Tolnai Népújság, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-23 / 195. szám
1999. augusztus 23., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Családi napok Pakson Kétszázan úszták át a Dunát A Duna átúszásának nem igazán kedvezett az időjárás, ám így is is csaknem kétszázan szelték át a folyamot szombaton délelőtt Pakson. Pontosabban a túlsó partról indultak a vállalkozó kedvű bátrak a Duna korzó lépcsőihez érkezve, a vasárnap déli ebéd előtt. Délután jóval többen voltak a szép sétányon és az Erzsébet szálló mögötti parkban, a Családi Napok második napján. A Fortuna Rádió már hagyományos Játék határokkal című vetélkedőjén négy csapat mérte össze ügyességét szép számú közönség előtt, a tavalyi győztes megismételte sikerét, pedig csapatkapitánya a neves sportoló, Kozmann György nem is volt ott, őt édesanyja helyettesítette, sikerrel. A víziszínpadon űjfent nagy közönségsikert arató műsorfolyam indult kora délután, tartott késő estig, sok ezer néző előtt. A napot látványos tűzijáték, lampionos vízifelvonulás és utcabál zárta. A rekordkísérlet, a húsz órás kosárlabda mérkőzés viszont elmaradt. Péntek este kezdődött volna a művelődési központ mellett, a parkolóban, ám a folyamatosan hulló eső miatt ezt a rendezők egy későbbi időpontra halasztották. -rgKözjóért: Mina Imréné Szombati lapszámunkból a szekszárdi kitüntettek sorából sajnálatos módon kimarad Mina Imréné neve, akinek áldozatos és kiemelkedő népművelő munkássága elismeréséül Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Közjóért díjat adományozta. A Művészetek Házában a kultúra szürke eminenciása es mégis meghatározó egyéniségeként fáradhatatlanul végzi több emberre méretezett munkáját a szekszárdiakért, Szek- szárdért, a magyar és az egyetemes kultúrárt - szól egyebek mellett a kitüntetés indokolása. Az ünnepelttől és olvasóinktól is elnézést kérünk. Az uszkártól a rotweilerig. Őcsényben, a repülőtér területén adtak egymásnak találkozót a múlt hét végén a megye kutyabarátai, illetve kedvenceik. A MEOE Szekszárdi Önálló Jogú Szervezete által rendezett táborban a skót juhásztól a magyar vizsláig, az uszkártól a rotweilerig szinte valamennyi kutyafajta képviseltette magát. A derék ebek különböző feladatok végrehajtásával - úgy mint nyomkövetés, akadályverseny, őrzés-védés - adtak számot tudásukról, s készültek egyúttal a majdani vizsgákra is. FOTÓ: ÓTÓS RÉKA Thelena Fesztivál: nem unták meg A csütörtök esti buli egy pillanata FOTÓ: ÓTÓS RÉKA A tolnaiak és a környékbeliek a hatodik napon sem unták még a Thelena Fesztivált: már jóval a vasárnapi zenés program kezdete előtt számosán csábultak ki ismét a tolnai holtág partjára. A közönség persze pénteken és szombaton sem maradt távol a rendezvénytől, előbbi napon, melynek programját a művelődési ház szervezte, az aratófelvonulás, kenyérszegés után a tolna-mözsi székelyek adtak műsort, fellépett továbbá a nyugdíjas kórus, valamint Boros József magyar- és cigánynóta énekes és lánya, Boros Carmen, aki jazz-balett produkciót adott elő. Este az Adagio együttes közreműködésével zajlott a jó hangulatú aratöbál, amelyet az eső sem tudott elmosni. A szombat a tolnai német kisebbségi önkormányzat szervezésében zajlott, halfőző versennyel, színvonalas tánc- és zenés produkciókkal, s a Lustige Buben sramli-báljával zárult. A nyáron volt a hajdani egészségügyi szakiskola első évfolyamának negyven éves találkozója. Az egyik résztvevő így írt erről. „Egészségügyi tanfolyam indult 1957 őszén Szekszárdon. Összeverődött egy kis csapat, amelynek tagjai úgy gondolták, hogy életüket a beteg, szenvedő emberek segítésében akarják leélni. A képesítésre 1959 októberében került sor, utána ki-ki ment a maga kis munkahelyére. Szép hivatás a szeretet szolgálatában.” Majd később: „Örvendeztünk egymásnak, a viszontlátásnak, vidáman, felszabadultan, mintha semmi sem változott volna. Mintha az ősz fejek a régiek lennének. Felejthetetlenül boldog találkozó volt, mintha a Szeretet Istenének áldása lebegte volna be azt a délutánt. Hála érte annak, akitől minden adomány származik, aki e szép útra hívott minket.” $ Belánszky Judit az intézmény jogutódjának az Egészségügyi Szakképző Iskolának az igazgatója. Az ő kérésére írtak ketten is a találkozó kapcsán a hivatásról. Országosan nagy gond van a beiskolázással az egészségügyi szakképző intézményekben - mondta az igazgató asszony. A fesztivál utolsó napján bogyiszlói birkafőző bemutató, Pö- tyi és tánczenekara, Mari Zsuzsi, A legnagyobb szükség az egészségügyben az ápolókra lenne és éppen oda nincs jelentkező. Még vár az iskola, hátha akad diák, a kórház és az ön- kormányzat segítségére is szükség van ahhoz, hogy egyáltalán indulhasson osztály. Talán egy kórházi ösztöndíj is segíthetne. Jelen pillanatban is 60-70 státus betöltetlen a kórházban, néhány év múlva már egyszerűen nem lesz aki ápoljon bennünket - mondta az igazgatónő. Az iskola legalább 5-6 intézménytől kap rendszeresen pályázati felhívásokat. Míg régebben Szekszárdon a szakközépiskolában és a szakiskolában is végzett 3-3- osztály, addig mostanában a szakiskolát jó ha 10-14 diák végzi el az ápolási szakon. A magyarázat egyszerű, mint a pofon, és ez az alacsony bérezés, majd ennek nyomán a szakma presztízsének eltűnése. Három műszakos állásba, a jelenlegi bérekért az sem megy el dolgozni, aki rendelkezik ápolónői képesítéssel. Kevesebben érettségiznek, többet vesznek fel felsőoktatási intézményekbe, rendkívül sok az érettségi utáni képzési lehetőség. Gond az is, hogy érettségi után 3 év alatt lehet valaki ápoló, ami felsőfokú szakmai végzetts a kétszeres tolnai kajak világbajnok-duó, Szakály Viktor és Jámbor Attila volt az attrakció. ség ugyan, de nem jelent diplomát. Ugyanakkor 4 év alatt már főiskolai végzettséget lehet szerezni. Még szerencse, hogy van ápolási asszisztensi szak, amit 16 éves kor után, általános iskolai végzettséggel lehet elkezdeni. Oda még jelentkeznek, más kérdés, hogy csak az első gyerek megszületéséig maradnak a pályán. Két éves a képzés, s önálló munkát nem végezhetnek, csak a szakápoló irányításával. Ha továbbtanulásról van szó, legeslegutoljára hagyják az egészségügyet, hacsak nincs valakiben valami óriási elhivatottság - mondta az igazgatónő. Arról nem is szólva, hogy az ápolói és szülésznői végzettség már most eu-komform. Akinek minimális nyelvismerete van, az a csatlakozás után aligha a magyar kórházakban keresi a boldogulását. Némi reményt jelent, ha Szekszárdon beindul az akredi- tált felsőfokú szakképzés, akkor talán vonzóbb lesz, mert esélyt ad arra, hogy egy évet beszámítva a hallgatók továbbtanuljanak diplomás ápolói szakon. „Adj Uram, kérlek, elhivatott betegápolókat, akik szeretteink és a mi betegágyunk mellé állnak, mert sajnos egyre kevesebben vannak” - írta a negyven éves találkozón részt vevő ápolónő. Ihárosi Ibolya Hírek Készülődés a testületi ülésre Kedden délután négy órától ülésezik a dombóvári képviselőtestület kulturális, ifjúsági és sportbizottsága. A megbeszélésen a könyvtár vezetője számol be a köz- művelődési intézmény tevékenységéről és szó lesz a millennium tiszteletére felállítandó Tinódi-szoborról is. Az önkormányzat idegenforgalom-fejlesztési bizottságának tagjai a 16 órakor kezdődő ülésükön többek között a fürdővárosi arculat kialakításának tanulmánytervéről tanácskoznak. Jegyzői fogadónap Frellemé dr. Kovács Anna, Dombóvár jegyzője fogadónapot tart szerda reggel nyolctól délután négy óráig, melyre váija a város lakóit. Bizottsági ülés Dombóváron Hétfőn délután öt órától ülésezik a dombóvári önkormányzat egészségügyi, szociális és foglalkoztatási bizottsága. A megbeszélésen az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének helyi szervezete tart beszámolót eddigi tevékenységéről és jövőbeni terveiről. SAPARD-konferencia a vidékfejlesztésről A dombóvári művelődési házban szerda délelőtt tíz órától a térség területfejlesztési társulása a Pannon Agrártudományi Egyetem munkatársainak és jó néhány Tolna megyei szakértőnek a bevonásával vidék- fejlesztési konferenciát tart a kisrégió önkormányzati és cégvezetői számára. A fórumon az Európai Unió által támogatott SAPARD-prog- ramot ismerteti többek között dr. Széles Gyula, dr. Sa- rudi Csaba, Rutkai Géza, Hőnyi Pál és Szabó Loránd. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SALAMON GÉZA BÉLA életének 69. évében elhunyt. Temetése 1999. augusztus 24-én, kedden 15 órakor lesz a teveli temetőben. A gyászoló család Ki ápol majd bennünket? Eddig még csak 14-en jelentkeztek a Balassa János Szakképző Iskola érettségi utáni osztályába, ők is négy szakra, legkevesebben ápolónak. Kérdés, hogy indulhat-e ősszel az osztály. Dombori nyárbúcsúztató Az égiek „keresztbe tettek” a hétvégén Domboriban lezajlott Nyárbúcsúztató Fesztiválnak, amely a péntek esti viharnak „köszönhetően” egy kicsit szomorkásra sikeredett. Csütörtökön még nagy sikerrel, mintegy 400 ember előtt zajlott a folkest, a faddi Boróka és a decsi hagyományőrző együttes részvételével, táncházzal. Pénteken délután, a gyermekprogramokat követően a nap sztárvendége, Vincze Lilla szórakoztatta a közönséget, majd a faddi alpolgármester, Antus István köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően a faddi református lelkész, Deme Bertalan és Juhász Tibor római katolikus plébános áldotta meg az új kenyeret. Később Szakács Róbert énekelt, majd a paksi Hócipő együttes bálja következett, amelyet este félbeszakított a vihar. Az eső olyan kiadós volt, hogy még másnap délután is több helyen víz alatt állt a fesztivál udvar, ezért a szombati programok elmaradtak. Vasárnap délelőtt azonban már kisütött a Nap, és előbb az Ippon Karate Egyesület tartott látványos bemutatót, majd két bábműsor aratott sikert a gyerekek körében. Délután a Collection együttes adott unplugged koncertet, majd a Smile Girls következett. Lapzárta után került sor Gephard Csaba és együttesének közreműködésével a Máté Péter emlékestre, majd disco zárta a nyárbúcsúztató fesztivált. Fiatal, szőke nő, biciklivel és csomagokkal Idős asszonyt csapott be Zombán becsapott egy idős hölgyet a biciklin érkező harminc év körüli szőke nő, Nagydorogon nem volt szerencséje, ugyanis annak a családnak, amelyre hivatkozott nincs lánya. Horváth Antal főtörzszászlós, zombai körzeti megbízott tájékoztatta lapunkat a bűnügyről, figyelmeztetésnek szánva a történetet. Ennek lényege, hogy a fiatal nő biciklivel közlekedett, mintha éppen a szomszéd utcából érkezett volna. Beszédbe elegyedett a kiszemelt idős áldozattal, majd ügyesen kikérdezte az őt érdeklő körülményekről. Amikor a sértett bizalmát már megnyerte, azt adta elő, hogy egy falubéli ismerőse arra kéri, vegye át az általa kézbesített ágyneműt, mert az ismerősnél, szomszédnál, nem volt elég pénz. Az illető majd délután, ha végez a munkában, azonnal jön és megadja. Első esetben a gyanútlan áldozat kifizette jó ismerőse „helyett” a 25 ezer forintot. Másodszor már nem sikerült a trükk, mert addigra elterjedt a faluban, hogy az első csomagban nem ágyneműk, hanem olcsó krepp anyagba csomagolt rongyok voltak. Értékük nulla. Hasonlóan járt ez a biciklis nő Nagydorogon is, de ott azért, mert nem volt szerencséje, vagy rosszul rakta össze az információ-morzsákat. Ott azt adta elő, hogy a helybéli család lánya küldi az ágyneműt, de a mamánál nem volt elég pénz. Pechjére a hivatkozott házaspárnak nincsen lánya. -i-