Tolnai Népújság, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-02 / 1. szám

Az eddiginél sokkal több pénz jut az ifjúság védelmére és a sportra Megelőzés mindenek előtt Fehérvári Tamás, dombóvári képviselő, a parlament sportbi­zottságának tagja a Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti frakciójának nevében néhány napja sajtótájékoztatót tartott Budapesten a most felállított Ifjúsági és Sportminisztériumról. Vele beszélgettünk a sokakat érintő és érdeklő változásokról. — Képviselő Úr! Mennyiben várható gyökeres változás az adott területeken? — A sportot és az ifjúság- védelmet korábban mindig kü­lönböző szaktárcákhoz csatol­ták, amelyeknek csak egy fel­adatuk volt a sok közül az ezekkel való foglalkozás. Hosszú idő óta vágyott döntés volt az, hogy ez a két nagyon fontos terület önálló miniszteri­ális rangot kapjon. Ennek mos­tani megvalósulásával komoly, gyökeres szemléletváltozásra is sor kerül majd. Persze hiú áb­ránd lenne rövid időn belül lát­ványos változásokat várni, a sok éves beidegződések meg­változtatása nem megy egyik napról a másikra. — Mennyi pénzből gazdál­kodhat jövőre az új tárca? — Az ifjúsági és sportmi­nisztérium a következő évben közel 14 milliárd forintos költ­ségvetéssel működik, ami az ideinek majd a duplája. — A most induló minisztéri­umnak mely területeken kell komoly szerepet vállalnia? — A legfontosabb feladat a megelőzés hatékonyságának növelése. A társadalom egy ré­sze olyan problémákkal küzd - gondolok itt többek között az alkoholizmusra, a drogfogyasz­tásra, a lelki bajokra -, melyek visszaszorításában fontos sze­repe lehetne a tömegsportnak. A minisztérium tehát ezt a terü­letet kiemelt feladatként fogja kezeli, amit az is jelez, hogy jö­vőre 150 millió forintot fordít arra, hogy a lakosság mind na­gyobb része kapcsolódjon be a szabadidő hasznos eltöltésébe alkalmi vagy rendszeres test­mozgással. A polgári kormány kiemelt feladatként kezeli a családokat, ezért is fontos en­nek - a lakosság életvitelében jelentős változást előirányzó - programnak a támogatása. — Úgy hírlik, hogy a jelen­leginél is erőteljesebben fog folytatódni a sport piacosítása. — Való igaz, hogy van ilyen törekvés. A sportvállalkozások francia mintára történő fejlesz­tésére a tárca 700 millió forin­tot kíván fordítani. — Milyen utánpótlásnevelő tevékenységet fognak kiemelten támogatni? — Jövőre az egyik alap­sportág, az atlétika fejlesztése valamint a nagyon sokak által kedvelt és űzött labdarúgás ke­rül előtérbe. Ezeken a területe­ken már kidolgozottak a hosz- szabb távú programok, finan­szírozásuk pedig a miniszté­rium támogatásával megoldott. — Várható-e, hogy a lerob­bant állapotban lévő stadionok, uszodák, tornacsarnokok re­konstrukciójára is jut majd pénz? — Ahhoz, hogy vissza tud­juk csalogatni az említett léte­sítményekbe - akár nézőként, akár sportolóként - az embere­ket, elkerülhetetlen azok felújí­tása, komfortosítása. A szabad­idő kulturált eltöltéséhez állami segítséggel kell a feltételeket megteremteni. — Mire számíthatnak a kü­lönböző sporté gye sületek veze­tői és a kisebb-nagyobb ren­dezvények szervezői? — A klubok a szakszövet­ségeken keresztül juthatnak ál­lami forrásokhoz, a versenyeket a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványon keresztül fog­ja támogatni a tárca.-glaub­A kormány törekvése szerint a labdarúgás utánpótlás lesz az egyik kiemelt terület 1999. január 3. Kilencedik Sport edik ® oldal Sampras nem indul az Ausztrál Openen A világelső eddig tizenegy Grand Slam elsőséggel dicsekedhet Az amerikai Pete Sampras, aki 1998-ban sportági csú­csot jelentő hatodik alka­lommal végzett a férfi teni­szezők év végi egyéni világ- ranglistájának élén, fizikai és idegi kimerültségre hivat­kozva nem vesz részt az 1999-es idény első Grand Slam-versenyén, a január 18. és 31. között Melboume- ben megrendezendő ausztrál nemzetközi bajnokságon. Amint azt Paul McNamee tomaigazgató elmondta: Sampras távolmaradásáról a játékos menedzsere értesítette a szervezőket. A kiváló amerikai ver­senyző utoljára öt évvel ez­előtt hagyott ki Grand Slam- viadalt. Az ausztrál nemzetközi te­niszbajnokság szervezői csa­lódással vették tudomásul Pete Sampras távolmaradásának hí­rét, de Paul McNamee verse­nyigazgató szerint az amerikai versenyző hiányzása több éljá­tékos számára ad esélyt a vi­lágelsőség megszerzésére. — Már az év elején telje­sen nyílt lett az elsőségért folytatott küzdelem, a Samp- rast követő négy-öt játékos nagy esélyt kapott - mondta McNamee, aki szerint Samp­ras hamarosan ismét pályára léphet: — Kemény döntést hozott Pete, hiszen az 1992-es auszt­rál bajnokság kihagyása óta nem mulasztott Grand Slam- versenyt. Természetesen ked­vezőtlen hír az Ausztrál Open szempontjából, hogy pihenőt tart. Ügynökével, Jeff Schwartz-cal ellentétben úgy érzem, hogy Sampras csak rö­vid ideig szünetelteti a sporto­lást. Pete Sampras októberben és novemberben sorozatban hét versenyen szerepelt, hogy - sportági csúcsot jelentő - ha­todik alkalommal végezzen az év végi világranglista élén. Az amerikai játékos elérte célját, de úgy tűnik, hogy a megfe­lelő pihenőt nélkülöző hajrá túlságosan sok energiáját emésztette fel. Az ausztrál nyílt bajnokságtól történt visz- szalépése azt jelenti, hogy is­mét nem tudja beállítani az ausztrál Roy Emerson 12 egyéni Grand Slam-elsőséget számláló csúcsát. Az elmúlt esztendő kiemelkedő magyar eredményei Totó A totó 53. heti szelvényén szereplő szombati mérkőzé­sek lapzártánkig beérkezett eredményei: 1. Bristol-Everton 0-2 2 2. Newcastle-Crystal P. 2-1 1 3. Blackbum-Charlton 2-0 1 4. Tottenham-Watford 5-2 1 12. St. Johnst.-Aberdeen 4-1 1 13. Dundee FC-Dundee U. 1-2 2 Győzelem Írország ellen Bajzáth és Oross góljaival kettő-nullás bravúros győ­zelmet aratott a tizenhat éven aluliak tavalyi Európa- bajnoka, Írország együttese ellen a magyar utánpótlás (17 évesek) labdarúgó-vá­logatott, az Izraelben zajló hagyományos nemzetközi tornán. A magyarok minden te­kintetben felülmúlták a job­bára angol és skót proficsa­patokban futballozó ellenfe­lüket és mivel Izrael váloga­tottja Belgiumtól vereséget szenvedett, a vasárnapi bel­gák elleni siker esetén a magyarok akár a tomagyő- zelmet is megszerezhetik. Az alábbiak az elmúlt esz­tendő legnagyobb magyar sportsikereit hozó nemzetközi versenyeket idézzük fel. Január 7-19.: Az ausztráliai Perth-ben rendezték meg az úszó-, hosszútávúszó-, mű­úszó-, műugró- és vízilabda-vi­lágbajnokságot. Úszásban Ko­vács Ágnes 200 m mellen arany-, míg Rózsa Norbert 200 m mellen és a 4x 100 m-es férfi vegyesváltó bronzérmet szer­zett, a férfi vízilabda-válogatott pedig ezüstérmes lett. Március 11-15.: Sike József futócéllövésben Európa-baj- noki arany- és bronzérmet szer­zett az észtországi Tallinnban. Március 22-28. - Magyaror­szág jégkorong-válogatottja nyerte a Székesfehérvárott és Dunaújvárosban megrendezett C-csoportos világbajnokságot. Április 1. - A GYSEV-Ringa kosárlabdacsapata nyerte a női Liliana Ronchetti-kupát. Április 26.: A Szentpétervá- rott rendezett férfi tornász Eu- rópa-bajnokságon Csollány Szilveszter gyűrűn aranyérmet szerzett. Április 28-május 4.: A né­metországi Riesában lebonyolí­tott férfi és női súlyemelő Eu- rópa-bajnokságról a magyar versenyzők hét arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel tér­hettek haza. Május 3.: Varga Adrienn ug­rásban aranyérmes a szentpé­tervári tornász Eb-n. Május 16.: A Dunaferr SE női kézilabdacsapata nyerte az EHF-kupát. Május 17.: Hajtós Bertalan aranyérmet szerzett a cselgáncs Európa-bajnokságon a 81 kg-os súlycsoportban. , Május 17.: Az FTC-Vitalin nyerte a férfi vízilabda KEK-et. Május 24.: Erdei Zsolt aranyérmet nyert 75 kg-ban a minszki ökölvívó Eb-n. Július 4.: A magyar férfi párbajtőrcsapat arany-, Navar- rete József pedig kard egyéni­ben bronzérmet szerzett a vár­nai vívó-Eb-n. Július 27.: Igaly Diana 96 korongos világcsúccsal, majd a holtversenyt eldöntő szétlövés­sel megszerezte az elsőséget skeetlövészetben a barcelonai sportlövő-vb-n. Augusztus 1-2.: A Velencei­tó mellett rendezett field szám- szeríjász-vb-n Magyarország férfi válogatottja, és egyéniben Baranyi József is nyerni tudott. Augusztus 19.: Gécsek Ti­bor arany-, az olimpiai címvédő Kiss Balázs pedig ezüstérmet szerzett kalapácsvetésben a bu­dapesti Eb-n. Augusztus 23.: Európa-baj- noki címet szerzett a franciaor­szági Agenben a magyar férfi csigás íjászválogatott. Szeptember 1-5.: fk Rukkel- tavon megrendezett tájékozó­dási búvárúszó-vb-n a magya­rok összesen öt aranyérmet nyertek. Szeptember 2.: A kolumbiai Caliban lezajlott uszonyos és búvárúszó-vb-n Savanya Nor­bert mesterhármast ért el a 400, a 800 és az 1500 m-es uszonyos úszás első helyét elhódítva. Szeptember 5-6.: Magyaror­szág 8 arany-, illetve 5-5 ezüst- és bronzérmet szerzett a sze­gedi kajak-kenu-vb-n. Leg­eredményesebb magyarként Horváth Csaba három elsőséget gyűjtött be kenuban, míg másik öt versenyző kétszer-kétszer nyert. Olimpiai számban Ve- reckei Ákos (K-l, 500 m), és a Horváth Csaba, Kolonics György duó (C-2, 500 m) tudott diadalmaskodni. Szeptember 5.: A moszkvai atlétikai grand prix-döntőn Gé­csek Tibor nyerte a kalapácsve­tést, míg a 2. helyezett Kiss Ba­lázs végzett a szám gp-pontver- senyének élén. Szeptember 12.: A váloga­tottak számára kiírt johannes­burgi atlétikai világkupán Gé­csek Tibor (Európa) nyerte a kalapácsvetést. Szeptember 26-27.: A fok­városi maratoni kajak-kenu-vi- lágbajnokságon a magyar ver­senyzők 2-2 első, második és harmadik helyet szereztek. Aranyérmes Pétervári Pál (C-l) és a Szakály Viktor, Jámbor At­tila kettős (K-2) lett. Október 7-10.: Aranyérmet szerzett a magyar férfi párbaj­tőr- és a kardválogatott a Chaux-de-Fonds-ban rendezett 54. vívó-világbajnokságon. A párbajtőröző Fekete Attila egyéniben a harmadik helyen végzett, s ugyancsak bronzér­met szerzett Szalay Gyöngyi és Tóth Hajnalka a nők párbajtőr­versenyében. Október 10.: Labdarúgó Eu- rópa-bajnoki selejtező, 7. cso­port, Baki: Azerbajdzsán-Ma- gyarország 0-4. Október 14.: Labdarúgó Eu- rópa-bajnoki selejtező, 7. cso­port, Népstadion: Magyaror- szág-Románia 1-1. November 13.: A Lahtiban rendezett súlyemelő-világbaj­nokságon Takács Mária (75 kg) lökésben és összetettben 3., Márkus Erzsébet (69 kg) pedig szakításban 2. helyet szerzett. November 29.: A magyar férfi kézilabda-válogatott vb- selejtezőn Nyíregyházán 24—20-ra legyőzte Izlandot, s ezzel biztosította a helyét az 1999-es egyiptomi világbaj­nokság mezőnyében. December 2.: A férfi kosár­labda Európa-bajnoki közép­döntőben Magyarország 60-59 arányban felülmúlta Salgótar­jánban a vb-ezüstérmes Orosz­országot, s ezzel a B-csoport utolsó két fordulójának ered­ményétől függetlenül biztosí­totta helyét az 1999-es Eb 16- csapatos döntőjében. December 20.: A magyar női kézilabda válogatott bronz­érmet szerzett a hollandiai Eu­rópa-bajnokságon, miután a harmadik helyért lejátszott mérkőzésen 30-24-re legyőzte Ausztriát. Az aranyérmet Nor­végia válogatottja nyerte el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom