban, hogy ezek az elképzelések érvényesüljenek. Tóth Ferenc ' i2 JjgtQ. ■ - «äH -> ■ ..... — . . -.. . - — - ... —' <f| évet várt V V az egészségre A legtöbb ember természetesnek veszi, hogy nincsenek egészségügyi problémái. Úgy gondolja - ha egyáltalán gondol erre - hogy az egészsége „jár neki”, s bizony sokan nem is fordítanak gondot rá. Csak akkor értik meg, micsoda kincs ez, ha betegek lesznek. Vannak azonban olyan emberek, akik már egészen kicsi gyermekkoruktól megfosztatnak az egészség adományától. Lovász Attila Szekszárdon született, jelenleg Bonyhádon él. A harmincas évei elején jár. Három éves volt, amikor kiderült: olyan súlyos cukorbeteg, hogy naponta injekcióra van szüksége az életben maradáshoz. Egész életére rányomta bélyegét a betegség. Hamar megtapasztalta ami a gyerekeknek a legjobban fáj: ő nem olyan, mint a többiek. Nem mehetett kirándulni, nem volt mindegy, mit eszik, s még egy csomó olyan dolgot nem tehetett, ami a többi gyereknek természetes volt. A súlyos cukorbaj később más szerveit is megtámadta. Szemeit többször kellett műteni, később a veséi mondták fel a szolgálatot, hetente kétszer művese-ke- zelésre szorult. Állandó fáradtságot érzett, leszázalékolták. Hamarosan kiderült: csak akkor maradhat életben, ha veseátültetést hajtanak végre rajta. — Hogyan sikerült 3 évtizednyi betegeskedés során megőriznie a hitét, az optimizmusát, ami szinte sugárzik önről? — Születésem óta optimista vagyok, hiszek a dolgok rendjében, hiszem, hogy minden problémára egyszer megszületik a megoldás. Hittem, hogy egyszer sikerül majd rajtam is segíteni, ezért iratkoztam fel - amikor a művese-ke- zelések elkezdődtek - az átültetésre várók listájára. Eldöntöttem, hogy nem adom fel, nem fogok meghalni. — Mi történt 1998. október 29-én? — Sosem felejtem el azt a napot. Délután négykor csörgött a telefon, megvan a vese és a hasnyálmirigy. Ugyanis ahhoz, hogy egészséges lehessek, nem csak a vesémet kellett „kicserélni”, hanem a hasnyálmirigyemet is. Tudtam, hogy én leszek az országban az első, akinek ezt a két szervét egy műtét során cserélik ki. A hír hallatán összefutott a család, a rokonság, örültek, izgultak, drukkoltak nekem. Éjfélkor jött értem a mentő, irány a pécsi klinika. A megfelelő előkészítés után reggel hatkor toltak a műtőbe, s aztán Kalmár Nagy Károly professzor és csapata nekilátott a csaknem 13 órás operációnak. — Mit érzett, amikor megtudta, hogy van donor, hogy eljött a pillanat, amit már olyan régen várt? — Mindenféle érzések kavarogtak bennem, legfőképpen a remény. Hogy mi minden futott át az agyamon, azt csak az érthetné meg, aki 3 évtizedig harcol egy betegséggel, s hirtelen lehetőséget kap a gyógyulásra. Nem tudom megfogalmazni, megismételhetetlen érzés volt. Később már nem volt időm gondolkodni, bár nem féltem, én már - sajnos - úgy mentem a műtőbe, mint aki a munkahelyére megy be.- Mi történt a műtét után? — Az operáció után két és fél napig még altattak, aztán lassan kitisztult a fejem. A következő egy hét nagyon nehéz volt. Nem éreztem különösebb fájdalmat, de mozdulatlanul kellett feküdnöm az ágyon, számtalan csővel, masinával, miegyébbel felszerelve. Volt egy nagy ijedtség is, amikor úgy nézett ki: lélegeztető gépre kell kapcsolni, de szerencsére megúsztam. Aztán, mint ahogy a karácsonyfáról fogy a szaloncukor, úgy fogyogattak a csövek és gépek is, s v égre felkelhettem. Az orvosok mellett, akiknek az egészségemet köszönhetem, hálával tartozom a családomnak is, akik állandóan mellettem voltak, szorítottak nekem, tartották bennem a lelket. Fokozatosan felépültem, s most - alig merem kimondani - teljesen egészségesnek érzem magam.- Mik a tervei? — Ha nagy szavakat használnék, azt mondanám: 30 évet kell pótolnom, hiszen annyi mindenből kimaradtam. Jelenleg számítógépes tanfolyamra járok, ezen a vonalon szeretnék később - ha lehet távmunka formájában - elhelyezkedni. Sajnos ez elég nehéznek ígérkezik, de mint mindig, most is bízok a sikerben.- Mit üzen az embereknek? — Amikor beteg voltam, de most is, nagyon bosszant, amikor azt látom, hogy nem törődnek az egészségükkel, hogy szántszándékkal ártanak maguknak. Félvállról veszik, pedig ha valaki, én tudom, milyen hatalmas kincs ez. Azt üzenem mindenkinek: vigyázzon rá, óvja, mert ha ez elvész, akkor semmi sem marad. Lovász Attila tagja a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Tolna Megyei Szervezetének. A szervezet által indított számítógépes tan folyamot végzi jelenleg, s tőlük kapta a lehetőséget élete első nyaralására. Merthogy erre eddig nem volt módja. Szeptember 10- én indul családjával Görögországba, egy 10 napos nyaralásra, amit már mindannyian - felesége és 6 éves kislánya is - nagyon várnak. A megyei szervezet finanszírozza a nyaralást, de Attilának még nagyon elkelne a segítség. Például arra, hogy számítógéphez jusson, s megvalósíthassa terveit. A MVGYOSZ megyei szervezete bízik abban, hogy lesznek támogatók, akik megkeresik őket Szekszárdon, az Augusz u. 1-3 alatti székházban személyesen, vagy a 316-978- as telefonon. Annál is inkább, mert akadt már segítség: a szekszárdi székhelyű Gép és Gépelem Kft. jóvoltából csütörtök délelőtt Burai Lajos, a cég képviseletében egy videókészüléket ajándékozott Lovász Attilának. Venter Marianna Hajóra magyar! A folyók, a hidak összekötik az embereket, a hajózással új baráti kapcsolatok alakulnak, emléktúránk során sok-sok európai városba vittük el Magyarország hírét - fejtegette Varga István, a gróf Széchenyi Ödön Hajózási és Jacht Egylet alelnöke az angliai Marlow Lánchídjának tövében ülve, miután a kicsiny Temze parti település polgárai szerdán meleg fogadtatásban részesítették a Budapest-London-Marlow Széchenyi hajós emléktúra résztvevőit. A maroknyi csapat - Varga István túravezető és hajóskapitány, hajósinasa, Péteri László, aki polgári foglalkozását tekintve a Gazdasági Minisztérium szaktanácsadója, valamint a TV2 operatőre és riportere - huszonöt napos hajózás és egy kis kamionozás után kedden kissé viharverten futott be a Temze parti városba. Az angliai Lánchíd tövében vetettek horgonyt, másnap a a házigazdák ünnepélyes külsőségek között fogadták itt őket. Felvonult a BBC, el jöttek Marlow civil alapítványainak, a környező hajózási egyleteknek, a közeli Henley hajózási múzeumának a képviselői. Budapestről megérkezett a magyar hajós egylet tiszteletbeli elnöke, gróf Széchenyi Géza, aki a július 31-i magyarországi indulásnál bizony még 12 hajót búcsúztatott. És nem hiányozhatott Kard Aladár, az egylet elnöke sem, aki végigbábáskodta a 25 napos utat.- Közbeszólt a viharos időjárás, és a technika is sok esetben felmondta a A Lánchídfői a Hableány felé szolgálatot - magyarázza Varga István. - A németországi Kelheimig még mind a tizenkét hajó eljutott, onnan azonban rendre fogyatkoztunk. A hollandiai Vlissingenbe érkezve már csak négy hajónk maradt. Egyik járművünknek csupán belvízi útra volt jogosítványa, így visszafordult. Mi sem tudtunk azonban tovább hajózni Calais felé, a La Manche-csatornán igen viharos volt az időjárás, életveszélyessé vált volna ez a szép vállalkozás.- Mivel napokig nem volt kilátás a jó időre, holland barátaink felajánlották, hogy óriási vitorláshajókon áthoznak minket a csatornán. Marlowba legalább egy magyar hajónak meg kellett érkeznie, bebizonyítandó, hogy amit annak idején a Széchenyiek megálmodtak, ma is él és jól működik, a Duna egész Európával összeköti hazánkat. Szerencsére még Budapesten gondoskodtunk egy „segítő kézről”, egy teherautóról, amely Rotterdamban vette platójára a „Chranchit”, és egészen Londonig elhozta a kicsiny motoros jachtot és legénységét.- Londontól a Temzén felfelé már gyerekjáték volt az út, „csak” 14 helyen kellett zsilipelnünk. Több mint 2300 kilométert hagytunk magunk mögött keresztül Európán: végig a Dunán, a Duna-Rajna-Majna csatornán, a Majnán, a Rajnán, a Maason és a hollandiai belvizeken. Érintettünk közel 20 várost Szlovákiában, Ausztriában, Németországban, Hollandiában és Angliában. 67 zsilipen keltünk át, elhasználtunk három ezer liter benzint - ismerteti a gyorsleltárt az útról Varga kapitány.- De nagyon is megérte. Utunkkal nemcsak Széchenyik munkásságának állítottunk újabb emléket azzal, hogy a marlow-i Lánchídon lelepleztük a Budapesttel való összeköttetést hirdető emléktáblát és elhelyeztük a Duna menti országok nemzeti szalagjaival feldíszített babérkoszorút, hanem elértük azt is, hogy a folyó menti emberek ismét felfigyeljenek Magyarországra, és sok- sok évi szünet után a külföldi hajósok a Pozsony alatti Duna szakaszt is útiterveikbe vegyék. Varga István és az egylet már a jövőn gondolkodik: Széchenyi „Hableány” gőzhajójának megépítéséről álmodoznak. A magyar hajósok jövőre a Hannoveri Világkiállítást tűzték ki a Széchenyi emléktúra úti céljaként. Oda szeretnék elvinni az új Hableányt, amely a XIX. század hangulatát és a XXI. század technikáját párosítja majd. A hajót az eredeti alapján Hadházi Dániel, a budapesti Műszaki Egyetem tanára álmodta újjá, de még nem akadtak olyan kivitelezőre, aki a már meglévő 60 millió forint állami támogatásból elindulva hozzálátna az építéséhez. Nem csoda, hiszen mintegy 170 millió forint lesz a teljes ára a pompás gőzhajónak. így a hétvégi hazaérkezés után új expedíció kezdődik: a támogatók felkutatása ehhez a merész hajós vállalkozáshoz. Újvári Margit
