Tolnai Népújság, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-02 / 126. szám

6. oldal 1999. június 2., szerda Hazai Tükör A polgári szolgálatról szóló törvény módosításáról tárgyalt az Országgyűlés Nő a munkaügyi központok szerepe A fegyveres katonai szolgálatot lelkiismereti okból nem vál­laló polgári szolgálatosok jogait és kötelezettségeit 1997-ben foglalta törvénybe az Országgyűlés. Az azóta eltelt másfél év tapasztalatait felhasználva tegnap a törvény módosításáról kezdett tárgyalni a parlament. A polgári szolgálatosokat fog­lalkoztató szervezeteket nem a minisztériumok, hanem a me­gyei munkaügyi központok veszik nyilvántartásba. A módosítások kapcsán magáról a polgári szolgálatról bontakozott ki vita: az SZDSZ rövidebb idejű, nagyobb fizet­séggel ellátott polgári szolgá­latot látna jónak, az FKGP a haza védelmének mindenkire vonatkozó alkotmányos köte­lezettségét látja megcsúfolva a polgári szolgálatban. Az azonnal kérdések órájá­ban Vancsik Zoltán (MSZP), a megfigyelési ügyet vizsgáló bizottság alelnöke és Kövér László, a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő mi­niszter csapott össze. Vancsik szerint a dokumentumok semmit sem bizonyítanak, („a miniszterelnök nem mondott igazat”), Kövér szerint min­dent, azok számára legalábbis, akiket zavar, ha demokratiku­san megválasztott politikusok­ról kompromittálás céljával adatokat gyűjtenek. Dán János (FKGP) azt kér­dezte, hogy be fogja-e vezetni a kormány a sertéshús import­jának tilalmát, legalább átme­netileg. Fónagy János gazda­sági államtitkár nemmel vála­szolt, mert az érintett országok ellenintézkedései számunkra hátrányosabbak lennének. Takács Imre (MSZP) azt ki­fogásolta, hogy a Vám- és Pénzügyőrség csak több hó­napos késéssel fizeti vissza a gazdálkodóknak a gázolaj jö­vedéki adóját. Varga Mihály pénzügyi államtitkár elnézést kért a valóban előfordult ké­sedelemért, amelyet a jogosu­latlan visszaigénylések kiszű­résének időigényessége, és az egyszerre beérkezett, nagy mennyiségű kérelem összetor­lódása okozott. s. á. Pénteken derülnek ki a részletek a Fidesz-levél ügyében Még nem zárult le a vizsgálat Az előzetes várakozásokkal ellentétben a tegnapi kormány­ülésen Stumpf István kancelláriaminiszter mégsem hirdetett eredményt a Fidesz „levélbotrány” ügyében, szó esett viszont a koszovói rendezésben való magyar részvételről. A miniszterek döntéseiről Borókai Gábor szóvivő számolt be. Bár Szabó János honvédelmi miniszter már tegnap tájékoz­tatta a kabinetet az úgynevezett KFOR-alakulatban való ma­gyar részvétel variánsairól, a végső döntés csak a mai hat­párti egyeztetés után születik meg - mondta Borókai. A leg­valószínűbb, hogy vagy egy műszaki alakulatot, vagy egy őrző-védő századot küld a kormány a Koszovót körülvevő államokba, illetve teljes béke esetén Koszovóba. Még mindig nem kapták meg maradéktalanul az ár- és bel­vízkárosultak a korábban be­ígért központi pénzeket - derült ki a szóvivő bejelentéséből, mi- sze rint a központi tartalékalap­ból lakásfelújításra, illetve vá­sárlásra szánt másfél milliárd- nak csak közel harmadát, 450 milliót utaltak át előlegként az önkormányzatoknak. A helyre- állítást közhasznú munkával is gyorsítják: a munkaerő-piaci alapból 350 milliót, az országos foglalkoztatási közalapítvány­ból 250 milliót szánnak e célra. Döntés született arról is, hogy az érintett önkormányza­toktól legalább 50 ezer forintos támogatást kapott családok kedvezményes hitelt vehetnek fel. Az állam az első öt évben 75 százalékos, a másodikban 50 százalékos kamattámogatást nyújt a törlesztéshez. Az FVM a tárca pénzeinek belső átcsoportosításához kérte és kapta meg a kormány enge­délyét. Mint azt Borókai el­mondta: a most elkülönített 4,78 milliárddal az úgynevezett piacra jutási előirányzat vég­összege gyarapszik. A várakozással ellentétben a tegnapi tájékoztatón nem jelent meg és nem hirdetett ered­ményt a Fidesz-levél ügyében Stumpf István. Mint megtud­tuk, a MEH-en belüli vizsgálat állásáról beszélt ugyan a mi­niszterek előtt, ám a közvéle­mény leghamarabb pénteken értesülhet a részletekről. T. M. Az MSZOSZ négy pontja A szakszervezeti konföderá­ciók és a munkáltatók szoro­sabb együttműködését szor­galmazza Sándor László, az MSZOSZ elnöke annak ér­dekében, hogy ha kell, erővel kényszerítsék ki a kormány­ból a munkavállalókat védő intézkedéseket. Az MSZOSZ első embere a Fe- renczy Europressnek elmondta, hogy négy területre összponto­sítják figyelmüket. Szeretnének beleszólni az új adó- és járuléktörvények ki­munkálásába, nehogy még egy­szer előforduljon, hogy bárki is kevesebb fizetést visz haza, mint az előző évben. A másik követelésük, hogy a munka vi­lágát érintő kérdésekben a kormány ne dönthessen a szo­ciális partnerekkel történő egyeztetés nélkül. A harmadik a tb-alapok társadalmi ellenőr­zésének megteremtése lenne. A negyedik területről szólva az MSZOSZ elnöke kijelen­tette: az uniós csatlakozás kö­zelségére tekintettel a szak- szervezetek mindent megtesz­nek a hazai bérek felzárkóz­tatásáért. Wittich Tamás, az MSZOSZ alelnöke - ugyancsak tegnap - a korkedvezményes és a rok­kantsági nyugdíjazás korábbi feltételeinek fenntartására vál­lalt kötelezettség meghosszab­bítását igényelte a kormánytól a szövetség nevében. Az MSZOSZ sürgeti, hogy végre kezdődjön érdemi érdekegyez­tetés erről a - sok munkaválla­lót érintő - kérdésről is. T. M. Kilenc város szabad tere Holnap kezdődik a nyári színházi szezon Az idei nyáron 383 előadás­sal, ezen belül 38 saját bemu­tatóval fogadja közönségét az ország 9 városának szabad­téri színpada - jelentették be tegnap a Szabadtéri Színhá­zak Szövetségének vezetői. A külföldi és belföldi turistákat, nem utolsósorban pedig a hely­bélieket és környékbelieket egyaránt vonzó programsorozat a Ferencvárosi Ünnepi Játékkal holnap veszi kezdetét. Ezt kö­vetik az Esztergomi Várszín­ház, a Gyulai Várszínház, a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, a Kő­szegi Várszínház, a Szabad Tér Színház, a Szegedi Nyári Fesz­tivál, a Szentendrei Teátrum, a Zsámbéki Szombatok ren­dezvényei. A kínálatban prózai, zenés, táncos műfajok egyaránt szere­pelnek. Gedeon József, a szö­vetség vezetőjének tájékozta­tása szerint szezononként több százezren foglalnak helyet széksoraikban. A többségében műemléki környezet a műfaj- és darabválasztást ugyancsak befolyásolja. E sajátos missziót a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma idén 135 millió forinttal támogatja. (cs. b. j.) Megújuló betét a Postabanknál A megújult Postabank új, ru­galmas megtakarítási konst­rukciót kínál banki hálózatá­ban és a postahivatalokban 1999. június 1-jétől, amely stílszerűen a Megújuló betét nevet viseli. Szép Péter, a lakossági részleg vezetője szerint a bank elsődle­ges célja, hogy a lakossági pia­con továbbra is megtartsa üzleti részesedését. Emberközpontú, könnyen kezelhető bankszol­gáltatásokkal rendelkező pénz­intézet kialakításán fáradoznak. Ennek érdekében a bank a következő évben határozott of- fenzívába kezd a lakossági hite­lezés területén, továbbra is nagy figyelmet szentel a folyó­számla üzletágnak, és betéti konstrukcióinál az ügyfél­igényekhez igazodó újításokkal rukkol ki. A forintbetétek növekedése is indokolja, hogy most egy olyan takarékkonstrukciót fejlesztettek ki „Megújuló betét” nevén, amely rugalmas és kényelmes lekötési lehetőséget biztosít. 50, 100, 200, 500 ezer, 1 illetve 2 millió forintos címletekben köt­hető betétszerződés, futamideje az ügyfél választása szerint 1, 3 vagy 12 hónap lehet. Mindegyik lekötési időre ér­vényes, hogy amennyiben a be­tétes a lejárat napján az őt meg­illető összeget nem veszi fel, a bank a betét és az esedékessé vált kamat teljes összegét, mint tőkésített, megújuló betétet a szerződéskötéskor meghatáro­zott lekötési időre, minden kü­lön rendelkezés nélkül, automa­tikusan újból leköti. Ez legfel­jebb öt alkalommal ismétlőd­het, az utolsó lekötési idő le­járta után a betét tovább nem kamatozik. Az 500 ezer forintos és az afölötti címleteknél kamatpré­mium jár, ezzel a 3 hónapos le­kötési időnél akár 11 százalé­kos éves kamatot is elérhet az ügyfél, míg a 12 hónaposnál 14,5 százalékot is kaphat, (x) Nem minden berendezés viseli el a gyakori ki- és bekapcsolást Vezérelt áram - kedvezőbb tarifa A villamos áram július elsejétől életbe lépő tarifaváltozása, illetve a szolgáltatás szerkezetének átalakítása a korábbinál is jobban kedvez az éjszakai - új nevén: vezérelt - áramot használó fogyasztóknak. A szakemberek szerint csak olyan berendezések - például hőtárolós kályhák vagy villanybojle­rek - csatlakoztathatók erre a hálózatra, amelyekben az áram váratlan ki- és bekapcsolása nem okoz kárt. Boros Norbert, az Elektromos Művek szóvivője lapunknak elmondta, hogy a már koráb­ban kiépített „éjszakai” háló­zattal rendelkező fogyasztók - ha nem kívánnak további ház­tartási gépeket, berendezése­ket a rendszerre Csatlakoztatni - csak annyit érzékelnek a vál­tozásból, hogy a régebbi há­romtömbös helyett egytömbös elszámolással kilowattórán­ként 8 forint 70 fillért kér tő­lük a szolgáltató. A szóvivő szerint elsősor­ban hőtárolós kályhát, vil­lanybojlert, nagy teljesítmé­nyű hűtőgépet, vagy mondjuk klímaberendezést érdemes ve­zérelt árammal működtetni, mert ezekben a gyakori leállí­tás és újraindítás nem okozhat kárt. A rendszernek ugyanis az a lényege, hogy a szolgáltatók, ha van szabad kapacitásuk, egy számítógépes vezérlő jel segítségével áramot bocsáta­nak e hálózatokba, ha nincs, kivonják belőlük. A nap 24 órájából összesen 8 órányi be­kapcsolásra lehet számítani, de hogy ez a nyolc óra hány­szor hány percből tevődik ösz- sze, az kiszámíthatatlan. Ezért érheti kellemetlen meglepetés az egyszerű hűtőszekrényt vagy a mosogatógépet „éjsza­kai” áramról működtetni kí­vánó háziasszonyokat. Aki ezután tervezi a vezé­relt tarifára való átállást, min­denképpen forduljon az áram- szolgáltató helyi kirendeltsé­géhez. Információnk szerint a plusz villanyóráért nem kell fizetni, ám a fix rendszer kié­pítéséhez nélkülözhetetlen, lakáson belüli vezetékek költ­sége a fogyasztót terheli. Takács Mariann Tízmilliárd forintnyi megtakarítást remél az egészségbiztosítás Gyógyszerhiány is elképzelhető A hét végéig várhatóan lezárulnak a gyógyszerár-támogatási tárgyalások, amelyek május 1-jétől Szabó Sándor miniszteri biztos irányításával folynak. A gyártókkal történő egyezteté­sek eredményét hétfőn összesítik és kedden hozzák nyilvá­nosságra az Egészségügyi Minisztériumban - tudtuk meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) illetékeseitől. Ekkor derül ki az is, hogy pon­tosan mikortól és milyen mér­tékben változnak a patikában fizetendő térítési díjak. A gyógyszertámogatásra előirányzott keret a társada­lombiztosítás kasszájában idén 123 milliárd forint. Gógl Árpád egészségügyi miniszter szerint az új ártámogatási rendszer takarékosabb lesz a korábbinál, ezért tartható lesz a „zárt kassza”. Miké Tivadar, az OEP főigazgatója mintegy tízmilliárd forintnyi megtaka­rítást remél. A pontos ár- és támogatási lista június 15. körül válik ki- hirdethetővé, de a gyógyszer- tárak már korábban megkap­ják az átálláshoz szükséges adatokat. Szabó Sándor mi­niszteri biztos szerint a gyógy­szerek több mint 60 százalé­káért nem kell majd többet fi­zetni, 200 készítmény 20-25 százalékkal kerül többe, míg 730 patikaszer átlagosan 6 százalékkal drágul. Fekete Tibor, a Magyaror­szági Gyógyszemagykereske- dők Szövetségének igazgatója lapunknak elmondta, hogy az ártárgyalások elhúzódása ko­moly problémákat okozhat a gyógyszerellátásban, a nagy- kereskedőknek ugyanis hóna­pokkal előre kell a megrende­léseket a gyártóknak felad­niuk. Mivel a támogatási rend­szer megváltozása miatt - fel­tehetően az olcsóbb készítmé­nyek javára - átstrukturálódik a fogyasztás, félő, hogy bizo­nyos készítményekből kevés lesz a patikákban. N. Zs. ItlenlevéLkiállítás. Egész júniusban látogatható az Életmentő védlevelek címmel, a Budavári Palotában rendezett kiállítás, amely a második világháborús deportálások alól mentességet adó diplomáciai menleveleket mutatja be. fotó: feb/diósi imre Médiaháború? Szabó László Zsolt, az MTV ügyvezető elnöke megerősí­tette, hogy - a politikai semle­gesség be nem tartására hivat­kozva - felbontotta a vállalko­zási szerződést Juszt Lászlóval, a Kriminális című tévéműsor szerkesztőjével. Juszt László szerkesztőségünkkel közölte: tegnap a lapnál és a lakásán egyaránt házkutatást tartott a Nemzetbiztonsági Hivatal. A szocialista párt elnöksége szerint a televízióban tapasztal­ható legutóbbi fejlemények egy új médiaháború kezdetét jelzik- mondta Kovács László, az MSZP elnöke. Az új hírigaz­gató kinevezését fontos határ átlépésének nevezte. * Elismerés az írónak. Göncz Árpád államfő a Magyar Köz­társaság Arany Emlékérmét adományozta az idén 90. szüle­tésnapját ünneplő Fejtő Ferenc Franciaországban élő írónak, életútja elismeréseként. Értetlenség. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság főütkára, sajtószóvivő értetlenül fogadja Németh Jánosnak, az Alkot­mánybíróság elnökének azt a szakmai álláspontját, amely szerint az ítélőtáblák felállítása helyett inkább az elsőfokú bí­ráskodás színvonalának javítá­sára van szükség. Németh Já­nos közölte: a kérdésben egye­temi tanárként, nem pedig mint az Alkotmánybíróság elnöke foglalt állást. Szerinte az ügyek gyorsításához nem új fórumra van szükség. ÁSZ-jelentés. A követelmé­nyek ellenére a vizsgált önkor­mányzatok alig 20 százaléka tekinti kötelező feladatának a vízrendezést és a csapadékvíz elvezetését - állapítja meg az Állami Számvevőszék (ASZ) keddi jelentése. Az ÁSZ java­solja a kormánynak, hogy te­kintse át a települési önkor­mányzatok vízrendezési felada­tainak meghatározását. Ombudsman! vizsgálat. Az állampolgári jogok országgyű­lési biztosának általános helyet­tese, Polt Péter kedden bejelen­tette: vizsgálatot indít annak felmérésére, hogy a hatóságok, gyámhivatalok, egészségügyi és oktatási intézmények hogyan kezelik a gyermekbántalmazás­sal kapcsolatos ügyeket, s ha szükséges, törvénymódosítást is kezdeményez. Magyar diáksiker. Harmadik helyezést ért el a magyar diá­kok csapata a múlt héten Bécs- ben megrendezett Ifjú Fiziku­sok 12. Nemzetközi Versenyén- közölték kedden a felkészítő tanárok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom