Tolnai Népújság, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-07 / 130. szám
1999. június 7., hétfő Sport 9. oldal Tolnatext-kupa hosszú távú válogató kajak-kenu verseny, Tolna Otthonosan lapátoltak világbajnokaink Remete Sára újabb második helye kajak egyesben Július végén Győr ad otthont az idei hosszú távú világbajnokságnak, így a szokottnál is nagyobb harc dúl a maratoni szakág válogató versenyein. A három honi kvalifikációs viadal közül a másodikat szombat-vasárnap a tolnai Duna-holtágon bonyolították le. A válogatási szisztéma szerint a győztesek 300 ponttal gazdagodnak, a többiek pontszáma az időeredményüktől függ, az első helyezett idejéhez viszonyítva három másodpercenként vonnak le egy-egy pontot a 300-ból. A három válogatóból a két legjobb eredményt veszik figyelembe. Számonként két-két magyar egység indulhat a győri vb-n. Szonda verhetetlen A női kajakosoknál a második kvalifikációs versenyt is fölényesen nyerő Szonda Kornéliánál már senki sem tud jobb eredményt elérni. Szonda után a hazai színekben induló - a vajdasági Ma- gyarkanizsáról származó - Remete Sára két eddigi második helyezésével a másik válogatott hely várományosa. — Kemény volt a víz. Szonda Kornélia egyelőre verhetetlen. Csongrádról érkeztem Tolnára, ahová egyéves szerződés köt. Nagyon jól érzem magam az új csapatomnál - mondta a Tolnatext sportolója. Saiga felgyógyult A férfi kajakosoknál gyakorlatilag a tiszaújvárosi válogatót megnyerő Fekete Gyula is kivívta az indulás jogát tolnai második helyével, őt már csak a Jámbor Attila (balra) és Szakáig Viktor nyugodtan készülhet a világbajnoki címvédésre Tolnatext-kupa győztese, Saiga István előzheti meg. — Betegségem miatt Tisza- újvárosban nem indulhattam. Három hetet hagytam ki összesen, ennek ellenére mindenképpen az első kettő közé vártam magam - nyilatkozta a győztes győri kajakos. Kiélezett harc A nap legnagyobb versenyét a kenusok megmérettetése jelentette. A szakemberek sem emlékeznek rá, hogy hány éve akadt olyan honi viadal, amely ne Pétervári Pál és Kolozsvári Gábor külön- harcát hozta volna. A két klasszis mögé ezúttal a szegedi Bohács doktor, valamint a csepeli Gajárszki és Marsalla is felsorakozott. Az ötök mindvégig együtt lapátoltak, csupán a harmadik futószakasz után olvadt négyfősre az élmezőny. A 36 km-es viadal izgalmas hajrával zárult, melyben Kolozsvári pábor bizonyult a legerősebbnek. Az érmek átadása után, a harmadik helyezett szegedi dr. Bohács Zsoltot sportszerűtlen magatartása miatt utólag kizárták, így az első válogatót megnyerő Pétervári Pál végül a negyedikről a harmadik helyre lépett elő. Ismétlő „tiszaújvárosiak” A Tolnatext-kupa második napja az első, tiszaújvárosi válogató győzteseinek újabb elsőségét, egyben vb-kvalifikáció- ját hozta. A tolnai Duna-holtágon a vasárnapi páros számok közül egyedül a férfi kajakosok megmérettetése tartogatott különösebb izgalmakat. Eleinte együtt haladt a három esélyesnek tartott duó, ám az első kör végén a fővárosi Pavelka-Ba- uer és a győri Salga-Neuwirth kettős egymásba gabalyodott, a találkának Salgáék egyik lapátja látta kárát. A házigazdák világbajnokaival, Szakály Viktorral és Jámbor Attilával az eset után már csak Pavelkáék tudták tartani a lépést. Utóbbiak hiába tettek meg minden tőlük telhetőt, a futószakaszokon és a célegyenesben sem sikerült megelőzniük a nagy tapsot kapó hazai párost. — Gondoltuk, hogy szoros lesz. Ma a győzelem volt az elsődleges, a meleg megnehezítette a dolgunkat, de szerencsére nem kellett teljesen kihajtanunk magunkat - értékelt Szakály Viktor. A tolnaiak mellett újabb második helyével elméletileg a Pavelka-Bauer duó is megszerezte a győri világbajnokságon való szereplés jogát. Az órával versenyezve A női kajakosoknál Csay Renáta és Pitz Andrea magabiztos versenyzéssel győzött. A második válogatott helyről viszont csak a harmadik válogató dönt majd a Jávorszki-Bencze és a Turi-Giczy kettős között. (A tolnai Hupczik Andrea- Komáromi Edit kettős sajnos, még az első forduló előtt feladta a versenyt.) — Az álló víz sokat kivett belőlünk. Az első forduló után leszakadtak a többiek, utána már csak az egyenletes iramra kellett ügyelnünk - mondta Csay Renáta. Szintén csak az órával versenyzett Győré Attila és Csabai Edvin, győzelmük mellett klubtársaik, Jakus Béla és Bittera Csaba 2. helyének is örülhettek, hiszen így a válogatási elvek szerint a kenu párosok mezőnyében négy csepeli képviseli majd hazánkat a győri vb-n. A férfi kenu egyesek versenye volt a legszorosabb Tolnatext-kupa hosszú távú válogató verseny, Tolna. Nők, K-l 36 km: 1. Szonda Kornélia (Tiszaújváros) 2:46:09, 2. Remete Sára (Tolnatext) 2:53:16, 3. Terhes Tímea (Szeged) 2:58:06. K-2 36 km: 1. Csay Re- náta-Pitz Andrea (Győri VSE-Bp. Spartacus) 2:42:08, 2. Jávorszki-Bencze (Tiszaúj- város-Csongrád) 2:45:50.53, 3. Turi-Giczy (Győri VSE- UIKC) 2:45:50.91. Férfiak, K-l 36 km: 1. Saiga István (Győri VSE) 2:36:30, 2. Fekete Gyula (Bp. Építők) 2:36:31, 3. Sadler Béla (Szeged) 2:41:45,.. .7. Vida János 2:45:21,.. .12. Vass Zoltán 2:49:28,.. .14. Szecsey Imre (mindannyian Tolnatext) 2:51:39. C-l 36 km: 1. Kolozsvári Gábor (Győri VSE) 2:59:46, 2. Gajárszki Áron (Csepel) 2:59:47, 3. Pétervári Pál (BKV Előre) 2:59:48. K-2 36 km: 1. Szakály Vik- tor-Jámbor Attila (Tolnatext) 2:27:54, 2. Pavelka-Bauer (Multi-BKV Előre) 2:27:55, 3. Salga-Neuwirth (Győr) 2:45:47. C-2 36 km: 1. Győré Attila-Csabai Edvin 2:51:16, 2. Jakus-Bittera (mindkettő Csepel-Penta- szervíz) 2:55:39, 3. Szántay-Ba- luka (Honvéd) 3:03:36. ifj. Teszler Vendel Rónai Gábor (Az ifjúsági eredményeket kedden közölFOTÓ: ÓTÓS RÉKA jUk.) Férfi kézilabda világbajnokság Magabiztos győzelem Norvégia ellen Magyarország- Norvégia 31-25 (13-13) Magyarország: Szathmári- Kertész 5, Éles 10, Sótonyi 5, Mezei 2, Nagy L., Bene 3. Csere: Perger (kapus), Ko- tormán 5, Décsi 1, Rosta I. Szövetségi kapitány: Vass Sándor. A norvégok legjobb dobói: Penne 7, Berge, Hagen 5-5, Oustorp 3. Villámrajtot vett a magyar válogatott, és az 5. percben már 5-0-ra vezetett Vass Sándor együttese. Sőt, a 13. percben már 9-3 volt az állás Élesék javára, és ekkor úgy tűnt, könnyebb lesz a mérkőzés, mint amilyenre a magyarok előzőleg számítottak. Az első játékrész közepén azonban negyedórás hullámvölgybe és többször is emberhátrányba került a magyar együttes, a norvégok pedig ezt kihasználva 12-11-re átvették a vezetést. A félidei döntetlent követően néhány percig még akadozott a magyar összjáték, de a csereként beállt Perger Zsolt védései és a fegyelmezettebb védekezés végül eredményesnek bizonyult (18-14, 22-16). Az északiak 24—20-nál még egyszer megközelítették a magyarokat, ám ezt követően már nem volt kérdéses, hogy melyik csapat nyeri a találkozót. Magyarország hétfőn a csoportmérkőzések zárófordulójában a világbajnoki címvédő Oroszországgal mérkőzik, magyar idő szerint 17 órakor. A Dunaferr triplája Női Magyar Kupa-döntő: Dunaferr SE-Herz-FTC 31-25 (14-12). Dunaújvárós, 2500 néző. Ld: Radulovics 9, Sávolt 5, Mátéfi, Pálffy 4-4, Siti, Megyebíróné 3-3, illetve Kökény 6, Brigovácz 5, Deli, Pádár 4. (A mérkőzés előtt köszöntötték az aktív kézilabdázástól visszavonuló Sáriné Kocsis Erzsébetet, akit 1995-ben a világ legjobb női játékosának választottak.) A Ferencváros kezdett jobban, a Dunaferr a 24. percben vezetett először, ettől kezdve azonban nem is adta ki kezéből az előnyt. Az újvárosiak a bajnokság és a Bajnokok Ligája mellett a Magyar Kupát is megnyerte. Francia nemzetközi teniszbajnokság A nagy visszatérők egyéni diadala A 13. helyen kiemelt amerikai Andre Agassi nyerte a férfiak egyéni versenyét a Roland Garroson, mivel a fináléban 2 óra 51 perces, ötjátszmás mérkőzésen 1:6, 2:6, 6:4, 6:3, 6:4- re legyőzte az ukrán Andrej Medvegyevet. Andre Agassi vasárnapi sikerével kivételes bravúrt hajtott végre, mivel az ausztrál Rod Laver óta senkinek sem sikerült begyűjtenie mind a négy Grand Slam- toma elsőséget. A női egyes fináléban a 6. helyen kiemelt német Steffi Graf (képünkön) 2 óra 24 perc alatt győzött a világelső svájci Martina Hingis ellen, s ezzel hatodszor nyert Párizsban. Labdarúgó NB III, Dráva-csoport • • Önmagán segített a PSE Paksi SE-MÁV NTE 4-1 (2-1) Paks, 300 néző. V: Németh J. Paks: Almási- Borsi, Taba, Ledneczki, Prantner- Farsang (Szendrei), Somogyi J., Radios, Nagy- Csizmadia (Péter), Kindl (Szabó). Edző: Haraszti Zsolt. Nagykanizsa: Horváth- Herke, Kalinics, Visnovics, Beke (Nagy)- Kovács, Dezső, Mányoki (Boa), Lakics- Papp, Borda. Edző: Szalai István. Az 5. percben Radics beadását Farsang értékesítette. 1-0. A 18. percben Lakics büntetőjével egyenlítettek a vendégek. 1-1. A 33. percben a Radics buktatásáért megítélt büntetőt a sértett értékesítette. 2-1. Az 57. percben egy baloldali támadás végén Farsang talált a kapuba. 3-1. A 75. percben Kindl állította be a végeredményt. 4—1. A lelkesen és jól játszó hazai csapat megérdemelt győzelmet aratott az időnként ügyesen futballozó vendégek ellen. Jók: Farsang, Radics, Taba, Borsi, illetve Kalinics, Kovács, Lakics. Bagó Béla Bonyhád Agraco FCPécsi Postás 0-2 (0-1) Bonyhád, 200 néző. V: Zsob- rák. Bonyhád: Száka- Somogy vári, Bencze, Tóth, Bi- liczki (Stumpf)- Walter, Tálas, Rózsahegyi (Csende), Dani- Molnár, Köllő. Edző: Szőts Imre. Pécs: Horváth- Éles, Nagy, Zámbó, Jorda- nov- Lieber, Csordás, Ki- szely, Hegedűs (Kolmann, Nyers)- Lantos, Hofecker. Edző: Csordás István. A 36. percben Bencze 16-oson belüli szerelését Zsobrák játékvezető szabálytalannak minősítette. A büntetőt Horváth kapus a jobb alsó sarokba lőtte. 0-1. A 90. percben Nyers jobb oldali beadását Lantos csukafejessel juttatta a bal sarokba. 0-2. Az enerváltan játszó bonyhádi csapatnak méltó társa volt a játékvezetői hármas. Jók: Somogy vári, Tóth, illetve Nagy, Horváth, Lieber, Ki- szely. Kiszler Ferenc Balatonfüred- Dunaszentgyörgy 5-0 (3-0) Balatonfüred, 200 néző. V: Balogh. Balatonfüred: Varga T.- Szalai II (Koppány), Ré- pási (Kulcsár), Karsai, Pap- Bognár, Szalai I, Szűcs, Szőke- Majer, Bényi (Varga N.). Edző: Gazdag László. Dunaszentgyögy: Weisz- Kovács, Kiss, Takács, Mosonyi (Dienes)- Klein, Fazekas (Szarka), Horváth G., Mizser (Schäffer)- Horváth L., Magyar. Játékos-edző: Dienes Pál. Az első percben Szőke jobb oldali szabadrúgását Majer passzolta a bal sarokba. 1-0. A 26. percben Majer 18 méteres szabadrúgása a jobb felső sarokban kötött ki. 2-0. A 28. percben Szűcs a 16-os sarkáról a bal felső sarokba lőtt. 3-0. Az 50. percben Szűcs beadását Kovács a saját kapujába fejelte, öngól! 4—0. A 70. percben Bognár bal oldali beadását érkező Szőke nyolc méterről a léc alá lőtte. 5-0. A lendületesen és jól játszó fürediek ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Jók: az egész hazai csapat, illetve Schäffer. Harkány-Dombóvári FC- Aramis For Men 1-1 (1-0) Harkány, 300 néző. V: Barna. Harkány: Antal- Szabó (Burgert), Darázsi, Gellén- Papp, Molnár, Weinert, Nagy (Frank)- Ferk, Hoffmann (Mujatovics), Onódi. Edző: Obert Béla. Dombóvár: Szabados- Mayer, Vincze, Savanyú, Foki- Horváth Á., Tóth (Ötvös), Steiger (Somodi), Kádár- Schmidt, Vámosi (Szabotin). Edző: Lőrincz Sándor. Változatos találkozón igazságos döntetlen született. G: Molnár (11-esből), illetve Horváth. Jók: Molnár, Antal, Darázsi, illetve Horváth Á., Vincze. Tihany-Bátaszék 2-1 (1-0) Tihany, 100 néző. V: Berki II. Tihany: Hock- Horváth B., Lukács, Kamondi, Kránicz- Németh, Molnár, Cseresznyés, Czvetkó (Löwenber- ger)- Bendes (Hegedűs), Hideghéti (László). Edző: Stei- erlein István. Bátaszék: Grill (Szőcs)- Sárközi, Hauwasser, Makk, Kovács Cs.- Hosszú (Márton), Rupa, Baumann (Pap), Szabados- Péter, Pan- kovics. Játékos-edző: Szabados Tibor. A 37. percben a Molnárt buktatásáért megítélt büntetőt a sértett a kapu bal sarkába lőtte. 1-0. A 84. percben Czvetkó lőtt a bal sarokba. 2-0. A 89. percben Pap labdáját Szabados továbbította a jobb sarokba. 2-1. Az egy idényre való helyzetet kihagyó vendégcsapat ellen hatalmas szerencsével nyertek a hazaiak. Jók: Kránicz, Hock, illetve Rupa, Szabados, Panko- vics, Hauwasser. Sági István További eredmények: Mohács-Kaposfüred 0-0, Mar- cali-Balatonföldvár 6-0, Nagyatád-Balatonlelle 3-3. Ifjúsági eredmények: Tihany-Bátaszék 0-2, Paksi SE-MÁV NTE 1-0, Bonyhád- Pécsi Postás 2-2, Balatonfü- red-Dunaszentgyörgy 0-0, Harkány-Dombóvár 1-3. (Az NB Ill-as ifjúsági bajnokságot már megnyerte a báta- széki csapat.)