Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-03 / 101. szám
8. oldal Sport 1999. május 3., hétfő II. Paks Dunapart-kupa nemzetközi országúti kerékpárverseny Vanik Zoltán jól sáfárkodott előnyével A sikeres tavalyi debütálás után a hétvégén másodszor rendezték meg a kerékpáros Dunapart-kupát Pakson, mely az idén a budapesti Vanik Zoltán sikerét hozta. A vártnál szerényebb mezőny gyűlt össze Pakson, ám a Bécsből érkezett Ferdinand Bruckner révén így is nemzetközivé lett a kétnapos viadal. A szombati 80 km-es nyitó- szakaszon fél távnál Steig Gábor (Postás-Matáv SE) de- fektje jelentette az első említésre méltó eseményt. A kilométerek fogytával erősödött a mezőnymunka, ám az első eredményes szökésre csak 25 kilométerrel a befutó előtt került sor. A Postás csapatából Steig Csaba és Vanik Zoltán, a bécsi Bruckner és a nagykanizsai Lipka Balázs viszont hamar másfél perces előnyre tett szert. Lendületüket a Tengelic előtt kapott sorompó sem fékezte. A quartett a hajrában aztán három fősre csökkent, miután a tavalyi győztes Steig pár kilométerrel a sorompó után műszaki gondjai miatt kiszállni kényszerült a szakaszgyőzelemért folytatott külön- harcból. Az élen tekerők közül Vanik bírta legjobban erővel a finist, a célegyenesben leszakította vetélytársait. A szombat esti, Paks központjában rendezett 40 körös kritérium-verseny felénél Zaka István, Steig Csaba és a szolnoki ifista, Gyepes Zsolt álltak az élre, s előnyüket fokozatosan növelve különversenyt vívtak a körelsőségekért járó időjóváírásokért. A célvonalon végül a 39 évesen is rettentően Vanik Zoltán (balra) és Steig Csaba diskurál a vasárnapi, harmadik szakasz rajtja előtt FOTÓ: ÓTÓS RÉKA gyors Postás, Zaka István haladt át elsőként. A vasárnapi, 126 km-es harmadik szakasz előtt a jó erőben lévő Steig-fivéreknek adták a legtöbb esélyt a győzelemre, végül azonban egyikük sem tudott beleszólni az elsőségért folyó csatába. Az első szakaszhoz hasonlóan féltávig két defekten kívül nem akadt feljegyezni való. A diósberé- nyi emelkedőn aztán hárman, Ottó József (Postás-Matáv), Kriskó Gábor (Nagykanizsa) és az osztrák Ferdinand Bruckner lépett meg a me-.. zőnytől. A szökevények elő-** nye a hőgyészi kaptató tetején * már egy perc fölé nőtt, de amint az várható volt, a fővárosi és kanizsai bringások mozgatta boly egyre jobban „falta” a különbséget. Már csak 35 mp volt a szökevények előnye, amikor 10 kilométerrel a cél előtt Ottó „kilyukadt”, Bruckner pedig gondolt egy merészet, és,faképnél hagyta az elfáradó Kriskót. Az osztrák kerekes előnye egészen a paksi célig kitartott, mögötte Berkesi (Szolnok-Csepel) és az első szakasz győztese, Vanik Zoltán (Postás-Matáv) hajtott át a célvonalon. Eredmények: I. szakasz (Paks-Kajdacs-Kölesd- Szedres-Paks, 80 km): 1. Vanik Zoltán (Postás-Matáv) 1:54:39, 2. Bruckner (osztrák) 1:54:41, 3. Lipka (Nagykanizsa) 1:54:43, 4. Steig Cs. (Postás-Matáv) 1:56:12, 5. Madaras (Szekszárdi KSE) 1:57:25, 6. Steig G. (Postás-Matáv) azonos idővel. II. szakasz (40 körös kritériumverseny, 44 km): 1. Zaka István 1:02:50, 2. Steig Cs. (mindkettő Postás-Matáv) 1:02:52, 3. Gyepes (Szolnok- Csepel) 1.02:54. III. szakasz (Paks-Nagy- dorog-Kölesd-Hőgyész- Paks, 126 km): 1. Ferdinand Bruckner 3:08.23, 2. Berkesi (Szolnok-Csepel) 3:08.40, 3. Vanik, 4. Arany G. (Stoll- werck-FTC) azonos idővel. Egyéni összetett: 1. Vanik Zoltán 6:06:21, 2. Lipka 6:07:01, 3. Steig Cs. 6:07:27, 4. Gyepes 6:08:36, 5. Steig G. 6:09:38, 6. Madaras 6:09:39. Csapat: 1. Postás n. Ifi: 1. Gyepes, 2. Csömör, 3.i*pP Fritz (mindkettő Szekszárdi KSE). (teszler-fekete) Labdarúgó NB II, Nyugati csoport Egy pont a hétvége mérlege Jerking-Szekszárd HECHTE Motim 1-1 (1-0) Szekszárd, 500 néző. V: Heibl (Balajti, Georgiou). Szekszárd: Horváth B.- Nagyfalusi I., Kvanduk G., Bojás, Pusztai- Domonkos (Tóth P., 73.), Mészáros, Boros, Vesz- tergombi (Andi, 76.)- Galambos (Kvanduk J., 78.), Gergely. Edző: Teszler Vendel. Motim: Nagy K.- Csen- teri, Tiba, Zahorán, Nagy T.~ Szekeres (Teidl, 65.), Sego- vits, Fülöp (Rácz, 38.), Kertész- Szakáll (Dómján, 55.), Farkas. Edző: Piski Elemér. Sárga lap: Kvanduk G. a 26., Csenteri a 43., Kvanduk J. a 87. percben. A 30. percben Vesztergombi baloldali beadását Gergely Nagy kapust megelőzve a jobb sarokba pörgette. 1-0. Szünet után, a 68. percben Csenteri átadását Farkas 14 méterről a jobb sarokba lőtte. 1-1. A szekszárdiak már a hatodik percben vezetést szerezhettek volna, de mezőnyfölényük csak félóra elteltével érett góllá. Fordulás után a cserékkel agilisabbá vált vendégek több helyzetet dolgoztak ki, és megérdemelten szerezték meg az egyik pontot. Jók: Kvanduk G., Pusztai, Gergely, Mészáros, illetve Tiba, Kertész, Csenteri, Farkas. Teszler Vendel: — A pályára lépők mindent elkövettek a siker érdekében. Mindkét csapat sok helyzetet hagyott ki, így igazságos a pontosztozkodás. Piski IJlemér: — A második félidőben döntő fölényben játszottunk, de ez csak az egyenlítéshez volt elegendő. (fekete) Hévíz-Atomerőmű SE 2-1 (0-0) Zalaapáti, 300 néző. V: Kéri A. (Mező, Puskás). Hévíz: Kuczkó- Hollender, Lázár, Tresó- Dénes (Pécsi, 65.), Czafit, Gyulai, Sipos, Fodor (Búza, 85.)- Varsányi, Purt. Szakmai igazgató: Pusztai László. Paks: Licker- Aradi, Jávorka, Debreczeni, Wolf- Majsai, Osztermájer (Szabadi, 75.), Kasza (Nagy, a félidőben), Mersich- Nikolov, Fejes. Edző: Nagy Lajos. Sárga lap: Sipos a 28., Nikolov a 32., Aradi a 66. percben. Kiállítva: Sipos az 55. percben. Az 55. percben Nikolov baloldali beadásába Sipos kézzel ütött bele, a megítélt 11-est Fejes értékesítette. 0-1. A 78. percben Varsányi szabadrúgásból egyenlített. 1-1. A 86. percben egy jobb oldali szabadrúgást követően a tétovázó védők között Pécsi talált a hálóba. 2-1. A vendégcsapat nem tudta kihasználni emberelőnyét, ia hévíziek második félidei teljesítményük alapján megérdemelten nyertek. A hazaiaktól Purt, Varsányi, Gyulai és Lázár dicsérhető. Pusztai László: — A kiállítás után játékosaim ritmust váltottak, s ezzel a győzelmet is megszerezték. Nagy Lajos: — Nincs mondanivalóm . . . Kővári István További eredmények: Szentgotthárd-Budafok 1-1, PVSK-Pécs ’96 FC-Sziget- szentmiklós 2-1, Beremend- Százhalombatta 1-1, Sár- vár-Dorog 2-2, Bük-Veszp- rém 0-4. FELVESSZÜK A RITMUSÁT CIB BANK A BANCA COMMERCIALE ITALIANA-CSOPORT TAGJA 7100 Szekszárd, Garay tér 1. tel.: (74) 529-340 Budapest Barcs Békéscsaba Debrecen Dunaújváros Eger Gödöllő Győr Hódmezővásárhely Kaposvár Kecskemét Miskolc Nagykanizsa Nyíregyháza Pécs Salgótarján Szeged Székesfehérvár Szombathely Törökbálint Veszprém Zalaegerszeg Jegyezhető: a CIB Bank Rt. teljes fiókhálózatában. A CIB Bank ötéves lejáratú kötvénye. Biztonságát a CIB Bank sikere garantálja. Hozama meghaladja a hosszú távú betétek szintjét. Kamatkockázata minimális, mivel követi a pénzpiac kamatszintjét. Likviditásáról a CIB Értékpapír Rt., Magyarország legnagyobb jegyzett tőkéjű értékpapír-forgalmazója gondoskodik. Mi tudjuk, hogy mit akarunk öt év múlva. Ha Ön is, akkor keressen fel minket! www.cib.hu mí°°í'Goz,k’ ^O/g ÖNf»6* CIB CLASSIC KÖTVÉNY Cl B^)o6 40 242 242 T