Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-04 / 102. szám
2. oldal Világtükör 1999. május 4., kedd — Hazai Tükör Budapesten tárgyalt Nelson Mandela dél-afrikai államfő Tovább bővülhetnek a kapcsolatok Elítélem a Koszovóban zajló etnikai tisztogatást, de a NATO felelőtlen lépésre szánta el magát, amikor az ENSZ megkerülésével lépett akcióba - jelentette ki Nelson Mandela. A dél-afrikai köztársasági elnököt budapesti tartózkodása alkalmával fogadta Göncz Árpád államfő. „A NATO pontosan azt teszi, amit Milosevics: polgári személyeket gyilkol, emellett lerombolja az ország infrastruktúráját, hídjait” - mondta ebből az alkalomból a posztjáról hamarosan távozó külföldi politikus. Hozzátette: elítéli az olyan cselekedeteket, amelyeket egy ország vagy országcsoport az ENSZ hozzájárulása nélkül követ el. Göncz Árpád a témával kapcsolatban hangsúlyozta: támogat minden, a tárgyalásos rendezést célzó politikai közvetítési kísérletet, de a megállapodáshoz Milosevics tárgyalási készsége is szükséges. Göncz Árpád elmondta, hogy a szavannától délre a Dél-afrikai Köztársaság Magyarország legfontosabb partnere. Említést tett a minisztériumok, valamint a parlamentek közötti együttműködésről. Kitért azonban arra is, hogy a két ország közötti - tavaly 36 millió amerikai dollár összértékű - kereskedelmi forgalom alatta marad a politikai együttműködés szintjéből fakadó lehetőségeknek, és üdvözölte a dél-afrikai tőke beáramlását Magyarországra. Nelson Mandela délután felszólalt a magyar Ország- gyűlésben. Megismételte azt a véleményét, hogy a koszovói konfliktus rendezéséhez hozzájárulna az is, ha tárgyalásokat kezdene egymással az Egyesült Államok és Oroszország elnöke. Martonyi János magyar és Alfred Nzo dél-afrikai külügyminiszter megállapodást írt alá a szervezett bűnözéssel, az illegális kábítószer-kereskedelemmel és más súlyos bűncselekményekkel szembeni közös fellépésről. A magyar-dél-af- rikai agrárárucsere bővülésére számít Torgyári József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, aki állat-egészségügyi megállapodást írt alá. Göncz Árpád és a dél-afrikai államfő fotó: feb/diósi imre Átvonulás. Ma dönt az Országgyűlés a lengyel humanitárius segély magyarországi áthaladását lehetővé tevő előterjesztésről - mondta tegnap Áder János házelnök. Embargó. Magyarország hétfőn csatlakozott az Európai Unió által Jugoszlávia ellen elrendelt kereskedelmi olajembargóhoz - közölte Balás Péter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Az embargó érinti a nyersolaj, a feldolgozott olaj- és gáztermékek kereskedelmi forgalmát, de nem vonatkozik a személygépkocsik gyári tankjában kiszállított üzemanyagtermékekre. Vádemelés. A győri ügyészség vádat emelt Lukácsi István, a Független Kisgazdapárt Győr- Moson-Sopron megyei elnöke ellen folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és a számviteli fegyelem megsértése miatt - jelentette be Takács Péter, a városi ügyészség vezetője hétfőn. Lukácsi a megyei önkormányzat tagja és a Vagyonkezelői Bizottság elnöke. Altiszt 2000. A jövő rugalmas, hatékony, a kor követelményeihez igazodó hadseregének megteremtése érdekében át kell értékelni a tiszthelyettesek szerepét is az új feladatok szerint - mondta az „Altiszt 2000” című konferencián Végh Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka hétfőn. A polgármester verziója. Rapcsák András hétfőn Hódmezővásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján cáfolta mindazokat a vádakat, amelyek alapján büntetőfeljelentést tett ellene az őt helyettesítő alpolgármester, Novák Imre. A két hónapja felfüggesztett polgármester kijelentette: ellenfeleinek nem sikerült őt megtörniük, s a hatalom és a pénz megszerzésére irányuló puccs kezdete óta tapasztalja a városlakók bizalmát. Hírek röviden Sötétbe borult Szerbia nagy része Kimerülőben a NATO arzenálja, újfajta bombákat vetnek be Javier Solana, a NATO főtitkára meggyőződéssel hangoztatta egy hétfői nyilatkozatában, hogy Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök már csak „rövid ideig fog ellenállni”. Solana szerint a jugoszláv „légierő és haditengerészet erősen meggyengült”. „Arra törekszünk, hogy szétzúzzuk a Koszovóban lévő szerb hadsereg utánpótlási bázisait” - mondta a főtitkár. A NATO repülőgépei hétfőre virradóra Szerbia-szerte villamos erőműveket támadtak. Az előidézett rövidzárlat miatt az ország 70 százalékában több órára megszűnt az áramszolgáltatás. Szerb villamosmérnökök közölték, hogy a lövedékek a célpont felett robbantak fel, s elektromosságot vezető grafitot permeteztek a kulcsfontosságú transzformátorállomásokra. „Vasárnap éjjel a NATO megmutatta, hogy akkor bénítja meg a jugoszláv hadsereg elektromos rendszerét, amikor csak szükségét látja” - jelentette ki hétfőn Jamie Shea, a szövetség szóvivője Brüsszelben. Egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy az áramszünettel a polgári lakosságnak is kellemetlenséget okoztak, de úgy vélte, a NATO-nak nincs más választása. Hangoztatta, hogy igyekeztek a katonailag fontos energiaközpontokra összpontosítani, és a legfontosabb polgári létesítmények - köztük a kórházak - nem maradtak áram nélkül. A lövedék egy „grafitporfelhőnek” köszönhetően lehetővé teszi, hogy bármely elektromos berendezés működésében zavart keltsen anélkül, hogy megsemmisítené a berendezést. „A célpontokra lecsapódó grafitporfelhő feladata az, hogy megzavarjon mindenféle áramkibocsátást. A berendezések - transzformátorok, elektromos relék és légelszívó készülékek - ily módon használhatatlanok lesznek. A szerbek kénytelenek megtisztítani a berendezéseket, ha újra használni akarják azokat” - mondta egy névtelenül nyilatkozó NATO-diplo- mata. Hangsúlyozta, hogy az ilyen harcmodor „mégiscsak jobb, mint lebombázni és megsemmisíteni egy víztisztító telepet”. Washingtonba repült hétfőn Viktor Csemomirgyin, az orosz államfő balkáni megbízottja. Elutazása előtt megerősítette, hogy Borisz Jelcin orosz államfő személyes üzenetét viszi Bili Clinton amerikai elnöknek, a jugoszláviai helyzet rendezésére vonatkozó konkrét moszkvai elképzelésekkel. Találkozik továbbá AZ Gore alelnökkel és Kofi Annan ENSZ-főtitkárral is. Közölte, hogy amerikai tárgyalásai függvényében Washingtonból Belgrádba is ellátogathat. * Nagy mértékben kiürültek az amerikai raktárak. A balkáni háborúban kulcsszerepet játszó cirkáló rakétákból eredetileg mintegy háromszáz darab állt rendelkezésre, ám a készlet napjainkra kevesebb mint százra csökkent. A flottánál valamivel kedvezőbb a helyzet. A hajóról indítható Tomahawk rakéták számát a háború kezdetekor mintegy 2700 darabra becsülték, a mai készlet kétezer lehet. Csakhogy a tengerészet egyes képviselői szerint legfeljebb e fegyverek fele alkalmas a felhasználásra. A Clinton-kormányzat által kért plusz hatmilliárd dolláros hadi költségvetés mintegy tíz százalékát a cirkáló rakéták emésztik föl. Ám nem csak a pénzről van szó. Sem a légierő szárnyas rakétáinak gyártója, a Boeing, sem a Raytheon Co„ a Tomahawk gyártója nem képes kielégíteni azonnali igényeket: a Boeing legfeljebb novemberre képes utánpótlást szállítani, a Tomahawk gyártójának pedig ennél is több időre lenne szüksége - írja a Los Angeles Times. Ilyen bombák blokkolták az áramellátást fotó: feb/reuters Károly herceg a londoni robbantás helyszínén Többrendbeli gyilkosság és robbantások elkövetésének vádjával hétfőn egy londoni bíróságon hivatalosan is vádat emeltek egy 22 éves férfi ellen a londoni pokolgépes merényletek ügyében. David Copelandet a Famborough melletti Dove településen lévő otthonában tartóztatták le szombaton hajnalban, alig kilenc órával a London belvárosában elkövetett újabb robbantás után, amelyben három személy vesztette életét és hatvanhat megsebesült. Károly herceg brit trónörökös hétfőn ellátogatott a Sohoba, a merénylet színhelyére, és felkereste a robbantás sebesültjeit is a londoni kórházakban. Kormányalakítási megbízás Ecevitnek Süleyman Demirel török köztársasági elnök hétfőn kormányalakítással bízta meg Bülent Ecevitet, az április 18-ai parlamenti választásokon győztes Demokratikus Baloldal Pártjának vezetőjét. Ecevitnek legalább két másik párt támogatására van szüksége a parlamenti többség megszerzéséhez. Ellenzéki elnökjelölt győzelme Panamában Mireya Moscoso, az ellenzéki Arnulfista Párt jelöltje nyerte meg a vasárnap megtartott panamai választásokat. Az 52 éves Moscoso - Amulfo Arias korábbi elnök özvegye - választási kampányában harcot hirdetett a korrupció ellen, és megnyugtató megoldást ígért a Panama-csatornával kapcsolatban felmerült problémákra is. Kárpátaljai akció a magyar nyelv védelmében Aláírásgyűjtés megindításáról döntött a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vasárnap tartott választmányi ülése. Azt szeretné elérni akciójával, hogy az ukrán közoktatási hatóság végre törvényben rögzítse a kárpátaljai magyarok jogát az anyanyelvi érettségi vizsgára és a magyar felvételizésre a megye felsőfokú tanintézeteibe. A választmány határozatban köszönte meg az anyaországi Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak és gazdáknak a Kárpátaljára juttatott 27 kamionnyi vetőmagot. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Hűtlen asszony a fejével játszik • Tévházasságban éltem • Feledhetetlenül furcsa pár • Bemondó a halpiacon Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin Előfizetői forródrót Telefon: 488-5656 Fax: 488-5689 v 4 I í