Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-18 / 64. szám
1999. március 18., csütörtök Magazin - Műsorok 7. oldal Beszélő biciklik Strassburgban, Elzász fővárosában az idegenforgalmi szakemberek áprilistól új szolgáltatást vezetnek be: egyelőre 20 beszélő kerékpárt kölcsönözhetnek a turisták csekély kétezer-hat- száz forintnak megfelelő összegért. A járműveket magnóval és részletes térképpel szerelték föl. A szokatlan városnézés egy elzászi dallammal kezdődik, és a nyolc kilométeres túra során tizenhat látnivalót ölel fel. A magnószalagról öt nyelven hallható a vezetés. A két órás út nemcsak a híres katedrálist mutatja be, hanem napjaink nevezetességeit is, mint például az Európa Parlament és az Európa Tanács modem épületét. S akit a városnézésnek ez a nem mindennapi módja elfárasztana, szünetet is beiktathat: elmajszolhat egy tipikus helyi specialitásnak számító süteményt, s egy pohár jó borral enyhítheti szomját. Nyugdíjas város Új város született Kaliforniában. A település nem a hatóságok kegyéből kapta meg a városi rangot: lakói döntöttek úgy a voksoláson, hogy ezentúl városlakók lesznek. A város neve is a polgárok szavazata alapján lett Nyugis Világ. A települést ugyanis egy olyan 19 ezer fős zárt közösség alapította, amely szinte csupa nyugdíjasból áll. Viktória királynő és a fővadász Nap mint nap olvashatunk magas rangú politikusok félrelépéseiről, szerelmi kapcsolatairól. Van, akiről kiderül, s akadnak olyanok is, akik még a botrány esetleges kirobbanása előtt saját maguk bevallják házastársi hűtlenségüket. Aztán vagy megbocsát nekik a világ vagy sem. Gyakran még özvegyek is bűnösek maradnak a közvélemény szemében. Ez volt a helyzet például Jacqueline Kennedy, az amerikai First Lady esetében, akinek sohasem bocsátották meg, hogy miután férjét, J. F. Kennedyt meggyilkolták, nem maradt hű az özvegyi fátyolhoz, hanem hozzáment a görög iparmágnáshoz, Onassziszhoz. S most megint kiderült, nincs új a nap alatt. Lett légyen valaki házas vagy özvegy, szinte alig akad olyan történelmi személyiség, aki önként vállalta a halálig tartó hűséget - különösképpen egy halotthoz. Úgy történt ez Viktória angol királynővel (1819-1901) is, akinek német származású hitvese, Albert herceg 42 éves korában tífuszban meghalt. Az özvegy uralkodónő élete hátralévő részében állandóan gyászruhát viselt, jelezve a számára pótolhatatlan veszteséget. De bebizonyosodott, hogy a gyászt sugalló kelme alatt szenvedélyes szív lüktetett. Az angol történelemben eddig legtovább, 64 évig uralkodó királynő nem sokáig bírta elviselni az özvegységgel együtt járó kínokat, és titokban szerelmi partnert választott magának. Egyértelmű adatok kerültek nyilvánosságra arról, hogy Viktória intim kapcsolatban állt testőrével, John Brownnal, aki egyben fővadásza és vadőre is volt. A titkos szerelem írásos bizonyítékai - egy köteg szerelmes levél a királyi és császári felségtől illetve kedvesétől - John Brown egyik skóciai leszármazottja házának padlásáról, egy poros, pókhálóval beszőtt tengeri utazóládából kerültek elő, egészen véletlenül. Történt ugyanis, hogy John Brown egyik Kanadában élő leszármazottja tudomást szerzett arról, hogy a BBC filmet akar csinálni Viktória életéről. A rokon ekkor felvette a kapcsolatot Douglas Rae-vel, a producerrel és Jeremy Brooks-szal, a forgatókönyvíróval, és beszámolt arról, hogy Skóciában élő nővére őrzi a királynő és szerelmese leveleit. Az a pletyka, amely szerint Viktória titokban férjhez ment volna a vadőréhez, sőt egy gyermeket is szült neki, nem derül ki a levelezésből. A brit királyi család elhatározta, hogy addig a részleteknek nem szabad nyilvánosságra kerülniük, amíg a királyi család azon tagjai életben vannak, akik ismerték Viktóriát. Elsősorban II. Erzsébet királynő édesanyjára gondolnak, aki most 98 éves. A BBC által a nem épp tekintélytisztelő „Mrs. Brown” címmel sugárzott film viszont nem volt tekintettel a Windsor- családra, és szerelmi történetként mutatta be Viktória és Brown kapcsolatát. FEB Elaltatták az ámokfutó majmokat Ámokfutóvá vált az amerikai Utah állambeli Salt Lake City állatkertjének két csimpánza. Az egyik megvadult jószág leharapta ápolójának fél orrát, a másik pedig másfél ujját. A támadás akkor történt, amikor Happy és Chip, a két csimpánzfiú, valamint Tammy, a nősténymajom kitört ketrecéből. Eleinte békésen járkáltak keresztül-kasul az állatkertben. Ápolójuk, a 28 éves Jamie Bradley azonban nem tűrte a fegyelmezetlenségüket, és megpróbálta visszaterelni őket a számukra elkente« területre. Mindeddig ismeretlen okból a két „férfi” már hetek óta meglehetősen furcsán, ellenségesen viselkedett, akárhányszor Bradley megjelent a közelükben. így történt most is. Mihelyt Chip megpillantotta az ápolót, rátámadt a fiatalemberre. A dulakodásban egyik ujját teljesen, a másikat félig leharapta. Ezután az arcának esett, és az orrából is leharapott egy darabot. Közben Happy a szerencsétlen férfit ösz- szekarmolta, harapdálta, ahol csak érte. A fenyegetővé vált hím majmokat elaltatták. A hároméves csodagyerek Alig volt féléves, és már beszélt; kilenc hónaposán járni kezdett, egyéves korában már a sorozatszám alapján különböztette meg a Disney-videókat a képernyőn, 18 hónaposán fújta az összes autómárkát az emblémák láttán. Errol Kerr angol csodagyerek éppen hároméves. Öt nyelven - angolul, spanyolul, olaszul, németül és szuahéliul! - számol. Alig látszik ki a földből, ám intelligencia-hányadosa máris 150. Az átlagos felnőttnél másfélszer okosabb kislegényt tudósok tartják szemmel, figyelik a fejlődését. Azt mondják, olyan az emlékezete, mint a fényképezőgép: elegendő, ha egyszer elolvas egy oldalt a könyvből, már tudja kívülről. Miből tevődik össze a víz? Tüstént rávágja: hidrogénből és oxigénből. Amikor apja vagy anyja verset, mesét olvas föl neki, és eltéveszt egy- egy szót, a gyerek azon nyomban helyesbít. Kezdetben aggódtak a szülők, és egyik pszichológustól a másikhoz cipelték, mert kórosnak vélték nagy okosságát. Meg amiért Errol egyszerűen nem talált magának játszópajtást a kortársai között. A többszörösen ellenőrzött intelligencia-hányados megnyugtatta a fiatal szülőket. Gyerekük máris iskola-előkészítőbe jár, mindkét kezével egyformán ír. Egy nagy baj van csupán Errollal: képtelen megbékélni az együgyű házi feladatokkal. Konferencia-átok A szakmai konferenciák olykor borzasztóan unalmasak tudnak lenni. Kifárasztják a résztvevőket, akiket eközben elvonnak a valóban hasznos teendőktől. Az egyébként távközléssel foglalkozó amerikai MCI WorldCom óriáscég ezért kidolgozott néhány védekezési trükköt a szenvedő alanyok számára. A módszerek vészesen hasonlítanak a diákok cseles praktikáihoz. íme: — Hatásos, ha már jó előre megbeszéljük valakivel, hogy telefonhívását a konferencia nyitóelőadására időzítse. Ilyenkor sűrű bocsánatkérések közepette angolosan távozhatunk. — Az sem megvetendő, ha valaki már eleve hívásra programozza be saját készülékét. A lényeg az ötletes megoldásokban rejlik. — Van, aki arra hivatkozik, hogy váratlanul igen kényes üzleti problémát kell megoldania. — Akinek hasonló okos kifogás nem jut eszébe, más módon védekezhet. A megkérdezettek 73 százaléka elárulta, hogy az előadások alatt csendesen ábrándozik, esetleg más, valóban fontos teendőire koncentrál. A férfiak 41 százaléka bevallotta, hogy nyitott szemmel alszik. A nők éberebbek, közülük csak 31 százalék szunyókál. A Tolnai Népújság Mai Tévé- és Rádióműsor-ajánlata MTV 1 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Határtól határig 6.00 Szabadság tér 9.05 Bor és hatalom 9.35 Kincsestár 11.05 Családorvos (ismétlés) 11.30 A szerelem jogán 12.15 AKT 12.25 Lezáratlan akták 12.30 UNI-JÓ 12.40 Második lehetőség 13.30 Hagedorn lánya 13/8. 14.20 Magyar műemlékek 14.45 Natura magazin 15.10 Csillagok égen és földön 16.00 Együtt 17.00 A természet enciklopédiája 17.45 Körzeti híradók 18.00 Kommentár 18.20 Hangszál(l) 18.45 Mackó apó meséi 19.00 A bestia 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Imagine - John Lennon 21.45 Nevetett ma már? 22.05 Aktuális 22.30 Publikum 23.00 MM 23.10 Labdarúgó-kupanap MTV1, 73.30Hagedorn lánya. Egy év telt el, amióta Heike visszatért Bostonba, hogy befejezze tanulmányait. Apja személyesen akar gratulálni neki. 17.05 72 óra 77.35 Santa Barbara 18 30 Hír3 7900MASH (am. vígjátéks.) 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Űrhéború: 2063 20.50 Anyuci tutira megy (amerikai thriller, 1993) 22.35 Esti gyors 23.30 Santa Barbara 0.20 72 óra (ismétlés) 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Egy titokzatos hölgy 9.45 Satöbbi 10.15 Színkép 10.45 Follow me 11.10 Segíts magadon! 11.35 Mindent tudni akarok! 11.40 Közvetlen ajánlat 12.30 Kedves nővérkék 13.20 A bérgyilkos halála 14.45 Marimar 15.15 Kakuk! (talkshow) 15.45 Kassandra 16.35 Gazdagok és szépek 17.00 Sunset Beach (amerikai sorozat 134.) 17.50 Százmillió 18.15 Szerencsekerék extra 18.35 Plusz (aktuális magazin) 19.30 Szerencsekerék 20.45 Légi zsaruk 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 22.45 Forró nyomon 23.00 Magyarország holnap 23.30 Színkép 24.00 Jolly Joker • (német sorozat) 0.50 Vers éjfél után tv2, 77.00Sunset Beach. Még mindig azon töri a fejét Annie és Meg, hogy mi történt azon az éjszakán, amikor Maria meghalt. Egyre több a kérdés. SZÍV TV 76.30 Agrárpiac (ismétlés) 17.00 Lesen (sportmagazin) 18.00 Könnyűzenei kirakat 19.00 Köz-hír 19.30 Utazzon velünk! 19.45 Ki ő? (telefonos játék) 20.00 Sportműsor 22.30 Köz-hír (ismétlés) 23.00 Könnyűzenei kirakat 24.00 Utazzon velünk! (ism.) 0.75 Music Box RTL KLUB 6.05 Varázslatos álmok 6.80 Jó* reggelt! 900 Recept Klub (ismétlés) 9.10 Esmeralda (ismétlés) 70.00 Megveszem ezt a nőt! 70.50 Az első csók (ismétlés) 7 7.75 Pont hu 71.45 Barátok közt 72.70Lois és Clark 12.55 Meri vagy nem meri? 73.70 Élettér 73.30 Gyilkos sorok 74.45 Rajzfilm Klub 16.05 Sweet Valley 16.30 Az első csók 17.00 Meri vagy nem meri? 17.05 Lois és Clark 77.50 Meri vagy nem meri? 17.55 Esmeralda 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 79.30 Barátok közt 20.00 Pensacola - A név kötelez 20.50 Nikita, a bérgyilkosnő 22.00 Megdöbbentő világ 23.00 Művészbejáró: Maszkok (francia film) 96’ 0.40 Fókusz (ismétlés) 7.00 Divatklip RTL KLUB, 20.00 Pensacola. Ideggázt találnak az egyik utasnál a repülőtéren. A férfit őrizetbe veszik. Kiderül, hogy az Interpol már körözi. MSAT 75.00 A félelmetes Honchok 17.30 Clarissa (amerikai sor.) 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Deify (rajzfilmsor.) 19.00 Kapásjelző 79.30 Hír-M (híradó) 20.00 Őrangyalok 21.45 Ufóakták rejtélye 23.30 Hír-M (ismétlés) 24.00 Kapásjelző (ismétlés) 0.30 Music Box DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.70 Régiók (ismétlés) 9.45 A Zene Arcai (ismétlés) 70.40 Nagypapa csodaországa 7 7.35 Néptáncok 7 7.40 Esti kérdés (ismétlés) 12.20 Minoritates Mundi 73.05 Mágnás Miska (ismétlés) 74.30 Amit a sajtokról tudni kell 75.00 Győztesek és vesztesek 75.45 Az óceán lánya 76.70 Katedra nélkül 76.20 Csillagjel 16.50 Hogyan készülnek? 77.05 Halld, Izrael! 17.40 Mesefilmek 76.20 Váltó 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Együtt a család (török film, 1995) FF 20.30Zorán: Mi kéne még; Ünnep 20.45 Esti kérdés 27.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Mű-terem-tés 22.20 Melocco 23.70 Amerikai anzix (magyar film, 1975) FF 0.50 Híradó MTV 2 7.55 Műsorismertetés 8.00 Tudóra 9.00 Aktuális (ismétlés) 9.20 Néprajzi értékeink 9.30 Tanoda 70.30 Szomszédok (teleregény, ism.) 7 7.00 Tanoda plusz 72.00 Telesport 72.30 Híradó. Időjárás 72.45 AKT 72.55 Lezáratlan akták 73.00 Tévémagiszter / repríz 74.00 Bor és hatalom (spanyol sorozat, ismétlés) 74.55 Az első villamos 17.30 Kincsestár (ismétlés) 79.00 Magyarország ma Közelkép 19.30 Mesetár 19.45 Nemzeti értékeink Verőce 20.00 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.30 Jelenetek egy házasságból (svéd film 2/1.\ 22.00 Visszatérés Édenbe (ausztrál sorozat 22/14.) 22.50 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató HBO 6.30 Sztárközeiben: Dan Aykroyd 7.00 Jó barátok 7.25 így készült: Casino 7.55 Az üstökös éve (amerikai vígjáték) 87’ 9.30 Őt is anya szülte (angol film) 118’ 7 7.20 Tegnap és ma (amerikai film) 98’ 73.00 Hollywoodi csemegék: Álom párok 73.30 Ragyogj! (ausztrál film) 15.15 Kőbunkó (amerikai vígjáték) 85’ 16.45 Az elveszett hercegnő (amerikai film) 93’ 18.20 Profiboksz-döntő 90’ 20.00 Bolond szél fúj (am. vígjáték) 110’ Fsz.: Matthew Perry 22.05 Melrose Place (amerikai sorozat) 43’ 22.45 Mr. Jones (am. film) 110’ 0.45 Végképp eltörölni (amerikai akciófilm) 110’ 2.40 Vad éjszakák (francia film) 122’ 4.45 Profiboksz-döntő 90’ HELYI TÉVÉ-, RÁDIÓ- ÉS MOZIMŰSOROK TÉVÉK: Bonyhádi VTV 10.00 Bonyhádi Arcképcsarnok. 11.00 Címzett ismeretlen (magyar filmvígjáték). Dombóvári VTV 17.30-18.00 Képújság. 18.00 Koktél. 18.45 Regionális Híradó, (ism.) 19.00-20.00 Képújság. 20.00 Harc az időért (amerikai vígjáték). 21.30 Képújság. Szekszárdi VTV és POP TV 8.00 Szekszárdi délelőtt. 10.00 Közlekedésbiztonsági helyzetkép. 10.30 Képújság. 18.50 Regionális Híradó. 19.00 Híradó. 19.25 KP - gazdasági magazin. 20.00 Fotóalbum. 20.30 VTV Híradó. 21.00 Film: Harc az időért. 22.30 VTV Híradó. 23.00 Regionális Híradó. 23.00 Képújság. RÁDIÓK: Rádió Antritt FM 105,1 Mhz. 00.00-24.00 Non stop. Benne: óránként nyereményeső játék. Bajai Rádió 7.00 Jó reggelt kívánok! 9.30 Mindent bele! Közben: 11.03 Délen innen-Dólen túl. 16.00, 17.00, 18.00, 19.55 Hírek. 17.15 Sport. 18.05 Carmen Top 10.19.03 Kívánságműsor. Fortuna Rádió, Paks 00-0.5 Non-stop zene. 05-09. Reggeli magazin (félóránként hírek, Időjárásjelentés, sport, útinform). 5.15, 7.45 Névnap, születésnap. 5.50, 8.15 Rendőrségi hírek. 6.15, 7.15 Lapszemle. 6.45,10.50,13.45 Tőzsde. 8.30 Évfordulónaptár. 9.05 Tegnap történt. 10.40, 15.15 Állásajánló. 17.00 Programajánló. 11.45, 15.45 Sport. 12.00-13.00 Fortunamix. 13.30, 17.30, 23.00 BBC-hírek. 17.00 Programajánló. 19.00 Lemezkiadó ajánlóműsora. 19.30 Kívánságműsor. 22.00 Csensz. Joker Rádió, Dombóvár 6.00 Műsorkezdés. 6.40 Ügyeleti hírek. 7.00 Hírek. 7.05 Útinform. 7.10 Sport. 7.30 Ügyeleti hírek. 7.40 Joker Büfé. 7.50 Lapszemle. 8.00 Hírek sport. 8.30 Évfordulók. 9.00 Gazdasági hírek. 9.15 Kulturális ajánlat. 10.00, 12.00, 14.00 Hírek. 11.00 Telefonos játék. 11.45 Joker Büfé. 14.45 Telefonos játék. 15.00-18.00 IG. 17.40 Ügyeletek. 18.50 Sport. 19.00 Nosztalgia műsor. 20.00 Műsorzárás. Pécsi Rádió 6.00 Kossuth krónika. 6.15 Dél-dunántúli krónika. 6.30 A nagyvilág hírei. 6.38 Közlekedési információk. 6.45 A térség hírei. 7.00 Kossuth krónika. 7.15 Dél-dunántúli krónika. 7.30 A nagyvilág hírei. 7.45 A nap témája. 8.10 Eseményösszefoglaló. 8.20 Riportok. 9.00-10.30 Horvát nyelvű regionális nemzetiségi műsor. 10.30-12.00 Német nyelvű regionális műsor. 12.00-13.00 Kossuth Déli Krónika. 13.05-14.00 Szerb nyelvű zenedélután. 14.00-18.03 Kirakat. 18.30-22.30 Nemzetiségiekről 30 percben. MOZIMŰSOR Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Szükségállapot. (15.30, 17.30, 20.00). Kisterem: John Carpenter: Vámpírok. (17). Ronda ügy. (19).