Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-24 / 69. szám
2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1999. március 24., szerda Fejlődést várnak Göncz Árpád látogatásától Norvégia kötődései Törvénytervezet a felsőoktatás integrációjáról Vádaskodás és vita árvízügyben Majd két évtizede napirenden lévő téma végére készül pontot tenni a parlament: tegnap megkezdte a felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról szóló törvénytervezet tárgyalását. A jelenlegi, szétforgácsolt rendszer ésszerűsítésével elvben mindenki egyetértett, hacsak nem saját választási körzetének egyeteméről vagy a főiskolájáról volt szó. Pokomi Zoltán oktatási miniszter rámutatott, hogy a törvény nem csupán az egyetemek és főiskolák új listáját tartalmazza, hanem jogi kereteket teremt az átalakuláshoz is, aminek 1999-ben kell megtörténnie, 2000 pedig az átmenet éve lesz. A miniszter türelmet kért, hiszen évtizedes, sokszor megmerevedett struktúrákat kell lebontani és helyettük újakat felépíteni, s ez a munka óhatatlanul együtt járhat érdeksérelmekkel. A szokásos politikai ütésváltások ezúttal napirend előtt és az interpellációk óráiban is zajlottak. A szocialisták szerint jó volna, ha a kormány nem a propagandára és a fut- ballügyekre fordítaná energiáit, mert a hó, a belvíz és az árvíz okozta bajok elhárításához átfogó intézkedésekre lenne szükség. A kormány magára hagyta Kelet-Magyar- országot, nem ad pénzt, Katona Kálmán miniszter, kormánybiztos rosszul látta el feladatát - állították. A pénzügyi és a vízügyi tárca részéről válaszolók tételesen ismertették a védekezés adatait, és az állam által eddig kifizetett összegeket, utalva arra is, hogy az előző kormánytól örököltek elhanyagolt gátakat és csatornákat. Kósáné Kovács Magdának (MSZP) azzal a számadatával, hogy 950 ezer család nem vagy nem teljes összeggel tudja igénybe venni a gyermekek utáni adókedvezményt, Harrach Péter szociális miniszter azt állította szembe, hogy az idén az állam 60 százalékkal többet költ a gyermeknevelés támogatására, mint 1998-ban. (simonffy) A Közép-Tisza-vidék kivételével feloldják a rendkívüli állapotot Pénzinjekció a gyógyszerkasszának Az év első két hónapjában több mint 5 százalékkal túllépte gyógyszer-támogatási keretét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), ezért a kormány felhatalmazta az állam- kincstárt a több mint 3 milliárd forintnyi hiány kifizetésére - jelentette be a szóvivő a keddi kormányülés után. Norvégiái látogatása második napján, kedden Göncz Árpád köztársasági elnök találkozott Kjell Magne Bondevik kormányfővel, üdvözölte a Magyar-Norvég Üzletemberi Fórum résztvevőit, délután pedig előadást tartott a Norvég Atlanti Bizottságban. Norvégja külpolitikáját a NATO-tagság, az Egyesült Államokhoz és - más értelemben - az Oroszországhoz fűződő viszony határozza meg. Az európai integrációval szemben - főként a halászati jogok miatt - erős fenntartásai vannak a természeti kincsekben gazdag ország lakosságának, és ez abban jutott kifejezésre, hogy a polgáMivel az elmúlt napokban folyamatosan csökkent a belvízzel borított területek nagysága, és már csak mezőgazda- sági területeket sújt a víz, Tegnap délben megszűnt a rendkívüli belvíz-védekezési készültség Felső-Szabolcsban, a Tisza-Szamos-Kraszna közén és a Hortobágy-Berettyó szakaszain. A Tisza árhulláma Szolnok felett Tiszabő térségében, az eddig mért legnagyobb vízszintnél 65 centiméterrel magasabban tetőzött. A folyó alsó szakaszain továbbra is árad. Tisza- dorogma és Martfű között szintén az eddig mért legmagasabb szint felett vonul le az árhullám, s a védvonalak mentén egyre nagyobb hosszúságban Hivatalosan ez év december 24-én, az esztergomi bazilikából közvetített szent misével nyitja meg a katolikus egyház a 2000. jubileumi évet. Ezt követően pedig számos országon belüli, és nemzetközi egyházi programot kínálnak a hívőknek. A negyedévente megrendezett Magyar Katolikus Püspöki Konferencia legutóbbi ülésszakán a többi között döntöttek néhány olyan esemény megrendezéséről, amelyek a magyar államiság ezredik évfordulójáról és az egyház jubileumi szent évéről méltó módon emlékezik majd meg - mondta el tegnap a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökhelyettese. Gyulay Endre megyés püsrok kétszer is elutasították a már előkészített csatlakozást az Európai Unióhoz. Az egymást követő norvég kormányok ezt figyelembe véve igyekeznek kívülről igazodni az unióhoz. Norvégia számára a balti térség kiemelkedően fontos. Az euro-atlanti közösségbe törekvő államokat támogatják, de belépésüket csak felkészültségük alapján fogadják el. Ez a feltétel érvényesül Magyarország esetében. Hazánk és Norvégia gazdasági kapcsolatainak szintje nem üti meg az európai mércét. A kétoldalú forgalom 1998-ban alig 63 millió dollár értékű volt. Az elmaradás a távolságnak és az eltérő érdeklődési körnek tulajdonítható. jelentkezik szivárgó és fakadóvíz. A folyó még várhatóan hat napig lesz 900 centiméteres vízállás felett. A kritikus térségben, a Kö- zép-Tisza vidékén a lakosság bevonásával tovább folyik az ideiglenes védművek erősítése és működik a figyelősz'olgálat. Hét megye 139 településén a gátakon még mindig csaknem három és fél ezren vesznek részt a védelemben. Vízügyi szakemberek szerint a Tisza felső szakaszain az apadás ellenére sem indokolt még a fellélegzés. A hetek óta nagy terhelésnek kitett védvonalak mentén ugyanis az árvízi jelenségek - például átfolyás, buzgárok stb. - számának növekedésére kell a számítani a következő napokban. FEB pök bejelentette azt is, hogy terveik szerint a jövő év júniusában kétnapos, a laikus, világi hívekkel együtt rendezendő találkozón az elmúlt kétezer év értékelésén kívül a következő ezer év kihívásairól is szót ejtenek. A teljes katolikus püspöki kar részvételével 2000. január 1-jén szintén jelentős egyházi eseményre kerül sor a Szent István-bazilikában. A protestáns püspökökkel való találkozón felvetődött, hogy a jubileumi rendezvények egy részét közösen szervezzék meg. A katolikus egyházi vezetők tárgyaltak a felnőttképzés fontosságáról, valamint egy új bibliafordítás megszervezéséről is. Ebből a célból megalakították a Biblia Társulatot. - horváth Borókai Gábor szerint a túllépés ellentételezése nem jelenti azt, hogy megnyitották volna az idei gyógyszerkassza szigorúan zárt, 123 milliárd forintos keretét. A kormány az Egészségügyi Minisztériumtól és az OEP-től olyan szakmai program kidolgozását várja, amely garantálja az 1999. évi tb-költ- ségvetés megtartását. Gógl Árpád egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a lakosság gyógyszerfogyasztása ciklikus, ami azt jelenti, hogy az év első két hónapjában mindig átlagon felüli mennyiségben vásárolnak patikaszereket. A miniszter tájékoztatta a kormánytagokat arról, hogy hamarosan elkészül a gyógyszertámogatás új rend- • jének tervezete, amely csak a bizonyított hatékonyságú készítményeket preferálja. Selmeczi Gabriella, a tb- alapokat felügyelő politikai államtitkár szerint az év elején kétmilliárd forintnál is többe került az a felvásárlás, amit a 17,5 százalékos gyógyszerár- emelés rémhíre indított el. Borókai Gábor újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a felvásárlások „ösztönzése” a forgalom növekedésében érdekelt lobbyk számára kedvezett. A kormányülésen elhangzott az is, hogy szigorúbban fogják ellenőrizni az orvosok gyógyszerrendelési szokásait. Az ország Ukrajnához közeli, keleti részében néhány háziorvosi körzetben az átlagos ötszörösét is meghaladja a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszerek fogyasztása. A kormányülésen Katona Kálmán szakminiszter bejelentette, hogy a Közép-Tisza- vidék kivételével az országban mindenütt megszüntethető a rendkívüli állapot, (németh) Fellángoltak a harcok Koszovóban, miközben a jelek szerint sikertelenül végződött Richard Holbrooke utolsó közvetítési kísérlete Szlobodan Milosevics jugoszláv elnöknél. A belgrádi magyar nagykövetség kisegítő munkatársai, valamint a személyzet családtagjai kedden épségben hazatértek Belg- rádból - közölte Horváth Gábor külügyi szóvivő. Washingtonba utazott Jev- genyij Primakov orosz kormányfő. Utazásának célja elsősorban az, hogy további segélyekről tárgyaljon amerikai pénzügyi körökkel és a Nemzetközi Valutaalappal. Évi 1,3 milliárd dollár kiesést jelentene Magyarországnak, ha az Európai Unió nem teijesz- tené ki rá a mezőgazdasági termelőket ma segítő központi támogatási rendszert. A probléma körüli vita - írja a The Wall Street Journal Europe című lap - lelassíthatja a keleti bővítés folyamatát. Magánlátogatásra Budapestre érkezett Mikulás Dzu- rinda. A szlovák miniszterelnök Orbán Viktor baráti meghívásának eleget téve, felesége kíséretében jött a magyar fővárosba. Útközben rövid időre megállt Pilisszentkereszten, s a helyi önkormányzat és az ott élő szlovák kisebbségek vezetőivel találkozott. Mind több jel mutat az utóbbi időben Ukrajnában arra, hogy Kijev az eddig Európában is előremutatónak tartott nemzetiségi jogok nagyarányú szűkítésére készül. Pártja felszólította Meciart, hogy vizsgálja felül korábbi elhatározását, és induljon a májusi közvetlen államfőválasztáson. A volt kormányfő ezt megelőzően határozottan kijelentette, hogy visszavonultsá- gából még az államfői székbe sem kíván kilépni. Az előrehozott parlamenti választások jelenthetnek egyedül kiutat az ország válságos helyzetéből - vallja a legnagyobb román ellenzéki erő, Iliescu pártja. Emil Constantinescu államfő nem utasítja el a javaslatot, de szerinte az esetleges idő előtti választások kiírásáról nem neki, hanem a parlamenti pártoknak kell dönteniük. A kínai kormányt arra figyelmeztették vízgazdálkodási szakemberek: az országban épült gátak több mint egyhar- madát 2010-ig mindenképpen meg kell erősíteni, hogy elkerüljék a katasztrófákat. Szerintük mintegy 33 ezer, az ötvenes és a hetvenes évek között épült, igen rossz minőségű gát és víztározó szorul sürgős javításra. Vitanap a hadkötelezettségről Alkotmányba ütköznek és felelőtlenek a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlését szorgalmazó SZDSZ-es elképzelések, így az erről szóló mai parlamenti vitanapnak sincs semmi értelme - vélekedik Lányi Zsolt (FKGP), a honvédelmi bizottság elnöke. Mécs Imre, a hivatásos hadsereget szorgalmazók élharcosa szerint az átállással mindenki jól járna. Mécs Imre az SZDSZ nevével fémjelzett határozati javaslat hátteréről elmondta: emberjogi és alkotmányos szempontból is igazságtalan, hogy a társadalom bizonyos rétegére (huszonéves fiatal férfiakra) nemkívánatos tevékenységet erőltetnek rá, miközben - a 9 hónapra kieső jövedelem miatt - az érintettek családtagjait is „büntetik”. Az önkéntes alapon szerveződő hivatásos hadsereg révén elérhető előnyök közül Mécs egyebek mellett a katonai szakma presztízsének növekedését, az egyre modernebb haditechnika avatottabb kezelését és a védelmi kiadások hosszú távú lefaragását említette. Szerinte a kisgazdákon kívül valamennyi parlamenti párt osztja ezt a véleményt. Lányi Zsolt, az FKGP képviselője ezzel szemben állítja: az SZDSZ-en belül sem mindenki ért egyet Mécsék kidolgozatlan, az országra nézve hátrányos ötletével, a többi frakciónak, illetve a kormánynak pedig esze ágában sincs egy alkotmányellenes elképzelést támogatni. Ha az SZDSZ logikáját követnénk, akkor az iskolába járást is el kellene törölni. Lányi leszögezte: a haza védelme alaptörvényből fakadó kötelezettség, nem véletlen, hogy a NATO-tagországok többségében ma is főként sorkatonák teljesítenek szolgálatot. Szerinte amíg a koszovóihoz hasonló tűzfészkek veszélyeztetik hazánk biztonságát, szó sem lehet az egyébként igencsak liberális szabályok szerint működő magyar hadsereg szétveréséről. T. M. Tovább tart a védekezés Lefújták a belvíz elleni készültséget Egyházi előkészületek a jubileumi szent évre Katolikus programok 2000-re Ötéves a GSM A Pannon GSM Távközlési Rt., amely most ünnepli fennállásának 5. évfordulóját 450 ezer előfizetővel rendelkezik, s várhatóan ettől az évtől nyereséges lesz - jelentette be tegnap Björn J. Flakstadt, a cég vezérigazgatója. A budapesti sajtótájékoztatón bemutatták azt a műszaki megoldást, amely lehetővé teszi, hogy mobil telefonokról a nézők szöveges üzeneteket küld- hessenek a tv2 esti hírműsorába, illetve a csatorna teletext oldalára. A Pannon GSM másik híre, hogy befejeződött a társaság ötletpályázata antennatartó torony építésére. A műegyetem és a mérnöki kamara legjobb terveit felhasználják az újabb - környezetbarát - mobiltelefonantennák telepítése során. Újabb bomba a Déli pályaudvarnál. A főváros központjában folyó építkezésen néhány héten belül immár másodszor találtak fel nem robbant második világháborús bombát. A tűzszerészek elszállították a százkilós robbanószerkezetet. fotó: feb/kallus györgy MÉTERÁRU ÜZLET Szekszárd. Arany János u. 10 KONKURENCIA RUHÁZATI ÉS MÉTERÁRU BOLT Tolna, Deák Ferenc u. 3. Értesítjük megrendelőinket, hogy ATEVELI TÉGLAGYÁR 1999. március 16-án, megkezdte kisméretű tömör tégla gyártását. Rendelés: 74/404-819 vagy , személyesen: Tevel Téglagyár , (18564) | Az Egészségügyi Minisztérium GYÓGYÍTÓ ELLÁTÁS INFORMÁCIÓS KÖZPONTJA orvosi munkakörbe klinikai szakorvost felvesz. Bérezés: megegyzés szerint. Jelentkezés írásban vagy személyesen. Cím: 7101 Szekszárd, Arany J. u. 23-25. Pf .: 426. Tel.: 74/419-233 ....................... ....... (48259]