Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-02 / 256. szám

1998. november 2., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Tóth Ferenc országgyűlési képviselő a civil szervezetekről Közelről ismerik a problémákat A szenvedélybetegségek elleni küzdelemre négy éve képez kor­társ segítőket Pakson a városi egészségnevelő és a Jövő drogok nélkül Alapítvány. Az elmúlt héten háromnapos tréningen vett részt 22 fiatal a város három középiskolájából. A tréning záróbeszélgetésére a szervező, dr. Vöröss Endréné meghívta Paks és környéke or­szággyűlési képviselőjét, Tóth Ferencet, aki a parlament okta­tási és tudományos bizottságá­ban is dolgozik. A jó hangulatú beszélgetés után a képviselő úr válaszolt a Tolnai Népújság kérdéseikre. — Tudom, készséggel tesz eleget minden meghívásnak. Ide is szívesen jött? — Természetesen, hiszen fontosnak tartom a kábítósze­rek elleni munkát. Nemrégiben egy összejövetelen, ahol zsib- riki gyerekek (Zsibriken drog­függő fiatalok gyógyítása folyik - A szert) voltak, döbbentem fedeztem fel egy volt tanítvá­nyomat. Megrázó élmény volt. Paks különösen érdekes ebből a szempontból, hiszen sok a jó­módú család, gyermek, akik ta­lán könnyebben hozzájutnak a droghoz. Bár én nagyon bízom benne, hogy Paks ebben is kivé­tel. — Mit tart a legfontosabb­nak a megelőzésben? — Meggyőződésem, hogy nagy a család szerepe. Ez az a közösség, amely elérheti, hogy a drogfogyasztásnak még a csí­rái se alakulhassanak ki. Nyil­vánvalóan szükség van az ilyen szervezetekre, amelyek, mint itt láttam, rengeteg hasznos in­formációval látták el a részt­vevő fiatalokat. — Számíthatnak-e a segít­ségére az ilyen és az ehhez ha­sonló alapítványok és szerveze­tek? — A civil szervezeteknek óriási súlya van a ami magyar társadalomban, a magam esz­közeivel támogatom ezeket a szerveződéseket, hiszen olyan problémákat oldanak meg, amire a hivatalos megoldási formák még nem készek. Más­részt ők közelről ismerik a gondokat, sokkal rugalmasab­ban tudják megközelíteni, őszintébben is tudják ezeket kezelni. Rákosi Gusztáv A Bátaszéhről elszármazottak ismét találkoztak szombaton. A mintegy száz résztvevőt Bognár Jenő polgármester köszöntötte és tájékoztatta a vái;os életéről. Bemutat­ták a Bátaszék története könyvsorozat első kötetét is. Este a hangverseny után baráti talál­kozón elevem'tették fel a régi élményeket. fotó: gottvald károly Gyertyát gyújtottak a síroknál Tolnai tűzoltók tiszteletadása a város temetőjében A mözsi iskolások a laktanyában jártak A tolnai önkéntes tűzoltóság egyenruhába öltözött dísz­egysége szombaton délután, a Halottak napja alkalmából a helyi temetőben felkereste azoknak az elhunytak a sír­ját, akik egykoron a tolnai tűzoltóság kötelékében szol­gáltak. A tűzoltók gyertyát gyújtottak és tisztelegtek a síroknál. Az egység ezt követően a Hősök terén, az I. és II. világháborús emlékműnél is tisztelgett a vi­lágégések tolnai áldozatai előtt. A helyi önkénteseknél egyébként pénteken, a tolnai tűzoltóság utánpótlását adó mözsi iskola tűzoltó szakköré­nek tagjai - Fehémé Verseghy Zsuzsa tanárnő vezetésével - tettek látogatást. A laktanyában ismerkedtek a felszerelésekkel, a tűzoltók éle­tével. A gyerekeket a lánglovagok meg is vendégelték. A tizedes, meg a többiek Kezdődik a színházi szezon Pakson Kezdődik a színházi szezon Pakson. November 5-én, csütörtökön 19 órakor a Pécsi Nemzeti Színház Dobozy Imre-Horvai István A tizedes meg a többiek című vígjátékával nyitja meg az őszi szín­házi szezont Pakson, a művelődési központ színháztermében. Az előadás a Latinovits-bérlet első darabja, a Móricz-bérlet előadásai november 16-án kezdődnek. A cukorbeteg gyermekekért és fiatalokért Köszönet a támogatóknak A Tolna Megyei Diabeteses Gyermekek és Fiatalok Egye­sülete (Szekszárd, Dr. Szent- gáli Gy. u. 2.) ezúton teszi közzé, hogy az 1996. évi személyi jövedelemadóból befolyt 9.486 forint összegű támogatást az 1997. augusz­tus 18-24. között megrende­zett váraljai táborozás költsé­geire fordítottunk. Reméljük, a minket támo­gató tisztelt állampolgárok adójuk 1 százalékával a jövő­ben is segítik egyesületünk tevékenységét. Az egyesület tagjai nevé­ben egyúttal hálásan köszön­jük azon szervezetek, cégek segítségét is, amelyek anyagi támogatással, illetve termé­kekkel jelentős mértékben hozzájárultak ezévi oktató tá­borunk sikeres megvalósítá­sához. Az egyesületet támogató cégek és szervezetek: Paksi Atomerőmű Rt., Ma­gyar Cukorbetegek Országos Szövetsége, DC Gépszer Kft., Novo Nordisk Hungária Kft., Novartis Hungária Kft., Favo­rit Kft., Tolna Zöldért Kft., Varga Trans-Fer Kft., Cereol Növényolajipari Rt., Tolnatej Rt., Politúr Vegyipari Szö­vetkezet. Tolna Megyei Diabeteses Gyermekek és Fiatalok Egyesülete Bánlakiné Szabó Zsuzsanna, elnök (41628) Ezüst Érdemkereszt Brunn Jánosnak, eredményes munkásságért Az alkotás segíti a tanítást (Folytatás az 1. ol­dalról.) Azóta az egyik ta­nítványom, Illés Gabi 1995-ben az Édes anyanyelvűnk országos versenyen Kazinczy-díjat nyert. Több diáko­mat pedig felvették egyetemre, főisko­lára, magyar szakra. — Helytörténet­tel mikor kezdett foglalkozni? — Györkönyi vagyok, mindig nagyon érdekelt a szülőfalum törté­nete, már az egye­temen is a „györ­könyi német nyelv­járás hangtanáról” írtam szakdolgoza­tot. A nyolcvanas években újra fog­lalkozni kezdtem ezzel és más hely- történeti kérdések­kel, tanulmányt ké­szítettem a dr. Töt- tős Gábor által Tolnay Lajosról szerkesz­tett kiadványba, majd a szintén györkönyi szár­mazású, később Sopron­ban letelepedett Amhold Károly jogász-író életé­ről, munkásságáról írtam. Ezt követte 1996-ban „Fe­jezetek Györköny történe­téből” című könyvem a 200 éves templom és az ötven éve történt kitelepí­tés kapcsán. — A helytörténeti ku­tatások mellett Ön az iro­dalommal is behatóan foglalkozik, az Új Dunatáj „Műközeiben” című so­rozatába például Örkény egyperceseiről készített műelemzést. Melyek a to­vábbi tervei? — Szeretném megírni Györköny 1945 utáni tör­ténetét és folytatni a gya­korlati műelemzéseket, ha lesz rá erőm, időm. — Fontosnak tartom az alkotást, mert az segíti a tanítást és talán hagy va­lami maradandó nyomot az ember után. F. Kováts Éva Irodalmi barangolások félpénzért A tervek szerint Ruzsinszki Attila előadóművész önálló, a „Nehéz ajándék avagy ének a játék hatalmáról” című iro­dalmi estjével november 11-én bérletes sorozat indul a Dom­bóvári Művelődési Ház Kht. szervezésében. Erről kérdeztük Farkas János ügyvezetőt.- Meglehetősen beszédes címet adtak a bérletes soro­zatnak. — Bízunk benne, hogy ezt sokan így gondolják, hiszen a „Litera-túra avagy félpénzes barangolások” elnevezés szándékainkat hivatott tömö­ren közvetíteni. Ez a szándék egyrészt az, hogy az irodalom, a költészet minél több megmutatkozási formáját hozzuk el Dombó­várra. Másrészt, ezt úgy igyekszünk megtenni, hogy ne csak az önálló keresettel ren­delkezők, hanem középiskolás fiatalok is vevők lehessenek rá. A félpénzes kifejezés ugyanis erre utal. — Mit kínálnak „félpén­zért" a sorozatban? — A négy estből álló soro­zat első produkciója Ru­zsinszki Attila előadóművész önálló irodalmi estje lesz. Ezt a szekszárdi Dicső Zsolt költő és Komjáthy Tamás gitáros közös fellépése követi, „Dé- Béla késni indul” címmel. Az abszurd, vagy groteszk est után a Tolnai Kézjegy Klub alkotógárdájából várunk egy kis csapatot, ők negyedik an­tológiájukat mutatják be az érdeklődőknek. Végezetül a pécsi Márkus Színház „A helység kalapácsa” című mű­sorával lép színpadra. — Lesz-e folytatása a mos­tani törekvésnek? — Először azt szeretnénk biztosan tudni, hogy erre a cik­lusra lesz-e megfelelő érdek­lődés, hiszen túlzott veszte­séggel nem vállalhatjuk fel az estek megrendezését. Ha kellő számú bérlet talál most gaz­dára, akkor viszont biztosan folytatódik majd a különleges irodalmi barangolás. Az persze nem titok, hogy a következő négy est tervezett programjában a Dombóvárhoz is kötődő Bayer Béla író-költő és Cseh Tamás énekes-gitáros is helyet kapott. -glaub­Hírek Magyarok földön és égen Magyarok földön és égen cím­mel Zombori Ottó csillagász, az Uránia Csillagvizsgáló igazga­tója osztja meg gondolatait a közönséggel égről, földről, szü­letésről, halálról november 3- án, kedden este hat órakor Pak­son, a művelődési központban. Az előadásra a Magyar Tu­domány Napja alkalmából ke­rül sor. Alakuló ülés Attalán Ma délután négy órakor tartja alakuló ülését az attalai köz­ségházán az új képviselőtestü­let. Új önkormányzat Várongon A dombóvári térség önkor­mányzatai közül utolsóként, ma este öt órakor ül össze a várongi képviselő-testület, hogy meg­tartsa az alakuló ülését. Városszépítők megemlékezése A Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület Halottak napi kegyeleti megemlékezését ma este fél hatkor, a szentmisét követően tartja az újdombóvári körforgalomnál lévő római ka­tolikus templom előtt. Haltelepítés Fadd-Domboriban November 3-án, kedden kerül sor a Fadd-Dombori Holt- Duna-ágban a haltelepítésre. Itt nappali horgászati tilalmat ren­deltek el az illetékesek 3-án reggel 8 órától, 6-án pénteken este 18 óráig. A két időpont kö­zött az éjszakai horgászatot en­gedélyezik. Önkéntes véradás Dombóváron A dombóvári kórház véradó ál­lomásán holnap reggel fél ki­lenctől délután két óráig várják az önkéntes véradókat, mind­azokat, akik segíteni akarnak embertársaikon. Kerüljenek beljebb: egy lépcsővelfeljebb! Bemutatkozik az új Opel Astra lépcsőshátú változata, az Opel Astra Sedan, amelyet november 7-8-án akár Ön is kipróbálhat az Opel márkakereskedésekben. OPELS » t »

Next

/
Oldalképek
Tartalom