Tolnai Népújság, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-21 / 194. szám

A kereső- és mentőkutyák A törökországi földrengés súj­totta területen a mentéshez a vi­lág számos országából érkező segéderők között igen fontos helyen állnak az úgynevezett SAR-kutyák: a rövidítés az an­gol „mentő és kereső” (search and rescue) szavakból szárma­zik. Nem akármilyen ebekről van szó. Feladatuk ellátásához két­éves kiképzésen esnek át. Az sem mindegy azonban, hogy milyen bevetésekre szánják őket. Ausztriában például a leg­több SAR-kutyát felszíni kere­sésre képezik ki, s a földrengé­sek helyszínén a romok alatt rekedt embereket az osztrák ebek közül legfeljebb a lavina­mentésre kiképzettek tudják ki­szimatolni. Szaglásukat nagyban befo­lyásolja a környezet és az időjá­rás. Egy ágymatrac, vagy egy a testhez közel viselt ruhadarab könnyen elhiteti a négylábúak- kal, hogy emberszagot éreznek. A hőségben csökken a szaglás intenzitása, és Törökországban különösen zavarja őket, hogy a szél gyakran fordul. Ma még nem létezik egységes kiképzés a SAR-kutyák és vezetőik szá­mára, de ennek bevezetését már tervezi az osztrák és a német Vöröskereszt. Az egységes tan­folyamok beindulása után, 2002-től külföldi bevetésre már csak olyan ebeket lehet majd küldeni, amelyek egy bizottság előtt vizsgát is tettek. Anyósról jót vagy semmit •^Anyósról jót vagy semmit. Utó­lag ezt a tanulságot vonhatta le egy szaúdi hölgy, akivel eskü­vőjük napján szakított a félje, mert az ifjú asszony sértegette az anyját. A bántó szavak a lagzin hangzottak el, amikor a meny­asszony odasúgta a vőlegény­nek: Kérd meg anyádat, hogy üljön le, olyan esetlenül táncol! Nem illik az ilyesmi egy eskü­vőhöz, sem a vendégek nívójá­hoz. A férfinak ennyi is elég volt a házasságból, és a meg­döbbent násznép előtt azonnal kimondta válást. Az iszlám tör­vények szerint ugyanis a férj­nek elegendő háromszor egy­más után annyit mondani: „el­váltam tőled”, és a frigy máris érvénytelenné válik. TOLNAI «NÉPÚJSÁG AUGUSZTUS 21. SZOMBAT Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő SÁMUEL és HAJNA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Sámuel: Izrael királya és első prófétája. (Kr.e. 11. század). Hajna: Újmagyar név, Vörösmarty Mihály alkotása a hajnal szóból. Védőszent: Szent Eulampia (fényeskedő), aki a kisázsiai Nikomédiában szenvedett vértanúságot (+302). A katolikus litur­gikus naptárban Szent X. Pius pápa (+1914). Hajdan: Augusztus 21-én 470 éve, 1529-ben Nagy Szulejmán szultán, aki százezres seregével Isztambulból Bécsbe igyekezett, útja felezőpontjára, Szekszárdra érkezett. 95 éve, 1904-ben Dom­bóvárait felavatták Veszelei Károly költő emléktábláját. 90 éve, 1909-ben Faddon hatósági mészárszéket nyitottak, mire a hús ára harmadával csökkent. Augusztus 22-én 990 éve, 1009-ben I. István kiadta a megyénket is magába foglaló pécsi püspökség határait megállapító oklevelét. 130 éve, 1869-ben Bonyhádon született Vi­rág Ferenc pécsi püspök. 110 éve, 1889-ben a Szekszárd Vidéke tudatta, hogy a Dőry sajtgyár állandó raktárát nyit a megyeszékhe­lyen. A napi igék: Katolikus: Rut. 2.1-3.8-11.4,13-17. Mt. 23,1-12. Református: 4Móz. 32. Mt. 26,1-13. Evangélikus: Ez. 17,22-24. Mt. 12,46-50. Ortodox: lKor. 1,26-29. Mt. 20,29-34. A Nap kél 5.47 órakor, nyugszik 19.47 órakor. A Hold kél 15.59 órakor, nyugszik 1.00 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 56 cm, Paks 188 cm, Dombori 200 cm, Arvízkapu 600 cm. A Sió Palánk­nál 280 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Felelős szerkesztő: vasárnap 14 órától Gyuricza Mihály. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; és 06/20/9860-530. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Meghalt a királyok fogorvosa Az észak-olaszországi Meranó- ban 64 évesen, hosszú betegség után elhunyt Benno Singer, az egyik legismertebb olasz fogor­vos, aki olyan hírességek fogait kezelte, mint Maria Callas, Pier Paolo Pasolini, Giulio Andreotti és Luciano Pavarotti. Benno Singer nagy fogorvpsdinasztiá- ból származik. A dinasztia-ala­pító Edoardo a század elején Bécsben a Habsburg-udvar fog­orvosa volt. Később Meranóba költözött. A Singer-rendelő pá­ciensei között volt Savoyai Um­berto olasz király is. Két évig élt halott édesanyjával Két évig élt halott édesanyja holtteste mellett Ingrid T. 58 éves titkárnő Bécsben. A ször­nyűségre egy rendőr* derített fényt, aki egy közlekedési ügy­ben kereste T. asszonyt. A rendőr azért ment el a Bécs Margareten kerületében lévő, szép és ápolt századeleji házba, hogy elkérje autójának rend­számtábláit, mivel hosszabb ideje nem fizette a kötelező biz­tosítást. A lakásban elviselhe­tetlen bűz csapta meg, s Ingrid T. minden kifogása ellenére addig nem nyugodott, amíg ki nem derítette a szag okát. A rövid történet: Ingrid T. 17 éven át gondozta édesanyját, aki 85 éves korában, 1997 nya­rán - talán agyvérzés miatt - ki­esett karosszékéből és meghalj előbb azonban utolsó szavaival megvádolta lányát, hogy az te­het mindenről. Ekkor Ingrid T. sokkos állapotban egy sző­nyegbe csavarta a holttestet és azóta úgy hagyta. Mi sem természetesebb... Szeretnék többet tudni az Alpesi Cristal tetőcserépről, kérem küldjenek címemre prospektust! építkezem tervező vagyok kivitelező vagyok Név: ..................... B ramac Kft. 8200 Veszprém, Brusznyai Árpád u. 24. ...a hegyikristályt idéző felületű, egyéni megoldásokra csábító, egyszerűségében harmonikus új Alpesi Cristal tetőcserépnél, mely megalkuvás nélküli fedést biztosít a megszokott Bramac minőségben. Az új Alpesi Cristal tetőcserepet augusztus 9-től bevezető kedvezménnyel kínáljuk Önnek: minimum 115 négyzetméternyi tető megrendelése esetén 15 m2 a Bramac ajándéka. Keresse a Bramac kereskedőknél az ország minden pontján! BRAMAC Ha már egyszer építkezik... Q Többfelé eső Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Osztálya ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Egy átvonuló hidegfront nyomán észak felől lassanként szárazabb, de a magasban egyre hidegebb levegő érkezik hazánk légterébe. Ezért eleinte északon, majd délután már az ország középső részében is csökken a felhő­zet, ugyanakkor a déli megyékben sokáig felhős marad az ég, és első­sorban ott kell majd számítani esőkre, záporokra, néhol zivatar is előfor­dulhat. Az északi szél helyenként meg­erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20, 25 fok között várható. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A térségben csak lassan, legfeljebb délután vékonyodnak a felhők, de még akkor is előfordulhat eső, zápor, esetleg zivatar. Az északi szél időnként meg­erősödik, zivatarfelhő környezetében átmenetileg viharos is lehet. Kevés napsütésre legfeljebb az északabbi tája­kon számíthatunk. Várható legmagasabb hőmérséklet ÚC) Kaposvár: 22 Paks: Siófok: 22 Pécs: Szekszárd: 23 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Szelidi-tó: Tisza: 22 Velencei-tó: 22 Fertő-tó: 19-25 Duna: 23 20 19-22 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 40-55 40-60 40-45 40-55 40-50 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Pécs: Mohács: 40-55 40-50 40-50 35-50 40-50 ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A mai napon hidegfronti hatásra kell számítani. Ilyen időjárási helyzetekben az érzékenyeknél romlanak a reflexek, fára­dékonyság, rossz közérzet léphet fel. Országos előrejelzés (5 napos 120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Széljelentés: 06-60-505-055 Balatoni élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-490-015 Bogaras kanadaiak Kanada polgárai nem vágy­nak új nemzeti jelképre. Leg­alábbis arra semmiképpen sem, amelyet a hatóságok a minap ajánlottak számukra. A kanadai egységért fára­dozó állami hivatalok nemré­giben felmérést készítettek 19 ezer dolláros költséggel. A közvélemény-kutatás során csupán egyetlen kérdésre vár­tak választ: a juharlevél mellett legyen-e másik nemzeti szim­bólum is, például egy jellegze­tes helyi bogár? Hogy miért éppen egy ízeltlábúval akarták erősíteni a nemzeti tudatot, az nem derült ki, de az annál in­kább, hogy mi erről a polgárok véleménye: a megkérdezettek elsöprő többsége, 84 százaléka elutasította az ötletet, vagyis nem sikerült bogarat ültetni a kanadaiak fülébe. Olvastam írta: Venter Marianna „ Spéci99 riasztó M anapság - mivel az emberek már kényszerből meglehető­sen óvatossá váltak - a rablók a legkülönfélébb rafinált módszerekkel igyekeznek túljárni áldozataik eszén. Némely tol- vajlási ág, valóságos „szakmává" nőtte ki magát, komoly tu­dást és ügyességet igényel, gondoljunk csak a gépkocsitolva­jokra. Ez utóbbi tárgyban a magyar „kocsikötők” a világ élvo­nalában vannak, például egy USA-beli kétes értékű kocsilopó­viadalon egy honfitársunk vitte el a pálmát. Persze nem értem, hogy aki ilyen ügyes és értelmes, miért éppen a bűnözésben kí­ván karriert csinálni. M aradjunk azonban a „ hétköznapi” rablásnál, mikor is az elkövetőik) csellel és fondorlattal bejutnak a lakásba, az­tán viszik amit lehet. Olvasom a minap, hogy egy olasz nyugdí­jas nénihez két életerős férfi kéredzkédéit be, mint az áramszol­gáltató ellenőrei. Rablóink már éppen munkához láttak volna, amikor rendőrségi sziréna harsantfel, erre pánikszerűen távoz­tak. A szirénáról kiderült, hogy a néni papagája, „aki" a leg­jobbkor utánozta a rendfenntartókat. Nem is rossz ötlet: betaní­tott papagáj, mint riasztó: energiatakarékos, nem (nagyon) szennyezi a környezetet és még kedvelni is lehet! TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügy­nökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 745,- Ft, negyedévre 2235,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókra és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ÁRA: 46 FORINT Szavazzon rrryj \t óbbra! 1ULJM II. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM Ahol az alattvaló tegezi a királyt Egy szekszárdi a vikingek utódainak földjén Az egyiknek sikerül, a másiknak nem Villanófényben a Guiness-jelöltek Embermesék Gyermekeket fogadna örökbe a Saolin pap

Next

/
Oldalképek
Tartalom