Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-20 / 66. szám

Adottságok, lehetőségek, tervek - az ezredfordulóra tekintve „Teljes erőbedobással kezdtünk neki feladatainknak” Interjú Koltai Tamással, Tolna Megye Közgyűlésének elnökével, aki fontosnak tartja a gazdasági szemléletet Életkora miatt szinte önként adódik a kérdés: vajon Koltai Tamás szá­mára kizárólag előnyt jelent eddig megélt 31 életéve - miután már az újat, újfajta gondolkodást képviselő generációhoz tartozik - , avagy néha hátrányt, érezve azt a mindennapi tehertételt, ami már viszony­lag fiatalon ránehezedik. Tolna megye közgyűlésének közgazdász vég­zettségű elnöke azonnal válaszol: érezhetően nem először kerül szem­be ezzel a kérdéskörrel. Életkor: nem meghatározó — Igyekszem életpályám jelenlegi ál­lomásán is szellemi kapacitásom és testi erőm legjavát adva szolgálni a köz ügyét. Egyáltalán nem érzem hátrá­nyát annak, hogy fiatal vagyok. Sőt, in­kább az előnyöket tapasztalom: példá­ul azt, hogy az élet más területein már megszokott és kialakított rugalmasság­gal, reagálási készséggel végezhetem a munkámat itt, a megyei önkormány­zatnál is. Életkorom talán valóban ér­dekes tény lehet a megyében, de szá­momra nincs meghatározó jelentősé­ge. — Azt azért elhatározta, hogy a me­gyei önkormányzat új elnökeként fiata­los energiával lát neki a munkának? — Ez természetes, jóllehet nem is annyira elhatározásról volt szó: ilyen­kor elsősorban a felelősség és a megbe­csülés érzése válthatja ki a maximális teljesítményre való törekvést. Tény, hogy nagy elánnal, önmagamat és kol­légáimat sem kímélve, teljes erőbedo­bással kezdtünk neki feladatainknak. S ez jellemzi a folytatást is. — Volt önben olyan érzés, hogy most végre valami teljesen újnak kell elkez­dődnie? — Ha a kérdés így értendő: gondol­tam-e arra megválasztásomkor, hogy némi fiatalos temperamentum, kreati­vitás, gazdasági megalapozottságú szemlélet és ebből származó cselekvés jót tesz a megyének, akkor igenlő a vá­laszom. Mégpedig azért, mert ismere­tes, hogy milyen manapság Tolna me­gye megítélése és jelenlegi helyzete - akár szűkebb, akár tágabb környezeté­ben. Kép a megyéiül- Ön szerint milyen?- A kép, amit előtanulmányaim és most szerzett ismereteim alapján kiala­kítottam magamban, vegyes. A megye adottságai jók, viszont ezeket az adott­ságokat eddig senki sem használta ki.- Figyelemre méltó, amit állít, már csak azért is, mert a jó adottságokat ed­dig sem kérdőjelezte meg senki, viszont „nincs meghatározó jelentősége FOTÓ: GOTTVALD KÁROLYI MIMI ■ill I II 111—IH a lehetőségek komoly kihasználása ed­dig valamiért mindig akadályokba üt­között . . . — Meggyőződésem, hogy eddig mindössze csak beszéltünk az adottsá­gokról. Hogy néhány alapvető hiányos­ságot említsek: nem sikerült megte­remteni a megye „hírértékét”, a megyé­nek a lobbi ereje nem a megyére fóku- szálódott, aminek következtében szű­kebb pátriánk afféle semleges zónává vált. Tanulunk ugyan az iskolában is Tolna megyéről, de voltaképpen mihez is lehet kötni ezt a vidéket? Hiányzik az az akár belföldi, akár külföldi kapcsola­ti rendszer is, ami ide vonzaná először a figyelmet, majd ezen keresztül sok minden mást, például a tőkét. Hátrá­nyunk komoly, mindazonáltal nem be­hozhatatlan. Alapvető célunk éppen ezen problémák megoldása, egyszer s mindenkorra. — Nyilván nagyon sokáig tartana akár csak a felvázolása is az alapvető tennivalóknak. Az első lépést tekintve mit tart a legfontosabbnak? — Azt, hogy az első lépés jó utcába, jó utcák rendszerébe vigyen bennün­ket. Csak így kapcsolódhatunk be zök­kenőmentesen először az országos, majd az európai logisztikai rendszer­be. Először is tehát szükség van a köz­lekedés, az úthálózat javítására. A kor­mányzat terveiben szerepel a szekszár­di Duna-híd megépítése: ezen stratégi­ai létesítmény a déli régió fejlődését rö­vid időn belül felgyorsít­hatja.- Véleménye szerint mikorra lesz kész a Du­na-híd? — Legkésőbb 2002-re. Bízom abban, hogy még az idén tanúi lehetünk az építkezés elkezdésé­nek. Pénzt hozhat a kapcsolati tőke- Az infrastruktúra fejlesztésének fontossá­ga mellett, illetve azzal együtt mire hívná még fel a figyelmet? — A kapcsolati tőke építésére: ez egyébként - a menedzselés érdeké­ben - kötelessége a me­gye mindenkori vezeté­sének. Ebben látom a legnagyobb eltérést az előző, illetve a jelenlegi ciklus között. Mind a kormány, mind a kor­mánykörökön kívüli gazdasági poten­ciál, de a kultúra, művészet, közokta­tás és sport kapcsolatok terén egyaránt előre kívánunk lépni. Ezt a célt szol­gálja Tolna Megye Önkormányzatá­nak új elemekkel gyarapodó szerveze­ti felépítése is. Tehát a törvény által biztosított lehetőségeket figyelembe véve ezért hoztuk létre a politikai főta­nácsadói státusokat. — Egyes ellenzéki kritikák szerint ezek a tisztségek szükségtelenek, emel­lett komoly anyagi terheket jelentenek a megye számára. — A főtanácsadók - négy személyről van szó, jóllehet a törvény értelmében kilenc főt alkalmazhatnák - elméleti és operatív síkon egyaránt komoly segít­séget adnak az előbbiekben már vá­zolt célkitűzéseink megvalósításához. Az anyagi terheket pedig talán érde­mes lett volna az előző ciklusban sor­ra venni. Tavaly a megyéhez terven felül - vagyon eladásból, valamint az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések támogatására nyert pályá­zati pénzből - mintegy 200 millió fo­rint érkezett. Ennek ellenére az előző évben is „sikerült felvenni” közel 130 millió forintos működési hitelt. — Mit kívánnak tenni a pénzügyi gondok enyhítése érdekében? — Például megtesszük azt, ami az előző ciklusban elmaradt, azaz racio­nalizálni kívánjuk az intézmények működését. Ettől azt várjuk, hogy nagyságrendileg 100 milliós költség­megtakarítást érünk el, s ezzel párhu­zamosan még jobb ellátást biztosí­tunk a fenntartandó intézményeink­nél. Vita: mellőzve az indulatokat? — A megye közgyűlése a közelmúlt­ban tárgyalta meg a költségvetést. Az ellenzék máig nehezményezi, hogy nem fejthette ki véleményét kellőkép­pen a témakörről. — Ez nem felel meg a valóságnak. Én is olvastam a tudósítást, mely sze­rint az ellenzék egyik pártja a demok­rácia lábbal tiprásának volt a tanúja, de ezt az állítást nagyon határozottan szeretném visszautasítani. A közgyű­lés szervezeti és működési szabályza­ta egyértelmű: ha valamennyi frakció elmondta véleményét - mint legutóbb- , s a hozzászólások idővel, mint ez alkalommal, a személyeskedés, az el­lehetetlenülés felé mutatnak, akkor ügyrehdi javaslat alapján van lehető­ség a vita lezárására. Az elnök nem te­het mást, az SZMSZ értelmében meg kell szavaztatnia az ügyrendi javasla­tot. Ez történt, teljesen szabályszerű­en, most is. Egyébként a közgyűlés az ellenzéki vezetésű és többségű pénz­ügyi bizottság öt javaslatából hármat változtatás nélkül, kettőt pedig kis mó­dosítással fogadott el. — A kormánypárti oldal - közgyűlé­si többségénél fogva - bármit képes megszavaztatni, megakadályozni. De ez nyilván nem helyettesítheti a véle­mények kifejtését, a vitát - még ha az nem is mindig konstruktív. — Szeretném hangsúlyozni, hogy a szakmai megbeszélések, viták az egész napos bizottsági üléseken, már a közgyűlés előtt lezajlottak. A bizottsá­gok - s ez kiderül a jegyzőkönyvekből- jórészt egyhangúan hozták meg dön­téseiket. Ezek után, ráadásul a vezér­felszólalásokat, másodlagos felszólalá­sokat követően, nem lehet helyénvaló­nak tartani a felesleges indulatokat a közgyűlésen. Tiszteletdíj­összevetések — Még mindig a költségvetésnél maradva: az ellenzék egyik pártja sze­rint a hivatal minden eddiginél többet költ magára. A képviselők, bizottsági elnökök az előző ciklushoz képest va­lóban megemelt juttatásban részesül­nek. — A Tolna megyei tiszteletdíjak egy­általán nem kiugróak, összehasonlítva a többi megyével. Hiszen míg nálunk egy bizottsági tag tiszteletdíja 55 ezer forint, addig Baranyában 55.400, Zalá­ban pedig 61 ezer forint. Nálunk a bi­zottsági elnökök 75 ezer forintot vehet­nek fel, Zalában 82 ezer forintot. Bara­nyában a bizottsági elnökök a 72 ezer forintos tiszteletdíjuk mellé még 39 ezer forint költségtérítést is kapnak. Egyébként mindehhez még csak azt tenném hozzá, hogy az előző ciklusban is volt tiszteletdíj rendezés, igaz, az ak­kori kormánypárt ezt nem tette szóvá. — A hivatali apparátus is részesült béremelésben? — Igen, hiszen ezen a téren is ko­moly volt a lemaradásunk. Az appará­tus bérviszonyainak rendezetlensége gyakorlatilag megakadályozná céljaink megvalósítását. S akkor még nem is be­széltem a rendkívül elavult, házon be­lüli infrastruktúráról, a célszerűtlen és kényelmetlenséget okozó berendezé­sekről, bútorokról, a rossz munkakö­rülményekről, arról, hogy sok irodá­ban szinte egymás hegyén-hátán dol­goznak az emberek. Készülve az ezredfordulóra — A célkitűzések között - mint azt nemrég éppen ön jelentette be - újdon­ságként szerepel a megyenap megtartá­sa is. — Hadd kezdjem messzebbről, szé­lesebb összefüggésbe ágyazva. Mint is­meretes, 2000-ben emlékezünk meg a keresztény magyar államiság ezredik évfordulójáról. Ekkor lesz ezer eszten­deje annak, hogy a II. Szilveszter pápá­hoz intézett kérelem alapján koronát kapott első királyunk, Szent István. Az ország vezetői felismerték azt a törté­nelmi szükségszerűséget, hogy a meg­maradás érdekében fel kell venni a ke- resztséget. Nekünk, utódoknak köte­lességünk, hogy erről a fontos történel­mi tényről méltóképpen megemlékez­zünk. S ugyancsak hasonló módon szeretnénk emlékezni arról az évfordu­lóról, amit megyénk mondhat magáé­nak az idén. Szeptember elsején lesz 300 esztendeje annak, hogy Tolna vár­megyének az akkori uralkodó, I. Lipót királyi pecsétet adományozott. A mil­lenniumi programok bevezetője szű­kebb pátriánkban - erősítendő a megye polgárainak összetartozását - a szep­tember elsején tartandó megyenap lesz. A megyenapot ezentúl minden évben meg kívánjuk ünnepeim. Szeri Árpád FELAJÁNLÁSI SZELVÉNY VÁLLALKOZÁSUNK RESZT KIVAN VENNI A TOLNAI NÉPÚJSÁG HÚSVÉTI MEGLEPETÉS AKCIÓJÁBAN! Vállalkozás neve: Címe: Meglepetés tárgya: Mely település előfizetői között kívánja felajánlani: Cégszerű aláírás: EMÍF3ZET0RK? HIEQRYERTjE'n IjÚSVÉTÍ ÍIJÁRDÉMT! Ijúsvéti báránnyal, nyuszikkal, sok kindertojással ás még számtalan meglepetéssel Kedveskedünk előfizetőinknek! Fizesse elő áprilisra a Tolnai Képújságot és nyerje meg húsvéti ajándékát! Vállalkozások meglepetéseit is várjuk, közvetítjük azzal a szándékkal, hogy örömet vigyünk minél több otthonba. Az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája 1 db bárány (húsvéti) 1 db húsvéti nyúl 1/20 db Kinder tojás 1 db HI-FI torony 1 db hajszárító 1 db mokkás készlet 1 db falióra 3 db pohárkészlet 1 db süteményes készlet 1 db kompótos készlet 1 db pohárkészlet 1 db süteményes készlet 2 db teás készlet 4 db gyümölcsös-salátás tál 1 db NILE vasaló (gőzölős) 1 db SANYO rádió (kicsi) 2 db konyhai robotgép (ELIN) 1 db kukorica patogtató 1 db szeletelő gép 1 db kávéfőző gép 1 db eliláló 1 db kávédaráló 1 db tálaló szett 3 db kisrádió 1 db gőzölős vasaló 4 db falióra 2 db pohárkészlet 50 db könyvcsomag t

Next

/
Oldalképek
Tartalom