Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-24 / 301. szám

MAI AJÁNDÉKUNK: A TOLNAI NÉPÚJSÁG FALINAPTÁRA FOTO: OTOS RÉKA Karácsonynak éjszakáján, Jézus születése napján. Izményben jártunk, ahol ma is élnek az adventi népszokások, a betlehemezés, a lányok megéneklése, a lucázás. írásunkat a 9. oldalon találják. Orbán Viktor karácsonyai A csónakot fúrni tilos- A karácsonyhoz sok szép jelző kapcsolódik. Az egyik a remény. 1998 karácsonyán milyen reményei vannak a magyar miniszterelnöknek?- A remény éltető erő. Az ember ha eltűnődik az életén, először azokra gondol, akik igazán közel állnak hozzá. Remélem, hogy jó egészség­ben tartja meg szüléimét, nagyszüleimet, családom minden tagját az Isten. S remélem - mert többre, másra is gondolnunk kell -, hogy eredményre jutunk ab­ban a közös munkában is, melyet 1998 májusában együtt kezdtünk azért, hogy jobbá, otthonosabbá, értéke­sebbé tehessük az életünket. Nehéz elhatározás, ke­mény küzdelem, kitartás en­nek a munkának az ára. A rendszerváltozás nem kevés fájdalmat, megpróbáltatást okozott. Eljött az ideje, hogy lezárjuk azt a korszakot, mely a többség életében egyre sú­lyosabb terheket s egyre keve­sebb örömet jelentett, s végre megindulhasson a nyu­godt, megfontolt építke­zés. Nyolc kemény év telt el, s ez alatt az ország teljesí­tőképessége 10-15 évvel esett vissza. A családok helyzete az elviselhetőnél nagyobb mértékben rom­lott, olyannyira, hogy aki gyermeket vállalt, annak a szegénységet is vállalnia kellett. Érthető hát, hogy sokan, egyre többen dön- L töttek úgy, hogy a válto­zásra adják szavazatukat. __ H ogy másképpen kívánnak élni. Hogy valóra akarják vál­tani saját személyes terveiket, álmaikat. Hogy újra hinni akarnak saját erejükben, az erőben, amely képes arra, hogy megváltoztassa az életü­ket. S éppen ez az elszánt aka­rat az, mely reményre jogosít.- Tehát nem vagyunk gö­dörben?- Határozott irányban in­dultunk el. Ez az út felfelé ve­zet. Van, aki ezt úgy tartja he­lyesnek megfogalmazni, hogy valamiféle gödörből kapasz­kodunk kifelé. Van, aki azt mondja, hogy a lejtőn igyek­szünk felkapaszkodni. Én úgy gondolom, hogy felfelé haladni éppen a felfelé vezető úton lehet. Hogy az út hon­nan hová vezet, az nem a földrajzi viszonyokon, hanem a mi saját elhatározásunkon múlik. (Folytatás a 9. oldalon.) FOTÓ: LANG RÓBERT Kárpótlási jegy tulajdonosok FIGYELEM! Utolsó lehetőség! A Sutáknál 1998. december 28. és 31. között vásárlás esetén lOO^r-on számítjuk be kárpótlási jegyét! Csak a Sutáknál, habalátétes, nvomottmintás fik padlószőnyeg 344 Ft/m2 nettó áron kapható. 2x3-as szobai szőnyeg nettó 7.990 Ft-tól. Ki'irjwtlási jegyét 1999. január 1-től nem tudjuk el/ogyadni, mint i-ásárló eszközt. Minden kedves vásárlónknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván a Sulák árulta/ ^ minden dolgozója! 5* Szekszárdi, § Garay tér 16. S Nyitva: Ü£. hétfőtől péntekig 9-17-ig, S) szombat, vasárnap 9-13-ig S ff Sulák Röviden Két kiállítás is megtekinthe­tő még december 30-ig Pakson a művelődési központban. Győrffy József és Makó András festőművészek tárlatai az év utolsó előtti napjáig tartanak nyitva. Medinán karácsonyi bált ren­dez az Ifjúsági Klub. A rendez­vény december 25-én 21 órakor kezdődik. Szünetet tart a két ünnep kö­zött a paksi művelődési köz­pont könyvtárának Bibliaisme­reti szabadegyeteme. A hétfőn­ként sorra kerülő sorozat legkö­zelebbi programja január ne­gyedikén 17 órakor lesz, Takaró Károly nyugalmazott tábornok, budapesti református lelkipász­tor Abrahám áldozata címmel tart előadást. Cigánybál lesz Tolnán, a volt Béke étteremben, holnap, azaz pénteken este. A faddi könyvtár a téli vaká­ció ideje alatt is várja az olvasó­kat, délutáni nyitvatartással. Vaskos meglepetéssel folyta­tódott Gerjenben a téli teremfo­ci bajnokság. Az eddig pont nél­kül álló DUPA az ötödik fordu­lóban döntetlent ért el a pont­veszteség nélkül második he­lyen álló Joker ellen. A Joker ve­zeti a mezőnyt, mert a szintén száz százalékos Alisca szabad­napos volt. Eredmények: Joker - DUPA 4-4, Kárász - Kairó 5-4, Gerjen Bulls - Fortuna 15-3, Bab Lencse - Atomix 10-2. . FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Minden kedves olvasónknak békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk! „Ad hoc” bizottság egyeztet majd az orvosokkal Társulási ülés az elnöknél A Dombóvár Város és Vá­roskörnyéki Önkormányzat­ok Területfejlesztési Társulá­sa tegnap tartotta ez évi utol­só ülését. A térség települé­seinek polgármestereit és jegyzőit Tóth Imre, a társulás elnöke látta vendégül Kaposszekcsőn. A résztvevők először tájé­koztatót hallgattak meg a tár­sulás által működtetett gyer­mekjóléti szolgálat tevékeny­ségéről valamint a kiemelt építésügyi hatóság munkájá­ról. Ezután a kisrégió éjsza­kai és hétvégi orvosi ügyele­téről esett szó. A jövő évi működtetés feltételeiről a társulás „ad hoc” bizottsága fog egyeztetni a doktorok kollegiális vezetőivel. A kistérség nemrégiben elkészült területfejlesztési koncepciójának „környezeti állapot” és „infrastruktúra” fejezeteit a készítő Körtech Kht. munkatársa, Varga László ismertette a polgár- mesterekkel. Ezt követően Varga Jenő alezredes, körzeti polgári vé­delmi parancsnok tartott tá­jékoztatót az elkövetkezen­dő időszak legfontosabb fel­adatairól. Végül Tóth Imre, a kistér­ségi társulás elnöke mondott ünnepi pohárköszöntőt és kívánt a térség valamennyi településének az ideinél több állami támogatást és pá­lyázati pénzt.-glaub­Ul I Vasárnapi lapunkban is: PALIN A PT ÁR! Mit kell tenni, ha kisded születik? Nehogy az ördög elcserélje a gyereket Karácsonyi embermesék Egyiptomban citerázza a bécsi erdőt Milliomossá tossittk A nyerő lap! c&mli <00 1?3 Máltai segítség a hajléktalanoknak A Magyar Máltai Szeretet­szolgálat Szekszárdi Csoportja minden évben kitesz magáért karácsony körül. Az aktivisták a szociálisan rászorulóknak ru­hát, élelmiszert osztanak, segí­tenek abban, hogy a szeretet ünnepe boldogabb, szebb le­gyen ezeknek az embereknek is. A szekszárdi hajléktalan szállón (Sport utca) december 24-én délre a megyeszékhely hajléktalanjait várják kiadós ünnepi ebéddel. Zichy Mária Terézia grófnő adományából ízletes húsos káposztát főznek a Szekszárdi Mérey utcai szoci­ális otthon dolgozói. A Möller Pékség friss kenyeret, a Zsitvai Cukrászda cukrászsüteménye­ket ad a Máltai Szeretetszolgá­latnak, hogy így együtt kelle­messé tegyék az elesett embe­rek karácsonyát. -g-

Next

/
Oldalképek
Tartalom