Tolnai Népújság, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-10 / 159. szám
10. oldal Duna Menti Folklórfesztivál 1999. július 10., szombat Tizenhét ország szakemberei Kié a hagyomány? A nemzetközi konferencia margójára Albánia, Anglia, Ausztria, Japán, Kanada, Lengyelor- ' szág, Litvánia, Magyarország, Malayzia, Norvégia,- Oroszország, Örményország, Románia, Svédország, Szlovákia, Szlovénia és az USA szerepel résztvevőként kiildöt- l teivel azon a nemzetközi konferencián, melyet a XIII. Duna Menti Folklórfesztivál alkalmával rendeznek. Héra Éva a tudományos tanácskozás informátora, a Magyar Művelődési Intézet munkatársa tagja a magyar szakembercsoportnak is, amelyben a tervek szerint Borbély Jo- Ián, Andrásfalvy Bertalan, Pesovár Ernő, Felföldi László, Hoppál Mihály, Olsvay Imre, Sipos János és Vásárhelyi ' László is részt vesz. A konferencia célja az, hogy fórumot t teremtsen a vitára a hagyományos kultúrával foglalkozó szakemberek számára. Milyen kérdések vetődhetnek fel? Pl. a hitelesség fogalmának tisztázása: hogy kié a hagyomány? Ugyanis más az értelme a néprajzkutató számára, más a népzenével foglalkozó számára, más a koreográfusé, aki színpadi néptáncot állít be, és más a táncházzal foglalkozónak. Tapasztalhattuk, hogy országok szerint is más-más értelmet nyer a hitelesség fogalma, arról \ nem is beszélve, hogy évszázadonként, történelmi koronként és műfajonként is változik. Másként értelmezték a múlt század irodalmi népiességét, másként napjaink ■ néptáncmozgalmát. Megint másként fogalmazták meg a színpadi táncművészetben. Ezek a felfogásbeli különbsé- || gek gyakran hangos, vagy ne mondjuk késhegyre menő vitát okoznak a hagyományos kultúrával foglalkozók, az oktatók és azok között, akik a gyakorlatban élik a néphagyományt. -decsiMindent a sze A fesztivál remek alkalmat kínál az érdekesebbnél érdekesebb kiállításokra, s bőven találni közöttük olyanokat, amelyek az egész családnak egyformán szórakozást jelentenek. Fodorné László Mária szövő, Oláh Márta gyöngyfűző és Decsi- Kiss András kosárfonó, valamint a Bonyhádi Hímzőkor közös kiállítása nyílik a decsi Faluházban júli us 12-én. Elsősorban a hölgyek figyel m é b e ajánljuk azt a ruhakiál- 1 í t á s t, aminek b e tott modelljeit a népi visele- tek ihlették. Ez a tárlat a szekszárdi Művészetek Házában kapott otthont és július 14-én nyílik. Ferencz János magángyűjteményét, népi hangszereket, láthatnak a Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Házában, szintén 14-étől. A papírhaj- t o g a t á s kedvelői j pedig Zsebe ] József saját kivite- | lezésű gyönyörű | origami-modell- jeit tekinthetik meg a művelődési házban, július muMár javában „tombol” a nyári szünet, talán már a gyerekek unják egy kicsit - az amúgy nagyon kellemes - pi- hengetést, semmittevést. Nos, a jövő héten igazán el lesznek kényeztetve, érdekesebbnél érdekesebb rendezvényekkel! Kezdődik a Duna Menti Folklórfesztivál, s számos olyan programot szerveztek, ami igazi családi szórakozás, s ahol a gyerekek is megtalálják a nekik való elfoglaltságot. Július 15-én, 16-án és 17- én, azaz csütörtökön, pénteken és szombaton 14-15 óráig hangszerbemutató, egyszerű hangszerek, népi játékok készítése vár rájuk a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza előtti parkban. Ugyanezeken a napokon 15 órától kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. A Kézműves udvar - a műArcok a fesztiválról velődési ház körül - július 14- én, szerdán, délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit. Szintén a fenü napokon, 15 órától Baján is ezek a programok várják a kicsiket és nagyobbakat, a Fesztivál tér Kézműves udvarában. Lesz néptánctanítás, nemezelés, textilfestés, csuhébaba készítés, szövés, kosárfonás, agyagozás. Mi az a Fesztiváliroda? A Fesztiváliroda a Duna Menti Folklórfesztivál szekszárdi rendezvényeinek motorja. Ide fut be minden kérés és kérdés, ide és innen áramlanak az információk, vendégektől és vendégeknek, házigazdáktól és házigazdáknak. A Fesztiváliroda székhelye a Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza, az iroda vezetője Halmai Gáborné, koordinátora Pék Jánosné, ellátási felelőse Baumann Péterné. Rajtuk kívül dr. Péter Jánosné és Budai Lili vesz részt az iroda munkájában. Kérdéseikkel bátran fordulhatnak a szekszárdi Fesztiválirodához információért, személyesen, vagy a 76/316-722-es telefonon. Hangulat a klubba Aki már járt ott, igazolhatja, a Duna Menti Folklórfesztivál egyik legnépszerűbb, legbensőségesebb, legkötetlenebb rendezvénye a Fesztiválklub. A klub nyitott, mindenkit szeretettel várnak a rendezők, akik jól akarják érezni magukat, más népek dalait, táncait akarják megtanulni, vagy csak megcsodálni, ismeretségeket, barátokat keresni és találni. tálában 22 órától Mindhárom fesztiválváros- - nyitja meg kapuit, ban lesz Fesztiválklub, július Szekszárdon a Babits kék Házában, Kalocsán a művelődési központban, Baján pedig a Fesztivál téren. A Fesztiválklubokat a vidámság, a kiváló hangulat jellemzi, ahol a vendég együttesek és vendéglátók ismerkednek, barátkoznak, együtt táncolnak a fesztivál minden estéjén, éjszakáján. Fesztivál-mazsolák Dr. Say Istvánt, a Duna Menti Folklórfesztivál operatív bizottságának elnökét az idei fesztivál különlegességeiről faggattuk. íme, a cseppet sem kurta lista: © Ezen a fesztiválon vesz részt eddig a legtöbb együttes - szám szerint 35 - beleszámítva a testvérmegyei és a határon túli magyar együtteseket is. © A kalocsai fesztiválnyitó műsorban meghatározó szerepet kaptak a Tolna megyeiek. Ennek oka pedig az, hogy a szó legszorosabb értelmében vett „hagyományőrző” együttesek túlnyomó része megyénkben található. © Első ízben rendezik Szekszárdon a nemzetközi szakmai konferenciát, rekord-számú résztvevővel. © Első ízben szerveztek külön programokat a gyerekeknek Szekszárdon és Baján. © Különlegesség, hogy a decsi Sárközi Lakodalom ifjú párja valóban házasságot köt. © Egyik fesztiválon sem kaptak még a mostanihoz hasonló hangsúlyt a falvak rendezvényei. Györköny, Nagymányok, Decs, Sióagárd, Pörböly és Zomba lesznek a vidéki helyszínek. © Első ízben történik, hogy két centruma is lesz a fesztiválnak Szekszárdon. Az egyik a Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza, illetve a körülötte lévő tér, a másik pedig a Vármegyeháza udvara, ahol ezen a rendezvényen „debütál” az új színpad. © Az esti gálaműsort adó együttesek minden este színpompás menetet alkotva vonulnak fel a Mártírok teréről a Béla térre. © Ezen a fesztiválon lesznek először nemzetiségi - sváb és roma - bemutatók. © Az „Asztali örömök éve” tiszteletére ínyencudvar nyílik, több szekszárdi étteremben pedig nemzetiségi esteket tartanak, ahol más népek ételeit kóstolhatják meg a vendégek. © Szekszárdon nem lesz külön zárórendezvény, a Tolna megyei eseményeket a Sióagárdi Aratóünnep zárja, ahol dr. Dávid Ibolya miniszter a díszvendég.