Tolnai Népújság, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-19 / 90. szám

2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1999. április 19., hétfő Szerdán tartja alakuló ülését a Munkaügyi Tanács Változó párbeszéd Elkészült a kormányzati ja­vaslat az Országos Munka­ügyi Tanács (OMT) alapsza­bály-tervezetére, amelyet a szociális partnerek a tervek szerint szerdán, az Érdek­egyeztető Tanácsot (ÉT) fel­váltó új egyeztető fórum ala­kuló ülésén vitatnak meg. A Szociális és Családügyi Mi­nisztériumban megerősítették, hogy a Gazdasági Minisztéri­ummal közösen átadták a szo­ciális partnereknek a tervezetet és kezdeményezték a 21-ei ta­lálkozót. A kormányzati javas­lat szerint akkor tartanák meg az ÉT záróülését is. A társadalmi párbeszéd új in­tézményrendszerének első fó­ruma, a Gazdasági Tanács (GT) már megalakult, a közelmúlt­ban megtartotta első ülését. A kormány hamarosan kezdemé­nyezi az OMT-n kívül a Nem­zeti ILO Tanács, valamint az Európai Integrációs Tanács lét­rehozását is. E fórumok szol­gálnának arra, hogy a szociális partnerek véleményt cserélje­nek a nemzetközi munkaügyi egyezményekhez történő csat­lakozásról. Az OMT a kormányzati szándék szerint a munkaügyi jogszabályokról egyeztet majd, illetve több témakörben - így például az országosan kötelező minimálbér emeléséről - a partnerek megállapodásokat is kötnének. A fórum munkájában az ÉT összetételéhez hasonlóan a kormányzat, a munkavállalók és a munkaadók képviselői vesznek majd részt. A kormányzati javaslat sze­rint ugyanakkor az ÉT-gyakor- lathoz képest következeteseb­ben kell majd vizsgálni, hogyan alakul az egyes érdekképvisele­tek támogatottsága. Ez különö­sen azokra a képviseletekre vo­natkozik, amelyek nem csupán konzultációs, hanem megálla­podási joggal vesznek majd részt a tárgyalásokon. Az OMT az ÉT-hez hason­lóan munkabizottságokat hoz majd létre. Ezekben a testüle­tekben egyeztetnek majd a kormányzati, a munkavállalói és a munkaadói szakértők a bérről, a munkaerő-piaci, a munkajogi, a szakképzési és az informatikai témakörökről. Kü­lön szakmai testület foglalkozik a kollektív szerződésekkel. Az SZDSZ elégedetlen az ISM tevékenységével Visszautasított pénz A Szabad Demokrata Szövet­ség álláspontja szerint az If­júsági és Sportminisztérium lehetetlenné teszi több tízezer gyermek nyári táborozását - közölte a párt hétvégi sajtó­rendezvényén Horn Gábor országgyűlési képviselő. A párt illetékese felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a tárca ké­sedelmei miatt április közepéig az iskolák nem kapták meg a pályázati anyagokat. Ennél is nagyobb baj, hogy a tavalyi 440 millió forinttal szemben az idén csupán 50 millió forint jut gyermeküdültetésre. Horn Gábor szerint az ügy egyrészt Deutsch Tamás mi­niszter szakmai alkalmatlansá­gát, másfelől a tárca szociális érzéketlenségét jelzi, mivel Magyarországon a gyermekek 74 százalékának nincs más le­hetősége a nyaralásra. A kor­mány el akarja lehetetleníteni az üdültetéseket is szervező Gyermek és Ifjúsági Közalapít­vány működését, mivel annak kurátorait még az előző ciklus­ban választották meg. Béki Gabriella országgyűlési képviselő beszámolója szerint a szabaddemokraták számára el­fogadhatatlan, hogy a civil szervezeteknek járó 323 millió forintos támogatás 6 százalékát a pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek kapják. Amíg a civil egyesületek csak 300 ezer és 3 millió forint közötti összeget igényelhettek, a pályázó 1200 szervezet felét pedig el kellett utasítani, addig a Fidelitas csaknem 6,5 millió forintot, az MSZP-hez kötődő Baloldali Ifjúsági Társulás, va­lamint az Ifjú Szocialisták Mozgalma együttesen 5 millió 900 ezer forintot, a Kisgazda- párt ifjúsági szervezete pedig 2,5 millió forintot kap. Ezt tar­talmazza az Országgyűlés Tár­sadalmi Szervezetek Bizottsá­gában született ötpárti megálla­podás.- A Szabad Demokraták Szövetsége nem fogadja el az ifjúsági szervezetének járó 1 millió 596 ezer forintot, ha­nem - egy külön módosító in­dítvány keretében - a fogyaté­kosok érdekeit képviselő, il­letve drogmegelőzéssel foglal­kozó szervezeteknek ajánlja fel ezt az összeget - jelentette be a képviselőnő. A Fidesz-MPP nem ítélte súlyosnak a kormánypártokon belüli vitákat A koalíciós frakcióvezetők új fóruma A koalíciós frakciók közötti feszültségek elkerülése, illetve az Országgyűlésben végzett munka összehangolása a célja azoknak a heti megbeszéléseknek, amelyekről a debreceni kihelyezett parlamenti ülésen határozott a három érintett frakcióvezető. Az első, pénteki találkozón azonban - Szájer József külföldi útja miatt - csak Bánk Attila (FKGP) és Bal- sai István (MDF) vett részt. Szombaton a Fidesz választmá­nyi ülésén viszont szóba került a frakciók közötti vita. A Fidesz Országos Választ­mánya a kormánypártok közti vitákat nem ítélte olyan súlyú­nak, hogy foglalkozni kellett volna ezzel a kérdéssel - je­lentette ki Szita Károly, a vá­lasztmány alelnöke a testület szombati ülése után. Az MDF frakcióvezetője a heti rendszerességű találko­zókról szólva érdeldődésünkre elmondta: a pénteki egyezte­tést Bánk Attila kezdemé­nyezte de ennek a ténynek nincs köze a Fidesz és az FKGP közötti állítólagos el­lentétekhez. Balsai szerint fon­tos kérdésekben nincs koalí­ciós feszültség, s a rendszeres találkozók eredményeképpen nagy valószínűséggel a jövő­ben sem lesz. Elsősorban az olyan kínos jelenségeket szeretnék meg­előzni, elkerülni, mint amikor a parlamenti többség a közel­múltban nem fogadta el Tor- gyán József, illetve Deutsch Tamás interpellációkra adott válaszait. Tárgyalni fognak majd arról is, mint várnak el a frakciók a kormánytól. Balsai hangsúlyozta: az új forma nem helyettesítheti, csupán kiegészítheti a Stumpf István által rendszeresített, fő­ként a parlament működésével összefüggő egyeztetéseket. A Fidesz választmánya a párttagok alaptagdíját havi 100 forintról 300-ra emelte. A választott tisztséget betöltők bruttó fizetésük 2 százalékát folyósítják a jövőben a párt­kasszába. Takács M. Elképzelhető a szárazföldi akció A NATO gépei vasárnapra virradóan több hullámban is tá­madták az újvidéki kőolaj-finomítót. Az éjszaka folyamán kilenc robbanás dörejét hallották a szerbiai Cacakban. Légi­riadó volt Belgrádban és Batajnicában is. Szombat este tíz óra után tüzet nyitottak a jugoszláv fővárost oltalmazó légvédelmi ütegek, miközben a Belgrad fölött el­húzó repülőgépek hajtómű­veinek dübörgése jelezte az új támadási hullámot - jelentet­ték a helyszínről. Javier Solana NATO-főtit- kár nem zárta ki, hogy meg­változhat a NATO stratégiája a Jugoszlávia elleni hadműve­leteket illetően, és sor kerülhet szárazföldi beavatkozásra Ko­szovóban. A politikus hangsú­lyozta: „A Jugoszlávia elleni NATO-műveletben részt vevő országok elkötelezettek amel­lett, hogy minden lehetőséget kihasználjanak a válság meg­oldására. Jelenleg úgy gondol­juk, és a katonai vezetés is úgy véli, hogy a légi csapások elégségesek ehhez. Egyelőre nem áll szándékunkban vál­toztatni ezen a politikán és stratégián. De ha eljön a pilla­nat, és szükségessé válik, biz­tos vagyok abban, hogy a NATO-országok készek a stratégia megváltoztatására.” Igor Ivanov orosz külügy­miniszter szerint a NATO már tervezi a szárazföldi erők tele­pítését Koszovóban. Erről egyelőre azért nem esik szó nyilvánosan, mert nem akarják felizgatni a közvéleményt - je­lentette ki. Moszkva kész a megfelelő válaszra, beleértve a katonai lépéseket is, ameny- nyiben Oroszország bizton­sága veszélybe kerül. Robin Cook brit külügymi­niszter vasárnap cáfolta, hogy a NATO-tervezők már a szá­razföldi hadműveletek tervein dolgoznak. Ugyanakkor a brit hadvezetés a nyílt vizekre ve­zényelte a haditengerészet második atommeghajtású ten­geralattjáróját, amikor Moszkvában tíz nappal ezelőtt bejelentették, hogy Oroszor­szág a NATO-országokra irá­nyította atomrakétáit. Moszkvában az elnöki hiva­tal cáfolta a hírt, és Robin Cook éppen egy hete megvi­tatta a kérdést telefonon orosz kollégájával, Igor Ivanovval. A brit atom-tengeralattjáró ki­vezénylése mégis jelzi, hogy a NATO-országokat sokkal jobban aggasztják az ilyen orosz lépések, s ezért a nukle­áris készültség magasabb fo­kát rendelték el. A Belgrádra kifejtett nyo­más érdekében az esetleges jugoszláviai szárazföldi ak­cióval szemben inkább a légi csapásokat részesíti előnyben a cseh, a magyar és a lengyel hadsereg vezérkari főnöke. Ezt Jirí Sedivy, a cseh hadse­reg vezérkari főnöke jelentette a Karlovy Vary ban megtartott tanácskozás után. Hazánkat a tanácskozáson Végh Ferenc vezérezredes, a Magyar Hon­védség parancsnoka, vezérkari főnök képviselte. A jobb oldali képen friss tömegsírok FOTÓ: FEB/REUTERS Mérsékelik a forint csúszó le­értékelését a csökkenő infláció eredményeképp - jelentette be Járai Zsigmond magyar pénz­ügyminiszter szombaton Lon­donban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közgyűlésén. Az idén a tervek szerint az év közepén és végén kerülhet sor erre. Közölte, hogy a kormány és a központi bank a jövő év elején kiveszi a dollárt a valutakosárból. Fajgyűlölő csoportosulásokra gyanakszik a Scotland Yard a szombat esti pokolgépes rob­bantással kapcsolatban. Lon­don déli részén, Brixton zsúfolt bevásárlóutcájában ötven sze­mélyt sebesített meg egy rob­banószerkezet. Vladimír Meciar ex-minisz- terelnök lett ismét a Demokra­tikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke. Ezt szombaton döntötte el az ellenzékben poli­tizáló HZDS rendkívüli tiszt­újító közgyűlése. Általános választásokat tar­tottak Törökországban vasár­nap. A 37,5 millió szavazásra jogosult állampolgár a parla­menti képviselők mellett helyi képviselőket, városi és községi vezetőket is választott. * Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását javasolta Torgyán József földművelésügyi és vi­dékfejlesztési miniszter, aki arra kéri Pintér Sándor bel­ügyminisztert is, hogy vizsgálja ki: miként kerülhetett sor az in­dokolatlan, rendkívül brutális rendőri fellépésre a szombati FerenCváros-Újpest labdarúgó­mérkőzés előtti rendbontáskor - hangzott el az Üllői úti talál­kozó után. Az FTC elnöki tiszt­ségét is betöltő politikus el­mondta: szemtanúk szerint a rendőrök ártatlan embereket is bántalmaztak. Előzetes letartóztatásba he­lyezte szökés, elrejtőzés veszé­lyére hivatkozva a Pesti Köz­ponti Kerületi Bíróság a Mün­chenből hazaszállított Globex- vezetőket. Az indoklás szerint Vajda László és Vellai Györgyi december óta tudta, hogy körö­zik őket, mégsem jelentek meg a hatóságok előtt. Felavatták vasárnap Budapes­ten az embermentő svéd diplo­mata, Raoul Wallenberg em­lékszobrának másolatát. Az eredetit 1949-ban ledöntötték. A szobrot Deák Gábor és Vince Mátyás, az 1998-ban létrejött Raoul Wallenberg Szoborbi­zottság tagjai leplezték le. A legutóbbi felmérések sze­rint a politikusok dunán­túli népszerűségi listáját vál­tozatlanul Göncz Árpád köz- társasági elnök vezeti Kovács László (MSZP) és Demszky Gábor (SZDSZ) előtt. A legtöbb ponttal (9-cel) Kiss Péter (MSZP) gyarapította rokonszenvindexét, a legtöbb pontot (6-ot) Deutsch Tamás (Fidesz) vesztette. A kormány legnépszerűbb tagja a negyedik helyen álló Dávid Ibolya igazságügy-mi­niszter és az utána következő Martonyi János külügymi­niszter. Országos összehasonlításban az első három helyezett, vala­mint a két említett kormánytag pozíciója megegyezik a dunán­túli listával, s országosan is Deutsch Tamás sportminiszter népszerűsége csökkent a legna­gyobb arányban (5 ponttal). Orbán Viktor miniszterel­nöknek a nyugati megyékben megkérdezett polgárok a nyol­cadik helyet szavazták meg a rokonszenvlistán. A legnépszerűtlenebb politi­kus Csurka István. FEB A legnépszerűbb politikusok memmm A Szonda Ipsos márciusi felmérése Göncz Kovács Demszky Dávid Martonyi Kuncze Szili Orbán Magyar Járai Szabó Horn Nagy Kiss Bánk Ader Stumpf Chikán Szájer Kövér Deutsch Pintér Boross Torgyán Csurka Árpád László Gábor Ibolya János Gábor Katalin Viktor Bálint Zsigmond János Gyula Sándor Péter Attila János István Attila József László Tamás Sándor Péter József István 1 • 0 népszerűség (%) népszerűség (%) ismertség (%) ismertség (%) a nyugati országrészben országosan a nyugati országrészben országosan Az adatfelvétel ideje: 1999. március 16-29. Módja: személyes, kérdőíves port, a nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi megkérdezés. A megkérdezettek száma: 1000, akik az egész országot pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as képviselik; közülük 363 a nyugati országrész lakója. Alapsokaság: 18 nagy rokonszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti különbségek statisztikailag éves és idősebb állandó nyugat-magyarországi lakóhelyű magyar nem jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tized- állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele a korcso- pontszámoknak megfelelő sorrendben adjuk meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom