Tolnai Népújság, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-24 / 171. szám
4. oldal Megyei Körkép — Tolna És Környéke 1999. július 24., szombat Már nem sajnálat — elismerés A franciaországi Aludrch-ben megrendezett XII. nemzetközi ifjúsági tűzoltóversenyen a hazánkat képviselő mözsi diáktűzoltók csapata a szakmai versenyben a közép-, a tábori olimpián pedig az élmezőnyben végzett. A szakmai verseny során a csapat egy részének tömlőt kellett fektetni, csomót kötni, magukat különféle akadályokon átküzdeni. A többi csapattag feladata pedig puttyony- fecskendővel történő célbalö- vés és eszközfelismerés volt. Ebben a versenyben a 41 csapat közül a 22. helyet szerezték meg a mözsiek, ami megfelel a kitűzött célnak: a korábbi évek magyar csapatainak „futottak még” kategóriájából a középmezőnybe kerülni. A tábori olimpiára az egy hetes rendezvény egy másik napján került sor. Itt a csapatokra olyan feladatok vártak, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak a tűzoltáshoz, teljesítésük a csapattagok nagyfokú összhangját, ügyességét és állóképességét igényelte. Ebben a versenyben a 37 gárda közül a Tolnai Önkéntes Tűzoltó Egyesület nevén versenyző mözsi együttes az 5. helyet szerezte meg. Magyar csapat ilyen előkelő helyezésére egyébként a nemzetközi ifjúsági tűzoltóversenyeken még nem volt példa. A mözsiek nagyon sok dicséretet kaptak a külföldiektől. Megfogalmazódott az is: már nem sajnálják a magyarokat, hanem elismerik őket. A „telt házak” előtt zajló, kiválóan rendezett verseny, valamint a kapcsolódó szabadidős és kulturális programok rendkívüli élményt jelentettek a résztvevőknek. A mözsiek külön elismerést arattak a települések bemutatkozása kapcsán összeállított kiállításukkal és a korábban heteken át gyakorolt néptánc-műsorukkal. A csapat vezetői elégedettek voltak a fiúkkal, akik ugyan nem (voltak) angyalok, de amikor kellett, remekül helytálltak: Bartos Koméi, Bóvári Attila, Daróczy Zsolt, Fekete Zoltán, Hajnal Ferenc, Horváth Csaba, Juhász János, Parragh Gábor, Reményi Péter és Szeitert László.-tsEsőistennek ajánlott bringatúra amikor mindennapos kötelező programmá vált az égszakadá- sos özönvizek elől történő bujkálás, már nemigen lehetett hallani efféle jópofaságokat. • A vidámság mindazonáltal megmaradt, egyrészt, mert a TOVÁBB elnöke, Pámer Jakab valami különleges érzékkel mindig félórákkal előbb kiszagolta a viharok érkezését, és - végszükség esetén tenyészbika telepekre -, de többnyire hideg hosszúlépéseket is ámsító menedékhelyekre vezette a csapatot, (így egyben megerősítve elnöki pozícióját is). Másrészt, mert a TOVÁBB- os biciklitúrák már csak ilyenek. A Tolna Városi Bringások és Barátaik (TOVÁBB) Szabadidős Társaság a magyar polgárok tigrisistene („Orbán Viktor emléktúra”, Alcsútdoboz érintésével, 1998.) után idén esőistennek ajánlotta évi kerékpártúráját, a Kiskőrös—Solt- vadkert—Kecel határolta „borháromszög”, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Kiskunmajsa, Hajós érintésével. A túra első napjának 5. órájában, a gerjeni komppal szembeni, meszesi üres „diszkó- csarnok ” védelmében még jó poénnak tűnt, hogy egyesek „Nem talált!” felkiáltásokkal kísérték a felhőszakadást kísérő, iszonyatos robajjal a közvetlen közelben csapkodó villámokat. A későbbiekben, Hír-Forrás Ismét az intézményi szerkezetről A tolnai képviselőtestület hétfői rendes ülésén várhatóan végleges döntés születik a város intézményi szerkezetének átalakításáról. Ezen a témán kívül egyebek mellett szó lesz a tolnai munkanélküliségi helyzetről, a mözsi iskola névváltoztatási kérelméről, az üzlethelyiségek bérleti díjairól, a helyi adórendelet módosításáról, a temető rendbetételéről, a közvilágítás korszerűsítéséről, a buszváró építésére benyújtott ajánlatról és a városszépítési elképzelésekről is. Barsi Balázs Krisztusról A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) tolnai csoportja meghívására Barsi Balázs ferences szerzetes tart előadást a tolnai művelődési házban augusztus 1-jén, 18 órától. Referátumának címe: Krisztus, mint az ember ünnepének megváltója. Gázkilátások Domboriban Előrehaladott állapotban van a dombod gázberuházás előkészítése. A faddi önkormányzat kb. két hét múlva igényfelmérést kezd a dombon üdülőtulajdonosok, illetve a falu lakói között, azt tudakolván, kik tartanának igényt a vezetékes földgáz bevezetésére. Az „első” nagy- családos esküvő A Nagycsaládosok Tolnai Egyesületének (NTE) fennállása óta az elmúlt szombaton került sor az első olyan esküvőre, amelynek egyik főszereplője (a menyasszony) az egyesülethez tartozik. Gotrián Ágnes és Tiszold Zoltán (a vőlegény is nagycsaládban nevelkedett) menyegzőjén az NTE egyik tagja hintón szállította az ifjú párt, akik a nagycsaládos gyermekek sorfala előtt vonultak a házasságkötő terembe. Az este folyamán az egyesület elnöke menyasszonynak, az egyik hölgytag pedig vőlegénynek öltözött, és így látogatták meg a fiatalokat a lakodalomban. Iskolaigazgatói pályázatokról Ülést tart a faddi önkormányzat képviselőtestülete július 26-án, hétfőn. A napirenden egyebek mellett szerepel az iskolaigazgatói állás betöltéséről szóló döntés és a harmadik dombod strand üzemeltetésével kapcsolatos ajánlat megvitatása. Hajrá Attila, hajrá Viktor! Es persze hajrá többi tolnai is, akik részt vesznek a jövő hétvégén Győrben rendezendő hosszú távú kajak-kenu világbajnokságon. A Tolnatext Kajak-Kenu SC-től ugyanis heten utaznak a VB-re: Ba- rina József, mint a magyar válogatott egyik edzője, Bari- náné Ritt Gabriella, mint versenybíró, Remete Sára (női egyes, szombat délután versenyez), Barina Balázs és Mátrai Zsolt (ifi páros, vasárnap délelőtt) és természetesen a Szakály Viktor—Jámbor Attila felnőtt világbajnok kajak-duó (vasárnap 14 órától), akiknek - talán nem kiabáljuk el - jó esélyük van címük megvédésére. A környékről többen tervezik, hogy élőben nézik meg a versenyt és szurkolnak a magyaroknak, köztük a tolnaiaknak. A Wosinsky általános iskola - Szakály Viktor egykori iskolája - különbuszos kirándulást szervez a vasárnapi versenynapra, augusztus 1- jére, reggel fél hatos indulással. Érdeklődni és jelentkezni az iskola gondnokságán, a 440-065-ös telefonon lehet, július 27-ig. A Nagycsaládosok Tolnai Egyesületének tagsága ugyancsak különbusszal megy drukkolni, ők egyébként 40 tiszteletjegyet kaptak a szervezőbizottságtól.-tsMegalakul a Tolnai Borút Egyesület A térségi turizmus kovásza Jövő héten pénteken tartja alakuló ülését a Tolnai Borút Egyesület, amely a Tolnai Borvidéken létrehozandó borutak működtetésére lesz hivatott. A borút voltaképpen egy turisztikai termék, amelynek középpontja a bor. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a borúton való részvétel egyetlen permanens pincelátogatással lenne egyenlő. A borút magában foglalja a környékbeli történelmi nevezetességeket, látnivalókat éppúgy, mint például az adott vidék horgászati jellegű „programhelyeit”. A Tolnai Borvidékről eddig 65 szándéknyilatkozat érkezett a borút egyesület alapító tagságára. Tekintve, hogy a borvidék nagy területen helyezkedik el, három körzet tartozik hozzá, a tervek szerint a borút egyesület is - a három körzetre épített - három munkacsoporttal tevékenykedne: a tamási körzetben simontomyai, a tolnai körzetben györkönyi, a völgységiben pedig bonyhádi koordinálással. A három munkacsoport tevékenységét a borvidék központjából, Köleseiről hangolnák össze, a tervek szerint hamarosan kiépítendő számítógépes kapcsolatot is igénybe véve. Steitz János, a borvidék hegyközségi tanácsának elnöke szerint a „központ” nem kíván rátelepedni az egyesületre, ám - már csak az erre a célra elnyert Phare-támogatás okán is - kötelessége felelősséget vállalni érte. Az egyes vidékek borútjai a jövőben önállóvá válhatnának, valahogy úgy, mint az indái segítségével legyökerező újabb és újabb epertövek. A Phare-pályázat előírása szerint a Tolnai Borútnak 2000. augusztus 31-ig kell létrejönnie. Ez többek között azt jelenti, hogy addig minősíttetni kell az egyes állomásokat, amelyek garantált szolgáltatásokat kell, hogy nyújtsanak a turistáknak. A borvidék vezetője szeretné, ha a borút egyesület munkájában minden hegyközség részt venne. Ez érdeke lenne az önkormányzatoknak is, a borút ugyanis a helyi és a környékbeli turizmus kovásza lehet. Igaz ez persze fordítva is, hiszen megfelelő helyi infrastruktúra nélkül a borút sem működhet igazán jól. „Lakodalmas” nyugdíjasok A Fácánkerti Nyugdíjas Klub tagjai az elmúlt hétvégén részt vettek a Duna- menti folklórfesztiválon. Szombaton a decsi lakodalmast nézték meg, vasárnap pedig a nagymányoki német lakodalmi felvonulásban és a néptáncegyüttesek műsorában gyönyörködtek, és sajnálkozva állapították meg, hogy falujuk nem rendelkezik hasonló hagyományokkal. Mindkét helyszínen nagyon kedvesen fogadták a vendégeket, Nagymányokon még a lakodalmas kalácsot is megkóstolhatták a fácánkerti nyugdíjasok. Nem volt botrány Félreértés Szent Iván-ügyben Némi galibát okozott két héttel ezelőtt megjelent, Szent Iván és a szomszédok című veretes írásunk. Alább ezt próbáljuk elsimítani, előre bocsájtván, hogy a cikk véleményünk szerint nem ludas a zűrokozásban. A problémát az okozta, hogy akadt, aki azt olvasta ki a fentebb említett írásból, hogy a rendőrség azért vetett véget a július 2-án, a tolnai művelődési házban rendezett Szent Iván éji bulinak, hajnali fél kettőkor, mert ott botrány volt. Nos ilyesmi a cikkben nem szerepel, még csak utalásképpen sem. A biztonság kedvéért viszont hajlandóak vagyunk ismét leszögezni: a szekszárdi rendőrség munkatársai nem botrány miatt mentek ki a rendezvényre, hanem azért, mert a művelődési ház környékén lakók közül valaki értesítette őket, miszerint zavaróan hangos a buli. A rendőrök rendkívül udvariasan megkérdezték a művelődési ház ügyeletesét, hogy lenne-e mód a rendezvény befejezésére. Az ügyeletes és a szervező zenészklub tagjai ezt követően úgy döntöttek, hogy a kellemetlenségek elkerülése végett végét vetik a bulinak, amelyen semmiféle rendbontás nem történt, és amelyen egyébként civil ruhás rendőrök is vigyáztak a balhémentességre. A művelődési ház és a zenészklub ezúton is elnézést kér azoktól, akiket a ház évi 1 szabadtéri rendezvénye megzavart nyugalmukban. -htRendőrŐrs A „saját halastó” csak mese volt Beismerte tettét a hét elején kihallgatott két - tolnai és bogyiszlói - orvhalász, akiknél egy utánfutóban több, mint 2,5 mázsa pontyot talált a rendőrség, és akik kezdetben azt állították, hogy a halak saját tavukból származnak. (Az esetről beszámoltunk.) Mint később kiderült ezek a tolvajok éppen úgy egy Pécsvárad környéki halastóból halászták - leshálóval - a halat, mint a múlt héten, szintén a tolnai rendőrök által - 79 kiló ponty- tyal és 16 kiló kárásszal - megfogott két tolnai rabsic, B. László és B. János. A Pécsvárad környéki tavak tulajdonosai a sorozatos lopások hatására összefognak és a jövőben közösen kívánják megoldani a halastavak őrzésé Nyerőautomata a strandon Kitépték egy Domboriban üzemelő vendéglátóhely ajtaját ismeretlen tettesek, majd a helyiségből kicipelték a strandra a nyerőautomatát, és ott kivették belőle a mintegy 170 ezer forintot. Tisztítógépeket a zeneiskolából A tolnai zeneiskola felújítás alatt álló épületében is látogatást tettek betörők, akik a szomszédos, egykori keltető épület felől ablakbenyomással jutottak a létesítménybe. A tettesek egy porszívót, egy mosógépet és egy centrifugát zsákmányoltak, kb. 36 ezer forint értékben. Hamu nem maradt a helyszínen Egy dombori üdülő melletti faoszlopról levágták és elvitték a villanyóraszekrényt. (Az ingatlan ipari árammal és 220 volttal is el volt látva.) A tettes valószínűleg hozzáértő lehetett, mivel összeégett tetemet nem találtak a helyszínen. Nincs miből evezni Csónakot loptak a tolnai holtág szakításnál levő részéről. A tettes elvágta a láncot, amivel a ladikot a parton lezárták. A csónak négy méter hosszú, fenyőből készült, kívül fekete, belül barna színű. A rendőrség kéri, ha valaki információval tud szolgálni a járműről, értesítse a tolnai őrsöt. Autófeltörés Tolnán Feltörtek egy VW-t Tolnán. A kocsiból egy rádiós magnót vettek ki, a benzint azonban nem sikerült leszívniuk a tetteseknek. Bogyiszlói traktor-alkatrészek Bogyiszlón egy traktorról loptak alkatrészeket ismeretlenek, 70 ezer forint értékben. A nyomozást megnehezíti, hogy a lopás és annak észlelése között akár 1,5 hét is eltelhetett.