Tolnai Népújság, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-20 / 43. szám
Páholy Hatodik oldal ^ 1999. február 21. A FŐFELÜGYELŐ IS MEGKAPTA A PÁPAI ÁLDÁST-HL Derricknek tisztelegtek nap mint nap hallunk róluk. De meg nekik is lehetnek titkaik. tudta Zámbó Jimmy A legnagyobb hangterjedelmű magyar popsztár éveket töltött Amerikában, ahol nem az itthon oly annyira „követelt” romantikus dalokat énekelte, hanem bluest. Rajongói az egyszerű, hétköznapi „Király” néven illetik az amúgy főleg aranyban és platinában utazó Jimmyt, akinek eddig még minden lemeze az említett nemesfémekkel hozható összefüggésbe. Népszerűsége minden képzeletet felülmúl: a művésznek Magyarország minden második háztartásában található legalább egy CD-je vagy kazettája. Szakított azzal a hagyománnyal, hogy koncertjein rövid sétát tesz a közönség soraiban. A színpadközeiben ülő-álló hölgyek ugyanis mindig egy darab Jimmyt akartak emlékül hazavinni. Mivel a közelharcok egyre inkább veszélyeztették a sztár, sőt az akcióban részt vevő lányok-asszonyok testi épségét, Jimmy úgy döntött: nem terheli felesleges munkával a biztonságiakat. Feleségével, Edittel, aki szakmáját tekintve büntetőjogász, csaknem húsz éve ismerkedett meg egy jogászbálon. Három gyermekük van, a hároméves Adrián Márk, a 18 esztendős Krisztián és a tizenhárom telet megélt Szebasztián, akivel már többször is énekelt duettet. Jótékonysági koncertre készül, amelynek színhelye egy csepeli iskola lesz március 6-án. A bevételt egy görög katolikus templom építésére ajánlja fel, mivel ő is ennek a vallásnak a követője. A fővároson kívül élő Zámbó Jimmy- híveknek bizonyára kimondhatatlan örömet okozunk a „Király” személyes üzenetével, vagyis hogy rövidesen országos turnéra indul. Derrick főfelügyelő, azaz sék videóra az adást. Nem színész ugyanis rendszere- ben lévő egyik bíboros hívta Tappert nem titkolta érzelHorst Tappert német tévé- és filmszínész élete egyik legnagyobb élményének nevezte, hogy végre személyesen is szót váltott vele II. János Pál pápa. A hívő keresztény, ám protestáns vallású Tappert megcsókolta Szent Péter kései utódának gyűrűjét. A 75 esztendős, világhírű színész megindultságában könnyezni kezdett, amint közvetlen közelből láthatta az egyházfőt, és tapasztalhatta: csodálatra méltó lelki erővel és akarattal tesz eleget küldetésének. „Kimondhatatlan rokonszenv áradt szét bennem a Szentatya iránt” - nyilatkozta. A pápa nem ismerte föl azonnal a világ első számú tévézsaruját, annak ellenére, hogy rendszeresen nézi a Derrick-folytatásokat. Mi több, ha elfoglaltsága miatt nem jut rá ideje, megkéri munkatársait, hogy rögzítcsupán II. János Pál, más sem jött volna rá azonnal Derrick/Tappert kilétére. A fiatalon kopaszodó német sen parókát visel. Ez alkalommal viszont fedetlen fővel járult a katolikus egyházfő színe elé. A pápai kíséretföl a Szentatya figyelmét a „rendőr főfelügyelőre”, akivel ezután barátságosan szót váltott az egyházfő. Shaolin-pánik Ú gy mozognak, mint a szél, úgy állnak meg, mint a szög, olyan rendíthetetlenek, mint a hegyek, és a mozgásuk olyan könnyed, mint a tollpihe. Mindez igaz a shaolin papokra. Hajdan nem egy nép pánikba esett, ha megtudta, hogy a shaolin szerzetesekkel kell megküzdenie. A shaolin kolostorban évszázadok alatt egy új harci technikát fejlesztettek ki. Henan tartományban tavaly épült fel a Shaolin Templom Kung-fu Intézet, amely a világon egyedül foglalkozhat a harcművészet oktatásával. A Shaolin Szerzetes Harcművészek Társulata a világot járva tanítja az érdeklődőket. A shaolin kung-fu 18 fegyvert használ 172 mozgáskombinációval. meit: embertelennek tartja, hogy a pápa sokszor fizikai erején felüli erőfeszítésekre kényszerül. „Egyszerűen olyan érzésem támadt, hogy a karomba kellene venni őt; hogy tenni szeretnék érte valami nagyon is személyeset” - jelentette ki Tappert. Tappert pápai kihallgatása kétszeresen is érdekes volt a sajtó, a közvélemény számára. Negyed század után ugyanis nemrég műfajt váltott: ő A bíboros című filmsorozat főszereplője. A második német állami tévécsatorna, a ZDF ezekben a napokban Olaszországban forgatott Tapperttel, aki nem kis megkönnyebbüléssel végre levehette kobakjáról a hajpótlót. A svájci gárdisták ennek ellenére tüstént fölismerték és tisztelegtek a nyugalmazott rendőrtisztnek. Jegeslegjobb Február utolsó szombatján kétezer forintért bárki versenyezhet a városligeti műjégpálya jegén. Az ügyességi játékra Bergendy István, Pál Éva, Fábián Éva és az Uniszex együttes tagjai már beneveztek. Ők és a ceremóniamester, Éliás Gyula gondoskodnak arról, hogy a hangulat véletlenül se legyen fagyos. A rendezvényt a Magyar BMW Autóklub 1962 szervezi, amely 31 év után alakult újjá. Február 26-án a Kolibri pincében beszélget Pogány Judit vendégével, Növényi Norberttel,aki nagysikerrel mutatkozott be Molnár Ferenc Liliom című darabjának főszerepében. Ha kedd, akkor... KINEK ÁLLT ÉRDEKÉBEN? MOHAMEDÁN MOSTOHAAPA Természetesen felvetődik a kérdés: kinek származott (volna) haszna az összeesküvésből? s ) j j Dodi es Diana esküvője az angol nyilvánosság szemében csökkentette (volna) a királyi ház „méltóságát ”. Hiszen ezzel egy hívő muzulmán lett (volna) a trónörökös, William mostohaapja. H 'Jé 4 h Országos templomi bábjátékosnapokat rendeznek e hét végén Nyergesújfalun, ahol a házigazda Pinocchio Bábcsoporton kívül további 11 együttes mutatja be produkcióját. Az előadásokat az Ady Endre Művelődési Házban és a római katolikus templomban tartják. Majdnem félszáz pávakor, citerazenekar, népdalkor, valamint énekes és hangszeres szólista vesz részt a ma tartandó országos népzenei minősítő hangversenysorozaton az orosházi Petőfi Sándor Művelődési Központban. A program vasárnap fél tizenegykor kezdődik. Markó Iván koreográfiájának, a József és testvérei című táncjátéknak az ősbemutatóját március 10-én és az azt követő estén láthatja a közönség Budapesten, a Thália Színházban. Jákob/balett mester szerepében Markó Iván lép színpadra. Józsefet Nyári Gábor táncolja. EEHHES ír szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás Salgótarjában, a Nógrádi Történeti Múzeumban. John Gibbons személyében először mutatkozik be angliai művész a nógrádi megyeszékhelyen. Szobrai vasból készült rácsszerkezetek, amelyekét ő maga hegesztett. A szív csodája című antológia két szerkesztője. A Gyógyító énünk-sorozat- ban megjelent kötet központi témája, hogy a ma embere hogyan képes a szeretet megőrzésére, és az „adok-kapokra”. A történeteken keresztül példát adó szerzők ezúttal is híres-színes gárdát alkotnak. Filmrendező, író, terapeuta, rabbi, orvos egyaránt elmélkedik a szívvel való közeledésről. A szerzők a szeretetet cselekvésként értelmezik, amelyben a legfontosabb elem az odafigyelés. De jó így együtt! Ez a kijelentés nem csupán egy lemez címe, hanem aki ismeri a Koós családot tudja, ezt komolyan is gondolják. A családfő - mindenki Koós Janija - néhány év csendesnek nem mondható szünet után, nemrégiben ismét önálló produkcióval jelentkezett. Ez az album a régi, ismert slágerek, mint a Kislány a zongoránál és a Nem vagyok teljesen őrült mellett új dalokat is tartalmaz. Ezek egyikében felesége, Dékány Sarolta, míg egy másikban Gergő „Az ember csak a szívével lát jól. A lényeges a szemnek láthatatlan.” Saint-Exupéry Kis hercegének nagy mondását választotta mottójául Richard Carlson és Benjamin Shield, A szív csodája A Föld legveszélyesebb állatai- Ezzel az erővel a hegyre is haragudhatnék, mert otthont ad a medvének - magyarázza egy kisfiú, akit fekete medve támadt meg. A Föld legveszélyesebb állatai című kétrészes dokumentumfilm áldozat-szereplői visszaemlékezéseiben a legmeglepőbb, hogy nem éreznek gyűlöletet a rájuk támadó, megvadult állatok iránt. A szerencsétlen találkozások pedig gyakran maradandó nyomokat hagytak maguk után. Ugyan a híres természetfilmes Discovery Channel hazai kiadója figyelmeztet, hogy a film egyes jelenetei visszatetszést kelthetnek, mégsem egyszerű állat-ember horrorról van szó. Mint anno, amikor az ember a ragadozók prédája volt. Bár az idők során fordult a kocka, s a film készítői a Föld igazán legveszélyesebb lényeként az embert is bemutatják.