Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-22 / 118. szám
Gratulálunk nyerteseinknek! A Szerencseóra fődíját két hónapon belül negyedszer nyerte meg komlói játékos. Ezúttal ieszek Istvánné egyedül élő kisnyugdíjas örülhetett a háromszázezer forintnak. A négy éve véglegesen nyugdíjba vonult volt raktáros megrögzött rejtvényfejtő. Játékunkra rendszeresen beküldi a megfejtést, és minden vasárnap felhívja a Szerencseórát. Hogy hamarosan nyerni fog, a horoszkópja megjósolta. Jeszekné örömében alig tudta felsorolni, mi mindenre költi majd a pénzt. Új konyhabútora a jövő héten érkezik, az öreg tévé is kiszolgált már. Juttat a nyereményből felnőtt gyermekeinek, Pécsett élő lányának és komlói fiának, aki éppen a napokban vált munkanélkülivé. Három kisunokája gratulált a nagymamának. FOTÓ: WEBER TAMÁS A május 16-ai Szerencseóra-játék nyertesei: Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség huszonötezer forintos takarék- betétkönyvét nyerte: Szabóné Elek Anna (Komárom), Sarkadi Nagy István (Salgótarján). Minitomyot nyert: Gál Gyula (Abony), Horváth Imréné (Szolnok). Színes tévét nyert: Bágy György (Elek), Varga Oszkár (Budapest). Fűnyírót nyert: Bagi György (Pilis), Ali lllésné (Jászberény), Enyedi Miklós Ottó (Debrecen). A háromszázezer forintos takarékbetétkönyvet nyerte: Jeszek Istvánné (Komló). Nyereményinformációért hívható a Szerencseóra telefonszáma: 06-90-330-300 péntek reggel kilenc órától szombat éjfélig. így nyerhet velünk: Kedves Olvasónk! Még két héten át kibővül a Szerencseóra-játék nyereménykínálata. Öné lehet ez az autó is, amelyet egy alkalommal, június 3-án sorsolunk ki. A sorsoláson részt vehet, ha megfejti az 1. pontban szereplő heti rejtvényünket. A Volkswagen Beetle telefonszáma szombat éjfélig éjjel-nappal hívható: O Fejtse meg a rejtvényt Boctlo A hívás díja: 120 Ft + áfa/perc ♦ 6,60 Ft + áfa kapcsolási díj. Minden hívás újabb esély a Volkswagen Beetlere. Megfejtését beküldheti a Volkswagen pályásat! szelvényén szombat éjfélig (legkésőbb szombati keletbélyegzővel) levelezőlapon is, (§1| I az alábbi címre: VASÁRNAP REGGEL - SZERENCSEÓRA 1525 Budapest Pf. 196 Az új Beetle ) Válassza ki ebből a I Szerencseórából azt a tárgyat, amit szeretne megnyerni, felültöltős a centrifuga fordulatszáma 500/perc teljesítménye 2300 W (10A) ruhatöltet 5 kg méretek: szélesség 40 cm, magasság 80 cm, mélység 60 cm .és a kiválasztott órában tárcsázzon 2 db színes tévé- 55 cm-es Black Line D színes képcső- 99 programhely- Nicam sztereó hang- magyar menü Egy-egy nyeremény értéke: 72 OOO Ft I db videorekorder j hatfejes lejátszás, 99 programhely VPS-programozás digitális sztereó hangzás Euroscart videobemenet, show-view A hívás díja: 120 Ft ♦ áfa/perc + 6,60 Ft ♦ áfa kapcsolási díj Annyiszor hívhat, ahányszor csak akar. Minden hívás újabb esély a szerencsére. 2x25 OOO forint értékű takarékbetétkönyv „Az ön takarékszövetkezete, a vidék bankja”- Megfejtését beküldheti postai levelezőlapon is o az alábbi címre: VASÁRNAP REGGEL - SZERENCSEÓRA 9-10 között: 1535 Budapest Pf. 960 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Szerencseóra- játék nyerteseinek nevét a következő számban közzétesszük. A játékban való részvétel egyben hozzájárulást jelent ahhoz, hogy újságírónk, fotóriporterünk a nyertest otthonában felkeresse és a fényképes interjút a Vasárnap Reggel közölje. Szerkesztőségünk minden nyertest értesít. A sorsolást közjegyző ellenőrzi. A helyes megfejtés telefonálói és beküldői azonos feltételekkel játszhatnak. A tárgynyeremények nem.válthatók be pénzre. A játékban nem vehetnek részt az Axel Springer érdekeltségű cégek munkatársai. Az szja bevallása és befizetése a nyertes kötelessége. Annak érdekében, hogy a megpályázott nyereményről közelebbi információt adhassunk, a terméket gyártó vagy forgalmazó cég rendelkezésére bocsátjuk a játék résztvevőinek nevét és címét, amennyiben ezt a beküldött pályázati szelvényen írásban nem tiltják meg. J A helyes ] megfejtés J O beküldői vagy meg- telefonálói sorsoláson vesznek részt, amelyet közjegyző jelenlétében bonyolítunk le. 10-12 között: 1535 Budapest Pf. 965 12- 2 között: 1535 Budapest Pf. 970 2-3 között: 1535 Budapest Pf. 975 3-6 között: 1535 Budapest Pf. 980 Kérjük, hogy a levelezőlapra ragassza rá a pályázati szelvényt, írja rá a rejtvény megoldását, ezután adja fel a választott ajándék idősávjához tartozó postafiókszámra. Fontos, hogy a levelezőlap kedden bekerüljön a postaládába (keddi keletbélyegzővel). Ha van telefonja, kérjük, a számát tüntesse fel a lapon. Amennyiben több nyereményre kíván pályázni, ne feledje: minden egyes jelentkezéshez a Szerencseóra külön pályázati szelvénye szükséges. Tájékoztató: a Szerencseóra telefonszámán a mai napon, hétfő, kedd és szerda délelőtt 9 órától este 6 óráig tudjuk fogadni hívását Amikor telefonál nekünk, a Vasárnap Reggel tefe- fonautomatája először elkéri a rejtvény megfejtését majd az ön nevét, címét és telefonszámát Minden hívás maximum másfél percig tart Játékunk telefonszáma nem hívható a 63-as körzetből, valamint rádiótelefonról, nyilvános telefonfülkéből és külföldről sem. A játékban részt vett: ÁRUHÁZLÁNC Játsszon, nyerjen, örüljön! PÁLYÁZATI SZELVÉNY Ifc^JBTiTIITEf* BEKÖVETKEZIK NÓGRÁDI KÖZSÉG IVARSEJT KARON ÜLŐ KUTYA FEDŐ, BORÍTÓ w ► 6 ▼ TÖRTÉNELMI KÖZ! ► 4 5 BALKEZES ► 3 RUHATARTOZÉK ► 2 1 Ez a mej 'oldás ( nem ma gyár szó ): % 4A LÓIM \ VJLTJ 1---i-i < ■ma IT) A I