Tolnai Népújság, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-11 / 134. szám
1999. június 11., péntek Sport 7. oldal Fehérvár-Kisbér Rallye „Szorítóból a negyedik menet” Június 11. és 13. között a Székesfehérvár-KisbérTatabánya „háromszögben” kerül sor az országos rali bajnokság idei negyedik futamára, a Fehérvár-Kisbér Rallye-ra. A székesfehérvári központtal rajtoló viadal a kisbéri futamot „váltja” fel, s egy valamiben már biztosan elődje - de talán valamennyi verseny - fölé nő - ez pedig a viadal össztávja. Természetesen nem a gyorsaságik, hanem az etapok (közúti forgalomban megtett szakaszok) hosszáról van szó. Az I. osztály indulói a kétnapos viadal során (a péntek délutáni prológot nem számítva) több, mint 800 kilométert kocsiznak, a csak szombaton versenyző másod- osztályúak pedig éppen a felét teljesítik. Az első osztály majd’ száz indulója pénteken a börgöndi repülőtéren kijelölt, 7.9 km-es prológgal „melegít”, majd szombaton és vasárnap 14 gyorsaságin összesen 131 km-t tesz meg. A másodosztály 56 párosára 7 speciális szakasz és 68 km megtétele vár. A gyorsaságik közül új a börgöndi, valamint a Kis- gyónbánya-Királyszállás és a Bakonycsemye-Tímárpuszta közötti etap. A hántai és az ászári „gyors” a korábbi kisbéri versenyekről lehet ismerős, míg a Kömyebánya-Ta- tabánya és a Pusztavám- Oroszlány speciális szakaszokat az idei Esztergom Rallye-n már „felavatták” a versenyzők. A Tolna megyei színeket ezúttal is két páros képviseli. Az első osztályban áll rajthoz a szekszárdi Fuchs Motorsport SE Ford Escort Cos- worth-ot terelgető kettőse, Ráti Miklós és Podina Péter. Rátiék eddigi versenyzését nem kísérte szerencse, az igen erős N-csoportban technikai hibák miatt elmaradtak a várakozástól. Rátiék az előző futamok tapasztalataiból tanulva - a murvás és aszfaltos gyorsokon - ezúttal szeretnének beleszólni a „nagyok” dolgába. A második vonalban szereplő bonyhádi Martin Já- nos-László Béla duó jóval előkelőbb helyről várhatja a hétvégi folytatást. A Beach-B ASE Skoda Favorittal versenyző párosa - többek között az Esso-Salgó Rallye-n aratott abszolút sikerének köszönhetően - az összetett értékelésben a második helyen áll, az A-5-ös géposztály vetélkedésében pedig utcahosz- szal vezet. A völgységi csapat ennek megfelelően nagyon készül, s bár a hosszú egyenesekkel tarkított gyorsaságik a nyugati gépekkel versenyző vetélytársaknak jobban „fekszenek”, igyekeznek ezúttal is dobogón, vagy annak közelében végezni. (fekete) In memóriám Drazsén Petrovics A kosárzsenire emlékeznek Június 12-én, szombaton 9 órától a szekszárdi városi sportcsarnokban immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Drazsén Petrovics kosárlabda emléktorna. Drazsén Petrovics, a valaha élt talán legszenzációsabb európai kosárlabdázó a zágrábi Cibonában lett sztárrá, a kilencvenes évek elején pedig a New Jersey Nets játékosaként ámulatba ejtette az amerikai közönséget is. Harsányi Mária főszervező 1994-ben, a horvát kosárzseni tragikus halálának első évfordulóján hívta életre az emlék- tornát, melynek az idén a szekszárdi városi sportcsarnok ad otthont. A hagyományokhoz híven az egész napos program első felében az utánpótlás lép parkettre. Kilenc órától a KSC Szekszárd mini együttesei egymás között játszanak bemutató mérkőzést, majd 10.30-tól a házigazdák serdülői nagy riválisukkal, a kecskemétiekkel mérik össze erejüket. A rendezvény fő „attrakciója”, a Bajai Honvéd, valamint a közelmúltban NB I/B-be jutott Auto Techno és utóda, az NB Il-es Marley FKSE Szekszárd körmérkőzéses „minitomája” délben veszi kezdetét. Az összecsapások között emlékműsorra és tripladobó versenyre is sor kerül, 13.30-tól pedig a KSC Szekszárd ifjúsági együttese az NB Il-es bonyhádi hölgyekkel találkozik. Labdarúgó Európa-bajnoki selejtező, visszapillantó Búcsút inthetünk az Euro 2000-nek Magyarország- Szlovákia 0-1 (0-0) (Szerdán játszották.) Győr, 16 000 néző. V: Diaz Vega (spanyol). Magyarország: Király- Sebők V.- Korsós Gy., Hrutka, Mátyus- Dárdai, Halmai (Pisont, 73.), Somogyi (Preisinger, 78.)- Sebők J., Illés, Egressy (Dombi, 60.). Szövetségi kapitány: Bicskei Bertalan. Szlovákia: König- Kratochvil, Timko, Varga, Karhan- Pinte, Zvara (Dzu- rik, 81.), Valachovich, Németh, Labant- Fabus. Szövetségi kapitány: Jozef Ada- mec. Gólszerző: Fabus az 54. percben. „Egyetlenegyszer voltunk fegyelmezetlenek, akkor gólt kaptunk” - mondta Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya a Szlovákia elleni vesztes Európa-bajnoki selejtező után. Bicskei szerint a helyzetek alapján a magyar csapatnak meg kellett volna nyernie a mérkőzést, de a lehetőségek megint kimaradtak. „Ezen a szinten már felfokozott iramú mérkőzések vannak, amihez a magyar játékosok nincsenek hozzászokva. A haAz elmúlt vasárnap a palánki Csapó Dániel Középiskola sportcsarnokában rendezték a Westel 900 megyei női kézilabda bajnokság zárófordulóját. A Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd fiataljai a négycsapa- tos, körmérkőzéses sorozat utolsó állomásán is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtotzai bajnokság színvonalának kellene emelkednie ahhoz, hogy nemzetközileg jó eredményeket tudjunk elérni” - fogalmazott a kapitány, aki még hozzátette, rövid távon az jelenthet előrelépést a válogatottnál, ha a fiatal játékosok közül többen külföldre szerződnek. Az Európa-bajnoki 7. selejtezőcsoportban szerdán Portugália és Románia is gólarányt javított, így már szinte biztos, hogy ez a két csapat szerzi meg tak, s megérdemelten nyerték a bajnokságot. A palánki forduló negatív meglepetését az ezüstéremre pályázó Cece-Simon- tomya gárdája szolgáltatta, amely mindhárom ellenfelétől vereséget szenvedett. Eredményeik: Hőgyész GJU KC-Németkér SE 21-20, Hőgyész-Cece-Simontornya a továbbjutó első két helyet. A magyar válogatott hátralévő három mérkőzését ősszel Liechtenstein, Azerbajdzsán és Portugália ellen játssza. További eredmények: Ro- mánia-Azerbajdzsán 4-0, Por- tugália-Liechtenstein 8-0. A csoport állása 1. Portugália 7 6 - 1 27-22 18 2. Románia 7 5 2 - 16- 1 17 3. Szlovákia 7 3 2 2 8- 4 11 4. Magyarország 7 2 2 3 11- 7 8 5. Azerbajdzsán 7 1-6 5-21 3 6. Liechtenstein 7 1 - 6 2-34 3 KC 22-18, Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd-Németkér 27-15, Szekszárd-Hőgyész 27-16, Németkér-Cece-Simon- tomya 18-14, Szekszárd-Cece- Simontomya 24-12. (A bajnokság végeredményéről, továbbá a férfi rájátszásról és az utánpótlás küzdelmekről később számolunk be.) A hétvége sportműsora Péntek Labdarúgás: Öregfiúk mérkőzés: Bonyhád-Komló 17.30. Szombat Kosárlabda: VI. Drazsén Petrovics-emléktoma a szekszárdi városi sportcsarnokban, 9-19. Labdarúgás: Öregfiúk mérkőzés: Őcsény-Nagy- mányok 18. Vasárnap Röplabda: III. korcsoportos diákolimpia országos elődöntő Pakson a Móra iskola tornacsarnokában, 10. Labdarúgás NB II: Budafok-Atomerőmű SE, Szentgotthárd-Jer- king-Szekszárd UFC 17. NB III: Bátaszék-Duna- szentgyörgy, Dombóvári FC-Aramis For Men-Mo- hács, Tihany-Paksi SE, Ba- latonföldvár-Bonyhád Ag- raco 17. Duna Sport megyei I. osztály: Tamási-Nagymá- nyok, Hőgyész-Tevel, Ka- kasd-Simontomya, Nagy- dorog-Aparhant, Őcsény- Kajdacs, Bölcske-Decs, Dunaföldvár-Döbrököz, Dunakömlőd-Szálka 16.30. Megyei II. osztály: Sióa- gárd-Ozora, Pincehely- Zomba, Tengelic-Magyar- keszi, Majos-Mucsfa, Ma- docsa-Cikó, Izmény-Csi- kóstőttős, Tolna-Kisdorog, Bátaapáti-Szedres 17. Kosárlabda Hajszál híján Nemzetközi előkészületi torna, Gijon. Litvánia- Magyarország 78-77 (38—44). (Szerdán játszották.) Legjobb dobók: Adomaitis (13), Kamisovas (11), Einikis (10) illetve Dávid (19), Gulyás (17), Halm (12). A magyar csapat végig egyenrangú ellenfele volt a litván együttesnek - sőt a találkozó nagy részében Dávid Komélék vezettek - a végjátékban azonban a nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkező litvánok kis szerencsével kicsikarták a győzelmet. A magyar válogatott csütörtökön elutazott az Ebdöntő színhelyére, Francia- országba, ahol ma a házigazdák válogatottjával játszik, majd szombaton Törökország, míg vasárnap Szlovénia lesz az ellenfél. A jobbról-balra támadó szekszárdiak a biztosan nyertek a Hőgyész ellen is fotó: ÓTÓS Réka A gól nélküli döntetlent hozó Svájc-Olaszország mérkőzésen Buffon kapus és di Livio bűvöli a labdát fotó: feb/reuters Westel 900 megyei női kézilabda bajnokság Aranyérmes szekszárdi fiatalok A PATAKI KÁRPITOS KFT. ÓRIÁSI NYÁRI AKCIÓJA Az üzletben kiállított kárpitozott bútorokra 10-20-30%-os ÁRENGEDMÉNY Az akció csak június 10-19-ig tart. Cím: Szekszárd, Wesselényi u. 15., a SZÜV székházban Tel.: 74/419-430 Nyitva: hétfőtől-péntekig 9-17.30-ig, szombaton 9-12 óráig I Víz- és hőszigetelőanyag kereskedelem %- modifikált bitumenes lemezek- oxidbitumenes (nehéz)lemezek EUROSZIG GRUND GV3mm 3. 300Ft/,m EUROSZIG GRUND GV4mm 9. 900ft/im- HAMNAP drénlemez 680f ti*- Typar geotextilia 282 f t/u/- STYROFOAM extrudált PS.hab- NIKECELL I. testsűrűség 9>200Ft/m’ II. testsűrűség 11.000Ft/;/ D. homlokzati 12.000Ft/m- TherWOüt::i üveggyapot- TJJZiEHd kőzetgyapot SZAKKERESKEDES,SZAKTANACSADAS Áfás árak ! | SZEKSZÁRD, Keselyűsi u. 15. Tel./fax.:74-315-660,30-9599-160 APERFECT-PHONEKft. Távközlési Hálózatos üzletága munkatársat keres MŰSZAKI ADMINISZTRÁTORI munkakörbe. Elsősorban azoknak a 25-35 év közötti nőknek a jelentkezését várjuk, akik: ■ legalább középiskolai érettségivel rendelkezik ■ WINDOWS Excel, Word felhasználói gyakorlattal rendelkezik és képes legyen önálló feladatmegoldásra a fenti programokkal ■ megbízható, pontos, barátságos ■ energikus, kreatív, képes önállóan feladatokat megoldani ■ szeretne hosszú távon nálunk dolgozni. Előnyt jelent a pályázat elbírálásánál: ■ titkárnői, menedzser asszisztensi bizonyítvány, ■ idegenyelv ismerete tárgyalási szinten (angol, német) ■ nem dohányzik. Jelentkezési határidő: 1999. június 16. a pályázathoz kézzel írott önéletrajzot és fényképet kérünk mellékelni, valamint a képesítést adó iskolai, tanfolyami bizonyítvány fénymásolatát. A pályázatokat a következő címre kérjük levélben elküldeni, vagy személyesen Lubasty ik Anita titkárnőnek átadni: PERFECT-PHONE 7100 Szekszárd, Szent L. u. 11. Hálózatos üzletág Dombai Zoltán, üzletág-vezető ______________________ (5324i) t )