Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-21 / 273. szám
Paprikás hangulatban faképnél hagyni egy olyan világhírességet, mint Cousteau kapitány? Egy ilyen, mondhatni fogalommá vált név esetében még elképzelni is nehéz ezt a szentségtörést. Pedig a jelenet megtörtént, méghozzá egy szekszárdi régész, dr. Gaál Attila tevékeny közreműködésével. Az affér óta közel hét év telt el, de dr. Gaál Attila - aki ma már a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum igazgatója - most is olyan élesen emlékszik minden mozzanatra, mintha tegnap történt volna. A sztorit a teljes kép és a jobb megértés végett kicsit korábbról kezdte el mesélni. — Abban az időben, 1991. végén kollégáimmal együtt a bölcskei Duna-medret tártuk fel. A lapok is beszámoltak arról, hogy milyen római kori emlékeket, erődítmény-építőköveket hoztunk a felszínre. Cousteau pedig ebben az időben készítette a Dunáról szóló természetvédelmi filmjét, s éppen hazánkban tartózkodott. Nem is volt tőlünk nagyon messze, stábjával együtt az átalakított, helikopter-leszállásra is alkalmassá tett Jégtörő 11-en Baja mellett horgonyzott. Dr. Gaál Attila nem titkolja: nagyon szerette volna, ha a bölcskei „búvárkodásról” az ide- oda röpködő, neves vendég is tudomást szerez. Nem is azért, mintha pénzt várt volna közvetlenül Cousteau-tól: elegendő lett volna a kapitány egy látogatása a helyszínen, barátságos nyilatkozata a látottakról, s máris országos hírűvé emelkedett volna a feltárás. Ha valami, ez kétségkívül meghozta volna a maga gyümölcseit ... — Egy barátunk révén annyit nagy nehezen sikerült elérnünk, hogy ha maga Cousteau nem is, de stábja több Peugeot gépkocsival ideutazott hozzánk, azaz Bölcskére. Sőt, a téli csípős hideg ellenére a csapat búvára egy merülésre is vállalkozott, felderítendő, hogy milyen leleteket rejt még a mély. A fiatalembernek igyekeztünk útmutatást adni, hogy milyen technikát használjon a gyors sodrású Dunában, ám majdhogynem fennsőbbséges stílusban közölte velünk: nemrég merült az Antarktisznál, szóval, nyugodjunk meg, érti a dolgát. Ehhez képest a búvárt a Duna azonnal felkapta, s mint a dióhéjat, úgy megszánkáztatta a víz tetején. Második próbálkozásra a békatalp sodródott le a lábáról. Ezután a fiatalember nem is erőlködött tovább, hanem kijelentette: itt az égvilágon nincs semmi. — Szerencsénkre - s ebben segített egy bölcskei, majd szekszárdi tanya-látogatás is - a stábbal együtt mi is lemehettünk Bajára, tájékoztatni Cousteau-t a történtekről. A kapitány hajója a Sugovica egyik mellékágánál horgonyzott. Felcsörtettünk a pallón, beléptünk a kabin ajtaján, s mintha egy osztályon felüli étteremben találtuk volna magunkat: hatalmas asztal tárult elénk, rajta hófehér abrosz, ezüst étkészlet, gyertya. Majd jött Cousteau is, az éppen akkori párizsi divat szerint szabott öltönyében. Kollégámmal együtt bemutatkoztunk, kezet fogtunk vele, de azután mintha ott sem lettünk volna. Váltott néhány mondatot saját csapatával, majd - mintegy zárva az audienciát - közölte velünk, hogy a kapott tájékoztatás szerint Bölcskénél most már nincs is semmi. Idejében kellett volna szólni neki, a feltárás legelején. Ekkor ment fel bennem a pumpa, s kitörésemet fékezni kívánó kollégámnak meglehetősen emelt hangon (Magán)történelmi találkozások Jacques-Yves Cousteau (1910-1997) fiatalon korvettkapitányként szolgált. Egy kimustrált aknaszedő naszádból készítette el a Calypso nevű kutatóhajóját, melynek fedélzetén 1952-től kezdve több, nemzetközi hírű tudományos expedíciót vezetett. A világhírű személyiség - aki 1997. június 25-én hunyt el - 1992. február 25-én Tolna megyében, Őcsényben is tett egy villámlátogatást. FOTÓ: G0TTVALD KÁROLY magyarul - azt mondtam: hagyjuk az egészet, látod, ezzel az emberrel nem érdemes tárgyalni! Ezzel felkaptam a táskámat, s megindultam kifelé. Ám még mielőtt kinyitottam volna az ajtót, Cousteau németül utánam szólt: várjon fiatalember, jöjjön csak vissza! Majd megkérdezte: most miért ideges? Azért, mert szerettem volna elmondani, hogy valójában miről is van szó - válaszoltam. Ez a; kellemetlen jelenet kellett ahhoz, hogy végre tárgyaljon velünk a kapitány... Az már viszont a sors iróniája, hogy Cousteau, miután tiszta képet kapott a bölcskei feltárásról, hiába tett határozott ígéretet a személyes segítségre. Ekkor már mind erősebben bontakozott ki a délszláv válság, ami - úgy tűnik - elriasztotta a kapitányt egy hosszasabb magyarországi látogatástól itt, a déli végeken ... Bizonyára számos olvasónk találkozott egykoron olyan külföldi, illetve hazai személyiséggel - államférfival, hadvezérrel, tudóssal, művésszel, sportolóval - , aki híressége, netalán hírhedtsége révén szerepel a történelemkönyvek fényes vagy sötét fejezeteiben. Ezen olvasóinktól azt kérjük, hogy keressenek meg bennünket levélben vagy telefonon, segítséget nyújtva sorozatunkhoz. Címünk: 7100, Szekszárd, Liszt tér 3. Tel.: 74/416-211. A borítékra kérjük írják rá a (Ma- gán)történelmi találkozások jeligét. Szeri Árpád A művésznek nem süni, dolgozni kell A „karmester”, akit frakkostul lökött a medencébe Nagy Feró- Ha azt mondja önnek valaki tíz évvel ezelőtt, hogy a kapolcsi rendezvényért kap egy kitüntetést a köztársasági elnöktől, mit mond neki?- Valahová a Science fic- tion és a fantázia mezsgyéjére helyeztem volna.- Még egy régi dolog: valamikor a nyolcvanas évek közepén megjelent egy lemez, a Kapolcsi hangnapló. ..- ... 1986-ban, a Támad a szél.- Szóval Nagy Feróval működtek ott együtt. Ha önről hall az ember, egy komoly benyomást alakít ki, Nagy Feró pedig akkor éppen botrányhősként volt ismert. . . Hogy jöttek össze?- Én híve vagyok és voltam a többműfajúságnak, ennek megfelelően a baráti köröm sokféle emberből tevődik ösz- sze. A zenei életben akár a dzsessz, akár a rock, vagy a púnk világában voltak barátaim, miközben a „másik oldalon” a klasszikus zenészek között is nagyon sok barátom volt.- Kicsit konkrétabban: látta koncerten Nagy Ferót és szólt neki, hogy jó lenne csinálni Ka- polcson egy lemezt?- Volt egy időszak, amikor mindenhonnan ki volt tiltva a Beatrice, én segítettem őket. Ha jól emlékszem, - nem dicsekszem vele -, a rádiókabaréban csináltam zenei tréfát. Egyszer titokban becserkésztem a Beatricét, hogy egy kis gázsit kapjanak. Később a jubileumi koncertjükön, a Sportcsarnokban egy szimfonikus zenekart vezényeltem, meghangszereltem úgy nyolc darab Beatrice-számot, és tízezer ember előtt egy nyolcvan tagú zenekart vezényeltem frakkban. A végén egy medencébe fejest ugrott az egész Beatrice, engem a Feró úgy belökött, hogy az egész szimfonikus zenekar a hasát fogta. Annak idején keresztúton találkoztunk, azóta eltávolodtunk egymástól. Visszatérve a lemezre ...- Nagy kuriózum lehet mondjuk tíz-húsz év múlva . . .- Egy hónappal ezelőtt meglepetten értesültem, hogy megjelent Londonban a Támad a szél. A Hungaroton most jelenteti meg CD-n, mellétéve a második vonósnégyesemet.- Végül is micsoda Ön: zeneszerző, színházi ember, rendező, producer, menedzser, hová tegyük önt a művészek között, hová teszi saját magát?- Szeretek utazni a szó konkrét és átvitt értelmében. A szabályokat nem nagyon szeretem és az értelmetlen konvenciókat sem. Annak idején harmadévben kirúgtak a zeneszerzés tanszakról, majd visz- szavettek. Abból is tanultam valamit. Ha meg mertem pályázni egy színházigazgatói állást, ez is lényegében utazás, kaland. Az egész életemben kalandozom, jövök, megyek. Se zeneszerző, se színházi ember nem vagyok: az életemben vannak periódusok. Most azt gondolom, hogy tudok olyan színházat teremtem, ami talán jó az embereknek és a művészeknek is. Van egy olyan periódus, amikor egy kis falu tudja megadni a lehetőséget, máskor a kamarazenekar, a Mandel Quartett, ahol alázatosan csembalózom, és nem igazgatok.- Akkor meglehetős szerencséje van, mert ha az ember figyel néhány művészt, az derül ki, hogy a rendszerváltás után mindenkinek nagyon rossz volt, de mégiscsak a művészeknek a legrosszabb .. .- Én tagadom, hogy rossz volt a művészeknek a rendszerváltás után. Más lett a helyzet. A művésznek mindig a pulzuson kell tartania a kezét, egyszerre kell jó konvenciókat megőrizni és újítani. Én elmentem gyűjteni Moldvába és életem legnagyobb élményét kaptam meg egy kétszáz lelkes világvégi faluban. Bármilyen politikai vagy financiális változás történik, a művésznek nem sírni kell, túl kell élni, mi több: dolgoznia kell. — Az idei Művészetek Völgye ünneplés volt, vagy hasonló méretekben és nívón folytatódik?- Nincs ünneplés, egyszerűen csak valaki felhívta a figyelmünket, hogy 1989-ben kezdtünk. A négy polgármester kiállt, a közönség megrökönyödött, hogy itt most félórás öntömjénezés következik. Ehelyett azt mondták egyszerre, hogy „most pedig megnyitjuk, -tom(!) a Művészetek Völgyét”, ennyi volt a hivatalos beszéd. Ha ez szimbolikus, ironikus, vagy fájdalmas-tragikus jelentésű, legyen az, döntse el a közönség. Tóth Ferenc Márta István, (46) zeneszerző, a Mandel Quartett muzsikusa, a budapesti Új Színház igazgatója. Társulatának tagja Eperjes Károly is, rendezett a Pécsi Nemzeti Színházban. Kezdeményezője és szervezője Kapolcson a Művészetek Völgyének, amely Magyarországon fogalommá, a 90-es évek össz- müvészeti paradigmájává vált. A kapolcsi fesztiválért végzett munkájáért a köz- társasági elnök arany érdemrenddel tüntette ki. Feleségével, Szurdi Éva kerámiaművésszel együtt Gyünkön találkozhattunk vele. Az európai ember úgy van Kínával, mint amikor egy jóképű férfi megismer egy csúnya nőt, és mégis belészeret. Kína nem igazán szép, de vannak olyan dolgok, amik visszahívják az embert - vallja a nagymányoki Kari Béla, aki gyümölcspálinka-főzőket épít a távol-keleti országban. Hét hónapot töltött már odakint, jelenleg itthon pihen egy kicsit, s rövidesen megy vissza. Kari Béla egy kínai-magyar vegyesvállalat műszaki igazgatójaként vezette az építkezést az észak-kínai Chilin tartományban. Most további két hatalmas üzem szerelésén dolgoznak Peking környékén, illetve délen. Kutyahús és kacsaláb — Északon - ahol sok koreai él - egészen mások a szokások, mint délen. A koreai konyha kedveli a csípős ízeket, sok a zöldség, a száraz hús. Előfordul a kutyahús is. — Evett belőle? — Dlett megkóstolni, mert azért az ott is ínyencségnek számít. Igaz, közben arra gondoltam, hogy inkább megsimogatnám, mint megenném ... Azt talán többen is tudják, hogy keleten sok fogásból áll egy-egy étkezés. Amerre én jártam, ott a legszerényebb munkahelyi ebéd is minimum 15 fogá- sos. Ebben persze a gyermekláncfű salátától a füstölt halig sok minden benne van. Úgy tapasztaltam, hogy sok disznóhúst és baromfit fogyasztanak. Az viszont téveszme, hogy a kínaiak sok rizst ennének. Ha már az ösz- szes fogást elfogyasztották, és még nem laktak jól, akkor fanyalodnak a rizsre. — Került-e az asztalnál kellemetlen helyzetbe ? — Nem igazán mondhatnám, hacsak amiatt nem, hogy nem szeretem a kacsalábat, ami ott különleges finomságnak számít. Bármennyire meglepő, egy kacsaláb többe kerül, mint egy egész kacsa a lába nélkül. Előfordult, hogy - az ottani szokásoknak megfelelően - a házigazda a tányéromra tett egy kacsalábat. Először kétségbeestem, később megtanultam, hogy az ember tovább is adhatja az ajándékot, ezzel is megtisztelve a másikat... Társasági élet a fürdőben Kínában sokkal ritkábban hívnak meg valakit a saját lakásukba ebédre vagy vacsorára, de akkor a terítéssel is jelzik, hogy a vendéget nagyra tartják. Saját maguknak szerényebb terítéket tesznek. Szigorú szabályai vannak annak is, hogy ki kinek tölthet italt. Nagyon megütköztek, amikor én a sofőrnek, vagy a fiamnak töltöttem. A mi mércéinkkel mérve nagyon kicsik a lakások. Fürdőszobájuk nincs, közfürdőkbe járnak. A fürdők nagyon szépek, ahol nemcsak tisztálkodnak, hanem társasági életet is élnek. — Hogy viszonyulnak az idegenekhez? — Az északi Jan Jyben nagyon kevés az idegen, így ha megjelenik egy „nagyorrú”, érdeklődéssel szemlélik. Sőt, előfordult, hogy odajöttek hozzám és meghúzogatták a szakállamat: valódi-e? A legtöbb kínainak az is nagy dolog, ha eljuthat Pe- kingbe, arra még kevesebb az esély, hogy külföldre menjenek. Ezért aztán, ha érkezik egy idegen, megragadják az alkalmat, hogy rajta keresztül megismeije- nek egy másik világot. Zöldtea az orszobán Hét hónap alatt nem ért semmilyen inzultus, hacsak az nem, hogy bevittek a rendőrségre, mert nem tudtam igazolni magam. De ez sem volt kellemetlen: amíg tisztázódott, hogy ki is vagyok, a rendőrök barátságosan töltögették nekem a zöldteát. Ott ez „nemzeti italnak” számít. Mindenütt ezzel kínálják a vendéget, az éttermekben nem számolnak fel érte semmit. A víz egyébként roppant drága, körülbelül any- nyiba kerül, mint a sör. A holnap: törölve — Milyennek ismerte meg a kínaiakat? — Nagyon nyugodt emberek. Engem - őszintén szólva - néha idegesített, hogy mennyire nyugisak. Eleinte folyton azt mondták: „mintie”, azaz: holnap, én meg azt, hogy ezt a szót töröltetni fogom a szótárból. Mégsem mondhatnám, hogy lusták, sőt, szorgalmasak, csak az a rendszer, ami alapján ott megoldódnak a dolgok, más, mint Európában. Nagyon furcsán néztek rám például, amikor műszaki igazgatóként munkásruhát vettem fel, bebújtam a gépek alá és hegesztettem. A nőkkel könnyebb együttműködni, az ottani tradíció miatt ők sokkal szolgálatkészebbek, mint a férfiak. — Mindent összevetve: milyen Kína? — Le lehet fényképezni, vagy a császári palotát, de nem lehet elmesélni. Látni kell. Másrészt: akkorák a különbségek, hogy nem lehet általában Kínáról beszélni. Számomra az lesz majd igazán nagy élmény, ha megtanulok úgy a nyelvükön, hogy ismét bejárva az országot beszélgethetek az emberekkel. Odáig már eljutottam, hogy merek egyedül is utazgatni, ami nem tűnik nagy hőstettnek, de ha belegondolunk, hogy mit lehet kezdeni egy kínai nyelvű térképpel egy kínai városban, akkor talán jobban méltányolható a bátorságom. Én - hét hónapi ott tartózkodás után - annyit mondhatok, hogy most talán már el tudom képzelni, hogy milyen is lehet Kína. Hangyái