Tolnai Népújság, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-10 / 34. szám

2. oldal Világtükör 1999. február 10., szerda A két kormányfő intézményesítené a kapcsolattartást FOTÓ: FEB/REUTERS Egyetem, autópálya, főkonzulátus Magyar-román miniszterelnöki tárgyalások Budapesten Tényként számolunk azzal, hogy Románia döntést hozott a Petőfi-Schiller kétnyelvű egyetem felállításáról, így a romá­niai önálló magyar egyetem visszaállítása is megtörténhet - je­lentette ki kedden Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő román partneré­vel, Radu Vasilével közösen tartott sajtóértekezletet a tár­gyalások után.- Országunk és polgárainak érdeke egyaránt az, hogy Ro­mánia minél hamarabb integrá­lódjon a NATO-ba és az Euró­pai Unióba - közölte Orbán Viktor. Mint mondta: a magyar érdekeltség arra is kiterjed, hogy a jelenlegi román kor­mány sikeres legyen. A miniszterelnök szerint Magyarország NATO-tagsága megnöveli a felelősségét ab­ban, hogy a térség stabilitása kiteljesedjen. Ehhez pedig hozzájárulhat egy kiegyensú­lyozott magyar-román kapcso­latrendszer is. Radu Vasile megerősítette, hogy a minisz­terelnöki találkozókat mindkét fél intézményesített formában képzeli el.- Nincs szó arról, hogy a Budapestet Bukaresttel össze­kötő autópálya elkerüli majd a magyarlakta romániai területe­ket - szögezte le Radu Vasile. Hozzátette: az autópálya nyomvonalának kijelölését gazdasági szempontok befo­lyásolják, ám Kolozsvár és Marosvásárhely mindenkép­pen közvetlen összeköttetés­ben lesz az épülő autópályával. Hazánk Csíkszeredán sze­retne új főkonzulátust nyitni, és szívesen fogadná, ha Buda­pesten román, Kolozsvárott pedig magyar kulturális intézet nyílna. A plenáris tárgyaláson Hámori József, a nemzeti kul­turális örökség minisztere és Ion Caramitru román kulturális miniszter felvetette annak lehe­tőségét, hogy Bánlak térségé­ben magyar kulturális központ létesül. Szó van két új ma­gyar-román határátkelőhely megnyitásáról és két, már mű­ködő átkelő modernizálásáról. Magyar agrármustra A héten nyitva tartó Prodexpo kiállításon csaknem negyven cég mutat be magyar agrárter­mékeket Moszkvában. Az orosz pénzügyi és gazdasági válság miatt tavaly kevesebb mint háromszázmillió dollárra zuhant a két ország agrárkeres­kedelme. A magyar kereskedők igyekeznek az orosz régiók sa­játosságait messzemenően fi­gyelembe véve elhelyezni árui­kat, és ehhez nyújt a magyar kormányzat támogatást, segítve az orosz piac megőrzését - mondta moszkvai sajtóértekez­letén Kása Ferenc. A szaktárca helyettes államtitkára szerint a magyar agrárágazat búzát és kukoricát is szállíthat az orosz piacra, havonta pedig nyolcezer tonna hasított félsertést és ezer tonna hústerméket. Bombamerénylet Görögországban Keddre virradóra ismeretlen tettesek pokolgépet helyeztek Görögországban a trákiai Ko- motini városban működő török konzulátus elé. A rendőrség szakértői megkísérelték a hely­színen hatástalanítani a bombát, eközben egy rendőr kisebb sé­rüléseket szenvedett. Egy ismeretlen telefonáló fi­gyelmeztette a hatóságokat a készülő merényletre, de nem árulta el, kik helyezték oda a bombát, és miért. Trákiában, ahol a görögországi török ere­detű muzulmánok jelentős cso­portjai élnek, Komotini város török konzulátusa hosszú ideje a szélsőséges görög nacionalis­ták haragjának egyik célpontja, de most először intéztek me­rényletet ellene. Athén hivata­losan is elítélte az akciót. A szundikálás művészetéről Amerikában hézagpótló művet jelentetett meg a bostoni egye­tem pszichológia professzora. William Anthony könyvének címe: A szundikálás művészete. „Sokan elvesztett időnek tartják a délutáni alvást - álla­pítja meg a kötet bevezetője -, pedig ennek az ellenkezője ér­vényes.” Ha valaki rövid ideig szunyókál ebéd után, annál pi­hentebben és hatékonyabban tudja folytatni tevékenységét. Az ajánlott szundi időtartama általában 25 perc. Ha ez rövi- debb, nincs értelme, ha hosz- szabb, nehéz folyamatosan to­vább dolgozni. Megrögzött ebéd utáni szunyókáló volt Le­onardo da Vinci, Johannes Brahms vagy Thomas Edison, de szakított magának időt ilyen célra Napóleon és Churchill is. Viszonylagos nyugalom Koszovóban Spanyolország ígérete a NATO-küldetés támogatására Koszovóban viszonylag nyugodtan telt el a keddre virradó éjszaka, a főként albánok lakta szerbiai tartományban tevé­kenykedő nemzetközi megfigyelők nem értesültek újabb in­cidensről - mondta Sandy Blyth EBESZ-szóvivő. Blyth azt is közölte: a megfi­gyelők a szokásos rendben to­vábbra is „járják a terepet” a válság dúlta tartományban. Danica Mirankovics pristinai szerb vizsgálóbírónő ugyan­akkor bejelentette: a rossz idő­járásra hivatkozva a hozzátar­tozók kedden sem vették át azon albán személyek holttes­tét, akik a január közepi, nagy vihart kavart racaki gyilkossá­gok során vesztették életüket. A tetemek átvételét szerdára halasztották. Szerb vélemény szerint az albánok politikai já­tékot űznek a holttestek körüli huzavonával. Hétfőn William Walker, az EBESZ misszióve­zetője is elítélte a történteket. Az EBESZ megfigyelői pedig megállapodást kötöttek a ro­konokkal, hogy azok három nap alatt mégis átveszik a negyven holttestet. Javier Solana, a NATO fő­titkára ígéretet kapott Jósé Maria Aznar spanyol kor­mányfőtől, hogy a NATO erő­inek esetleges koszovói külde­tése esetén, amelyre akkor ke­rül sor, ha erről megállapod­nak Rambouillet-ban, Madrid is csapatokat vezérel a tér­ségbe. Ugyanakkor Eduardo Serra védelmi miniszter hang­súlyozta: erre vonatkozólag egyelőre nincsen konkrét dön­tés. Kormányforrások szerint Spanyolország Koszovóba ve­zényelhetné Boszniában állo­másozó 1800 katonájának nagy részét. Solana ezekben a napokban a NATO tagországok kor­mányfőit tájékoztatja a szö­vetség terveiről. Hírek röviden Megemlékezés Husszeinről Az ENSZ Közgyűlése rendkívüli ülést tartott Husszein jordániai király emlékére hétfőn, az előző nap elhunyt uralkodó temetésének nap­ján. Száznyolcvanöt nemzet képviselői egyper­ces néma csenddel adóztak az elhunyt uralkodó emlékének. Szivárog, de nem azért... A bősi erőműben nem a zsilipkamrák fugáinak szivárgása, hanem számos technológiai beren­dezés elhasználódása jelenti a „fő gondot”, mi­vel az élettartamuk lejárt, s ezért a zsilipkamrák állapota az „üzemképesség határáig jutott” - nyilatkozta Jozef Oblozinsky, az üzemeltető vállalat igazgatóhelyettese. Visszatérhetnek a műkincsek? A sárospataki könyvtár Oroszországba került kincseivel kapcsolatban orosz kormányzati, parlamenti és helyi (Nyizsnij Novgorod-i) szin­ten megvan a jóindulat és a politikai készség is, hogy e kulturális értékek minél előbb visszajut­hassanak eredeti tulajdonosukhoz - jelentette ki kedden az orosz fővárosban Herman János, a külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. A kulturális kincsek ügyében illetékes két­oldalú szakértői bizottság ülésén hamarosan ki­dolgozzák a sárospataki könyvtár kincseinek visszajuttatásának módját. Önkormányzati szövetség alakul Még ebben a hónapban szövetségre készül lépni Kárpátalja több mint húsz magyarlakta te­lepülésének önkormányzata. A szövetség létre­hozásának gondolata másfél évvel ezelőtt vető­dött fel az egyik önkormányzati fórumon, ame­lyet a megye nemzetiségi településeinek pol­gármesterei tartottak. Az alapítóként fellépő, többségében magyarlakta települések polgár- mesterei szerint a kidolgozott és Csapon előter­jesztendő alapszabály senkit nem zár ki nemze­tiségi alapon, hiszen a településfejlesztés nem ismerhet etnikai határokat. Nagy test, nagy élvezet! Tokióban jelmezversennyel kezdődött meg az idei szumó- idény. A mongol születésű Kyokushuzan és versenyzőtársa, Kaio a Titanic című film két fő­hősének öltözött be. Ilyen súllyal nem nehéz elsüllyedni... fotó: feb/reuters Az orosz államfő Primakov tyúkszemére lépett Moszkvai erőfitogtatás Jelcin hétfői ammani látoga­tásával ismét megkeverte az orosz belpolitika kártyáit. Az orosz elnök nem akarta, hogy Husszein temetésének „elnöki szintű eseményén” Primakov kormányfő vegyen részt - írta keddi kommentárjá­ban a moszkvai Izvesztyija. A tekintélyes lap úgy értesült: Jelcin a jordániai király halálát követően azonnal döntést ho­zott arról, hogy elrepül Am- mánba, de kivárta, amíg elter­jed, hogy Primakov képviseli Moszkvát, s csak ezután jelen­tette be részvételét a temetésen. Jelcin így Primakov „tyúk­szemére lépett”, hiszen az orosz kormányfő a közel-keleti térség szakértőjének tekinti magát, s a jordániai „röpgyűlésen” való részvétele nem csak becsület­beli ügyének, hanem szakmai A januárban életbe lépett svédországi rendszabályok kemény fellépést helyeznek kilátásba az utcai prostitúció fölszámolása végett. A stockholmi parlament által jóváhagyott törvény értelmében tilos a szexuális szolgáltatások megvásárlása a skandináv or­szágban, ahol a rendőrségi sta­tisztika szerint hatezer prostitu­ált működik, és szolgál ki évente 200 ezer „ügyfelet”. A prostitúcióellenes törvény egyúttal a szervezett bűnözés elleni küzdelem része is. A svéd városokban ugyanis meg­jelentek a külföldi futtatók és az általuk „importált” lányok. Svédországban már rég bezár­ták a bordélyokat. A prostituál­Hontalan az A Svájcban élő Savoyai Ema­nuel Filiberto elégedetlen az életével. Tiltva van ugyanis a királyi sarj számára, hogy be­tegye a lábát ősei földjére. III. Viktor Emanuel olasz király dédunokájára, Velence herce­gére is vonatkozik az 1946-ban törvénybe iktatott tilalom: „A Savoyai ház volt királyainak, feleségüknek és férfi sarjaiknak tilos belépniük a nemzeti fel­ségterületre.” A királyi család kiűzetése Itáliából a dédnagyapának „kö­szönhető”. Viktor Emanuel se­gítette hatalomra Mussolini fa­siszta vezért, s járult hozzá a fajgyűlölő törvények kihirdeté­tekintélye kérdésének is szá­míthatott - írta az Izvesztyija. Jelcin ammáni látogatásának célja vélhetően nem csak Pri­makov „rendreutasítása” volt, hiszen az orosz elnök most el­érte azt, amiben hosszú ideje nem volt része: utazását a leg­főbb politikai eseményként ér­tékelte a világsajtó. A politikai színpadról való hosszú hiány­zását követően az orosz államfő most mind belpolitikai, mind pedig nemzetközi szempontból felértékelte személyét - írta a moszkvai újság. Az orosz üzleti körök napi­lapja, a Kommerszant Daily ér­tékelése szerint az orosz elnö­köt egyértelműen hatalmi szá­mítások vezérelték ammáni ki­rándulásában: azt akarta bebi­zonyítani ország-világ előtt, hogy egyedül ő hozza meg a politikai döntéseket. tak bírálják az intézkedést és a mostani új törvényt is. A kéjke­reskedelmet ugyanis ezzel ille­galitásba kényszerítik, illetve a szomszédos Finnországba „száműzik”, ahová máris meg­indult az örömlányok és vendé­geik áradata. Attól azonban „nem kell tar­tani”, hogy a legősibb mester­ség űzői végleg beszüntetik szolgáltatásaikat Svédország­ban. A lányok eltűnnek ugyan az utcákról, csakhogy a kicsit is igényes kéjhölgy már jó ideje amúgy sem a közterületen dol­gozik, hanem az Internet fel- használásával. Fényképről, az üzlethez szükséges információk alapján válogathatnak a vevők, és jelentkezhetnek be akár elektronikus levélben is. FEB olasz herceg séhez és alkalmazásához. Máig nem bocsátották meg az ola­szok az utolsó királynak az „árulást”: amikor 1943-ban menesztette Mussolinit, ő maga is menekülni kényszerült. Miközben az olaszok ellen­szenve nem enyhül a királyok­kal és a trónörökössel szemben, megértéssel viseltetnek a kék­vérű világfi, Emanuel Filiberto iránt. Már csak azért is, mert a fiú a Juventus focicsapatának megszállott szurkolója. Ám an­nak ellenére, hogy tavalyelőtt Prodi miniszterelnök kísérletet tett a megbékélésre, máig hi­ányzik az alkotmány megvál­toztatásához szükséges szená­tusi többség. (kulcsár) Bűnhődnek az ügyfelek Svéd hadüzenet a prostitúciónak

Next

/
Oldalképek
Tartalom