Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-03 / 283. szám
2. oldal Világtükör 1998. december 3., csütörtök A csatlakozásra jelölt 5 plusz 1 ország - köztük Magyarország - arra törekszik, hogy a következő év első hat hónapjában nyolc fejezet kerüljön az Európai Unióval folytatandó érdemi tárgyalások napirendjére - közölte Gottfried Péter, a Külügyminisztérium integrációs államtitkára szerdán azt követőn, hogy a hat tagjelölt ország főtárgyalói Budapesten tanácskoztak. Lemondta Radu Vasile román kormányfő a jövő hétre tervezett hivatalos magyarországi látogatását - közölte a Miniszter- elnöki Hivatal sajtóirodája. „Lelki szegényeknek” nevezi a pozsonyi Pravda szerdai számának jegyzetírója azokat a nacionalistákat, akik az Esztergom és Párkány között csonkán álló Mária Valéria híd felújítása ellen hadakoznak. Nem vitt pénzt magával moszkvai látogatására a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Michel Camdes- sus - mondta szerdán Jevgenyij Primakov orosz miniszterelnök -, de a megbeszélések értékét nem lehet azon mérni, hogy mennyi pénz van az aktatáskájában. Oroszország kilábalása a gazdasági és pénzügyi válságból akár egy évtizedig is elhúzódhat - közölte Bokros Lajos, a Világbank egyik igazgatója a kazah fővárosban, Almatiban rendezett nemzetközi gazdasági-pénzügyi konferencián. Jóváhagyta a hétfőn hivatalba lépett új macedón kormány egy gyorsan bevethető NATO-egy- ség telepítését az országban. Az alakulatot szükség esetén Koszovóban vetnék be. A döntést Ljubcso Georgievszki kormányfő jelentette be szerdán. Bulent Ecevit, a török Demokratikus Baloldal Pártjának elnöke Ankarában bejelentette, hogy Süleyman Demirel államfő felkérte az új kormány megalakítására. Újra exportál olajat Irak a hét végétől az ENSZ-szel kötött „olajat élelemért” megállapodása keretében - közölte szerdán a bagdadi olajipari minisztérium egyik tisztségviselője. Pakisztáni tudósok megépítették a térség legkorszerűbb föld-föld rakétáját, s csak a kormány utasítására várnak a kísérleti indításhoz - írták szerdán a pakisztáni lapok. Havazott és jégeső esett Mallorcán. A télen is kellemes időjárásáról ismert, üdülőparadicsomnak számító spanyol szigeten 900 méter a hóhatár. A mélyebben fekvő részeken a vihar okozta villámlás több épületet fölgyújtott. Zavargások palesztin területen. Izraeli gépkocsikat gyújtottak föl palesztin tüntetők, tiltakozásul amiatt, hogy Netanjahu kormánya nem hajlandó kivétel nélkül az összes palesztin politikai foglyot szabadon bocsátani. fotó: feb/reuters Szükség van az integrációs szervezetek közötti együttműködésre Hazánk a stabilitásban érdekelt A norvég fővárosban szerdán megkezdődött az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminisztereinek ülése. A fórumon a tagországok diplomáciájának vezetői mellett jelen vannak az EBESZ-szel együttműködő közel-keleti, ázsiai és afrikai államok képviselői is. Az oslói tanácskozáson Mar- tonyi János magyar külügyminiszter elismerését fejezte ki a most záruló lengyel elnökség munkájáért. Felszólalásában személy szerint is méltatta Bronislaw Geremek lengyel külügyminiszter tevékeny és dinamikus hozzájárulását az eredményekhez. Martonyi János hangsúlyozta, hogy a lengyel elnökség időszakában az EBESZ növelte arra irányuló képességét, hogy megfelelő választ adjon azokra az európai biztonságot és stabilitást érintő kérdésekre és kihívásokra, amelyek a szervezet tevékenységi körébe tartoznak. Hangsúlyozta, hogy az EBESZ történetében a Koszovói Ellenőrzési Misszió létrehozása méretében és jelentőségében is történelmi, példa nélkül álló feladatot jelent a szervezet számára egy stabil és demokratikus Koszovó létrehozásában. Aláhúzta, hogy a misszió megvalósításában szükség van a más európai és nemzetközi szervezetekkel, így az ENSZ-szel, a NATOval, a NyeU-val, az Európai Unióval és az Európa Tanácscsal való hierarchiamentes együttműködésre, valamint az EBESZ lehetőségeinek és képességeinek hatékony, átfedésektől mentes kihasználására. A magyar diplomácia vezetője, aki jelenleg az Európa Tanács soros elnöke, külön kitért arra, hogy az Európa Tanács magyar elnöksége milyen módon kapcsolódhat, illetve járulhat hozzá az EBESZ feladatainak hatékony ellátásához. Magyarország kiemelten érdekelt a délkelet-európai térség stabilitásának erősítésében. Jelezte, hogy hazánk szakértők részvételével is kész hozzájárulni a misszió tevékenységének sikeréhez. Új stratégia a koreai félszigeten Észak már nem volna képes Déli lerohanni Észak-Korea rakétaprogramja, vegyifegyver-arzenálja és nukleáris ambíciói aggodalommal töltik el mind az amerikaiakat, mind a dél-koreaikat. Az egyensúly fenntartása érdekében folyamatos az amerikai jelenlét a déli országrészben. A hidegháború utáni időszakban Irak mellett Észak-Korea okozza a legtöbb fejfájást az Egyesült Államoknak és a világ békéjéért aggódó nemzetközi közösségnek - írja a Los Angeles Times. Dél lerohaná- sának, és ezzel az ország újraegyesítésének a terve mindig is az északi vezetők politikájának középpontjában állt - hangsúlyozza az amerikai lap. A phenjani vezetés ismétlődően „áldozatvállalásra” szólítja föl a népet, hogy előbb- utóbb létrehozhassák az egységes Koreát - természetesen északi vezetés alatt. Csakhogy a sok áldozatvállalás éhínségbe, gazdasági válságba torkollott. Az üzem- anyaghiány olyan mértékű, hogy az északi hadsereg négyezer tankját és hatszáz harci repülőgépét még a katonák kiképzésekor sem képes használni, üzemeltetni. Az elhúzódó gazdasági válság olyan mértékben meggyengítette Északot, hogy egyes katonai elemzők szerint már nem kell tartani egy hirtelen északi támadás, lerohanás sikerétől, amely mostanáig az amerikaiak dél-koreai stratégiájának középpontjában állt. Észak vészes meggyengülése ellenére azonban - éppen a napokban - a Pentagon megerősítette: továbbra is fenntartja dél-koreai jelenlétét, és a 37 500 fős amerikai csapatlétszámot sem csökkenti. Kérdés, hogy az újabb fejlemények fényében ezt a kongresszus támogatja-e. Ferenczy Europress Párizsban a két ország közös érdekeiről A francia kapcsolat Párizsban a francia Stratégiai és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete, az IRIS rendezésében a Nemzetgyűlés épületében szerdán kezdetét vette az első francia-magyar stratégiai tárgyalássorozat, amely a két ország külpolitikai, gazdasági és integrációs törekvéseinek egyeztetési fóruma. A tekintélyes francia politikai kutatóintézet által szervezett konferencia a rendszerváltást követő időszak első olyan nagyszabású rendezvénye, amely kizárólag a magyar-francia kapcsolatokkal, ezek jövőjével foglalkozik. Az esemény védnökségét a két külügyminiszter, Hubert Védrine és Martonyi János vállalta el. A találkozót Pierre Poudade budapesti francia és Szombati Béla párizsi magyar nagykövet nyitotta meg. Az előadások áttekintették a magyar külpolitika prioritásait, a francia-magyar kapcsolatrendszer egészét - a biztonságpolitikától az uniós csatlakozáson át a két- és többoldalú ipari-kereskedelmi együttműködésig. A találkozó fő célja magyar szempontból az, hogy a francia érdekeltek valóban tárgyszerű, teljes képet kapjanak Magyar- országról, törekvéseiről. Mód van a részletek alapos, konkrét megvitatására, felkészültségünk valós állapotának, eredményeinek bemutatására. Ez Budapest számára különösen fontos biztonságpolitikai és európai uniós törekvései miatt. A rendezvény meghívottjainak köre a francia állami-közigazgatási, gazdasági, magánvállalkozói szféra középvezetőire, kutatókra, a térséggel foglalkozó újságírókra, üzletemberekre terjed ki. Kína gazdasága az élre tör Máris második helyezett a világon A világ legnépesebb országának lakossága 2015-re eléri a csaknem másfél milliárdot, míg a nemzeti össztermék a háromszorosára emelkedik. Kína 1,2 milliárd lakosa jelenleg csaknem 3,2 milliárd dollár értékű nemzeti terméket állít elő. Az ázsiai ország számára az 1820-1950 között eltelt 130 év páratlan hanyatlást hozott: míg a termelékenység Amerikában a nyolcszorosára, Európában a négyszeresére nőtt, Kínában hanyatlott. Flotta, korszerű fegyverek nélkül az> ország ki volt szolgáltatva más hatalmaknak, és az életszínvonal 1950-ben alacsonyabb lett, mint a múlt század elején. A kommunista uralom 1978- ig tartó első időszaka ismét fejlődést hozott. Amióta azonban megnyitották az országot a világgazdaság előtt, a fellendülés páratlanul felgyorsult: húsz év alatt a gazdaság háromszorosára nőtt. Kína a világ termelésének 11 százalékát adja, megelőzve Japánt és Németországot, s immár Amerika mögött a második helyre került. Szakértők szerint az ország rohamos fejlődése lassulni fog, és az évi átlag 7,5 százalék helyett „csak” 5,5 százalékos lesz. Ám ez is elég lehet ahhoz, hogy Kína 2015-re a termelés meny- nyiségének tekintetében megelőzze Amerikát, és a világ legnagyobb gazdasága legyen. Az USA-ban több mint 16 ezer dollár a küszöb Légkondicionált szegénység Az amerikai kormány adatai szerint az ország lakosságának 30 százaléka a hivatalos szegénységi küszöb alatt él. Az Egyesült Államokban mást értenek szegénységen, mint a világ sok más táján. A szegénységi küszöb itt évi 16 450 dolláros jövedelem egy négytagú család esetében. Jóllehet ez amerikai viszonyok között igen kevés pénz, a konzervatív Heritage Intézet felmérése szerint a szegénység sok esetben viszonylagos. így az e kategóriába tartozók 41 százaléka saját otthonában lakik. Az átlagos háznak három hálószobája, másfél fürdőszobája, garázsa és terasza vagy verandája van. Az amerikai szegény több lakótérrel rendelkezik, mint az átlagos japán, és 25 százalékkal többel, mint egy orosz. A szegények háztartásainak 70 százalékában van autó, 27 százaléknál kettő vagy annál több is. Több mint a felük egynél több színes tévével, háromnegyedük videokamerával, kétharmaduk mikrohullámú sütővel, negyedük mosogatógéppel rendelkezik. A szegény amerikai háztartások kétharmada légkondicionált, míg harminc évvel ezelőtt csak az amerikai otthonok harmadában volt klímaberendezés. FEB Berlinben újszerű kísérlet folyik, Bonnban törvényjavaslatot készítenek elő Heroint a kábítószerfüggőknek? Kábítószer-politikai fordulat előtt áll a német főváros. Berlinben mostantól már nem tilos arról beszélni, hogy a súlyosan drogfüggőknek ellenőrzés mellett heroint juttassanak. A német kormány azt fontolgatja: ha a tartományok kérik, lehetővé teszik számukra a részvételt egy modellkísérletben. Ennek lényege: heroint csak azok a drogfüggők kaphatnának, akik nem hajlandók részt venni a metadonkezelés- ben. Arról a mintegy nyolcezer berlini kábítószeresről van szó, aki belátta: ha súlyos szenvedélyéről képtelen is lemondani, beéri a kevésbé egészségrontó metadonnal. A hatóságok becslése szerint a „kemény mag”, a gyógyíthatatlanul heroinfüggő nők és férfiak száma „csak néhány százra” tehető. A berlini városvezetés egyelőre nem kíván olyan helyiségeket létesíteni és fenntartani, ahol a kábítószerbetegek steril körülmények között hódolhatnak szenvedélyüknek, és „lőhe- tik be magukat a részletre vett öngyilkossághoz szükséges” droggal. Ingrid Stahmer berlini szenátor asszony szerint az ilyen „idültszobák” környéke rövid időn belül a kábítószervásárlók, -kereskedők és bűnözők találkahelyeivé válnék. Berlin évente 17 millió márkát (2,3 milliárd forintot) költ a kábítószer elleni küzdelemre, és meglehetősen jó tapasztalatokat szerzett a városszerte létesített tanácsadók révén. Arra viszont nagyon is ügyelnek a hatóságok, hogy ezek a létesítmények ne válhassanak drogfogyasztóhelyekké. A kábítószer rabjait kizárólag felvilágosítással, törődéssel, orvosi kezeléssel, továbbá munkához, fedélhez juttatással lehet kiragadni a posványból. Időközben Bonnban már dolgoznak azon a törvényjavaslaton - jelentette be Christa Nickels, a szövetségi kormányzat drogügyekért felelős főtisztviselője -, amely szerint mégiscsak megszerveznék a idültszobák országos hálózatát, így ellenőrizhetőbbé válnék az érintettek egészségi állapota. Kulcsár László Állampapírok azonnali vétel és eladási árfolyamai 1998. december 1-jén IE-NEW York Broker Rt. OTP Bank ABN Amro IMaavar) Bank Rt. Kincstár papír lejárat dátuma felhőim. kamat vételi árfolyam eladási árfolyam eladási hozam (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási m 1999/C 99.05.06. 1,58 101,54 102,57 16,30 101,34 102,78 15,81 101,48 102,72 16,00 101,53 103,19 14,83 1999/D 99.10.24. 2,19 102,15 104,09 16,30 101,77 104,48 15,81 102,02 104,35 16,00 101,85 104,97 15,20 1999/E 99.01.12. 7,59 99,86 100,28 15,81 99,89 100,20 16,60 99,85 1999/F 99.04.12. 2,26 99,07 99,94 16,30 98,91 100,12 15,81 99,01 100,05 16,00 99,12 100,17 15,67 1999/G 99.07.24. 5,88 98,71 100,15 16,30 98,40 100,46 15,81 98,80 100,33 16,00 98,56 100,28 16,07 1999/H 99.10.24. 1,72 98,60 100,48 16,30 98,23 101,25 15,81 98,75 100,96 16,00 98,31 100,56 16,20 2000/D 00.02.12. 5,63 100,72 103,19 16,00 100,57 104,05 15,16 100,72 103,71 15,50 100,16 104,03 15,18 2000/E 00.05.12. 0,83 97,82 100,67 16,00 97,65 101,67 15,16 97,82 101,27 15,50 97,42 100,58 16,09 2000/F 00.08.24. 4,34 97,41 100,76 16,00 97,21 101,93 15,16 97,41 101,46 15,50 97,25 100,78 15,99 2000/G 00.11.24. 0,31 97,21 100,96 16,00 96,95 102,25 15,16 97,21 101,74 15,50 97,31 101,07 15,91 2000/H 00.01.12. 6,22 98,61 101,83 14,62 98,27 101,00 15,50 97,70 100,35 16,21 2000/1 00.04.12. 2,19 97,69 100,61 16,00 98,30 102,17 14,62 97,89 101,18 15,50 97,43 100,48 16,12 2000/J 00.07.24. 6,75 96,82 100,01 16,00 96,82 100,68 15,50 96,58 99,99 16,02 2001/C 01.12.12. 7,07 94,78 100,08 15,50 94,51 102,03 14,62 95,19 101,85 14,80 95,85 101,24 14,98 2001/D 01.02.12. 4,87 97,34 101,48 15,70 97,47 103,35 14,62 97,98 103,04 14,80 97,31 101,44 15,72 2001/E 01.05.12. 0,81 96,20 100,68 15,70 99,23 105,91 12,99 96,97 102,44 14,80 96,55 101,05 15,50 2001 /F 01.07.24. 4,81 95,28 100,04 15,50 96,85 102,77 12,99 95,65 101,45 14,80 95,61 100,40 15,32 2002/F 02.06.24. 6,14 93,35 99,40 14,70 95,02 103,89 12,99 91,97 99,15 14,80 93,26 99,30 14,74 2002/G 02.12.12. 6,60 92,74 99,36 14,70 94,56 104,30 12,99 91,25 99,09 14,80 93,20 99,87 14,52 2003/F 03.09.24. 3,07 95,00 97,50 96,00 99,00 97,50 99,50 2003/H 03.03.12. 3,58 96,20 98,20 97,00 99,00 2003/1 03.07.24. 4,67 90,73 98,10 14,00 90,09 97,39 14,23 2004/F 04.03.12. 14,19 96,75 98,75 98,50 100,50 98,00 100,00 2004/G 04.03.24. 13,20 96,25 98,25 97,00 99,00 97,20 99,20 Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő' vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. „K" sorozat: 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények. EHM: a kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató. * t 4 4 I I