Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-07 / 261. szám

1998. november 7., szombat Megyei Körkép 3. oldal Lezsák Sándor: öröm a több jelölt Lezsák Sándor minden ellenkező híreszteléssel szemben igenis szereti a bevásárlóközpontokat. Csak azt nem szereti - idézünk az MDF elnökének tegnapi, Szekszárdon tartott sajtótájékoz­tatójából ahogyan azok a mai magyar viszonyok mellett, ilyen beszállítói rendszerben burjánzanak a fővárosban. Az MDF elnöke szerkesztőségünkbe is ellátogatott FOTÓ: ÓTÓS RÉKA Lezsák Sándor Corvin-közi, bevásárlóközpont-ellenesként elhíresült beszédének lényegét tegnap sem kívánta módosítani: sőt, mint arra rámutatott, dr. Dávid Ibolya is tiltakozott a plázák bizonyos formái ellen. — Meg kell köszönnöm a szabaddemokrata Pető Ivánnak, hogy a parlamenti felszólalásá­ban felidézte beszédemet, mert így csak felhívta rá a figyelmet. Ez az ellenzék, de a sajtó részé­ről is megnyilvánuló, fokozott érdeklődés bizonyára azt is je­lenti, hogy az Magyar Demok­rata Fórum éppen az önkor­mányzati választások után, s az elért eredmény alapján a ma­gyar politika meghatározó ré­szévé vált. Büszke vagyok arra is, ami Tolna megyében történt: az itteni kis csapat nagyon ko­moly munkát végzett. Az MDF nevének esetleges módosításával kapcsolatos hí­reket Lezsák Sándor megerősí­tette. — A módosítást el tudnám fogadni, a teljes megváltozta­tást azonban nem. Amikor a Fi­desz 1994-ben elvesztette a vá­lasztásokat, akkor úgy vélte, hogy az addigi névvel még egyszer nem indulhat el ilyen megmérettetésen. Nyilván a Magyar Demokrata Fórumon belül is megjelentek ilyen gon­dolatok: azaz, hogy érdemes lenne a Fidesz-hez hasonlóan kiegészíteni az MDF nevét. Az elképzelés mellett és ellen egy­aránt sok érv szól. Tudok pél­dául MDF-Keresztény Konzer­vatív Párt, MDF-Keresztény Konzervatív Unió, MDF-Ke- resztényszociális Unió, MDF- Magyar Konzervatív Párt vál­tozatokról. Ezek elképzelések, de egyiket sem szabad csak úgy lesöpörni az asztalról. Ötven százalék esélyt adok a módosí­tásra, de arra is. hogy marad az eddigi elnevezés. Az MDF hamarosan tisztújí­tást tart, s más tisztségviselők mellett elnököt is választ. Le­zsák Sándor megtisztelőnek tar­totta, hogy a sajtó révén saját személyén kívül már legalább nyolc-tíz elnökjelölt - köztük dr. Dávid Ibolya neve - is fel­röppent. — Öröm számomra, hogy több név is felmerült, mert ez azt jelzi, hogy egyfajta pezsgés is megindult az MDF háza tá­ján. Egy településen sem jó az, ha csak egy jelölt van a vezetői tisztségre. A tisztújításkor lesz egy győztes program, meg egy vagy több vesztes program, de ez utóbbiakban is találunk majd olyan elemeket, melyeket az erősítés érdekében fel lehet használni. Én szorgalmaznám is, hogy minél több jelölt indul­jon. -szá­Kormányzati információk jegyzőknek Balsay István kétli, hogy a Duna-híd elkészül a 2000. évre A résztvevőket Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere is köszöntötte FOTÓ: ÓTÓS RÉKA Együttműködés a megyék, va­lamint a megyei jogú városok között. Ez az alapvető célja annak a konferenciának, melynek tegnap és ma adott otthont Szekszárdon a régi vármegyeháza. A szervezők nevében dr. Farkas László, Tolna megye főjegy­zője lapunknak elmondta: a Megyei Jogú Városok Szövet­ségének Jegyzői Kollégiuma és a Megyei Önkormányzatok Szövetségének Főjegyzői Kol­légiuma - a két résztvevő fél - a rendezvény által arra is törek­szik, hogy az időnként érzékel­hető megye-ellenesség a múlté legyen. Éhhez természetesen hiteles információkra is szük­ség van, ezért hívtak meg a vendéglátók a fórumra több ne­ves kormányzati vezetőt. Bal- say István államtitkár a Minisz­terelnöki Hivatal és az önkor­mányzatok kapcsolatáról tartott előadást. — Ezt a kapcsolatot lehet jellemezni a „pártsemleges” jelzővel? - kérdeztük az állam­titkárt. — Természetesen, hiszen ez az önkormányzatiság lényege - válaszolt Balsay István. — Az önkormányzatokat tekintve le­hetetlenség párt-elkötelezettség szerint differenciálni. Ugyan­akkor az is nyilvánvaló, hogy a partnerséghez két fél kell. Az az önkormány­zat, amelyik nem törekszik part­nerségre, az saját polgárait hozza hátrányos hely­zetbe. — A kor­mányzat, vidék- fejlesztési politi­káját tekintve mely területek­nek kíván el­sőbbséget adni? — Azoknak, melyek már az alkotmányosság határait súroló lemaradásban vannak. Gondo­lok az oktatás esélyegyenlősé­gének a megte­remtésére, a mentőszolgálat kiteljesítésére, az egészséges ivó­víz-ellátás biztosítására. Igenis, torzítani fogjuk a normatív tá­mogatásokat például a kistele­pülések oktatási feladatainak az ellátása érdekében. — Ön mindig is képviselte a szekszárdi Duna-híd ügyét. Vannak-e az építéssel kapcso­latban újabb információi? — A kormány abban dön­tött. hogy a szekszárdi Duna- hidat nem koncesszióval, ha­nem állami támogatással kell megépíteni, s ilyen javaslatot kell előterjeszteni. A dolgok je­lenlegi állása szerint én úgy tu­dom: jó esély van arra, hogy a jövő évi költségvetésbe egy olyan jelentős tétel kerüljön, mellyel elindítható az építke­zés. Abban biztos vagyok, hogy a munka megkezdése a jövő évben zöld utat kap, ám. hogy a hidat 2000. augusztus 20-ra át­adják, azt erősen kétlem. — Tehát számítani kell bi­zonyos csúszásra? — Már a múltkor is mond­tam azt, hogy én építőmérnök vagyok. Tehát tudom, hogy egy ilyen építkezéshez legalább harminc hónapra van szükség. Akik az átadásra vonatkozó ko­rábbi információkat közölték, azokból inkább a lelkesedés be­szélt. -szá­Jakab István előadása Tamásiban Gabonaválság, EU-csatlakozás Elgondolkodtató, hogy a magyar feldolgozóipar 80 száza­léka külföldi kézbe került, amelyhez a magyar gazdálko­dóknak semmi közük nincs - mondta Tamásiban tartott előadásában Jakab István, a Gazdakörök Országos Szö­vetségének elnöke. Az egész világon túltermelés van gabonából, az Európai Unióban 15 millió tonna fe­lesleg halmozódott fel - mondta a búzaválságról Ja­kab István -, a magyar kész­letekről pedig nem volt vilá­gos kép. A miniszteri rende­letek nem érték el céljukat. A minősítési vitákkal kap­csolatban kijelentette: nem igaz, hogy a magyar búza fu- záriummal volt fertőzött. A gazdakörök vezetője szerint nincs pontos minősítési módszer a fuzáriumfertőzés megállapítására. Az EU- csatlakozásról szólva hang­súlyozta: illúzió, hogy 2002- ben teljes jogú tagjai lehe­tünk az Uniónak. A Magyarországnál lé­nyegesen fejlettebb Svédor­szágnak a tárgyalások meg­kezdésétől hat évre volt szüksége a csatlakozáshoz. A magyar mezőgazdaságnak több területen jelentős hát­rányt kell behoznia - muta­tott rá. A búza termésátlaga az EU-ban 8-10 tonna hektá­ronként, szemben a magyar 5-6 tonnával. A piac szerve­zettsége gyors intézkedése­ket követel, ma a piaci sze­replők nem megfelelő össze­tartása a jellemző. Elgondolkodtatónak ne­vezte, hogy a magyar feldol­gozóipar 80 százaléka kül­földi tulajdonban van, az EU-államokban a termelők szövetkezeteiken kéresztül tulajdonosai is a feldolgozó- iparnak, az ott képződő pro­fit egy része visszaáramlik hozzájuk. A magyar gazdál­kodók elszigetelten termel­nek, nem tudnak nyomást gyakorolni a piacra. (tf) Megalakult a bonyhádi német önkormányzat Ünnepélyes testületi ülésen megalakult a bonyhádi német kisebbségi önkormányzat. Elnöknek ismét Rittinger An­talt választották. A csütörtök délután tartott ülésen - amelyen megjelent Józan Jilling Mihály, az or­szágos német kisebbségi ön- kormányzat alelnöke, Potápi Árpád és Ábrahám János par­lamenti képviselő és Oroszki István, Bonyhád város pol­gármestere - Pilisi Gábor, a választási bizottság elnöke ismertette a választás ered­ményét. A megválasztott kisebbségi testület ismét Rittinger Antalt választotta elnökének, alel- nöknek pedig Bajor Lászlót. haj Előadás a szabadságjogokról Adatvédelem, kontra információ szolgáltatás A személyes adatok védel­méről tartott előadást teg­nap délelőtt Szekszárdon, a Művészetek Házában dr. Majtényi László, az Or­szággyűlés adatvédelmi biz­tosa. Az önkormányzati jegy­zőknek, területi államigazga­tási szervek vezetőinek, adat­védelemmel foglalkozó szak­embereknek tartott egy órás előadás során dr. Majtényi László a személyes adatok védelme mellett a közérdekű adatok nyilvánosságáról, a kettő egymáshoz való viszo­nyáról is szólt. — Az európai jogi szabá­lyozásban Magyarországon egyedülálló módon egy tör­vény tartalmaz két szabadság- jogot, az adatok védelmét és az információ adás szabadsá­gát. Az adatvédelmi biztos feladata a mindkettő felett való őrködés - hangzott el. Az előadó az általános sza­bályokon túl, szemléletesebbé téve a témát, megemlített jó néhány gyakorlati jogesetet is. Ezt követően az adatvé­delmi biztos válaszolt a jelen­lévők kérdéseire, melyek nem is annyira az előadás témájá­val foglalkoztak, hanem in­kább az államigazgatási eljá­rás általános szabályairól szóló törvény gyakorlati al­kalmazásával voltak kapcsoj latban. FKÉ Hírek A Megyéből Az alma mater visszahív Szekszárdon, a Garay János Gimnázium két osztálytalál­kozónak is otthont ad ma. A huszonöt évvel ezelőtt érett­ségizett 4/B, és a tíz évvel ez­előtt érettségizett 4/A osztály diákjai adnak egymásnak randevút. Ez utóbbi osztály egykori osztályfőnöke már nem vehet részt a hagyomá­nyos osztályfőnöki órán. A felnőtté vált diákok Török Béla tanár úr sírját koszorúz- zák meg elsőként. Választás a német önkormányzatnál A kocsolai német önkor­mányzat alakuló ülésén dr. Kántor Györgyöt elnöknek, Keller Ádámot alelnöknek vá­lasztotta, a gazdasági titkári feladatokat pedig Hartungné Lerich Szilvia látja majd el. Képviselőtestületi ülés Dombóváron A dombóvári képviselőtestü­let hétfőn délután 3 órakor ül össze, hogy megalakítsa az önkormányzat pénzügyi, ok­tatási és jogi bizottságát. Költői est Tamásiban Egy hónapja jelent meg a Ke- rényi Kiadó gondozásában Cs. Mayer Katalin első ver­seskötete. A könyvet tegnap Bayer Béla költő mutatta be a tamási közönségnek a Lajtha László Zeneiskola hangver­senytermében. Káposztafőző és rétessütő verseny Házirétes-sütő és töltöttká- poszta-főző versenyt rendez a Dombóvári Áfész november 13-án a Hotel Dombóvárban. 80-100 indulóra számítanak. ŐZSDEHÍREK Részvény pénteki záró árfolyam előző heti tegnapi változás % Báv 1555 1560 0,32 Borsodchem 5350 5500 2,80 Démász 14000 14200 1,43 Egis 3970 4650 17,13 Fotex 114 105-7,89 Gardénia 350 370 5,71 Graboplast 1530 2200 43,79 Humán 1600 1500-6,25 Inter-Európa Bank 1 1200 10500-6,25 Matáv 1124 1 170 4,09 Mezőgép 3145 3005 ^1,45 Mól 4850 5070 4,54 Nabi 1810 2250 24,31 OTP 7695 8670 12,67 Prímagáz 2250 2650 17,78 Pick 9000 8895-1,17 Pannonplast 6700 5500-17,91 Phylaxia 190 269 41,58 Rába 1650 1765 6.97 Richter 7140 8500 19,05 TVK 0 3055 0,00 Zalakerámia 2930 3340 13,99 Zwack 4000 4100 2,50 BUX 5312 5740 8,06 A Budapesti Értéktőzsdén a lassan már három hete tartó emelkedést csü­törtökön egy kisebb, pénteken egy nagyobb korekkció követte. A BUX index még így is mintegy 8 %-kal emelkedett. A heti legnagyobb emelke­dést a Graboplast és a Phylaxia tudhatta magáénak. Az OTP is az élenjá­rók közé tartozott, de a pénteki esésből is alaposan kivette a részét. A Pannonplast eredményével nem voltak elégedettek a részvényesek, ennek kifejezéseként 17 %-ot csökkent a részvény megítélése. A TVK a hétfői kereskedési szünet után igen magasan 3300 forinton kezdett, onnan gya­korlatilag csak csökkent. A továbbiakban a megjelenő féléves eredmé­nyek fogják meghatározni a kereskedés menetét. Azonnali tőzsdei műveletek, portfolió-kezelés, állampapírok, határidős ügyletek, tőzsdén kívüli részvények forgalmazása: DIANA INVESTMENT RT. SZEKSZÁRDI IRODA Szekszárd, Arany János u. 19-21. Telefon: 74/414-400 i á 1 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom