Tolnai Népújság, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-02 / 126. szám

1999. június 2., szerda Sport 11. oldal Hexasakk, világbajnoki párosmérkőzés Mackowiak ült a trónra Rudolf László (jobbra) nem bírt Mackowiakkal A KSC Szekszárd háza táján még minden „képlékeny” Sikerként értékelt kilencedik hely Azután, hogy egy éve a KSC Szekszárd NB I-es női kosárlabda csapata története legjobb eredményét elérve, az alapszakasz 7., a rájátszás 8. helyén zárt, alaposan kicserélődött a társaság. A megyeszékhely együttese ősszel új edzővel és játékosokkal, si­kereinek ismétlése reményében vágott neki az idénynek. A ter­vek merészek - s mint kiderült - némileg túlzóak voltak. A lengyelországi Rowyban befejeződött az egy héten át tartó világbajnoki párosmér­kőzés a lengyel Marek Mac- kowak és a bátaszéki Rudolf László között. A végig izgal­mas mérkőzésen egy pontos hazai siker született. Az első három játszmában rendre a világossal játszó fél nyert, így félidőben 2:l-re Mackowiak vezetett. Mint utólag kiderült, a harmadik játszma döntötte el a páros­mérkőzés sorsát: a függőzés­kor döntetlen végjáték alakult ki, de a lengyel bajnok mégis talált egy trükkös folytatást, amire Rudolf nem számított. A hátralévő három partiban a bátaszéki játékos mindent megtett az egyenlítésért, de ellenfele az összes próbálko­zását hárította, így ezek a játszmák döntetlennel zárul­tak. A küzdelem hevességére jellemző, hogy az ötödik játszma több mint hétórás já­tékidő után a 105. lépésben végződött pontosztozkodás­sal. A tengerparti kisváros Kormorán panziójában május 29-én délután a lengyel Ma­rek Mackowiakot hirdették ki a hexasakk új világbajnoká­nak. Rudolf Lászlónak lehe­tősége van a javításra, a pá­rosmérkőzés visszavágóját ugyanis - az év második felé­ben - Magyarországon rende­zik. Az ünnepélyes eredmény- hirdetés után összemérte tu­dását a lengyel és a magyar számítógépes hexasakk-prog- ram. A „gépek” vetélkedésé­ben magyar siker született: a paksi Dalos Endre sötéttel késztette megadásra lengyel kollégáját, Gregorz Sido- rowskit. Az eredmény nem meglepő, hisz Dalos tíz éve folyamatosan fejleszti prog­ramját, amely a szakértők egybehangzó véleménye sze­rint is egyre erősebben ját­szik. A szekszárdiak Adankó Ferenc edző irányításával nyolchetes felkészüléssel - közte egy Bo- gép-kupa kilencedik és egy Sió-kupa harmadik hellyel - a hátuk mögött, egy az utolsó pil­lanatban megérkezett orosz centerrel kiegészülve, és új - az aktuális trendet követően „megfelelően” hosszú - névvel várták a bajnoki rajtot. A vára­kozás nagy volt, s a csapat ele­inte nem is okozott csalódást, hiszen a Soproni Postás és Dió­sgyőr vendégeként sem játszott alárendelt szerepet, első hazai­ján pedig „kötelező” győzelmet aratott az OSC-Közgáz ellen. A folytatás azonban már gyen­gébbre sikeredett. A KSC soro­zatban négy vereséget szenve­dett el. Házigazdaként maradt alul a vetélytárs Kecskemét és Zala Volán csapataival szem­ben, a BSE otthonában súlyos, Nagykanizsán pedig különösen fájó vereséget szenvedtek a szekszárdiak. A rajt előtt 11 győzelemmel kalkuláló Adankó Ferenc levonta a kon­zekvenciákat, és lemondott. Az igen nehéz helyzetbe sod­ródott együttes vezetése új tré­nert keresett, s két új játékossal igyekezett megoldani az egyre égetőbb problémákat. Simon Zsolt hálátlan szerepet vállalt. — A nyolcadik forduló előtt vettem át a csapatot, s addigra több olyan fontos mérkőzés „elúszott”, amellyel az eredeti­leg kitűzött cél, a legjobb nyolc közé kerülés egyre messzebb került - elevenítette fel a „kez­deteket” az edző. — Az adott helyzetben és a sorsolás ismere­tében jómagam a kilencedik hely elérését tartottam reális­nak, persze egv-két bravúrral előrébb is végezhettünk volna. A bravúr(ok) azonban elma­radjak), a szekszárdiak egyik nagycsapat orra alá sem tudtak borsot tömi, s a „megváltóként” várt válogatott orosz bedobó sem csinált nyarat. — A klub anyagi lehetősé­geit ismerve nem lehettek kü­lönösebb igényeim, minden­képpen szerettem volna egy egy jó külföldi „hármas” játé­kost a csapatba - folytatta Si­mon Zsolt. — Sajnos, a CSZKA Moszkvától érkezett Kardakova hatalmas csalódást okozott, nem tudott az együttes meghatározó, ponterős egyéni­ségévé válni. Gondjaink elle­nére - két nagyobb arányú ve­reséget leszámítva - úgy hi­szem, több jó eredményt pro­dukáltunk. A PVSK és a bajnok GYSEV vendégeként is meg­álltuk a helyünket, a Magyar Kupában pedig - többek között az alapszakaszban hetedikként zárt Közgáz kétszeri legyőzé­sével - a legjobb nyolc közé ju­tottunk. — Fizikális téren sokat már nem tehettél a csapatért, a já­tékban mit sikerült megvalósí­tani az elképzeléseidből? — A védekezésben az ag­resszivitást igyekeztem a játé­kosokba sulykolni, sajnos, ezen a téren többször is adósak ma­radtak a jó teljesítménnyel. A figuratív játékban azonban úgy gondolom, sikerült megvalósí­tanunk az általam elképzelte- ket. — Kik tudtak meghatározó tagjai lenni az együttesnek? — Kimagasló teljesítményt senki sem nyújtott. Madaras ismét bebizonyította, hogy igenis szükség van rá, Russai több mérkőzésen hasznosan játszott, Krasznai pedig „hato­dik emberből” vált standard tagjává a kezdőötösnek. Rátvay teljesítménye igen hullámzó volt, szerencsére a play-offra összeszedte magát. Szopelkina tökéletesen edzetlen állapotban érkezett hozzánk, s nyugodtan mondhatom, a Szekszárdon el­töltött idő alatt csak fejlődött. A fiatalok közül Császár és Siba- lin is 320 percet töltöttek a pá­lyán egyetlen más NB I-es gár­dában sem foglalkoztatták eny- nyit az ifjúsági korú játékoso­kat, s ezalatt igyekeztek meghá­lálni a bizalmat. Hambrik- Csorvásy és Bihari ezúttal ke­vesebb játéklehetőséget kapott, de példás edzésmunkájukkal ők is részesei a sikernek. — Ezek szerint sikerként könyveled el a kilencedik he­lyet. — Úgy érzem, ha nem is tudtam a maximumot kihozni a csapatból, de megfelelő ered­ményt értünk el. Az előrelépés­hez túl sok bravúr kellett volna, így a kilencedik hely megszer­zését sikerként értékelem. Re­mélem, majdnem mindenki elégedett. — Hogyan tovább? — A folytatásról eleddig vajmi kevés szó esett, konkré­tumot egyáltalán nem tudok mondani. Mindenesetre ezúton szeretném megköszönni a mel­lettünk végig kitartó szurkolók egész éves bizalmát. Új, a jövőre vonatkozó in­formációkat és egy rövid érté­kelést vártunk a klub elnökétől (is), dr. Sólyom Bódog azonban csak az utóbbira „vállalkozott”. — Nem alakult szerencsé­sen számunkra az elmúlt idény - kezdte az elnök. — A baj­nokság elején értékes pontokat hullajtottunk el, s így messze került a terveink megvalósításá­tól. Az edzőváltás után a csapat kezdett valóban csapattá válni, de a hátrányunkat annak elle­nére sem tudtuk ledolgozni, hogy a játékoskeret alapján az első nyolcban lett volna a he­lyünk. A hajrára egyre inkább összeérett a gárda, s ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Kecskeméten szereztük meg a kilencedik helyet, amellyel tu­lajdonképpen elégedettek lehe­tünk. — Külön öröm számomra, hogy a felnőttcsapatban is sok lehetőséghez jutó Császár és Sibalin tagja a korosztályos vá­logatottnak, sőt előbbit Rátgé- ber László a felnőtt keretbe is behívta. Mindenképpen meg kell említenem utánpótlás csa­pataink jó szereplését, hiszen az ifik a hatodik, a serdülők az ötödik helyen zártak. — Jelenleg az anyagi háttér megteremtésén munkálkodunk egyelőre sem a játékosokat, sem az edző személyét illetően nem tudok konkrétummal szol­gálni. (fekete) Mai sportműsor Labdarúgás: Megyei ku­padöntő: Őcsény-Atom­erőmű SE (Nagy A.) 17. Ba­rátságos mérkőzés: Bony- hád Agraco-Dunaferr 17. Kajak-kenu Fenyvesi és Boros szegedi elsősége Az elmúlt hétvégén a Sze­ged melletti Maty-éren ren­dezték meg a diákolimpiái vidékbajnokságot. Hatvan szakosztály, il­letve iskola képviseletében több, mint ezer lapátos szállt vízre. A népes mezőnyben jól szerepeltek az Atom­erőmű SE kajak-kenusai is, hiszen Fenyvesi Judit és Bo­ros Gergely révén két aranyérmet is szereztek. Az atomosok eredmé­nyei: Gyermek, MK-1, 2000 m (II. korcsoport): 3. Boros Erika. Serdülő, K-l, 500 m (V. kcs.), fiúk: 1. Boros Ger­gely, lányok: 1. Fenyvesi Judit, 7. Reményi Veronika. K-2, 500 m (IV. kcs.), fiúk: 4. Tóth Gábor-Szőts István. K-2, 500 m (V. kcs.), leányok: 2. Fenyvesi Judit-Reményi Veronika. Ifjúsági C-l, 500 m (VIII. kcs.): 6. Nagy Ba­lázs. C-l, 1000 m (VIII. kcs.): 4. Nagy Balázs. Kosárlabda Magyar-horvát mérkőzés Pécsett A 30 év után újra Eb-döntős magyar férfi kosárlabda-vá­logatott ma este, 18 órától Pécsett Horvátország ellen játssza első felkészülési mérkőzését a június 21-én kezdődő franciaországi Eu- rópa-bajnokság előtt. Totó Tippek Tippjeink a totó 22. heti mérkőzéseire: 1. Anglia-Svédország 1 2. Románia-Magyarország x 3. Olaszország-Wales 1 4. Franciaország-Oroszország 1 5. Portugália-Szlovákia 1 6. Izrael-Ausztria 2 7. Cesena-Genona 2 8. Cremonese-Ravenna x 9. Andria-Torino 2 10. Lecce-Pescara 1 11. Monza-Chievo 1 12. Reggiana-Ternana x 13. Treviso-Atalanta 2 Plusz 1 mérkőzés: 14. Finnország-Törökország 1 Az Udinese indulhat az IJEFA-kupában. Az olasz bajnokság rájátszásában az Udinese a Torinóban elért 1-1-es döntetlennel, idegenben rúgott góllal kiharcolta az UEFA-kupa szereplés jogát, míg a Juventus az Intertotó- kupában indulhat. Képünkön a Juventus gólszerzője, In- zaghi (alul) Pierinivel csatázik fotó: feb/reuters Még titok (?) közülük ki marad, és ki fordít hátat fotó: ótós Labdarúgó Magyar Kupa megyei döntő Csak a halászlé biztos őcsényben A megyei élvonal újoncaként az előző idényben 10. helyen végző őcsényi csapat mára osztálya meghatározó tagjává lépett elő, ősszel Juhász Béla játékos-edző irányításával ha­todikként zárt. Januárban új tréner, egy újabb játékos-edző, Horváth Péter vezetésével kezdődött az alapozás. Három fordulóval a bajnokság vége előtt, tizenkét tavaszi mérkő­zésén 25 pontot szerezve az 5. helyen tanyázik az együttes. A falubeliek viszont fiaik remek bajnoki szereplésénél is büsz­kébbek kedvenceik idei kupa­sorozatára. A Magyar Kupa megyei döntőjét ugyanis ma 17 órakor az őcsényiek játsz- szák az NB Il-es Atomerőmű SE-vel. A Szekszárd közeli község csapata az NB III-as Paksi SE-t és Dombóvári FC-t is elbúcsúztatta (mindkettőt rendes játékidőben), a Nagy- dorog és a Tengelic együttesét pedig idegenben győzte le. Utoljára három éve fordult elő, hogy alacsonyabb osztályú gárda került a kupafináléba, amikor a körzeti (!) bajnok­ságban szereplő Bölcske szin­tén az ASE-val találkozott. A paksiak akkori 6-1-es győ­zelme ezúttal már-már megle­petésnek számítana. A kilenc egykori NB-s labdarúgóval rendelkező őcsényiek hazai pályán bíznak egy szoros eredményben, szurkolóik re­ménye szerint az ASE számára egy fojtogatóan szoros ered­mény elérésében ... — A második fordulóban kapcsolódtunk be a selejte­zőbe. A sorsolás ismeretében tudtuk, hogy a PSE búcsúzta­tásával sokáig juthatunk. A múlt heti, Dombóvár elleni si­keres elődöntő után vasárnap, az első félidőben igen fásultan futballoztunk, szerencsére így is legyőztük az Aparhantot. A szerdai kupamérkőzések érez­tetik hatásukat, a hétvégi, Decs elleni szomszédvári rangadó előtt a döntő sem épp a leg­jobbkorjön számunkra. Sajná­lom, hogy nem a bajnokság vége után kerül sor a fináléra. Hétfőn rendhagyó módon forró fürdő és gyúratás szere­pelt a programunkban, kedden pedig pihenőnapot adtam a csapatnak. Mindenki játékra kész, remélem, hogy a bátaa- páti edzői tevékenysége miatt csak a kupameccseinken játszó Juhász Béla ismét beszáll. Nem történik tragédia, ha ve­szítünk, ami biztos, a mérkő­zés után halászlé vár a csapatra - tudtuk meg Horváth Péter já­tékos-edzőtől. Az utóbbi hetekben az ato­mosok figyelmét korántsem az egyébként sikeres Magyar Kupa szereplésük kötötte le, az NB II-ben maradásért folyta­tott küzdelmük most minden­nél fontosabb számukra. Ter­mészetesen az országos soro­zatban való indulás tétje mel­lett már csak a presztízs miatt sem veszik félvállról a találko­zót. A megyei I. osztályú Kaj- dacs, Bölcske és Tamási, az NB III-as Bonyhád és az NB Il-es Jerking-Szekszárd kiü­tése után Őcsényben is győzni akarnak. -teszi­Hatodik helyen a dombóvári kosarasok Eurokadets Saumur-ben Az elmúlt héten a Dombóvári VMSE fiú és lánycsapata is részt vett a franciaországi Saumur-ben 21. alkalommal megrendezett Eurokadets ko­sárlabda tornán. A majd kétezer kilométeres bu­szos utazástól fáradtan pályára lépő dombóvári fiúgárda a cso­portmérkőzéseken előbb a há­zigazdáktól, majd a Nagysze­ben csapatától szenvedett vere­séget. A kisváros Dellessert nevű sportcsarnokában a hely­osztóra ellátogató 3000 szur­koló karneváli hangulatot te­remtett, de a DVMSE együttese itt sem tudott nyerni a katalán Manresa ellen és végül a hato­dik helyet szerezte meg Kor­mos László edző csapata. A lá­nyoknak sem ment ezúttal a já­ték. A Robert Amy sportcsar­nokban a csoportmérkőzéseken a vendéglátók csapatától és a temesváriaktól egyaránt kikap­tak Halmai Balázs tanítványai, majd a francia Artes gárdája el­len sem sikerült nyerniük a lel­kes amazonoknak, így ők is a hatodik helyen végeztek. Önkormányzati hozzájárulás hiányában a szülők áldozatvál­lalásának valamint a Rutin Kft., a DVMSE, a Kisgazda Kft., a Dombóvári Áfész, a MÁV-BK Kft., az Erb és Erb Kereskedés, az ABN-Amro Bank, a Yorim- pex Kft. és a Kipszer-TÜVA Kft. támogatásának köszönhe­tően hazafelé Tours és Párizs nevezetességeivel ismerkedtek a fiatalok, akik a francia fővá­ros melletti Disneylandet is fel­keresték. -glaub­i

Next

/
Oldalképek
Tartalom