Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-21 / 117. szám
1999. május 21., péntek Megyei Körkép 3. oldal Képek az ördög udvarából. Sara Atzmon ma Izraelben él, ám 1933-ban Magyarországon, Debrecenben született. Mint szinte valamennyi zsidónak minősített kortársát, őt is elhurcolták 1944-ben az egyik náci megsemmisítő táborba. Sara Atzmon túlélte a megpróbáltatásokat, majd - immár új hazájában - vásznon is megörökítette szörnyű emlékeit. Festményeiből tegnap nyílott kiállítás Szekszárdon, a főiskola aulájában. A szervezők, azaz a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság nevében Mayer Rezső köszöntötte a jelenlévő művésznőt, valamint a méltató beszédet tartó dr. Fenyőházi Elemér alpolgármestert és Yaron Mayert, Izrael magyarországi nagykövetségének első titkárát. FOTÓ:GOTTVALD KÁROLY Ajánlások szociális szakembereknek Vélemény az etikai kódexről Az egy évvel ezelőtt huszonkét alapító által létrehozott Tolna Megyei Gyermekjóléti és Gyermekvédelmi Szakmai Egyesület tegnap ülést tartott Dombóváron A szociális munka készülő etikai kódexéről volt szó. A ma már három megye 19 településén tevékenykedő' szervezet elnöke, Borbás László bevezetőjében elmondta, hogy céljuk a régióban a gyermekvédelmi rendszer minél magasabb szakmai színvonalon való működtetésének az elősegítése, elsősorban érdekvédelmi és képzési feladatok felvállalásával. A Szociális Szakmai Szövetség etikai munkacsoportjának tagja, Deákné Orosz Zsuzsa vitaindítójában az emelte ki, hogy a szociális szférában tevékenykedők számára készülő kódex kidolgozását a néhány éve létrejött és azóta is töretlenül fejlődő „szociális szakma” indokolja. Az adott területen dolgozók számára szeretnének egységes iránymutatással és szemléletalakítással segítséget nyújtani a különböző élethelyzetek kezeléséhez valamint a szakemberek viselkedéséhez. A készülő kódex alapjait a nemzetközi szociális szervezetek etikai ajánlásaiban megfogalmazott elvárások adják, de szükség van a hazai gyakorló szakemberek véleményének megismerésére is. A tegnapi megbeszélés ezt a célt szolgálta. -glaub• • Üveghuta helyett Püspökszilágy? Illés Zoltán (Fidesz) az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának legutóbbi ülésén bejelentette, hogy javaslatot tesz Orbán Viktor miniszterelnöknek egy vizsgálat lefolytatására á kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tervezett üveghutai elhelyezése körüli problémák ügyében. A vizsgálattal arra keresne választ a bizottság elnöke, hogy miként alakult az eddig végzett kutatások finanszírozása, illetve miért nem oldották meg a munkákkal foglalkozó közhasznú társaságnál fennálló irányítási és ellenőrzési összeférhetetlenséget. A vitában részt vett Wekler Ferenc, az Országgyűlés SZDSZ-es alelnöke is, aki bejelentette: a témakört felügyelő miniszternél vizsgálatot kezdeményez az ügyben tapasztalható szabálytalansáSzekszárdi döntő A megyei versenyre összesen 111 csapat jelentkezett, az első két forduló írásbeli eredményei alapján a tíz legjobb csapat, valamint a vendéglátó iskola csapata versenyzett. A vetélkedő lebonyolításában részt vett Séllei Aranka, a Nemzeti Tan- könyvkiadó Rt. kiskereskedelmi osztályvezetője, valamint Zsilinszkyné Szentes Éva, a kiadó megyei refedött. A hét közepén Tolna megyében is úgy döntöttek a szabad demokraták, hogy a hatékonyabb tevékenység érdekében gok tisztázása érdekében. Mint mondta: a bányatörvény, illetve a szaktárca rendelete alapján az üveghutai helyszínről készített vizsgálati anyagokat az egyes kutatási fázisok lezárásakor is véleményeztetni kellett volna a magyar geológiai szolgálattal.- Ez nem történt meg - jelentette ki. A vitában megszólalt Tóth Ferenc, az ELTE Geofizikai Intézetének munkatársa, aki mindezt megerősítette. A szakember azok véleményét rense. A szekszárdi döntőre Horváth Péter: Miről mesél a múlt? című könyve alapján készültek föl a csapatok. A szakmai részt teljes egészében a szaktanácsadói gárda állította össze. A játékos feladatokat a döntőre Takácsné Verese Erzsébet megyei szak- tanácsadó válogatta össze, és egyben a játékvezető is ő volt. A játékos vetélkedő feladatai az őskortól napjainkig több áttérnek a más pártoknál már bevált, működő rendszerre. Az áprilisi országos küldött- gyűlésen elfogadott alapszatolmácsolta, akik szerint nem kellően megalapozottak az üveghutai helyszínt favorizáló szakvélemények. Mint rámutatott: a gránitkőzet repedezett, és a több száz méter mélyre tervezett tárolótér kialakításának bányászati munkái tovább növelhetik ezeket a repedéseket.- A gazdaságossági számítások és több más probléma is megkérdőjelezi a helyszín alkalmasságát - tette hozzá, majd további kutatásokat javasolt a szakember. Véleménye szerint sokkal gazdaságosabban és biztonságosabban helyezhetnék el a paksi kis és közepes aktivitású hulladékot Püspökszilágy térségében, egy felszíni tárolóban. Hírek Zenés áhítat Tengelicen Holnap, azaz szombaton 17 órától zenés áhítatot rendeznek a tengelici református templomban. Közreműködik a Tengelici Bárdos Lajos Vegyeskar, az Élim Gospelkórus és a Mécses Csoport. A rendezvény bevételét a tengelici zenei élet támogatására fordítják. Kamarazenekari hangverseny A Szekszárdi Kamarazene- kar ad koncertet Földesi Lajos hegedűművész vezetésével május 22-én, szombaton 19 órai kezdettel a megyeszékhelyen, a Művészetek Házában. A repertoáron Händel, Corelli, Bach, Purcell és Grieg művei szerepelnek. Szólistaként Falvai Sándor zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola rektora és Hepp Attila (trombita) főiskolai hallgató mutatkozik be a közönségnek. Modellrepülök őcsényben A repülő modellezés minden ága képviselteti magát május 23-án, vasárnap az őcsényi repülőtéren, az ott rendezendő modellrepülő napon. A 10 órakor kezdődő, s estig tartó program keretében bajai, paksi, pécsi, szekszárdi, taszári, valamint németországi modellező klubok - illetve gépeik - mutatkoznak be az érdeklődőknek. A látványos rendezvény közönsége megtekintheti a 90 éves a magyar modellezés elnevezésű kiállítás anyagát is. Égett a szalmakazal Tegnap lapzártáig Tolna megyében mindössze egy 8x8 méteres szalmakazal adott munkát a tűzoltóknak. A szalma Szekszárdon, a Cinka dűlőben gyulladt ki reggel valamivel 7 óra után. Évfordulós történelmi vetélkedő A Nemzeti Tankönyvkiadó fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából a Tolna Megyei Pedagógiai Intézet és a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. a megyében három fordulós történelmi versenyt hirdetett általános iskolák 5-6. osztályosai részére. A vetélkedő döntőjét tegnap délután rendezték Szekszárdon, a 2. Számú Általános Iskola és Diákotthonban. SZDSZ: elnöki rendszer Időnként „azonosítási” zavart okozott az SZDSZ berkein belül, a megyéknél a vezetés szerkezete: azaz, hogy a szervezet nem elnöki, hanem ügyvivői irányítás mellett műkötémakört is átöleltek. Először egy totót kellett a a csapatoknak kitölteni, továbbá volt képösszerakó, kronológiai feladat, össze kellett állítani egy páncélos lovag fegyverzetét, vagy egy vaktérképen elhelyezni az ókor hét csodáját. A vetélkedő győztese a bonyhádi Vörösmarty Általános Iskola csapata lett, 2. helyen három csapat végzett: a kakasdi, a dombóvári Zrínyi és a bátaszéki általános iskola, 3. a Nagy dorogi Általános Iskola lett. A vetélkedőn részt vett valamennyi csapat értékes könyvjutalmat vehetett át. (péteri) bálynak megfelelően megalakították az SZDSZ Tolna Megyei Választmányát. A választmány elnöke - tehát a megyei elnök - Jobban Zoltán lett, munkáját két alelnök, dr. Kerekes Ferenc és Gyöngyösi Tibor segíti.-száEllenőrzi majd az állategészségügyi állomás Hol dolgozhatnak a méhek? Telefon jelezték szekszárdiak, hogy a város egyik központi fekvésű utcájában - ahol nagy a gyalogosforgalom - szorgosan végzik munkájukat a méhek, lévén akáchordás ideje. A méhek azt teszik, ami a dolguk, de a méhek gazdája nem biztos, hogy tisztában van azzal, mit szabad és mit nem. Az állategészségügyi állomás munkatársai az érintett területet ellenőrzik majd, de addig is nem árt tisztában lenni a lakott területen folytatott méhészkedés szabályaival. A 15/1969. (XI.6.) MÉM rendelet szerint a méhészkedést - a vonatkozó egyéb szabályok betartása mellett - erre alkalmas területen mindenki szabadon gyakorolhatja. Háztömbök területén azonban méhészetet létesíteni és fenntartani nem szabad. A többlakásos lakóházak udvarán és közös használatú kertjében méhészetet létesíteni csak az ösz- szes lakás bérlőjének hozzájárulásával lehet. Közös használatú épülettől és szomszéd ingatlanoktól 4 méter, használatban lévő utaktól pedig az út melletti vízelvezető árok külső szélétől számított 10 méter távolságon belül szabad csak elhelyezni. Aki ezektől a szabályoktól eltér, bírsággal sújtható, államigazgatási eljárás keretében. Az persze előfordulhat - főként a mai világban - hogy a kaptárakat a téli időszakra, amikor a méhek nem aktívak, yalaki az udvarában „tárolja”, akár a város központjában is. Csakhogy még a hordás előtt vissza kell szállítani a kaptárakat a méhészet területére, ha a fenti előírásoknak nem felelnek meg a „városi” körülmények. A méhek amúgy is többször okoznak galibát a darazsakkal együtt, rajzáskor évente többször előfordul, hogy utakat kell lezárnia, s „méhészeti mentesítést” végeznie a tűzoltóságnak. Állatorvosi ügyeletek Az ügyelet 1999. május 20-án 16 órától május 25-én reggel 8 óráig tart. Hatósági állatorvosi ügyelet: Dr. Bach Miklós Nagydorog, Jókai u. 39. Tel: 06/30/9/935-676; 75/332-711, Dr. Birinyi Ferenc Hőgyész, Kertész u. 1. Telefon: 06/30/9/478-111; 74/489-646. Dr. Tóth Tamás Fadd, Templom u. 50. Telefon: 06/30/9/570-810, Dr. Helfen- bein József Decs, Szövetkezet u. 9. Tel: 74/496-993, Dr. Székely Attila Dombóvár, Kéknefelejcs u. 21. Telefon: 06/30/9/590-284; 74/466-351, Dr. Makláry Béla Felsőnyék, Kossuth u. 7. Tel: 74/478-558, Dr. Patonai Iván Pincehely, Vörösmarty tér 12. Tel: 06/30/9/470-863; 74/406-843. Magán állatorvosi ügyelet: Dr. Túri Árpád Dunaföldvár, Beszédes sor 2. Telefon: 06/30/9/594-059; 75/343-717, Dr. Kovács Aladár Majos I. u. 47. Tel: 06/60/361-662; 74/451-662, Dr. Szabó Gyula Regöly, Árpád u. 14. Tel: 06/20/9/512-679; 74/402-389, Dr. Kovács Sándor Szedres, Templom u. 2. Telefon: 74/434—044, Dr. Gippert Róbert Dalmand, Újdalmand, tel: 06/30/9/467-352; 74/439-490, Dr. Savanyu László Tamási, Dózsa Gy. u. 58. Telefon: 06/60/499-581; 74/470-999, Dr. Tóth László Tamási, Gárdonyi u. 27. Tel: 74/471-054. A WUFI Kisállat Ambulancia (Szekszárd-Palánk 18/B. Telefon: 74/417-792; 06/30/9/371-906) szombaton, vasárnap, hétfőn - 22-én, 23-án és 24-én - állandó állatorvosi ügyeletet tart. Szekszárdi Kisállat Klinika: A Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5., telefon: 74/315-797) szombaton és vasárnap 9 órától 12 óráig állandó állatorvosi ügyeletet tart. Az ügyeleti időn kívül a 06-30—464-776-os rádiótelefonon hívható az ügyeletes állatorvos. Állatgyógyszertár: TOLNAVET Állatgyógyszertár. Szekszárd, Hunyadi u. 5. Tel.: 74/315-797. 06-30-464-776 Hétközben: 8.00-19.00. Szombat: 8.00-12.00 óráig. Vasárnap: Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5.) 9.00-12.00. 1999. május 21-június 3.-ig a: A fenti emblémákkal ellátott üzletekben. Pulyka alsócomb gyorsfagyasztott Bonaqua ásványvíz 2 liter Lapka sajt natúr 125 g (Mizo) Mizoföl 180 g 20%-os Jaffa szörp 0,5 liter 129 Ft Olasz felvágott Sertészsír műanyag Löncshús 400 g Lady Rose, Lady Blue Família eü. papír poharas 500g (Délhús) (Pini) desszert 200 g 4 tekercs 31 jb Be* m nan 389 Ft