Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-25 / 70. szám

2. oldal Világtükör 1999. március 25., csütörtök Megindult a légitámadás Jugoszlávia ellen Megszólaltak a szirénák Belgrádban és Nisben A NATO megkezdte a légi csapásokat jugoszláviai katonai célpontok ellen - je­lentette be Wesley Clark NATO-foparancsnok jelen­tésére hivatkozva Javier So­lana, a szövetség főtitkára szerdán este 8 órakor közzé­tett közleményében. Solana hozzátette, hogy a hadműve­letért egyértelműen és kizá­rólag Slobodan Milosevic ju­goszláv elnököt terheli a fele­lősség, mert nem vetett véget a tartományban foganatosí­tott erőszakos akcióknak, és elutasította, hogy jóhisze­műen tárgyaljon. Bili Clin­ton amerikai elnök megerő­sítette, hogy a NATO megin­dította légi csapásait Szerbia ellen. A támadás egy órával azután indult meg, hogy lezárták a polgári repülések előtt a dél­olaszországi légteret. Három hatalmas robbanás rázta meg szerda este a koszo­vói főváros, Pristina környékét a NATO légi csapásainak jele­ként. Ezzel egyidejűleg meg­szólaltak a szirénák Belgrád­ban. Öt nagyerejű robbanást hal­lottak a szemtanúk Vajdaság székhelyén, Újvidéken. Az SFOR szerdán este le­zárta a polgári légi forgalom előtt Bosznia-Hercegovina tel­jes légterét és valamennyi re­pülőterét - jelentette be Szara­jevóban az SFOR parancsnok­sága. Az intézkedésről Zág­rábba eljuttatott közlemény szerint a légtérzárlatról értesí­tették az összes nemzeti és nemzetközi légitársaságot. Az SFOR szerint az intézkedést elővigyázatosságból hozták, hogy elkerülhessenek olyan félreértéseket, amelyek ko­moly következménnyel járhat­nak. - Az SFOR alaposan ta­nulmányozni fogja az olyan repülési kérelmeket, amelye­ket humanitárius céllal adnak be - emelték ki. Az észak-olaszországi Avi­ano légitámaszpontjáról majd­nem az összes olyan katonai repülőgép felszállt szerdán este, amelyet a jugoszláviai bevetés céljából vontak ott össze - jelentette a helyszínről az ANSA olasz hírügynökség. Avianóban 130 vadászgép, il­letve vadászbombázó várta a parancsot a támadásra. Két francia Mirage is felszállt az olaszországi Istrana légitá­maszpontjáról. A dél-olaszor- szági Amendola támaszpontjá­ról is útnak indult több repülő­gép, ahol holland és belga FI 6-os vadászbombázók ál­lomásoznak. A dél-olaszor­szági Gioia del Tauro katonai repülőteréről az olasz légierő két Tornado Adv típusú felde­rítő repülőgépe emelkedett a magasba szerdán este. - Az olasz kormányt tájékoztatták a támadás időpontjáról, de ab­ban olasz repülőgépek nem vesznek részt - közölte Carlo Scognamiglio olasz védelmi miniszter. Belgrádban szerda este megszólaltak a légi szirénák, miután két narancsszínű fény csapott fel az esti égre a jugo­szláv főváros közelében. Légi­szirénák szóltak a dél-szerbiai Nis városában is. Az orosz külügyminiszté­rium agressziónak minősítette a NATO Jugoszlávia elleni légi csapásait. Az ITAR­TASZSZ jelentése szerint egy magas rangú külügyi forrás le­szögezte: nincs ok a csapá­sokra, amelyeknek a legsúlyo­sabb következményei lehet­nek. -Sem a Biztonsági Ta­nács, sem más nem adott jogi felhatalmazást arra, hogy a NATO ilyen katonai beavat­kozást hajtson végre. Az orosz diplomata hangsúlyozta, hogy Moszkva katona-diplomáciai lépéseket szándékozik tenni válaszul az észak-atlanti szer­vezet katonai műveletére. Elindultak a B-52-esek fotó: feb/reuters Az egyhangú döntés az Európai Unió cselekvőképességét bizonyítja Romano Prodit jelölik főbiztosnak Az Európai Unió kormányfői tanácsa egyhangúlag az olasz Romano Prodit javasolja az Európai Bizottság elnöki poszt­jára -jelentette be szerda délutáni berlini sajtóértekezletén a tanács soros elnöke, Gerhard Schröder. A házigazda német kancellár szavai szerint az olasz politi­kus ideális mértékben megfe­lel azoknak a követelmények­nek, amelyeket az unió tá­maszt a Bizottság mindenkori elnökével szemben. Az egy­kori olasz miniszterelnök kellő ¥ politikai tapasztalattal rendel­kezik, járatos az adminisztrá­ció és a reformok kérdésében, személyi és emberi integritása vitán felül áll, rendkívül átfogó közgazdasági ismeretei és ta­pasztalati vannak.-A Bizottság leendő elnö­kének személyéről hozott egy­hangú döntésével bizonyítást nyert, hogy az Európai Unió intézményei, elsősorban a Ta­nács, cselekvőképesek, ami nagy jelentőségű a szervezet előtt álló kérdésekre adandó válasz szempontjából - han­goztatta Gerhard Schröder. A bizottság leendő elnöké­nek megbízatása öt és fél évre szól majd. A képen látható Romano Prodi személyét vár­hatóan a jelenlegi összetételű Európai Parlament fogja jóvá­hagyni, alighanem még április folyamán. Az általa összeállí­tandó bizottság, azaz a 19-ek biztos névsorát viszont a jú­nius 13-án tartandó választá­sok után megalakuló új Euró­pai Parlament fogadja majd el. Az Európai Parlament el­nöke szerdán a német főváros­ban elutasította azt a javasla­tot, hogy az új tagokról való megegyezésig ideiglenes bi­zottság irányítsa az Európai Unió stratégiáját. Jósé María Gil-Robles leszögezte: a Stras­bourg! parlament által elsöprő többséggel leváltott, a korrup­ció és a nepotizmus gyanújába keveredett bizottságnak még­hozzá. Az Euró­pai Parlamentnek „politikai súllyal rendelkező, erős bizott­ságra van szüksége”, amely­ben megbízhat - mondta a spanyol politikus. Élén olyan elnöknek kell állnia, aki képes képviselni az összes tagállam érdekeit, és bírja az Európai Parlament bizalmát. Hí Az Európai Unióban is igen kényesnek számító kérdés, az adópolitika szabályozása kerül terítékre a közösség és a belé­pésről tárgyaló hat ország kö­zött pénteken kezdődő találko­zón. Az unió hosszú idő után az elmúlt években kezdett el foglalkozni a tagországok adópolitikájának mind mé­lyebb összehangolásával. Ma­rio Monti adóügyi főbiztos ve­zetésével magas rangú szakér­tői csoport dolgozik a harmo­nizálás lépésein. Cook, Fischer, Schröder, Blair: egyeztetnek fotó: feb/reuters Növekszik a feszültség Chilében Pinochet kiadható Madridnak Londonban a lordok házának bírái szerdán úgy határoztak, hogy Augusto Pinochet nem élvez mentességet a büntető­jogi felelősségre vonás alól és megindítható ügyében a kia­datási eljárás. A lordbírák közül hatan szavaztak a chilei tábornok mentessége ellen. Augusto Pinochet chilei diktá­tor hívei és ellenfelei egyaránt tüntetéseket szerveztek Santi­ago de Chilében, és ébren töl­tötték a keddről szerdára vir­radó éjszakát, a lordok dönté­sére várva. A chilei fővárosban feszült volt a hangulat, mégpe­dig elsősorban Femando Rojas Vender, a légierő főparancsno­kának kijelentései miatt. A fő- parancsnok a légierő napján tar­tott beszédében kijelentette: Pi­nochet letartóztatása olyan megosztottságot hozott létre az országban, mint amely 1973­ban az Allende-kormány elleni katonai puccshoz vezetett. Jósé Guzmán Correa nem­zetvédelmi miniszter - Edu­ardo Frei kormányfő kifejezett utasítására - figyelmeztette a légierő főparancsnokát, hogy „ne tegyen a nemzet érdekeivel ellentétes nyilatkozatokat”. A miniszter megbeszélésre hívta össze a légierő, a haditengeré­szet és a szárazföldi csapatok főparancsnokait. A miniszter- elnök figyelmeztette Manuel Ugarié rendőrfőparancsnokot és a hadseregparancsnokokat, hogy az egyenruhás testületek nem vihetnek véghez politikai akciókat. A chilei kormány álláspontja - amelyet a diktátor októberi le­tartóztatása után létrehozott krízisbizottság dolgozott ki és próbál érvényesíteni - az, hogy Pinochet jogi sértetlenséget él­vez, mivel tagja a szenátusnak. Hírek röviden Katona Kálmán Zágrábban A tervek szerint hetente konténervonatot indítanak Fiúméig, ahon­nan - a budapesti indulástól számítva - egy héten belül minden te­herszállítmány eljuthatna hajókkal a Földközi-tenger legnagyobb konténerátrakó-helyéig. A horvát és a magyar közlekedési minisz­ter megbeszélésein elhangzott: a tíz évre szóló magyar útépítési tervek szerint először Zamárdiig hosszabbítják meg az M7-est, majd Letenyétől Nagykanizsáig építik ki a gyorsforgalmi utat. Szabadon engedett terroristák A belfasti bíróság döntése értelmében minden politikai bebörtön- zöttre vonatkozik az amnesztiaprogram. így az észak-írországi bör­tönökből máris szabadon engedték az IRA terroristacsoport három tagját. Negyedik társuk júniusban szintén szabadulhat, hiába ítélte angol bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre. A Szentatya könyörgése a békéért A pápa arra kérte a szokásos szerdai kihallgatáson a katolikus hí­vőket, imádkozzanak Istenhez, hogy „a béke adományát oszto­gassa, főleg Koszovóra és Európára”. Imájában II. János Pál a „tör­ténelmet és a jogot tiszteletben tartó” megoldásért könyörgött. Trónra léptetés közpénzekből A tokiói bíróság jogszerűnek ítélte, hogy közpénzekből finanszí­rozták kilenc éve Akihito császár trónra emelését. A pert 150 pol­gár indította Tokió volt kormányzója, Szuzuki Sunicsi és három társa ellen, azt kérve a bíróságtól, fizettesse meg velük azt a közel félmillió dollárt, amit a trónra emelési ceremóniára fordítottak. Tüntetések a román kormány ellen Mintegy százezer ember vonult föl szerdán Bukarestben a legna­gyobb román szakszervezeti szövetségek felhívására, tiltakozásul a kormány gazdaságpolitikája ellen. Tüntetéseket tartottak az ország más városaiban is. A szerdai felvonulások a tavaszra meghirdetett szakszervezeti akciósorozat nyitányát jelentik. Izrael megharagudott Clintonra Erőteljes nemtetszését fejezte ki az izraeli kormány, mert az ame­rikai elnök és a külügyminiszter két hónapon belül már másodszor találkozott Jasszer Arafattal. Netanjahu miniszterelnök csalódott, amiért Clinton mindenkivel hajlandó találkozni, csak éppen vele nem. Oroszországi útjáról visszatérve a kormányfő kijelentette: nem hajlandó sorba állni Clinton előszobájában fogadásra várva. Mit jósol a kutató a 21. századra? A 81 éves professzort hazájában, Angliában nagy tudósnak tartják. Az ő korosztályára szokták mondani, hogy már csak a múltban él, a jelennel egyre kevésbé van kapcsolata. Arthur Clarke-ot azonban ke­véssé izgatja .a múlt. A főhiva­tású jövőkutató összeállította a 21. század szerinte legfonto­sabb mérföldköveit. íme ízelí­tőül néhány példa. 2002. Megszületik a nem szennyező energia. 2003. Az autógyártók világ- szövetsége közli: fél évtizeden belül átáll az új energiára. 2004. Az első (bejelentett) emberi klón születése. 2006. Bezárják az utolsó működő szénbányát. 2009. Egy ázsiai vagy afrikai nagyvárosra tévedésből (?) atombombát dobnak. Az ENSZ betiltja a nukleáris fegyvereket. 2010. Kifejlesztik azt a szer­kezetet, amellyel korlátlanul nyerhető energia a világűrből. 2012. Menetrendbe állítják az első, utasokat is szállító űr­repülőgépeket. 2013. Harry herceg az angol királyi család első tagjaként fel­röppen a kozmoszba. 2014. A világűrben felépül az első Hilton Hotel. 2019. A kozmoszban kerin­geni kezd az első olyan állo­más, ahonnan a Föld lakóit ide­jében figyelmeztethetik köze­lítő idegen égitestekre. 2021. Landol az első ember a Mars bolygón. 2023. Klónozott őslényekkel a floridai Disneyworldben megnyitják a Jurassic-parkot. 2024. Bolygónkon távoli ci­vilizációból érkező, megfejthe­tetlen infrajeleket fognak. 2025. Megszületik az „agysi­sak”. A fejre tett szerkentyűvel akár némán is lehet kommuni­kálni. Lehet, hogy végre csend lesz körülöttünk? 2061. Hogy legyen egy kis gond is: felbukkan a félelmetes Halley-üstökös. 2090. Az elégetett energia hiánya miatt a légkörből immár teljesen hiányzik a széndioxid, és a Földet nem a túlmelegedés, hanem az újabb jégkorszak fe­nyegeti, ezért a tudósok előve­szik a lomtárból a régi jó kör­nyezetszennyező energiafajtá­kat. A kör bezárult... Harmat Endre Muszlint ok Mekkában. Befejezéséhez közeledik az idei zarándoklat az iszlám szent városban. A Kába-követ eddig már több mint kétmillió hívő kereste fel. Ezekben a napokban több muzulmán államfő is megfordult Mohammed szülővárosában. fotó: feb/reuters 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom