Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-22 / 118. szám

Egymilliárdos olajügy? Egy szoba, tele aktákkal A „lepapírizált” szállítmány Információink szerint tavaly november óta fo­lyik egy nagy értékű olajos ügy nyomozása Tolna megyében. Egy férfi előzetes letartóz­tatásban is van több rendbeli csalás, sik­kasztás, közokirat-ha­misítás és más bűncse­lekmények miatt. Ez a történet is úgy kez­dődött, mint manapság több nagyobb nyomozás. Az üzletfelek összevesztek egymással a pénzen, s az egyik fél feljelentette a má­sikat. Ez esetben a házku­tatás során talált tárgyi bi­zonyítékok indították el a további nyomozást. Az ügy szálai behálózzák az országot. Jász-Nagykun Szolnok, Hajdú-Bihar Megyében, Győrben, Bu­dapesten, Székesfehérvá­rott és ki tudja még hol, hetven cég hozható kap­csolatba egymással. Úgynevezett „egyéb fű­tőolajat” vásároltak, majd ennek a forgalmát a cégek között „lepapírizálták”. A lefoglalt tárgyi bizonyíté­kok, a szállítólevelek 11 millió liter fűtőolajról szólnak, de az alapos gyanú szerint ez lehet akár a tízszerese is. A gyanú szerint az úgyneve­zett egyéb fűtőolajat aztán gázolajként értékesítette tovább a bűnszövetkezet. Az egyéb fűtőolaj ára né­hány forintnyi eltéréssel 45, a gázolajé pedig 90 fo­rint körül alakult. A cégek különféle mó­don igyekeztek legalizálni tevékenységüket. Szerepel az ügyben egy férfi, akire mindenki hivatkozik, de akinek fiktívek az adatai, hamis az igazolványa. A rendőrség tudni véli, hogy ki az a valóságos személy, aki a hamis személyi adtok mögött fel-fel bukkan. A feltételezést írásszakértői vélemény is alátámasztja. A több megyéből egyesí­tett ügy nyomozása Tolna megyében ér véget. Az Or­szágos Rendőr-főkapitány­ság nem kapkod utána, az ügyészség álláspontja sze­rint pedig szét kell válasz­tani illetékesség, vagyis a bűncselekmények elköve­tési helye szerint. Elsősor­ban azért, mert így ol­csóbb.-i­1999. május 23. Harmadik oldal A szemüveges kohász újabb pünkösdi királysága város legerősebb emberének lenni. Tekintélyt parancsol? Félrehúzódnak mondjuk az emberek az utcán, vagy a ki­dobólegények a diszkóban szelídebbé válnak? — Tekintélyt jelentett, ám ilyenféle dolgokat nem tapasztaltam. Bizonyára azért, mert szelíd ember vagyok, nem keresek olyanféle helyzeteket, ame­lyekben az erőmet fitogtat­hatnám. — Egy erős, szelíd ember. Kicsoda Kiss János Róbert „civilben”? — Főiskolai hallgató Du­naújvárosban, anyagmérnö­ki szakon, aki nem régen még a Magyar László Gimnázium diákja volt és sok kedves emléket őriz a földvári kö­zépiskoláról.- Mit jelent az, hogy anyagmér­nök? Anyag- vizsgálat­tal foglalkozunk, hogy kö­zérthető legyen, szemüve­ges kohásznak csúfolnak bennünket. Rákosi Gusztáv — Inkább az eső az oka. Egyébként sem volt könnyű győze­lem, holtverseny után dőlt el a ver­seny a javamra. A feladatok sem voltak egyszerű­ek, szekeret kel­let leengedni a várudvarról majd visszahúzni, ko- csirudat kitartani különféle fogások­kal, zászlót kitűzni vár ormára. Mégis azt gon- do­csarnokába, ám ott kiderült a tavalyi győztesnek nincs kihívója. így hát újabb egy évig Kiss János Róbert viseli a pünkösdi király rangját, egy esztendővel előbbi győ­zelme okán.- Ellenfelei talán emlékez­nek még tavalyi győzelmére, ezért maradhattak távol? lom, van Földváron erős em­ber elég, tényleg csak az eső riaszthatta el őket. — Egy év után már vannak tapasztalatai, milyen érzés a tor­ismerik a történetet, ugye. A püspök látoga­tást tesz egy kis faluban, ahol délben nem szól a harang. Kérdi a plébá­nost, miért nem? Ezer oka is van annak - feleli a pap - ezek közül az egyik, hogy nincs haran­gunk. Ilyenformán jártak a dunaföldvári Várjátékok ren­dezői is a pünkösdi király választással. Esett az eső délután, mikor a várudvaron sorra került volna a vetélke­dő az egy napra szóló büsz­ke címért. Bevitték hát az ese­ményt a gimnázi­um Pünkösdfát állítottak tegnap a kocsolai legények. A helyi német nemzetiségi önkormányzat ma fesztivált ren­dez néptáncos bemutatóval, kézműves kiállítással, sütő- és főzőversennyel és utcabállal. fotó: bakó jenö Kalandos körülmények között Lebukott a pécsi bűnbanda fogták el a tanyafosztogatókat Tanyafosztogatókat és munka­helyi besurranó tolvajt fogtak a dombóvári rendőrök, akik­nek munkáját a károsultak is segítették. Március óta közel húsz préshá­zat törtek fel a kapospulai szőlő­hegyen és azokból kerti gépeket, híradástechnikai eszközöket vala­mint élelmiszert tulajdonítottak el, összesen 700 ezer forint érték­ben. A kapitányság nyomozói az el­ső néhány eset után elhatározták: figyelőszolgálatot állítanak fel a fosztogatóik) felderítésére. A munkába a körzeti megbízottakat is bevonták. Azok a tanyatulajdo­nosok is szívesen vállalkoztak a járőrözésekre, akik a betörés-so­rozat károsultjai voltak. Minden éjszaka ügyeletet tartottak, közö­sen járták a hegyet. Az egyik hajnalon filmbe illő jelentek - autós üldözés majd gya­logos menekülés - után sikerült Törő József főtörzszászlósnak, a kapospulai körzeti megbízottnak és egy civil társának a négy fel­nőttből és egy gyerekből álló ban­dát elfognia. A kapitányságon az­tán kiderült, hogy a betörőknek már hosszú „bűnlajstromuk” van: az elmúlt években jó néhányszor kerültek összeütközésbe a tör­vénnyel és a rendőrökkel. A ház­kutatások során mintegy 400 ezer forint értékű, lopásból származó műszaki berendezés került elő. A kihallgatások alkalmával egy másik bűncselekmény-sorozatra is fény derült. Az egyik bűnöző élettársáról bebizonyosodott, hogy március óta legalább tizenöt dombóvári közintézményt „láto­gatott meg” és az ott dolgozók őri­zetlenül hagyott táskáiból, pénz­tárcáiból összesen 200 ezer forin­tot lopott el. Dr. Szíjártó István alezredes, Dombóvár rendőrkapitánya és Markovics Géza, Kapospula pol­gármestere jutalomban részesítet­te a sikeres akcióban közreműkö­dőket. -glaub­I---------------------------------- -| „ ŐsbáUagás” hatvan év után A dombóvári Illyés Gyula Gimnázium bal­lagásán az érettségi előtt álló nyolcvanhét diák mellett ott állt Vi­téz Buru János dr. is, aki éppen hatvan év­vel ezelőtt búcsúzott el az alma matertől. Az egykori Királyi Katoli­kus Esterházy Miklós Nádor Gimnázium diák­ja negyvenkét társával együtt 1939. május 20-án, nyolc évi ta­nulást követően kö­szönt el diáktársaitól és tanáraitól. A hat évtizeddel ezelőtti eseményre emlékez­ve meghívta 21, ma is élő társát. Közü­lük azonban senki sem jött el a jubileumi eseményre. Ennek elle­nére Vitéz Buru János dr. egyedül végigjárta az is­kola épületét és megko­szorúzta az „öregdiák­ok” emléktábláját. Az „ősballagást” kö­vetően az öregúr szíve­sen mesélt életéről. El­mondta, hogy negyedi­kes korában számtanból megbuktatták. Akkor ha­tározta el, hogy megmu­tatja, mit is ér ő valójá­ban. A dombóvári gim­názium elvégzése után rádiószerelőnek tanult. Fiatalemberként megjár­ta a háborút, majd hadi­fogságba került. Onnan szabadulva hazajött és a fővárosi rádiógyárban dolgozott. Repülőcím: Hatvan év alatt ötven helyen tanult, most egyházjoggal foglalkozik Az 1950-es évek végén a MÁV-nál helyezkedett el. Vasutas főnökeitől azt kérte, hogy ismét tanul­hasson. Ekkor újabb szakmák tanulásához fo­gott, többek között elek- trolakatosi, műszerészi, sőt fényképészi végzett­séget szerzett. Számta­lan tanfolyamon vett részt, technikusképzők­be járt és valamennyi vizsgáját sikeresen telje­sítette. A tanulás szenve­délyévé vált. Később jo­gi, államigazgatási és műszaki diplomát is szerzett. Nyugdíjazása után még több ideje maradt az önképzésre és ma már több, mint ötven kü­lönböző végzettséget igazoló dokumen­tumnak a birtokosa. De a tanulást közel a nyolcvanhoz sem hagyta abba, jelen­leg egyházjogot ta­nul. Végül arról beszélt, hogy az őszre terve­zett érettségi találko­zón reményei szerint is­mét találkozni fog az egy­kori osztálytársakkal, töb­bek között a világhírű fej­számolóművésszel, Pata­ki Ferenccel. Velük közö­sen jó lesz feleleveníteni a több, mint 60 évvel ez­előtti diákcsínyeket.-glaub­Minden ballagáskor koszorút helyez el az öregdiákok emléktáblájánál

Next

/
Oldalképek
Tartalom