Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-03 / 257. szám

1998. november 3., kedd Megyei Körkép 3. oldal Ajándék Németországból Christine es Johann Karl 1946-ban kerültek a Német Szövetségi Köztársaságba Bonyhádról. Ma már mind­ketten nyugdíjasok, s eddig is sokat segítettek a bony­hádi kórháznak adománya­ikkal. A feleség a gelnhau- seni idősek otthonában volt főnővér, pontosan tudja te­hát, hogy mi mindenre van szükség egy ilyen intéz­ményben. Az utóbbi időben az épülő bátaszéki idősek otthona számára gyűjtöttek adomá­nyokat. Tegnap reggel érke­zett meg Szekszárdra a szál­lítmány, amelyben egyebek mellett van 17 szinte mindent tudó kórházi ágy, 56, köztük felfekvést megakadályozó matrac, 6 éjjeli szekrény, 18 szék, 5 rokkantkocsi, 11 toa­lett szék, összesen 80 doboz, amelyekben takarók, ágyne­műk, nővérruhák találhatók. A kint már leselejtezett esz­közök nemhogy kifogástalan, hanem felújított, sőt újszerű állapotban vannak. Délelőtt vámolták el az új áron mintegy 3 millió forint értékű adományt, majd ideig­lenesen a volt rendőrségi épü­letben helyezték el Bátaszé- ken - tájékoztatta lapunkat dr. Wágner Ferenc, a bátaszéki idősek otthona igazgatója. Kérdésünkre, miszerint mikor kerülhetnek haszná­latba az adományok, vagyis mikor készül el az otthon, az igazgató reményét fejezte ki, hogy tavasszal végre sor kerül az átadásra. Ihárosi Ibolya A pénz (van, A világtakarékossági nap alkalmából „fogalmazás-pá­lyázatot” írt ki a tolnai OTP-fiók vezetője „Sok ki­csi sokra megy” és „Ha én gazdag lennék” címmel. A tolnai általános iskolákból hetven pályázat érkezett be, ezek közül választották ki a legötletesebb, legjobb mun­kákat. íróik értékes jutal­makat vehettek át. A felső tagozatosok „Ha én gazdag lennék"-kategóriájá- ban első lett Laki Mónika (Mözs), második Herczig Vik­tória (Mözs), harmadik Huda- nik Ildikó (Széchenyi iskola). Az alsósok „Sok kicsi sokra akit) boldogít megy”-pályázatán Kalamár László (Wosinsky iskola) lett az első, Schwebl Kata (Szé­chenyi) a második, Erős Anita (Wosinsky) a harmadik. Alább Laki Mónika (8. osz­tályos) egyik pályaművéből idézünk részleteket. „Almaimról szól ez a ver- sike/Szegénységből gazdag­ságba röpít-e?/Minden ember gazdagságról álmodik/Kezé- ben a papír is pénzzé változik/ Szebbé válik minden belőle/A kis ház is nagyobbá válik tőle. .. .Jaj, de szép is az álmo- dozás/de engem már vár a ta­nulás !/Mert anélkül az ember hiába is élne/Butasággal a pénz semmit sem érne!” Hírek A Megyéből Bölcskén pénteken tartotta alakuló ülését az új képvise­lőtestület, amelynek tizen­egy tagjából kilencet újravá­lasztottak, mint Kiss József polgármestert is. Az ünne­pélyes eskütétel után meg­erősítették eddigi tisztségé­ben Látos Péter alpolgár­mestert. Dunakömlődön, a Faluház Ispiláng Színpada november 5-én, csütörtökön 15 órakor mutatja be Muharay Elemér Az igazmondó juhász című mesejátékát. Az előadást Gutái István rendezi. Teleki István régi-új pol­gármester egészségi állapota miatt kórházi ápolásra szo­rul. Csak néhány órára en­gedték haza, hogy a múlt pénteken részt tudjon venni a nagymányoki önkormány­zat alakuló ülésén. Ezen al­polgármesternek választot­ták Balogh Andrást, és meg­alakították a bizottságokat. A környezetvédelmi bizott­ságot Hohl Árpád, a pénz­ügyit Rusák József, a szoci­ális és egészségügyit pedig Hadikfalvi Istvánná vezeti. Lengyel és Kisvejke között, a 6538. számú úton tegnap kora reggel egy mikrobusz borult fel, két utasa közül az egyiket a dombóvári tűzol­tók műszaki mentői szabadí­tották ki a roncsból. A gép­kocsiban utazó két személyt súlyos sérülésekkel szállí­tották kórházba. A dombó­vári tűzoltók tegnap emel­lett még két ízben vonultak ki: az Erzsébet utcában és a Köztársaság úton is fa ve­szélyeztette a biztonságos közlekedést. Megalakultak az új városi testületek Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése alakuló ülését tar­totta tegnap délután a városháza nagytermében. Dr. Tollár Ti­bor képviselő, mint korelnök, köszöntötte az új testület tagjait, majd Pár rag Ferenc, a választási bizottság elnöke tartott tájé­koztatót a választás eredményéről és adta át a képviselők meg­bízólevelét. A képviselők és a polgármester eskütétele után a közgyűlés a választási eredmények értel­mében módosította a szervezeti és működési szabályzatot, ami­ben rögzítették a minősített többséghez szükséges szavazatokat - 13 képviselő egyhangú szavazata -, kiegészí­tették a kisebbségi önkormányzatok kö­rét a szlovák kisebb­ségi önkormányzattal, valamint úgy határoz­tak, hogy az ügyrendi bizottság közreműkö­dik a közgyűlés által megtartandó választá­sok lebonyolításában. Ezt követően a közgyűlés határozott a felállítandó bizott­ságokról, azok elnö­keinek, rendes- és külső tagjainak sze­mélyéről. Az ügy­rendi bizottság elnöke dr. Balás András (FI- DESZ-MDF-KDNP), a pénzügyi bizottság elnöke Németh Zoltán (SZDSZ), a szo­ciális bizottság elnöke dr. Tóth Gyula (FIDESZ-MDF-KDNP), a művelődési bizottság elnöke Borbás Tamás (FIDESZ-MDF- KDNP), a gazdasági bizottság elnöke Ács Rezső (FIDESZ- MDF-KDNP), a mezőgazda- sági bizottság elnöke dr. Tollár Tibor (FKGP) és a sportbizott­ság elnöke Horváth István (FI­DESZ-MDF-KDNP). A köz­gyűlés két alpolgármestert vá­lasztott Haász László és dr. Fe­nyőházi Elemér személyében, mindketten a FIDESZ-MDF- KDNP frakció tagjai. Két ta­nácsnokot is választottak a vá­rosatyák, Pecze Istvánt (SZDSZ) és Kerekes Csabát (FIDESZ-MDF-KDNP). A tisztségviselők díjazását a köz­gyűlés a következőkben állapí­totta meg: a polgármester illet­ménye 182.500, az alpolgár­mestereké 79.800, a bizottsági elnököké és tanácsnokoké 78.475, a képviselőké 45.625, a bizottságok külső tagjaié pedig 22.812 forint. venter Dombóvár Tegnap délután 3 órakor gyűl­tek össze első alkalommal az október 18-i voksoláson meg­választott dombóvári képvise­lőtestület tagjai, hogy megtart­sák az új összetételű önkor­mányzat alakuló ülését. Elsőként Kovács Gyula korel­nök köszöntötte a megjelente­ket, majd dr. Szőke Sándor, a helyi választási bizottság el­nöke adott tájékoztatót a vokso­lásról illetve ismertette annak eredményét. Ezt követően ke­rült sor a régi-új polgármester, Tóth Attila és a képviselők megbízóleveleinek átadására, végül pedig a testület minden tagja esküt tett. Ä polgármester négy éves ciklusra tervezett programjának ismertetése után egy olyan na­pirendi pont, az alpolgármes­teriek) választása következett, melyről már előzetesen is sok mendemonda keringett a vá­rosban. Azt már a választások előtt tudni lehetett, hogy az MSZP helyi szervezete az előző négy éves ciklushoz ha­sonlóan most is két alpolgár­mestert szeretne, a Fidesz-MPP és az MDF alkotta választási koalíció pedig egy személyben gondolkodik. A voksoláson a szocialisták a polgármesterrel együtt hat helyet szereztek, a Fidesz-MPP és MDF közös je­löltjei közül pedig heten jutot­tak a testületbe. A hírek szerint az elmúlt napokban a két - kö­zel azonos számú mandátumot szerzett - frakció vezetői egyeztető tárgyalásokat folytat­tak. Tóth Attila polgármester az ülésen elsőként a társadalmi megbízatású alpolgármesterre tett javaslatot dr. Radochay Imre személyében. A szavazá­son a jelölt 8 igen mellett 10 nem yoksot kapott, így a testü­let nem választotta meg alpol­gármesternek. Tóth Attila ez­után nem nevezte meg a másik - főállású - jelöltjét. A település lakói kíváncsian várják, hogy a nyolc éve szinte szüntelenül zajló pártveszeke­déseken ki tud felülemelkedni és munkájával kizárólag a vá­rost és a dombóváriak érdekeit szolgálni. -glaub­Tamási — Eltökélt szándékom, hogy a szükséges döntéseket felvállalom, még ha ez bizo­nyos rétegek, csoportok érde­keit sérti is - mondta bemutat­kozó beszédében Tamási új polgármestere, Hajdics József, a város képviselő-testületének tegnapi alakuló-ülésén. A város összes hitelállomá­nya 152, ebből a kifizetetlen számlák összege 48 millió fo­rint - ismertette a város pénz­ügyi helyzetét Hajdics József, aki hosszú távú célként a mun­kahelyteremtést és a város egészségügyének helyzete tisz­tázását jelölte meg. A polgár- mester nyílt várospolitikát ígért, a tamási polgárok a ko­rábbinál nagyobb mértékben tá­jékozódhatnak a városháza munkájáról - hangsúlyozta. A képviselők a polgármester javaslatát elfogadva választot­ták meg a bizottságok tagjait. Gere Zoltán a pénzügyi, dr. Pá­linkás József az ügyrendi, dr. Benkő András az oktatási, Bakó Béla a szociális, Szamos- falvi Imre pedig a gazdasági bi­zottság elnöki tisztét tölti be. A testület 14 igen szavazattal Ba­lassa Zoltánt választotta alpol­gármesternek. A polgármester illetményét Mohai Tibor, a tes­tület korelnöke javaslatára - elődjéhez hasonlóan -, a mi­niszteri alapfizetés 74 százalé­kában határozták meg. Az al­polgármester tiszteletdíja - szintén a korábbi alpolgármes­terével egyezően - 47.900 fo­rint. Dr. Pálinkás József napi­renden kívül nyilatkozott: haj­landó alávetni magát teljes körű átvilágításnak, és kész min­denre kiterjedő vagyonnyilat­kozatot tenni. Egyben kérte képviselőtársait, cselekedjenek hasonlóan. (tf) Tolna Bár a tolnai polgármester több­ször is hangsúlyozta, hogy a po­litikai szempontok nem lehet­nek elsődlegesek az új tolnai képviselőtestület munkájában, az első nyilvános politikai szí­nezetű pengeváltásra a testület tegnapi alakuló ülésén már sor került. A viszonylag nagy ér­deklődés övezte ese­ményen előbb persze ismertették a választási eredményeket, a képvi­selők esküt tettek, és volt egy ünnepi műsor is. A vita a bizottságok elnökeinek és tagjainak megválasztása kapcsán bontakozott ki. Két kifogás fogal­mazódott meg az előter­jesztéssel kapcsolatban. A testület cigány ki­sebbségi tagja lényegé­ben azt kifogásolta, hogy bár kaptak egy - népjóléti - bizottsági helyet, ám előzetesen senki nem egyeztetett velük. A másik bírálat az MSZP-TVE és a nyugdíjas érdekszövet­ség képviselőitől érkezett. Sé­relmezték, hogy a bizottsági tisztségeket nem a lakossági szavazatok arányában tervezik elosztani. (Második legerősebb frakcióként pl. nem kaptak egy bizottsági elnökséget sem.) Ja­vaslatuk az volt, hogy ne növe­kedjen a bizottsági tagok száma, és kérjenek fel 9 külső szakértőt a bizottságokba a tár­sadalmi szervezetek, szakmák képviselői közül. A polgármester válaszában leszögezte: szerinte nem indo­kolt a bizottsági helyek mate­matikai alapon történő elosz­tása, hiszen ennek során nem a politikai irányultságot akar­ták figyelembe venni. Hozzá­tette, hogy az MSZP-TVE frakciónak - a hosszas egyez­tetések során - 3 bizottsági elnöki helyet is felajánlottak, ám a csoport egyiket sem fo­gadta el. A szavazás során a polgár- mestert a FIDESZ-MDF- SZDSZ frakciók és l-(2) füg­getlen képviselő támogatta, így az eredeti előterjesztést szavazták meg. A politikai erőviszonyok - még ha nem is elsődlegesen fontosak - úgy tűnik, kirajzolódóban vannak. A testület megválasztotta a két alpolgármestert, Fried- manszky Zoltán (FIDESZ) és Rikker Józsefné (független) személyében. További döntésekről ké­sőbb számolunk be.-es­Esküt tesznek a szekszárdi képviselők fotó: ótós Réka Aki alamizsnára rendezkedik be, koldus marad Kopátsy Sándor közgazdász professzor a Haza és Haladás, va­lamint a Szekszárdi Demokratikus Közéletért Alapítvány és a Szekszárdi Fórum vendégeként tegnap délután az MDF-irodá- ban újságírókkal találkozott és kötetlen beszélgetés keretében fejtette ki nézeteit. Az esti fórumon később el­hangzott előadását ismertetve elmondta, hogy véleménye sze­rint a magyar gazdaság jelenleg még kiskorú az EU-tagságra. Az eddigi tapasztalatok szerint ha felevettek egy országot, amely­nek az életszínvonala nem érte el a tagok átlagát, akkor ez az ország még jobban lemaradt. Igaz, hogy sok alamizsnát kap­tak, fogalmazott a professzor, sokkal többet, mint amennyi a jövőben várható, de ez nem segí­tett rajtuk. Példákén Dél- Olasz­országot hozta fel. Emberi ta­pasztalataira hivatkozva is kije­lentette, hogy aki egyszer ala­mizsnára rendezkedik be, az koldus marad. Véleménye sze­rint a jelenlegi életszínvonallal életveszélyes a csatlakozás, en­nek csak akkor van értelme, ha előbb felnövünk, s aztán egyen­rangú partnerek leszünk. Box hasonlattal élve, ha a sportágban nem lennének súlycsoportok, a könnyebb súlyúakat „bucira vernék” az erősebbek. Mi ugyan nem vagyunk könnyű súlyúak, de akik tőlünk keletre integrá­lódtak a világpiacba, ma sokkal rosszabbul élnek, mint a sztáli­nizmus időszakában. Bérszín­vonalunk alacsonyabb, mint ed­dig bármelyik belépőnek. Szerinte 2002-ig nem leszünk tagot, de addig fel kell számol­nunk a tartós munkanélkülisé­get. Hogy a legszegényebb, képzetlen munkavállalók elin­duljanak a magasabb szociális ellátás irányába, attól a szervezet jobban fél, mint őseinktől a szent-galleniek. A jogharmoni­záció a bürokraták dolga, mondta, de csatlakozni az egész országnak kell, nem csak a poli­tikusoknak. Sok aprómunka van addig még hátra, hangsúlyozta, hiszen nyugaton tartanak min­den olyan néptől, amelynek az országában egy vasútállomás mellékhelyiségébe nem lehet bemenni. A veszélyek között ki­emelte, ha a szabad munkaválla­lás következtében elveszítjük a legképzettebb munkaerő tizedét, akik most éhbérért dolgoznak, akkor ez az ország fele olyan gazdag lesz, mint most. Egy modem gazdaságban ugyanis a munkaerő tizede termeli az új ér­ték 40 százalékát. Ihárosi Ibolya A tolnai Széchenyi iskola vöröskeresztes csoportja a ha­lottak napja alkalmából a helyi temetőben felkereste a néhai nagy tekintélyű pedagógusok sírjait, amelyeknél a tanulóifjúság nevében kegyeleti gyertyákat gyújtottak. < I i t <

Next

/
Oldalképek
Tartalom