Tolnai Népújság, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-31 / 177. szám
1999. július 31., szombat Megyei Körkép 3. oldal Tisztítják a harmincöt éve épített vezetéket Átmeneti vízhiány Újdombóváron Újdombóvári olvasóink közül többen érdeklődtek arról, hogy mi az oka a hétközben gyakran jelentkező 2-3 órás vízhiánynak. A kérdéssel Szűcs Istvánt, a Dombóvár és környéke Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezető igazgatóját kerestük meg,- Közel fél éves előkészület után július 19-én megkezdtük a város ivóvíz-hálózatának mechanikai tisztítását - kezdte tájékoztatóját a cégvezető. Az önkormányzat által az idei munkálatokra biztosított tízmillió forint azt teszi lehetővé, hogy a település több, mint 120 kilométer hosszú csővezetékének egynegyedét megszabadítsuk a évtizedek alatt lerakodott szennyeződésektől. A munkálatok jelenleg az újdombóvári városrészen folynak. Ahhoz, hogy a habszivacsból készült „csődugókkal” ki tudjuk tisztítani a vezetékek belsejét, előbb a 35 éve épített hálózat csomópontjait kell felújítanunk és átalakítanunk, valamint az elöregedett és működésképtelenné vált tolózárakat kicserélnünk. A hálózat egy részének időnkénti lezárása okozza a vízhiányt. A néhány utcát érintő lezárás következtében megváltozik a csövekben az áramlás iránya és sebessége, ami az ivóvíz zava- rosodását is okozhatja. Az íz- és szagproblémákért, valamint a hétközben 8 és 15 óra között jelentkező vízhiányért a városrész lakóinak megértését és türelmét kérjük. Az ősz végére reményeink szerint befejeződik a kellemetlenségekkel járó tisztítás, amitől azt várjuk, hogy a korábbiaknál jobb minőségű ivóvizet tudunk majd szolgáltatni újdombóvári fogyasztóinknak - zárta mondandóját Szűcs István. -grGyermek zsarutábor Bölcskén Játékos túsz-szabadítás Összekötözött túszt találtak a bölcskei általános iskola udvarán. A kutatás nem tartott sokáig, az elkövető azonban nem került rendőrkézre. Nem is kerülhetett, mivel a túsz önként dőlt a zöldbe, ezt megelőzően talán saját kezeit kötötte gúzsba, mielőtt az ötfős nyomozócsoportok egyike megtalálta volna. Az eset kapcsán nem indult nyomozás, nem is maradt volna rá idő, mivel még nagyon sok program várt a „rendőrökre”. A túszmentés ugyanis a bölcskei zsarutábor egyik műsorszáma volt, több izgalmas feladat mellett. Ezek közt éjszakai nyomkeresés épp úgy szerepelt, mint a paksi kommandósok bemutatója vagy lövészet. A közel ötven kisdiák a környék iskoláiból érkezett a harmadik alkalommal rendezett hatnapos táborba. A paksi és dunaföldvári rendőrség az „Együtt a biztonságért” Alapítvánnyal közösen munkálkodik, hogy a gyermekek megismerjék a rendőrök munkáját, elfogadják azt és emellett csökkenjen annak lehetősége, hogy egyszer elkövetők vagy éppen áldozatok legyenek. -vtKözraktározás a telephelyen A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium lehetőséget ad az értékesítési jogosultsággal rendelkező termelőknek arra, hogy az államnak garantált áras felvásárlásra felajánlott étkezési búzájukat a saját tulajdonukban lévő telephelyükön közraktárba helyezhessék. Azok a mezőgazdasági termelők élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik az étkezési búza garantált áru állami felvásárlásáról szóló rendelet alapján értékesíthetik terményüket az államnak. Jogosultságukról írásos igazolással kell rendelkezniük, amelyet a megyei földművelésügyi és vidékfejlesztési hivatalok állítanak ki. A tárolni kívánt mennyiségnek el kell érnie az 500 tonnát, és a termelőnek azt is vállalnia kell, hogy 2000. február 28-ig tárolja a búzát. A közraktári zárolásnak augusztus 1. és december 1. között kell megtörténnie. Az adásvételi szerződés aláírásával egyidejűleg a közraktár raktárbérleti szerződést köt a kvótára jogosult termelővel. A tárolásért a termelő a következő díjakat kapja meg: raktárbérleti díj 33 forint tonna/hét plusz áfa; rostálás és/vagy forgatás 275 forint/tonna plusz áfa; gázosítás 209 forint/tonna plusz áfa. A polgári frakció nem jelent meg Elmaradt a rendkívüli közgyűlés Rendkívüli közgyűlést hívott össze Szekszárd polgármestere tegnap délelőtt kilenc órára. Az ülés azonban, - amelynek összehívásáról a Népújságot nem tájékoztatták - elmaradt, mert a polgári frakció testületileg nem jelent meg. Ezt követően az ellenzék: az MSZP és az SZDSZ képviselői rögtönzött sajtótájékoztatón fejtették ki közös álláspontjukat. A sajtótájékoztatón Németh Zoltán és Liebhauser János, valamint Csáki Béla vett részt. A rendkívüli közgyűlést azért hívta össze Kocsis Imre Antal polgármester, mert a Hé- liosz Kft. megbízott ügyvezetője bejelentette, hogy át kíván lépni a távhőszolgáltatás üzemeltetését elnyert céghez. Ehhez képest ő sem jelent meg a közgyűlésen. A sajtótájékoztatón az ellenzék képviselői elmondták, hogy az egy nappal előbb megtartott frakcióvezetői egyeztetésen szó sem esett a „polgáriak” távolmaradásáról. A vonatkozó önkormányzati rendelettel ellentétben írásban sem jelentették be a képviselők, hogy miért nem tudtak megjelenni a közgyűlésen. Az ellenzék szerint a személyi kérdéseken kívül még két további, a város életében fontos témában is dönteni kellett volna. Lett volna miről tárgyalnia a közgyűlésnek a viharkárok elhárítása kapcsán. Tegnap lejárt a millenniumi pályázat beadásának határideje is. Nyilván nem szolgálja a város érdekeit, ha előzetes közgyűlési támogatás nélkül megy el a pályázat, amelyben húszmilliós saját erőhöz másik húszra lehet pályázni. Ismét elmondták abbéli véleményüket, hogy 13 fővel, (ennyi a polgári frakció létszáma, s ez elég is minősített többséghez) a város nem működik, s ami történt, az ismét a működésképtelenség bizonyítéka. Kifejtették, hogy a távfűtés bérbeadásáról szóló szerződés az utolsó napokban, zömmel az ellenzék javaslatai alapján sokat változott a fogyasztók javára. Csorbát szenved most a város érdeke, mert a legfelkészültebb szakember, akinek a munkát az új szervezetben be kellene indítania, közgyűlési döntés hiányában nem mehet át az üzemeltető céghez. Dönteni kellett volna a maradék Héliosz átszervezéséről, az új vezető személyéről, s arról a koncepcióról, amelynek alapján ez megtörténhet. E miatt újra olyan ügyek szenvednek halasztást - mondták - mint az új köztisztasági rendelet, s a szemétszállítás új modelljének esetleges bevezetése. Mindezeket a halaszthatatlan ügyeket figyelembe véve a közgyűlésre megjelent képviselők az SZMSZ-ben és az önkormányzati törvényben biztosított jogukkal élve jövő hétre újabb rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezték. Természetesen a polgári frakció vezetőinek véleményét is szerettük volna megkérdezni, de lapzártáig sem az alpolgármestereket, sem pedig a frakcióvezetőt nem sikerült elérni. Ihárosi Ibolya Bátaszéki ügyelet Memrégiben megszűnt a gyógyszertári éjszakai ügyelet Bátaszéken. Az okokról a két gyógyszertár vezetőjét, Kovács Enikőt és Hőnyi Jolánt kérdeztük. A városban két gyógyszertár tartott ügyeletet éjszakánként, a Budai utcai Altus, valamint a Kápolna utcai Kápolna gyógyszertár. A tiszti főgyógyszerész felmérést végzett az ügyeletek forgalmáról. A begyűjtött adatok jól tükrözték a gyér forgalmat, így gazdasági okok miatt megszüntették az ügyeletet. A készenléti ügyelet továbbra is működik. A két gyógyszertár heti váltásban sürgős esetben elérhető éjszaka. Az Altus gyógyszertárban nyújtott nyit- vatartással dolgoznak hétköznap, este 6-ig adnak ki gyógyszert, és szombaton is nyitva vannak déli 12 óráig. A Kápolna gyógyszertár hétköznap 8-tól 16.30-ig van nyitva, amikor ők a készenléti ügyeletesek, akkor pedig 18.30- ig. Szombaton viszont zárva vannak. (péteri) Boldog Virág dunaföldvári gimnazista és nagymamája Árki Ida színes televíziót nyert a Tolnai Népújság Vasárnap Reggel játékán. A rejtvényt a nagymama fejtette meg, s az unoka küldte be. A nyereményt tegnap dr. Murzsa András irodavezető adta át. fotó: ótós Réka Hírek Árvízkárosultak nyaralnak Pro Dombóvár Egyesület, a Vöröskereszt városi szervezete, a körzeti pv-parancsnokság és a helyi polgárőrség meghívására szombaton negyven - 18 és 22 év közötti - fiatal érkezik egy hetes dombóvári nyaralásra az árvíz-sújtottá Szatmárcsekéről. Gunarasfürdővel és a térség idegenforgalmi nevezetességeivel is megismerkednek. Nyelvi tábor a Tüskei-tónál A dombóvári Illyés Gyula Gimnázium diákjai ezen a héten Kengyel Zsuzsanna tanárnő irányításával német nyelvi táborban vesznek részt a Tüskei-tónál. A gyakorláson kívül jut idő kirándulásokra és különféle szabadidős programokra is. Nyugdíjasok művészeti találkozója A Bács-Kiskun megyei Kecelen ma kezdődik a térség nyugdíjasok alkotta nemzetiségi kultúr- csoportjainak találkozója. Szőkébb pátriánkat Mayer Rezső, a Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdekszövetségnek elnöke képviseli a rendezvényen. Vízszívátás és vaklárma Lassan kifogy a víz a szekszárdi pincékből és alagsorokból. Tegnap már csak négy helyre riasztották a tűzoltókat. Kivonultak egy vaklármára is. Valaki bejelentette, hogy lakástűz van Sárpilisem, ami szerencsére nem bizonyult igaznak. Újdombóváriak Balatonfenyvesen A dombóvári önkormányzat ba- latonfenyvesi ifjúsági táborában vasárnaptól egy héten keresztül az újdombóvári József Attila Általános Iskola közel száz diákja üdül. Ingyenes csontszűrés Szekszárdon Ingyenes, ultrahangos csontsűrűség mérést végeznek Szekszárdon, a Medi- plus Gyógyászati Segédeszköz Szaküzletben (Szentgáli Gyula u. 2., az ÁNTSZ-épü- lete). A szűrés augusztus 2- től 13-ig, reggel 9-től 12-ig majd délután 14-16 óráig tart. A szűrésre előzetesen jelentkezni a 74/413-238-as telefonon lehet.(V.) Nemere István: , ■■ .. ■ : ' ■ ■ ■" A legnagyobb kockázat 36. Engedelmeskedtek. Felberregett a dízelmotor, a hajó farolt, majd eltávolodva kissé a kikötő beton gátjától, gyorsulni kezdett. „Odafönt” mintha csak erre vártak volna, kékes villám csapott le az égből. A kikötőben álló kis épület valósággal a levegőbe repült, elvakítva mindenkit . . . Bert tudta: a speciálisan felszerelt műholdak átlátnak a vékonyabb falakon, és detektoraik révén kimutatják azt is, melyik épületben mit tárolnak. Itt alighanem lőszer is volt - a kis ház helyén csak egy kráter maradt, az öböl vize valósággal felforrt a belehulló sok törmeléktől. Újabb füstfelhő takarta el a látványt.- Mi... mi volt ez? És ki vagy te? - kérdezte Multan. Bert nem méltatta válaszra. A hajóorrban állt, hátát a palánknak vetette és most már nem a partot, hanem a hajót, a személyzetet figyelte árgus szemmel. Ha valamelyik túlbuzgó szolga megkísérelné kiszabadítani a gazdát... De senki sem mutatkozott. Kiadta a parancsot, hogy irány észak - és attól kezdve csak Multanhoz beszélt, bár nem nézett rá:- Nos, milyen érzés fegyvercső előtt állni? Tisztában vagy vele, hogy talán eljött az utolsó perced? Hogy bármelyik utódoddal könnyebben megegyezhetnék az ázsiai piac ügyében, mint veled? Aki már ismerni fogja a sorsodat és láthatja majd, mi maradt a szigetedből - nem fog nekem ellentmondani, Multan! Amaz csak reszketett, szeme kifordult, talán el is ájult volna, ha nem erősebb benne a remény. Életben maradhat...? Ezt még Bert sem tudta, és most az egyszer nem akarta vállalni a döntést. Amikor észak felől a tenger fölött megpillantott egy sebesen közeledő fekete pontot, csak akkor kérdezte meg, mi legyen Múl tannal. Aztán örömmel nézte, hogy nagyobbodik az a pont, hogyan lesz belőle egy kék-piros helikopter, amely először egy kört ír le a hajó fölött, mielőtt óvatosan föléje ereszkedett. .. A különgépe késő délután indult el Haidarabad repülőteréről. Még csak nyolcezer méteren voltak, amikor a stewardess felbukkant a luxusfülke ajtajában:- Kér egy kávét, Mr. Reggis?- Most nem, köszönöm - mosolygott a férfi. Hátradön- tötte az ülést és végiggondolta a napot. Hát ez kemény volt, érezte minden porcikájában. És szerencséje is volt, nem vitás. Lehet, legközelebb előbb lőnek a vetélytársak, mint kérdeznének bármit is. Egyedül volt a gépen. Éppen arra gondolt, bekapcsolja a tévét és néz egy videofdmet. Valami szelídre vágyott most. Afrikai gazellákról szóló természet- filmre, például. De megszólalt a telefon. Tudta, nem a Szervezet keresi, nekik más eszközeik voltak a hírközlésre.- Mr. Reggis? Lansky vagyok. Az öröm elömlött benne. Azelőtt nem is sejtette, így fog örülni, ha egy orosz keresi. Egy orosz. Aki nem azonos azokkal a gyermekkorában annyiszor látott, szegényesen öltözött, örökké éhes közkatonákkal, az „ivánokkal”. Akik nagyon szerencsétlenek lehettek évekig egy idegen országban. Igaz, mi sem örültünk nekik, tette hozzá gondolatban. No és az is megdöbbentette, hogy így tud örülni egy . .. maffiózó jelentkezésének. De sejtette, miről van szó.- Gratulálok a megmeneküléséhez. Mint látja, gyors a hírszolgálatunk.- Ennek örülök. Minek köszönhetem a hívását?- Egy üzenetet kell átadnom. Egy bizonyos úr Moszkvában, aki nagyon nagy úr, szeretne önnel találkozni.- Nincs ellenvetésem. A részletek.. .?-Amint kidolgoztuk a javaslatot, újra hívom Önt, Mr. Reggis.-Rendben, viszlát - letette a kagylót. Még vissza sem emelte a kezét a készülékről, már hallotta a rejtett kis készülékből áradó hangot. A Szervezet mindent hall, mindent lehallgat, mindenről tudomást szerez. Szerencsére . . . Ezúttal a fiatal nő szólt, magyarul:-Ez remek, Bert! Erre várunk hónapok óta. Mindent ezért csináltunk eddig ... A Világmaffia leendő megteremtője és első vezére akar veled találkozni!- Remélem, nem azért, hogy eltegyen az útból, mint egy esetleges későbbi vetélytársat! - jegyezte meg válaszképpen Bert és egy csöppet sem volt nyugodt. (Folyt, köv.)