Tolnai Népújság, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-27 / 49. szám
2. oldal Világtükör 1999. február 27., szombat — Hazai Tükör Nem lesz Fehér Könyv Nem okozhat hátrányt a művelődésben a kistelepülések szegénysége Pályázatokra hárommilliárd forint Több mint hárommilliárd forint értékben ír ki pályázatokat a napokban a kulturális tárca önkormányzatok, alapítványok, civil szervezetek és magánszemélyek számára nemzeti értékeink megőrzésére és gyarapítására. Külön támogatás szolgálja a millennium méltó megünneplését. Az elterjedt hírekkel ellentétben sem a Horn-, sem az Or- bán-kormány nem tartotta fontosnak az elődei „bűneit” összegző úgynevezett Fehér Könyv elkészítését - tudtuk meg kormányzati forrásból. Igaz, a Miniszterelnöki Hivatal néhány munkatársa épp most dolgozik egy terjedelmes elemzésen, ám állítólag ennek a munkának egészen más a célja. Információink szerint a MeH Bogár László államtitkár vezette stratégiai központjának munkatársai 2-3 hét múlva teszik le a kormány asztalára azt a százoldalas elemzést, amely a Horn-éra gazdasági, társadalmi, politikai összefüggéseit taglalja. Mint megtudtuk, a Teliér Gyula irányításával dolgozó A belvíz okozta károk enyhítése, valamint a károk helyreállítása előreláthatóan nem csak az önkormányzatok kasszáját üríti ki. A korábban árvíz, most pedig belvíz fenyegette területeken jó néhány család maradhat fedél és művelésre alkalmas földterület nélkül. Katasztrófa esetén a megyei területfejlesztési tanácsok által kezelt, úgynevezett „vis maior alapokból” rendezik az önkormányzati tulajdonban esett károkat. A magántulajdonban lévő házakat, telkeket, földeket, jószágot ért természeti csapás terheit azonban úgy tűnik, hogy sem helyi, sem pedig központi pénzalapok nem enyhítik. Belvízkárra például hazánkban Január elsejétől az újonnan forgalomba hozott autók törzskönyvet kaptak, amelyet a tulajdonosnak lakásán kell tartania. Ennek az okmánynak akkor lesz szerepe, amikor az autó eredetét valamilyen okból igazolni kell. Július elsejétől a gazdát cserélő autók új tulajdonosai is megkapják autójuk törzskönyvét, majd hamarosan a többi gépjármű is folyamatosan, a műszaki vizsgák során jut törzskönyvhöz. Bár az eredetvizsgálat ma még nem kötelező, az autó származásáról eladás vagy vásárlás előtt nem árt meggyőződni. A már forgalomban néhány fős stábot nem botránykrónika készítésére kérte a miniszterelnök, ám hogy pontosan mire, illetve hogy mit kezdenek majd a már kész anyaggal, arról a MeH-ben egyelőre senki sem kívánt részleteket elárulni. Annyit mégis sikerült megtudnunk: a dokumentum esetleges nyilvánosságra hozataláról maga a kormányfő dönt. Szekeres Imre szocialista képviselő visszaemlékezése szerint a Hom-kormánynak eszébe sem jutott Fehér Könyvet szerkeszteni, helyette 1994 szeptemberében Horn Gyula a parlament előtt tartott beszédében adott áttekintést az ország helyzetéről, míg a törvénysértőnek tűnő ügyek tisztázására a bíróságot kérték fel. T. M. egyetlen biztosítótársaság sem köt szerződést. Amennyiben a települések rendelkezésére álló vis maior alapok kifogynának, úgy a Belügyminisztériumon keresztül igénybe vehetik a 300 milliós központi speciális tartalékot is. Rendkívüli esetben pedig a központi költségvetés tartalékaiból vonhatnak el pénzt az arra rászoruló önkormányzatok megsegítésére. A kabinet ezen a héten fogadta el a katasztrófák elleni védekezés irányításáról szóló törvényjavaslatot. Amennyiben az Országgyűlés is megszavazza, úgy létrejöhetne egy kormányzati koordinációs bizottság, amely kihirdetné a katasztrófahelyzetet, és amelynek fő feladata az élet és vagyonmentés irányítása lenne. Horváth Magdolna lévő, használt autók törzskönyvét ugyanott lehet igényelni, ahol az autók műszaki vizsgáztatása folyik. Az eredetvizsgálat ára motorköbcentinként 3-5 forint, de mindenképpen megéri, mert így biztosan elkerülhető, hogy lopott kocsiért adjunk ki pénzt. Ezzel csak elébe megyünk a minden valószínűség szerint még az idén megszülető BM-KHVM közös rendeletnek, amely kötelezővé teszi majd a gépkocsitörzs- könyvet, legalábbis az adásvétel aktusa alkalmával. Az arra illetékes hivatalok egyébként az idén már több mint húszezer gépkocsitörzs- könyvet állítottak ki. Koós Tamás Visy Zsolt helyettes államtitkár tegnapi budapesti tájékoztatóján vázolta fel a többségében idén induló, de a minisztérium szándékai szerint több évre szóló nagyszabású kulturális program főbb céljait. Elmondta, hogy az idei költségvetés a tavalyinál mintegy 60 százalékkal több pénzt juttatott kulturális célokra. Ez tette lehetővé idén a tekintélyes pályázati pénzek szétosztását. Százhúszmillió forint jut például múzeumi, 260 millió közgyűjteményi, A négytagú családok költség- vetését vizsgálva nyilvánvalóvá válik, hogy a szükséges kiadások levonása után az átlagos jövedelemből körülbelül 20 százalék marad beruházásra, így lakás vásárlására. Az infláció mértékét és az ingatlanárak emelkedését figyelembe véve az átlag magyar állampolgárnak akár negyven évébe is beletelhet, míg saját ingatlan tulajdonosává válik. Természetesen bizonyos feltételek mellett igénybe lehet venni a bankok különböző 400 millió közművelődési programokra, az épített örökség megóvására pedig 1,3 milliárd forintot szánnak. Ezek a pénzek csaknem megkétszereződnek, mert az egyik pályázati feltétel a saját pénz felmutatása. Ez általában a pályázatban megjelölt művelődési cél megvalósításához szükséges összeg ötven százaléka lesz. Lapunk kérdésére, hogy ez a feltétel nem zárja-e ki a pályázatból azokat a szegény, pénztelen kistelepüléseket, hitelkonstrukcióit, ám tudni kell, hogy a kamatláb 25-31 százalék között mozog, és a hitelező az egyéb járulékos költségeket is felszámítja. Emellett a hitelkérelmezó'nek legalább 60 százalék önrészt kell felmutatnia, s csak a vételár legfeljebb 40 százalékára lehet kölcsönt igényelni. A fejlett piacgazdaságokban az önrész 20 százalék körüli. 1997-ben lépett hatályba a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény. Az új finanszírozási forma lényege, hogy a amelyeknek még az önrész előteremtése is gyakran megoldhatatlan nehézséget okoz, a helyettes államtitkár úgy válaszolt: bár minden egyes esetben független kuratóriumok döntenek a pályamunkákról, a tárca megtalálja majd a módját, hogy szegénységük miatt az aprófalvak, a kisebb községek se kerüljenek hátrányba. Az ilyesfajta pozitív diszkriminációt egyébként is fontosnak tartják, mert például a múzeum- és könyvtárpártoló, népművészeti alkotóházakat támogató, helytörténész közösségeket segítő programok éppen a sok vonatkozásban háttérbe szorult vidék esélyjavítását is szolgálják. (deregán) költségvetés e pénzintézeteken keresztül egészíti ki az állampolgárok rendszeres megtakarításait. Ilyen elvek szerint jelenleg már működik néhány nagyobb kassza, pénztár. A különféle lakáslízingelő cégek óriási lízingdíjat és kamatot számítanak fel. Ráadásul nem árt az óvatosság sem, mert ha a cég csődbe megy, elvész a lakás, amely a szerződés futamidejének végéig a lízingcég tulajdona. E lehetőségek mellett még igénybe vehetők a szociális segélyek, az önkormányzat által nyújtott vissza nem térítendő támogatások, a vállalatok vissza nem térítendő, vagy kamatmentes hitelei is. Ködmön Marianna Hírek Műkincsek. Az Oroszországba hurcolt magyar műkincsek visszaszolgáltatásának problémáját jogi keretek között kell rendezni - hangsúlyozta Feliksz Bogdanov, az Orosz Föderáció budapesti nagykövete. A diplomata úgy véleke?- dett, hogy a sárospataki könyvtár kincseinek ügye közeledik a megoldáshoz. Lavina, nyugat-ausztriai Paz- nauen-völgyből, az e heti súlyos lavinaszerencsétlenségek színhelyéről az utóbbi három napban már összesen 4000 személyt vittek ki az osztrák hadsereg által létesített légihí- don. A pénteki evakuálás Ischgl üdülőhelyre összpontosult, ahol további 4000 turista várja, hogy 13 napos elzártság után végre befejezhesse kényszerszabadságát. Embercsempészek. Ausztria középső részén csütörtökön az osztrák csendőrség ellenőrzött egy gyanús járművet, amelyben összesen nyolc jugoszláv, iraki és szíriai határsértőt találtak. Az osztrák hatóságok pénteki bejelentése szerint a két feltételezett embercsempészt - magyar állampolgárokat - letartóztatták. Közhasznú jelentés A Szekszárdi Madrigáikórus (Egyesület) 1999. jan. 27-én tartotta éves közgyűlését. A vezetőség értékelte az előző évet, majd a tagság elfogadta az 1999-es év programját és < költségvetését. A hagyományos húsvéti és karácsonyi koncertek mellett a kórus jótékonysági hangversenyt tervez az árvízkárosultak javára. Ősszel Belgiumban vesz részt kórusversenyen. Mivel az együttesnek még nincs CD-fel- vétele, pótolni akarják e hiányt. A tervek megvalósítását biztosító mintegy 1,5 millió Ft-ot illetve a működéshez szükséges további 400 ezer Ft-ot a kórus saját erőforrásából, önkormányzati támogatásból, pályázati úton elnyert összegekből kívánja fedezni. Szekszárdi Madrigáikórus ________________________________(47203) _Ji M ély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAUCK FERENC életének 48. évében hirtelen elhunyt. Temetése 1999. március 2-án, 15 órakor lesz a nagymá- nyoki temetőben. Gyászolja: felesége és fia Szeptembertől a szakorvosjelöltek foglalkoztatását az állam fizeti Több száz álláshely várja őket Elkezdődött az Európai Unióban elfogadott orvosi, szakképzési formák hazai bevezetése. Az 1999-2000. tanévtől 900 friss diplomás doktornak nyújt biztos pályakezdési feltételeket a központi gyakornoki rendszer - jelentette be Gógl Árpád egészségügyi miniszter pénteken. A hazai orvosi egyetemek, a Magyar Tudományos Akadémia, az Egészségügyi Tudományos Tanács, a szakmai kollégiumok, a kamarák és a hallgatói önkormányzatok képviselőiből álló bizottság dolgozza ki a szakorvosképzés új szabályait. A két évre központi gyakornoki státusba kerülők és oktatóik bérezésére az idén 800 millió forintot különítettek el. Ebből októbertől országszerte 49-62 ezer forint közötti alapbért tudnak fizetni a pályakezdőknek, attól függően, hogy milyen pótlékokra jogosító munkakörbe kerülnek. A fiatal orvosok havonta 6 ügyeleti díját ugyancsak a központi költségvetés állja. 1999-ben lesznek olyan egészségügyi intézmények, ahol komoly bérfeszültséget okoz majd a frissen beállt gyakornok magasabb bére. A miniszter szerint 2000-től azonban a közalkalmazotti bértábla legalsó sávja remélhetően utoléri a gyakornoki fizetéseket. Az állások pályázat útján nyerhetők el. A gyakornokok munkajogi helyzetét miniszteri rendeletben szabályozzák majd. A képzést egyetemi tanszékekhez kötik, a gyakornokok az oktatás vonzáskörzetében lévő településeken dolgoznak. Várhatóan március közepére jelentik az egyetemek, hogy a környező régióban mennyi a betöltésre váró gyakornoki álláshely. Összeállt a szakképesítések végleges listája is, amely ugyancsak illeszkedik az uniós elvárásokhoz, (németh) Belvízkárokra nem lehet biztosítást kötni Veszélyben a magántulajdon Egyelőre még nem kötelező az eredetvizsgálat Új és régi autók személyije A lízingcégekkel szemben óvatosságot ajánlanak a szakemberek Nehéz lakást venni, de kockázatos is Ma a lakosság jelentős részének nincs annyi készpénze, hogy azonnal ki tudjon fizetni körülbelül 3-4 millió forintot - jelenleg ugyanis ennyibe kerül egy, az átlagnál nem drágább, 30-35 négyzetméteres komfortos városi lakás. A kispénzűek számára a saját lakás egyelőre csak nehezen elérhető álom. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Belépő a százmillióhoz! Művészlelkű méregkeverő A kislány neve: áru védj egy Barbra Streisand bespájzol Jaj annak, aki a pandát bántja! A hét sztárja: Máté Gábor Tvr-hét - a műsorújság Már kapható a Csók és Könny című női magazin Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: ** szerelemről, ^ bánatról, ^ boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című, most megjelent női lapban. j f