Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-07 / 286. szám
4. oldal Megyei Körkép — Szekszárd, Bátaszék És Környéke 1998. december 7., hétfő Ilyen csak a mesében van! Egy szekszárdi olvasónk - név a szerkesztőségben - mesébe illő történettel kereste meg lapunkat. Nemrégiben a Szekszárdi Kamarazenekar CD-lemez- bemutatóját tartották Szek- szárdon a Művészetek Házában. Az esti órákban kezdó'dő programnál korábban, délután 4 órára ment a próbára, hiszen ő is játszik a zenekarban. Mivel késve érkezett, a Bagoly üzlet előtt leparkolt autójából „sebtében” mindent „kirámolt”, a hangszert, meg amire csak szüksége folt. A kézitáskát az autó tetejére tette. Minden fontos irat, az útlevéltől kezdve a gépkocsi papírjáig minden benne volt, nem beszélve a pénztárcáról. A táska az autó tetején maradt, a gazdája pedig ment a dolgára. S mint egy jótevő tündér, egy középkorú férfi fölfigyelt az árválkodó táskára, és bevitte azt az üzletbe. Onnét azonnal hazatelefonáltak, s természetesen nem volt otthon, üzenetet hagytak, hogy a táskájáért menjen az üzletbe. A koncerten éppen az utolsó számnál tartottak, amikor szóltak neki, ne ijedjen meg, de a táskáját megtalálták, és a szomszédos üzletben átveheti. Akkor döbbent rá, hogy a táskát az autón felejtette. A fellépés után elment a táskáért, és láss1 csodát, minden hiánytalanul megvolt benne. Ilyen csak a mesében lehetséges. Szinte hihetetlen, hogy még vannak becsületes emberek. Az úr, ki leadta a táskát, az ismeretlenség homályába burkolózott, nem adta meg a nevét, de szeretné megismerni, hogy személyesen köszönje meg az önzetlenségét. (péteri) Kriminális Rablás Csatáron A Szekszárdhoz tartozó Csatáron ismeretlen személy kopogtatott be egy idős nénihez azzal az ürüggyel, hogy az adjon el neki cigarettát, ami a néninek természetesen nem volt. A jószívű idős asszony még itallal is megkínálta hívatlan „vendégét”. A jótett el is nyerte méltó büntetését, mert az idegen férfi megtámadta, ütlegelte, s pénzt követelt. Az ütések hatására a sértettnek az orrcsontja is eltörött. Még egy kést is felkapott a támadó, amit az idős asszony nyakához tett s azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát. A néni ijedtében odaadta nyolcezer forintját. A rabló a kést és egy kisbaltát is magával vitt. Az ügyön az első nap tíz nyomozó dolgozott éjszakába nyúlóan. A nyomozás során kiderült, hogy az ismeretlen férfit a járőr már korábban igazoltatta. Megtudták azt is, hogy a gyanúsított Bátaszékre utazott, ahol ellopott egy motort. Országos körözést adtak ki ellene, Debrecenben egy járőr igazoltatta, majd előállította. Szekszárdra szállítását követően a kihallgatások során az újfehértói férfi elismerte mind a két Tolna megyében elkövetett bűncselekményt s azt is elmondta, hogy a Baranya megyei Du- naszekcsőn is kirabolt egy idős asszonyt, akitől ékszereket vitt el. Az eset érdekessége az is, hogy gyanúsított férfit 9 éves börtönbüntetéséből novemberben engedték néhány nap szabadságra. Tizennegyedikén kellett volna visszatérnie börtönbe, de nem tette. Késsel kergette a benzinkutasokat Egy ittas férfi nemrégiben ellopott az egyik szekszárdi benzinkútnál egy liter olajat. A kutasok észrevették és követelték vissza az olajat. A dulakodás közben kiesett a férfi kabátjából az üveg olaj, ekkor előkapta 20 centiméteres tőrét, ami az övébe volt tűzve és ezzel fenyegette a kutasokat. A férfit sikerült elfogni, ki is hallgatták. Mint kiderült nemrégiben szabadult 6 éves börtönbüntetéséből. Ellopták, feltörték Besurranó tolvaj járt a szekszárdi József Attila utca egyik családi házában. A tolvaj egy festményt akasztott le a falról, azzal távozott a portáról. Az Epreskert utcai Rimini bárt feltörő hívatlan látogató 60 ezer forint értékű váltópénzzel és itallal lett gazdagabb. Ugyanennyi a kára annak az autósnak, akinek járművét a Bogyiszlói úton törték fel és a parkoló gépkocsiból készpénzt zsákmányoltak. Egy hátai családi házban is hívatlan látogató járt, készpénzt és gázpalackot vitt magával, az okozott kár értéke 115 ezer forint. Ihárosi Baka István az egyesület névadója A versmondás érdekében A Tolna Megyei Baka István Versmondó Egyesület nyár elején alakult meg Szekszárdon, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola és a Tolna Megyei Közművelődési Szolgáltató Iroda (KOSZI) közös szervezésében. Az egyesület elnöke dr. Horváth Béla, a pedagógiai főiskola főigazgatója lett, titkára pedig Orbán György versmondó. Az egyesület a versmondókat - az alsó korhatár 14 év, felső korhatár nincs - , valamint a versmondók felkészítését vállaló pedagógusokat és a támogatókat kívánja tömöríteni soraiban. Egyben segítséget nyújtani azoknak, akik versmondással kívánnak foglalkozni, de nincs aki ebben segítséget nyújtana nekik. Ugyanakkor az egyesület nem versmondó kör, információkkal, tapasztalatcserékkel, gyakorlati tudnivalókkal kívánja támogatni például a versmondó körök vezetőit, s egyben koordináló, szervező feladatokat is ellát. Az egyesület várja további tagok jelentkezését, a tagság kötelezettségekkel nem jár, jelentkezni a KÖSZI-ben lehet, Németh Évánál a 410-069-es telefonon. Az egyesület első kiemelkedő rendezvénye volt a közelmúltban lezajlott megyei Baka István versmondó verseny, aminek a főiskola adott otthont. A versenyt kétnapos felkészítő program előzte meg „Őszi randevú” elnevezéssel. A szervezők szeretnék, ha ez a felkészítő program hagyománnyá válna. A programon, amit Vájná Pál, a kaposvári Csíki Gergely Színház ügyvezető igazgatója tartott, tizenöten vettek részt. A felkészítést követő napon zajlott maga a megyei verseny, aminek öt legjobbja jogot nyert arra, hogy részt vegyen az egy héttel később Szegeden rendezett országos Baka István versmondó versenyen. Az országos verseny zsűrijének elnöke Zalán Tibor író-dramaturg volt, a zsűri munkájában részt vett Orbán György is. Szép megyei siker született, ugyanis Papp Gábor, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola hallgatója harmadik helyezést ért el. Ugyanekkor rendezték Győrött az országos Radnóti versmondó versenyt, ahol az egyesület egy másik tagja, a szintén főiskolás Csötönyi László, kü- löndíjat kapott. A következő jelentős program az immár hagyományos „Költészet napi randevú” lesz, s készülnek a tavasszal megrendezendő Országos Illyés-Babits versmondó versenyre, aminek Szekszárd ad majd otthont. vem Kevés az érdeklődő az új lakóházak iránt Ház állott, most kőhalom... Szekszárdon, a Mátyás király utca elején még a múlt évben bontották le a régi családi házakat, azzal a szándékkal, hogy hamarosan megkezdik a terület beépítését. A belvárosi területet a Dom Rt. vásárolta meg és kapott rá több mint fél éve építési engedélyt, mondta Jóföldi István, a szekszárdi polgármesteri hivatal építésügyi osztályának vezetője, aki kérdésünkre azt is elmondta, hogy két telek ‘lett itt lebontva, de csak az egyikre kértek építési engedélyt. A tervek szerint többszintes épületet tervezett ide a Dom Rt, melynek földszintjén üzletek, garázsok, az emeletén pedig lakások lesznek majd. Az építkezésnek azonban nyoma sincs még. Balás Csaba, a Dom Rt. építészeti tervezője kérdésünkre elmondta, hogy a csúszás oka, hogy nincs elég jelentkező, vagyis nem állt össze az a jelentkezési arány, amelynek birtokában valamelyik pénzintézettől hitelt lehetne kérni a beruházáshoz. Az üzletekre még csak akad érdeklődő, de a 12 lakásra még várják a jelentkezőket. Mauthner Felújították az egészségházat Néhány hónappal ezelőtt már tudósítottunk a bátaszéki egészségház felújításáról, arról, hogy festenek, mázolnak, parkettát csiszolnak. Nemrégiben fejeződtek be a munkák, a tanácsadó megújult, az egészségház három helyisége - váró, orvosi szoba, védőnői szoba - is felújításra került. Lecserélték a régi, elhasznált, több évtizedes bútorokat, helyükre újak kerültek. A váróba új székeket, szekrényeket, íróasztalokat vásároltak, s a még használható, öreg bútordarabokat felújították. A könyvállomány is gyarapodott, szakkönyveket vásároltak, továbbá oktató, ismeretteijesztő videofilmeket szereztek be. A berendezési tárgyakat, az eszközöket pályázaton nyert pénzből, valamint az önkormányzat támogatásából tudták megvásárolni. A Népjóléti Minisztérium, a területi védőnői szolgálat fejlesztésére kiírt pályázatra három alkalommal adtak be anyagot. Kettőnél a támogatás 50 százalékát a polgármesteri hivatal biztosította. Az elnyert pénzből rendezvényeket, továbbá kóstolóval egybekötött, az egészséges táplálkozásról szóló előadást is finanszíroztak. (pt) Hírek Testületi ülés Felsönánán Képviselőtestületi ülés volt az elmúlt héten Felsönánán. Napirenden az 1999. évi költségvetési koncepció szerepelt. Az előterjesztés megvitatása után a testület jövő évi munkatervének elfogadására került sor. Karácsony az iskolában Karácsonyi ünnepséget tart a hőgyészi általános iskola a téli szünet előtti utolsó tanítási napon, december 18-án. Az ünnepség délelőtt fél tízkor kezdődik a művelődési házban az alsó- és felsőtagozatos diákok műsorával. Támogatják az úszásoktatást Száznegyvenezer forintot nyert a hőgyészi Hunyadi János Általános Iskola a Tolna Megyei Közoktatásfejlesztési Alapítványtól úszásoktatásra. A diákok hetente kétszer a szekszárdi uszodába járnak. Agrárszakemberek összejövetele Az ez évi befejező klubösz- szejövetelt tartja a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezetének nyugdíjas klubja december 18-án, 14 órai kezdettel Szekszárdon. A TESZÖV- höz látogatnak, ahol dr. Dobos István, a szövetség titkára fogadja őket. Véradás Bátaszéken A megyei kórház vértranszfúziós állomása Bátaszéken szervez véradást december 22-én, a művelődési házban 9-16 óra között, ahová a 18 és 65 év közötti egészséges állampolgárokat várják. Luca-nap a Társaskörben A Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör december 13-i, Luca-napi programja az újvárosi templomban 10 órai szentmisével kezdődik. Ezután a Szent István Házban háromnegyed 11-kor kezdődik a Luca-napi műsor,. A cserkészek alkalomhoz illő köszöntőt mondanak, ezt követően a népdalkórus műsorára kerül sor. Egy mese keretében megismerhetik a Luca-nap eredetét, történetét. hüéí SZENT-GYÖRGYI ALBERT KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7100 Szekszárd, Kecskés F. u. 8-10. Telefon:74/316-Oll, 74/312-774. 8. osztályosok (érettségivel zárul)- humán világbanki képzés (eü. és szociális terület felé orientált)- humán védelmi képzés (környezet- .polgári-, tűzvédelem) Speciális szakmai képzések-16. életévet betöltötték részére szociális gondozó és ápoló képzés (nappali tagozat, 2 év) !- érettségizetteknek felsőfokú szociális asszisztens | képzés (nappali tagozat, 2 év) Szakmunkások 3 éves szakközépiskolája (levelező tagozaton érettségire felkészítés, 3 év) I Felvételi vizsga nincs! I 1998. december 11-én 14.00 óráiéi 1998. december 12-én 9.00 ill. 11.00 érától I 1999. január 8-án 9.00 III. 14 órától | { akgaÉjHiMiMjH|MttailiIHlil Fűtéstechnika a csúcson!- FÉG, PELGRIM, LAMPART konvektorok, FÉG.QADRIGA, IDROPI gázbojlerek, ÓCEÁN, FERROLI, FÉG, JUNKERS, SUPRIMA és NECTRA fűtőkészülékek,- SANCO rézcsövek, rézfittingek,- MOFÉM golyóscsapok, csaptelepek...- DUNAFERR-radiátorok: KEDVEZMÉNYEKKEL I SIMPLEX IDEAL, HÖTERM, Termo-öv öntvény, és lemezgázkazánok- HERZ, COMAP radiátorszelepek- vízszűrők, vízkezelők- Grundfos és WILO szivattyúk, egyéb víz- gáz és fűtésszerelési anyagok NECTRA, TERMO-ÖV, FÉ6 készülékek decemberi akciója! EUROPLUS Bt. KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS Szekszárd, Szluha György u. 23. Telefon: 06-74410-286,06-60410-789. •TtUES KOMFORT »BIZTONSÁGOS MŰKÖDÉS »GAZDASÁGOS ÜZEM Ghaffoteaux kW etMauiy óidéul: 18 cirka C40 cirka 69.900,-Ft 103.000,-Ft Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-16.30-ig szombaton: 8-11-ig 53 ii Eiimisi Szekszárdtól Felsőnánáig Boldogság és Mikulás „Boldogság napot” rendezett a Mikulás jegyében a szekszárdi Nyitnikék Egyesület szombaton tagjainak és az érdeklődőknek. A támogatók - Tolnatej Rt., Faddi Varga János vállalkozó, Cukrász Kft., Sárszeg Áfész, Csilla zöldséges - jóvoltából a rendezvényen ajándékokkal is meg tudták lepni a résztvevőket. (x) Igazi téli hangulatban, sűrű hóesés közepette érkezett meg a Mikulás pénteken délelőtt a felsőnánai óvodába. A gyerekek Pesti Györgyné helyi vállalkozó jóvoltából ajándékcsomagokat kaptak a Mikulás bácsitól, amit versekkel, dalokkal köszöntek meg. Ugyancsak a fenti vállalkozó jóvoltából a november 28-án a faluban tartott Er- zsébet-Katalin bál bevételét is a gyermekintézmény kapta. Hagyományteremtő szándékkal, ám idén újdonságként a szekszárdi főpostán is „szolgálatot teljesített” a Télapó, aminek nem csak a gyerekek, hanem az ügyfelek is örültek. Ugyan, ki is lenne képes morogni sorban állás közben, amikor a csemetéje éppen verset szaval, vagy dalt énekel a Télapónak? A kedves Posta-Mikulás szaloncukrot is osztogatott, sőt, kiszállította az ajándékcsomagokat is, mégpedig egy elegáns gépkocsival. 1 i