Tolnai Népújság, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-04 / 2. szám

1999. január 4., hétfő Hazai Tükör 5. oldal Tárcatervek 1999-re Részleges sztrájk és teljes káosz várható, a MÁV dolga a tájékoztatás Bizonytalan a menetrend a vasúton Aki teheti, halassza el mára tervezett utazását - tudatta teg­napi sajtóközleményében a Vasúti Dolgozók Szabad Szak- szervezete. Mégis, mire számíthatnak azok, akiknek nélkü­lözhetetlen a vonat? - mindenekelőtt erről kérdeztük Gaskó Istvánt, a VDSZSZ elnökét. Mint megtudtuk: az induló és elmaradó járatokról már nem volt idő tájékoztató listát ösz- szeállítani. Az utasok felvilá­gosítása - tette hozzá Gaskó - amúgy sem a sztrájkjogával élő érdekképviselet, hanem a MÁV kötelessége. Mint mon­dotta, ők vállalták a jogszerű, „még elégséges szolgáltatás” ellátását, de a menetrend meg­határozása már nem rájuk tar­tozik. A sztrájkolok tervei szerint a szokásos napi 2800 sze­mélyvonat 15 százalékát s az 550 tehervonat mintegy 10 százalékát közlekedtetik majd. Tehát irányonként egy járatpár mindenkinek a rendelkezésére áll. A szakszervezeti vezető szerint a nemzetközi és a postajáratoknak egyáltalán nem adnak zöld utat. A VDSZSZ elnöke szerint a sztrájk várhatóan nem lesz zökkenőmentes. A mintegy 57 ezer MÁV dolgozó közül 15 ezren tagjai szervezetüknek, szaktársaik minden jelentő­sebb forgalmi csomóponton jelen vannak. Elképzelhető, hogy a nem sztrájkoló moz­donyvezető elindul az egyik állomásról, de a munkát letevő forgalmista néhány kilométer­rel arrébb megállíthatja a vo­natot. ■ Gaskó nehezményezi, hogy a vasutasokat tömörítő három érdekképviselet közül kettő annak ellenére írta alá a bér­megállapodást, hogy elégedet­len az elért eredménnyel. Tekintettel arra, hogy a VDSZSZ sztrájkját jogelle­nesnek tartja a MÁV, a kérdés eldöntése érdekében a szak- szervezet a Munkaügyi Bíró­sághoz fordul. Kezdeményezi azt is, hogy a bíróság tiltsa el a munkáltatót a szerinte sztrájk­törő, azaz jogellenes magatar­tástól. (cs. b. j.) Többen fagytak meg itthon, mint Moszkvában Az év elején melegszik az idő A karácsony és újév közötti néhány nap hideg volt ugyan, de egyáltalán nem született hidegrekord - tudtuk meg Bártfai Erzsébettől, az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás- előrejelző osztályának vezetőjétől. Az év eleje az államigazga­tásban is a tervkészítés ideje. Mai számunkban a közleke­dési, a környezetvédelmi, az oktatásügyi és az igazságügyi tárca legfontosabb idei fel­adatairól számolunk be. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium 1999. évi legfontosabb teendői között szerepel a Magyarország EU- integrációja keretében zajló, úgynevezett országvizsgálat vízügyi és közlekedési tárgya­lásainak lefolytatása - közölte Gyurkovics Sándor, a tárca köz- igazgatási államtitkára. A tárca törvényalkotási fel­adatai között az államtitkár szólt arról, hogy az év közepére a KHVM benyújtja a parla­mentnek a hajózási törvényter­vezetet. Ugyancsak fontos fel­adat a vasúti rekonstrukcióra vonatkozó kormány-előterjesz­tés kimunkálása, amely ápri­lisra várható. 1999-ben elkészül az MO-ás körgyűrű északi szek­tora, az M3-ast a 2-es főúttal összekötő szakasza. Ugyancsak tervezik a 2-es főút Budapestet elkerülő részének átadását - mondta az államtitkár. Az 1999-es év egyik fontos teendője lesz a tárcánál a légiközlekedéssel kapcsolatos kormányzati stratégia kialakí­tása, amely az év első felében kerül a kormány elé. A Környezetvédelmi Minisz­tériumban több törvényjavaslat előkészítése is folyik, amelyek várhatóan 1999 első felében ke­rülnek a parlament elé - mondta Tamóczi Tibor köz- igazgatási államtitkár. A környezetterhelési díjra vonatkozó jogszabálytervezet Az elmúlt évben a Belügymi­nisztérium előzetes adatai szerint 6529 személy kapott magyar állampolgárságot, közülük 3719-en Romániából települtek át - közölte Ug- róczky Mária, a BM állam­polgársági főosztályának ve­zetője. A Romániából érkezők után a Jugoszláviát elhagyók száma volt a legmagasabb 1027 fővel, őket az Ukrajnából áttelepülők követik 572-en. Magyar állampolgárságot kapott tavaly 103 szlovák, 89 orosz, 65 lengyel, 63 bolgár és 20 korábban horvát állampol­gárságú személy, 353-an pedig a kérelem benyújtásának idő­gyakorlatilag már elkészült, ennek elfogadása várható a legkorábban. Ezt követi a hul­ladékgazdálkodási törvény és a félév végén a termékdíjak bőví­tésére vonatkozó jogszabály. A tervek szerint az újságokra, va­lamint a festékeibe, lakkokra vetnének ki termékdíjat, de le­hetséges, hogy még más árufé­leségekre is. Az Oktatási Minisztérium előreláthatólag az év első felé­ben korrigálja a Nemzeti alap­tantervet, és már januárban megvitatják az ezzel kapcsolat­ban elkészült dokumentumokat és kutatási eredményeket - tá­jékoztatta lapunkat a miniszteri kabinet. A tárca terveiről elmondták, hogy a közoktatásban kiemelt feladatként kezelik a minőség- biztosítási rendszer kialakítá­sát. Az év első felében létre­hozzák az országos értékelési és vizsgaközpontot, valamint az ehhez kapcsolódó minőségbiz­tosítási központokat. Két alkotmánymódosítás, több kétharmados törvény megváltoztatása és az uniós csatlakozás előfeltételeként számos jogszabály finomítása szerepel az Igazságügyi Minisz­térium 1999. évi jogalkotási terveiben - mondta Hende Csaba politikai államtitkár. Hónapok óta a parlament előtt fekszik az ügyészség alkotmá­nyos helyzetével kapcsolatos alkotmánymódosítás, amelyhez módosító indítvány mindeddig nem érkezett. Az ügyészségről szóló 1972. évi törvény két­harmados támogatást igénylő módosítását is tervezi a kor­mány - jelentette be a politikai államtitkár. pontjában nem rendelkeztek ál­lampolgársággal, illetve jogi helyzetük tisztázatlan volt. Ez utóbbi csoportba tartozók fő­ként az államátalakulások kö­vetkeztében veszítették el ko­rábbi állampolgárságukat. Ugróczky Mária elmondta: a 6529 főből 6229-en a köztársa­sági elnök döntése alapján kap­ták meg az állampolgárságot, míg 300 főnek csupán nyilat­kozniuk kellett az állampolgár­ságról. Az államfő 466 személy állampolgársági kérelmét utasí­totta el. A Belügyminisztérium ada­tai szerint az elfogadott kérel­meknek mintegy 85 százalékát magyar nemzetiségű emberek nyújtották be. Az intézet több mint száz éve jegyzi a magyarországi napi legalacsonyabb . hőmérsékle­tet. A feljegyzések alapján a leghidegebb 1929. február 12- én volt Debrecenben, amikor is mínusz 19,2 fokot mutatott a hőmérő higanyszála. Az év végi zimankó tehát nem döntött rekordot, leg­alábbis az országos csúcsot nem érte el. Arra viszont még nem akadt példa a százéves feljegyzésekben, hogy a fővá­rosban karácsonykor mínusz 9,2 fokot mutassanak nappal a hőmérők. A legmelegebb decemberi nap 1989-ben volt: egy héttel az ünnepek előtt plusz 21 fo­kot mértek. Most az év elején nem várható ilyen rendkívüli felmelegedés, de néhány fokot mindenképp emelkedik még a hőmérséklet - ígérte Bártfai Erzsébet. Egy szomorú rekord is megdőlt: a hideg idő beállta óta Magyarországon eddig 95 ember fagyott meg, ebből tizenegyen a szeretet ünnepén - tudatta lapunkkal Garam- völgyi László, az ORFK szó­vivője. Összehasonlításul, a ke­mény fagyról hírhedté vált Moszkvában tavaly összesen 69-en estek az időjárás áldoza­tául, ebből kilencen karácsony hetében haltak meg. Gyors választás. Az elkövet­kezendő négy évre az eddigi 17-ről 23 tagúra bővül az or­szágos örmény önkormányzat - döntött az országos elektort gyűlés vasárnap. A Magyaror­szágon hivatalosan elismert 13 kisebbség közül tegnap az ör­mények tartották meg elsőként országos önkormányzati vá­lasztásukat. Százmilliárdos tartozás. Az Állami Privatizációs és Va­gyonkezelő Rt. 1999-ben sze­retné teljes egészében kifizetni kötelezettségeit - közölte Ná- dasy Zoltán vezérigazgató-he­lyettes. A jelenlegi ismeretek szerint az ÁPV Rt. szerződé­sekben vállalt kötelezettsége meghaladja a százmilliárd fo­rintot. Saját halott. A MÁV Rt. saját halottjának tekinti a lakiteleki vonatbaleset következtében ja­nuár 2-án elhunyt vasutast - közölte vasárnap a vállalat sajtóirodája. A vasúttársaság gondoskodik a temetési költsé­gekről, soron kívüli kártérítést fizet volt kiskunfélegyházi dol­gozójuk családjának. Ennek ke­retében 500 ezer forint kártérí­tési előleget már kifizettek a hozzátartozóknak. Mentés helikopterrel. Men­tőhelikopter szállította kór­házba azt a 16 éves budapesti fiút, aki a Normafánál szánkó­zás közben szenvedett balesetet vasárnap kora délután. A légi­járműt azért hívták a helyszínre az autóval érkező mentősök, mert az úttól több kilométerre történt a baleset. Hifi a Peugeot-ba. A napok­ban kezdődött meg a próba­üzem a nagykátai új japán au- tómagnógyárban, amelyet zöldmezős beruházásként, mintegy négymilliárd forintos japán tőkével építettek. A 11 ezer négyzetméteres alapterü­letű csarnokban január közepé­től már készülnek a Peugeot és a Citroen gyár részére a legkor­szerűbb autórádiók, magnók CD-k, autós hifitornyok és részegységek. Évente egymillió darab magnót gyártanak az üzemben. Változó szabályok. Az egészségügyben 1999. január 1-jén hatályba lépő rendelkezé­sek kiegészítik, illetve módosít­ják a szerv- és szövetátülteté­sekre, a hemofíliában szenvedő betegek ellátására vonatkozó korábbi jogszabályokat, to­vábbá különböző szakmai tes­tületek megalakítását írják elő - jelentették be az Egészségügyi Minisztériumban. (h. gy.) Ma reggel megkezdődött a tanítás Februárban kiosztják a félévi bizonyítványokat Véget ért a hosszú téli vakáció, ma reggel az ország 3750 álta­lános, és mintegy ezer középiskolájában ismét megszólaltak a két hétig néma iskolacsengők. Egymillió általános és 440 ezer középiskolás diák ült be ma a padokba, hogy ismereteit újabbakkal gyarapítsa. Hogy mit sikerült szeptem­bertől a tudás kincsesházából elsajátítaniuk, az hamarosan kiderül. A tanév első féléve ugyanis január 29-éig tart, és az osztályfőnökök február 5-éig értesítik az ellenőrző könyvek révén a tanulókat és szüleiket 'a tanulmányi ered­ményekről. Azt követően az iskolákban szülői értekezleteket tartanak. Külön nevelőtestületi megbe­széléseken a pedagógusok is megvitatják, mit hogyan csi­náltak, és mit kell majd javí­tani munkájukon a második félévben. Lesz erre idő, mert a tanítás június 18-ig tart. A rendszeres napi iskolába járást csak a ma- turandusok fejezik be előbb, ők május 14-éig koptatják még az iskolapadot. Utána már csak az érettségire ké­szülnek. Az írásbeli érettségik május 17-én kezdődnek, a kö­zös írásbeli érettségi-felvételi vizsgákra május 25-27-én ke­rül sor, a szóbeli érettségik hónapja pedig a június. Közben lesznek rövidebb iskolai szünetek is. Az igazga­tók maguk is engedélyezhet­nek tanítás nélküli munkana­pokat, sok helyütt például ja­nuárban, februárban néhány napra szánkó- és sítúrák miatt csendesülnek el az iskolák. A tavaszi szünet március 27-étől április 5-éig tart majd. (deregán) Új magyar állampolgárok A keleti országrészben a po­litikusok megítélésében nem hozott komoly változá­sokat az év utolsó hónapja. Kevés személyiség pont­száma változott értékelhe­tően, kisebb változás viszont sok személynél előfordul. Or­szágos szinten ugyanakkor számos politikus elismertsége gyengült, leginkább a kis­gazda pártelnök-miniszter Torgyán Józsefé. A keleti megyékben a leg­több ponttal (4-4-gyel) Göncz Árpád és Pintér Sándor bel­ügyminiszter gyarapította nép­szerűségi mutatóját. Ebben a térségben a legtöbbet (5 pontot) Áder János parlamenti elnök veszítette. A listát változatlanul a köz- társasági elnök vezeti, őt három ellenzéki politikus - Demszky Gábor, Kovács László és Ma­gyar Bálint - követi. A legnép­szerűbb kormánypárti politikus a miniszterelnök: Orbán Viktor az ötödik helyen áll, közvetle­nül Deutsch Tamás és Martonyi János előtt. Torgyán József és Csurka István a sereghajtó. FEB A legnépszerűbb politikusok A Szonda Ipsos decemberi felmérése Göncz Demszky Kovács Magyar Orbán Deutsch Martonyi Kuncze Járai Horn Chikán Áder Szabó Szájer Stumpf Kövér Pintér Kiss Lezsák Boross Torgyán Csurka Árpád Gábor László Bálint Viktor Tamás János Gábor Zsigmond Gyula Attila János János József István László Sándor Péter Sándor Péter József István + 4+1 + 1 70 PltPLU 1 B • 0 népszerűség (%) népszerűség (%) ismertség (%| ismertség (%l a keleti országosan a keleti országosan országrészben országrészben Az adatfelvétel ideje: 1998. december 5-12. Módja: személyes, kérdőíves megkérdezés. A megkérdezettek száma: 1000, akik az egész országot kép­viselik; közülük 497 a keleti országrész lakója. Alapsokaság: 18 éves és idő­sebb állandó kelet-magyarországi lakóhelyű magyar állampolgár. Az alap­sokaság és a megkérdezettek összetétele a korcsoport, a nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy rokonszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti különbségek statisztikailag nem jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tized-pontszámoknak megfelelő sorrendben adjuk meg. A *-gal jelzett politikus az előző felmérésben nem szerepelt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom